Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-07 / 131. szám

SZERDA, 2006. JÚNIUS 7. • AKTUÁLIS" 5 A Volán még elfogadta, az SZKT nem Ellenőrök büntettek a villamosokon Tegnap a Tisza Volán járatain még elfogadták az előző havi bérleteket, az SZKT járatain nem. A Volán közleményének sok SZKT-utas is hitt - őket megbüntették. Közleményben adta hírül a Tisza Volán Zrt., hogy - a hosszú hét­végére való tekintettel - június 6-án még elfogadják a június 5-éig érvényes bérleteket. Ezt la­punkban is megírtuk. Szerkesz­tőségünkbe az-után több panasz érkezett arról, hogy az SZKT el­lenőrei nem fogadták el tegnap a májusi bérleteket. Szegeden két társaság szállít­ja az utasokat, a Volán közlése csak a saját buszjárataira vo­natkozott. így a villamosokon és a trolikon az SZKT ellenőrei a májusi bérlettel utazókat teg­nap megbüntették. Dózsa Gá­bor SZKT-igazgató azt mond­ta, a városi közgyűlés rendelete szabályozza a bérletek érvé­nyességét. Ők ezt a jogszabályt veszik figyelembe, még ha a Volán egyoldalúan eltekintett is ettől. Hozzátette, méltá­nyosságot gyakorolnak a rend­szeres bérletvásárlóikkal szem­ben. Heintz Ferenc, a Tisza Volán Zrt. kereskedelmi szakmai veze­tője lapunk kérdésére elmondta, kezdeményezték az SZKT-nál, hogy közösen hirdessék meg: mindkét társaság fogadja el a jú­nius 6-áig érvényes bérleteket. Erre azonban az SZKT nem volt vevő. Javítják a védműveket Tegnap már a szegedi rakpart magasabban lévő területeit is elöntötte az újabb áradás. Amint visszahúzódik a víz, folytatódik az előző, nagy árvíz okozta rongálódások kijavítása, az Alsó-Tisza vidékén összesen négy és fél milliárd forintból. Az Atikövizig területén jelenleg a Hármas-Körösnél van árvízvé­delmi készültség, de csak első fo­kú. Amint a víz visszahúzódik a szegedi rakpartról, illetve a hul­lámtérből, folytatódik az előző, nagy árvíz okozta károk helyreál­lítása - mondja Dobi László igaz­gató. A kivitelezést a Szeviép Rt. nyerte el, a lebonyolító az Oviber Kft. A szegedi belvárosban a helyreállításra 100 millió forin­tot biztosított a kormány. Ebből átvizsgálják a partfalat. Különös figyelmet fordítanak a hőtágulási hézagok állapotára és a régi, használaton kívüli csapadékelve­zető csatornák földerítésére. Ilyen csatornán tört be a víz az árvízkor a városba, a partfal mel­lett. Az igazgatóság összterületén végzendő munkákra a kormány 4 és félmilliárd forint fölhaszná­lását teszi lehetővé. Csongrád­nál, Makónál éppúgy szükség van helyreállításra, mint a fel­győi, dóci töltéscsuszamlásoknál - és mindenütt, ahol megrongál­ta az áradás a védműveket. Ahol bordás megtámasztásokra volt szükség az áradáskor, ott töltés­erősítés, -szélesítés kezdődik. Az említett munkák még a nyáron befejeződnek, hogy a következő évi áradásokat teljes készültség­ben várhassák a védmüvek. Az idei tavaszi árvíz „össze­folyt" a zöldárral, és hogy ezek után egy újabb zöldár következ­zék, meglehetősen rendhagyó. És egyértelműen jelzi: a jövőben számítani kell időjárási szélsősé­gekre. F. CS. TOVÁBBI ARÁBAS Szegednél tegnap 600 centi körüli volt a Tisza vízállása, és ehhez ké­pest mára mintegy 20-25 centis to­vábbi áradás jelezhető előre. A te­tőzés a jövő héten várható, első fo­kú készültséget igényel. Mind­szentnél tegnap 617 centit mutatott a mérce, a tetőzés esetleg elérheti a másodfokot is - tudtuk meg Kő­falvi István műszaki ügyeletestől. A Hármas-Körös vízállása Szarvasnál tegnap 653 centi magas volt, a tető­zés 680 centi körüli vízállásnál, péntekre várható. A Maroson Ma­kónál tegnap 302 centit mutatott a mérce, a folyó a hét végén tetőzik, készültségi szint alatt. Elviselhetetlen volt az