Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-03 / 129. szám

NAPI MELLEKLETEK Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek m SZERKESZTI: ÚJSZÁSZI ILONA, WERNER KRISZTINA 2006. JÚNIUS 3. WWW.DELMAGYAR.HU Műsorvezetők együtt, de nem barátságban Bochkor Gábor és Boros Lajos tizenegy éve, 1995-ben kezdte a közös munkát, amikor az átalakuló Danubius Rádióban Bocsi pályázata sikeresen elnyerte a reggeli műsorsávot. Cappucino című műsoruk új műfajt honosított meg a hazai rádiózásban, 1998-ban mégis óriási botránnyal váltak el kenyéradójuktól, és Magyarország leghallgatottabb műsorával átkerekeztek a Sláger Rádióba. Azóta is minden reggel a Bumerángra ébred Magyarország nagy része. Munkájuk elismeréseként a Sláger Rádiót is üzemeltető amerikai médiakonszern „az év reggeli rádiós műsorvezetői" címmel tüntette ki őket. Televíziós műsorral mindkét kereskedelmi csatornánál próbálkoztak. Először az RTL Klubon, ahol a Kész átverést 1999 és 2001 között vezették. Ezt a műsort vette át tőlük Jáksó László. Ugyanebben az évben már a TV2 képernyőjén szerepeltek a Boros-Bochkor Show-ban. Ez azonban nem élhetett meg túl sok adást. Előbb hetiről kéthetire változtatta a csatorna vezetése, majd végül, a szerződés lejárta előtt egy évvel közölték velük, hogy leveszik a képernyőről a műsort, az ugyanis nem teljesítette a remélt nézettségi adatokat. A Bochkor Gábor és Boros Lajos alkotta páros a Sláger Rádió szegedi műsora után külön-külön adott interjút lapunknak. Elárulták: együtt dolgoznak, de nem barátok. a szókimondó az örök második ezt szeretik. Sokkal kevésbé díjaznák, ha felvennék egy mosolygós hangot, és arról csicseregnék, hogy tulajdonképpen milyen szép reggelünk is van. - Magánemberként nem várják el öntől mindig a szórakoztatást, mondván: úgyis egy vicces figura? - Részben van ilyen elvárás, de Lajos ennek jobban meg tud felelni. - Szókimondó, őszinte ember hírében áll, pedig sokan nem szeretik ezt a stílust. Kifizetődő? -Azt hiszem, igen. Ha csak a munkahelyemet vesszük, megosztom a társaságot: van, aki egy nagyképű, arrogáns bunkónak minősít és tart tőlem, mások pedig halálosan imádnak. De ezzel nincs is semmi baj, hiszen a környezetemben mindenki pontosan tudja azt a távolságot, amit tartani kell. Az is nagyon zavarna, ha mindenkinek a smúzolós haverja lennék. - Az elmúlt években mindig szívesen beszélt magánéletéről a lapoknak, számtalan címoldalon mosolygott barátnőivel. Néhány hónapja azonban úgy döntött: teljesen elzárkózik a bulvárlapok érdeklődésétől. Miért? - Mert nem kezeltek korrektül. A cikkek nagy része úgy született, hogy már eleve volt egy elképzelésük, és gyakorlatilag mindegy volt, hogy cáfolom-e. Vagyis a nyilatkozataimmal csak legitimizáltam a leírtakat. Egész egyszerűen beleuntam ebbe, ezért nemrég eldöntöttem, hogy egyik lap hasábjain sem szólalok meg. - Ez az oka annak is, hogy nem engedett közös fotót készíteni szegedi származású barátnőjével, a TV 2 műsorvezetőjével, Várkonyi Andreával sem? Kettőjük kapcsolatáról is azt írták egyébként, hogy már vége, de amikor a városban jártak, bárki láthatta, hogy ez nem így van. - Egyáltalán nem titok, hogy együtt vagyunk, nem ezért tiltakoztam a fotók ellen. Viszont aki még nem élt át hasonlót, el sem tudja képzelni, milyen idegesítő, hogy egyszer csak azt veszem észre: egy hatalmas objektív mered ránk - akár a legbensőségesebb pillanatokban. Egyes orgánumok most már lassan presztízst csinálnak abból, meddig tudnak bennünket kínozni, amíg végül megszólalunk, ehhez pedig akár ilyen, titokban készült felvételeket is felhasználnak. Ha erőteljesebben szóltam oda egy fotósnak, csupán emiatt volt. TÍMÁR KRISZTA Boros Lajost nem zavarja a népszerűség Több mint egy évtizede minden hétköznap reggel együtt ébreszti az országot Bochkor Gáborral. Be tudja fejezni műsorvezető társa bármilyen mondatát, kedvéért pedig még az öltözködésre is jobban odafigyel. Pedig Boros Lajos szerint ők ketten még csak nem is igazán barátok, ráadásul frusztrálja, hogy ebben a duóban ő mindig csak második lehet. - Azt olvastam egyszer, hogy évtizedes múltra visszatekintő, sikeres munkakapcsolat ide-vagy oda, nem barátok Bochkor Gáborral. Igaz ez? - Igaz. Hát mit kedvelhetnék benne? Komolyra fordítva: alapvetően lappang köztünk egyfajta barátság, mert egymás erényeit elismerjük. Ugyanakkor tűz és víz vagyunk. Ha ismeretlenül összekerülnék vele egy harminctagű társaságban, huszonkilenc emberrel szívesebben beszélgetnék, mint vele. Nem érdekel engem az, ami őt, és őt sem, ami engem. Másfajta a tudásunk, a gyökereink és a világlátásunk is. Valószínűleg éppen ezért fedünk le olyan széles réteget - együtt. Viszont azt csinálja utánunk bárki is, hogy ő elkezd egy mondatot, és én bármikor befejezem. És ez igaz fordítva is. - Mi az, ami önt érdekli? - Egyrészt - komputerfejlesztő mérnök lévén - a számítástechnikai témák és a különféle kütyük. Szeretem ezenkívül a természettudományokat, a történelmet és a festészetet. Na meg persze a zenét, de nem azt, amit a Bochkor kedvel. Nekem például Sting hideg. Sokkal többre becsülök egy kíséret nélkül elénekelt dalt, amitől egyébként valószínűleg Sting is összecsinálná magát, ha Rúzsa Magdi adja elő. Viszont egyáltalán nem érdekel az öltözködés, ellentétben Bocsival, aki ha meglát rajtam egy rossz inget reggel, rossz kedve lesz tőle. Ezért erre kénytelen voltam elkezdeni odafigyelni. - Nehéz ismert embernek lenni Magyarországon? - Speciális helyzet a miénk, hiszen mi nem a klasszikus értelemben vett „sztárok" vagyunk. Nem fut az arcunkkal főcím a televízióban, ami csillog-villog, aztán az egész viszonylag hamar el is tűnik a süllyesztőben. Mi nap mint nap ott vagyunk, amikor az emberek élete elkezdődik, mi indítjuk el a vérellátást az agyakban. Sokan mondták már, hogy nem lenne kedvük felkelni, Bochkor Gábor magánélete sokáig nyitott könyv volt, egy ideje azonban szándékosan kerüli a nyilvánosságot, nagyon ritkán ad interjút. Lapunk kérdéseire azonban szívesen válaszolt, és őszintén beszélt szerelemről, barátságról, valamint az ismertség előnyeiről és hátrányairól. - Hatalmas tömeg fogadta önöket egy hete, amikor a Bumeráng adását a szegedi Széchenyi térről sugározták. Másként viszonyulnak az ismert emberekhez a fővárosban és vidéken? Teljesen. Budapesten lesz...ják a sztárokat. Bárhol máshol viszont az őszinte szeretetet látjuk az emberek arcán. Itt Szegeden