utak zsúfoltsága tegnap reggel Szegeden. A rakpart lezárása miatt még nagyobb volt a dugó, mint más hétköznapokon. A nagykörúton belül reggelente szinte lehetetlen közlekedni. Javulás nem várható. MUNKATÁRSUNKTÓL Sokan nem tudták, hogy az el­múlt hét végén a Tisza áradása miatt ismét lezárták a szegedi rakpartot. A legtöbben nem in­dultak el időben, ezért még na­gyobb volt a közlekedési dugó a városban, mint máskor. Reggel Baktóból a Hősök kapujáig negy­ven perc alatt lehetett eljutni au­tóval, közel egy órát vett igénybe az utazás a Marostői városrész és a vadaspark között. Az ütemes haladást akadályoz­za a két nagy szegedi építkezés is: a Szent István teret augusztus végén adják át, a Bakay Nándor utca és a környék csatornázása szeptember végéig tart. Egyre elviselhetetlenebb a sze­gedi közlekedés a reggeli és a dél­utáni csúcsforgalomban. Egyre több torlódás alakul ki a keresz­teződésekben, az autók négy-öt lámpaváltásra tudnak áthaladni. A munkába sietők türelmetle­nek, elégedetlenkednek, de kiút nincs. A Bertalan híd ugyan na­gyobb forgalmat is képes lenne átereszteni, de a Szilléritől a Kál­vária sugárútig a lámpás keresz­teződések a hömpölygő járműve­ket képtelenek fogadni. Ha sze­rencséje van az autósnak, a Mars térig zöld hullámmal eljuthat, ott viszont a hatalmas buszforga­lom miatt biztosan beakad. A nagykörút és a sugárutak ke­reszteződésében a kapacitást csak úgy lehetne növelni, ha a balra kanyarodásokat megszün­tetnék. Lényeges változás akkor sem várható, ha az elkerülő M43-as elvezeti majd azt az 1500-2000 kamiont, ami napon­ta áthalad Szegeden. A dugók el­sősorban a személyautók nagy száma miatt alakulnak ki. A Dugonics téri kettős körfor­galom miatt katasztrofális a helyzet a Tisza Lajos körúton, a Hősök kapujánál és természete­sen a Belvárosi hídnál is. De kép­telenség haladni reggeli csúcsban a Rókusi körúton is. - Mellékutcákba sem ajánlatos behajtani, mert körúton belül a parkoló járművek miatt nem le­het haladni - mondta a helyzetet jól ismerő Bobkó Attila, a Taxi3 ügyvezetője. A taxis tapasztalata szerint az iskolákat reggelente megközelíteni lehetetlenség, ál­talában a szülők gépkocsikkal szállítják gyermekeiket. Ráadá­sul a tanórák ugyanabban az idő­pontban kezdődnek, ez fokozza a közlekedési káoszt. Az iskolai lépcsőzetes kezdéssel valamit könnyíteni lehetne. A MEGOLDÁS A dugók elleni végső megoldást az je­lentené. ha különböző intézkedések­kel csökkentenék a belváros forgal­mát Londonban, Oslóban, Szinga­púrban, Stockholmban csak úgy le­het a belvárosba behajtani, ha azért az autós fizet A svéd fővárosban a torlódások és a levegőszennyeződés csökkentése érdekében napszaktól függően az autósok 260-520 forint­nak megfelelő korona „zsúfoltság­adót" kötelesek fizetni reggel fél hét­től estig. Az említett városokban elér­ték, hogy az autósok negyede otthon hagyta járművét és a korszerű tö­megközlekedést használja. Szege­den egyelőre a belvárost óvó megol­dást nem terveznek, de abban bíz­nak, hogy a harmadik híd megépítése után a központ tehermentesül. A rakpart lezárása óriási tumultust okozott Megduplázódott menetidő A Szent István téri építkezés is akadályozza a belváros forgalmát Fotó: Karnok Csaba TÉMA az olvasótól Győzött Tóth Pál Rajzfilmje Kettős magyar sikerrel zárult a gyermek és ifjúsági filmek feszti­válja a csehországi Zlínben. A Sze­geden élő és alkotó Balázs Béla-dí­jas rendező, Tóth Pál Rajzfilm cí­mű alkotása elnyerte a legjobb animáció díját, Aí. Tóth Géza Ma­estrója pedig megkapta a legjobb fiatal rendezőnek járó elismerést, a Hermina Tyrlová-díjat. A 35 or­szág részvételével megrendezett filmfesztiválon 130 alkotás került a versenyprogramba összesen hat kategóriában. Az animációk ver­senyében a Magyarországról érke­zett munkák bizonyultak a leg­jobbnak. Tóth Pál Rajzfilmje ve­gyes technikájú, azaz 3D animá­ció az alapja, de nagy része kétdi­menziós rajzokból áll. Egy papír­lap telerajzolódik vázlatokkal és rajzokkal, amik megindítják a fantáziát. A Rajzfilmmel, amely­nek zenéjét is maga komponálta, a bátran kísérletező szegedi rende­ző azt szerette volna összefoglalni: mit jelent számára az animációs film. A Rajzfilm már a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon is ta­rolt: a szakmai zsűritől megkapta a legjobb animációs munka és a legjobb 3D-s film díját, az ORTT különdíját, valamint elnyerte a felnőtt közönség díját is. Tegnap szemétlerakó, ma gaztelep, holnap sportcentrum ? A bogáncstól még nem látni a pályát Embermagasságú a gaz a mi­hályteleki általános iskola szomszédságában. Az ingatlan többségi tulajdonosa sportcent­rumot szeretne létrehozni a te­rületen, a környékbeliek már a gyomirtásnak is örülnének. Elhanyagolt, kullancsokkal teli Szentmihályon a Gárdonyi Géza Altalános Iskola mögötti terület - panaszolta az utcalakók nevé­ben Tóth Istvánné. A drótkerí­téssel körbevett, megközelítőleg másfél hektáros terület valóban siralmas látványt nyújt. A bejá­raton átlépve az ember mindösz­sze néhány lépést tehet, mielőtt végleg elmerül a gaztengerben. A gyommal borított ingatlan­nak pedig több gazdája is van. Néhány négyzetméter az önkor­mányzat, a terület harmada a Szentmihályi Sportegyesület tu­lajdona, akik a hét végére gazta­lanítást, a későbbiekben focipá­lyát és pihenőparkot terveznek a növénydzsungel helyére. Persze mindehhez pénz kell, aminek megszerzése nem könnyű: a civil egyesület hivatalosan, papíron létezik, de nem tűi aktív. - Jelen pillanatban nincs elég pénzünk, de sikerült húsz sportszerető la­kost összegyűjtenünk, akik a hét A többméteres gyomnövények között könnyen elvész az ember Fotó: Schmidt Andrea végén önszántukból kijönnek gaztalanítani - mondta Kaszab Zsolt, a sportegyesület elnöke. Az új sportkomplexum a szentmihályi Petőfi utcában ki­alakított focipálya szerepét ven­né át, amit jelenleg szintén az egyesület bérel. - Már megvan­nak az oszlopok és a drótkerítés is, amivel kijelölhetjük az új foci­pálya területét - mesélte Túri fó­zsef, az egyesület alapítója. - Az nem igaz, hogy nem foglalkoz­tunk az ingatlannal. 2003-ban bejárati kapuval és kerítéssel vet­tük körbe, ugyanis az emberek a 150 méterrel feljebb található hi­vatalos lerakó helyett idehordták a szemetüket. - A Gárdonyi utca felőli rész valóban önkormányzati tulaj­don, amit rendben is tartanak ­árulta el Bartáné Tóth Mária. Mihálytelek önkormányzati képviselője ugyanakkor elis­merte: az ingatlan gondozása állampolgári kötelessége a tu­lajdonosoknak, de hivatalos fel­szólítást vagy büntetést egyikük sem kapott a terület elhanyago­lása miatt. A tervek szerint a gaztalanítás után az egyesület hivatalos ter­vet készíttet a sportpályáról, amit az önkormányzat építési szakirodájához nyújtanak be el­fogadásra. Vállalnák az önkor­mányzati rész gondozását is, ha azon pihenőparkot vagy tenisz­pályát alakíthatnak ki. - Három­száz négyzetmétert a MAV-tól szeretnénk megvásárolni, amely szintén résztulajdonosa az ingat­lannak. Erre a területre a szabvá­nyoknak megfelelő méretű foci­pálya miatt van szükségünk. Előtte azonban az anyagi feltéte­leket kell biztosítani, hogy leül­hessünk velük tárgyalni - mond­ta Túri József, aki szerint, ha minden jól alakul, az új sportpá­lyát jövő őszre vehetik birtokba a mihálytelekiek. K.G. G.

Next

/
Thumbnails
Contents