is csak tiszta, mosolygós arcokat láttunk. És ez nagyon jó érzés. - Előző nap este már a városban voltak és buliztak a stábtagokkal, ön azonban hamar hazament aludni. Teljesen más életritmusban él, mint az átlagemberek, de ezt nyilván már volt ideje megszokni. - Nem nagyon lehet ezt megszokni, még most, 11 év után sem. Fél ötkor kelek, és délelőtt tízig leadom az energiám 90 százalékát. Másoknak ekkor kezdődik a nap, én azonban eddigre már hulla vagyok. Persze egy délutáni alvás beiktatásával a fáradtság kezelhető, az életmódomat azonban nem tudtam teljesen átalakítani. Szükségem van például arra, hogy időnként leengedjem a gőzt: elmenjek a barátokkal szórakozni. De 42 évesen már nem tehetem meg, hogy leittasodva hajnalig dorbézoljak, hiszen akkor nem lennék képes másnap dolgozni. így maradnak a szolid, péntek esti vacsorák. - A baráti kapcsolatok... - Azok mennek tönkre. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki megutált, de hívnak, hogy mondjuk csütörtök este üljünk be egy sörözőbe dumálni, és mindig azt kell mondanom, hogy nem, mert tudom, hogy akkor nem állok fel onnan 11 óra előtt. így viszont ők már félig-meddig mondanak le rólam. Nem nevezhető ez normális életnek egyáltalán. - De azért bírja? - Bírom, mert szeretem. Nagyon ritkán van, amikor úgy megyek be reggel, hogy: baszszus, most dolgozni kell, és meg kell szólalni. - És olyankor mi van? Elvégre a Bumeráng egy vidám műsor. Színjáték? -Azt hiszem, a sikerünk egyik titka éppen az, hogy nincs színészkedés. Ilyenkor elmondom az adásban, hogy rossz kedvem van, a hallgatók pedig A szegedi barátnő, Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor FOTÓK: KARN0K CSABA ha mi nem lennénk. Úgy érzem, a Bocsival mi egyfajta családtagjelleggel vagyunk jelen az emberek életében, éppen ezért pedig teljesen másképp kezelnek bennünket, mint a többi ismert embert. Ráadásul még a sorban is előre engednek. - Gyakran előfordul? - Igen. És én előre is megyek, nem vagyok olyan álszent, mint egyesek, akik ezt tagadják. Viszont a mai napig minden alkalommal megörülök, ha ezt felajánlják. - Nem zavarja, hogy mindenhol felismerik? Hiszen a rádiósoknak legtöbb esetben csupán a hangját ismerik, így amikor annak idején elvállalta a munkát, joggal feltételezhette, hogy nem súgnak majd lépten-nyomon össze a háta mögött. - Én nem vagyok csempész, nem járok tilosban, és azzal sincs gondom, ha meglátnak egy másik nővel, mivel nem szoktam hazudni a feleségemnek. Nem is tudok egyébként, mert állandóan ellenőriz. így tehát nincs gond azzal sem, ha észrevesznek valahol. - Hogyan tudta elkerülni, hogy magánélete az újságokba kerüljön? - Például úgy, hogy nem engedek be újságírót a lakásomba. Ráadásul több konfliktusom van a papagájommal, mint a feleségemmel. Harmincéves házasságunk tehát nem az a fajta csemege, amit a Bocsi tud hozni. - Beszélgetünk, s állandóan Bochkor Gábornál lyukadunk ki. A rádióműsorban isőa duó markánsabb tagja, vele készül több interjú, leegyszerűsítve: ő a nagyobb sztár. Nem bántja ez a másodhegedűs-szerep? - Mindenképpen frusztráló. Hiszen mit csináljon az a versenyző, aki mindig másodiknak fut be? Rossz érzés látni, hogy a dobogón eggyel följebb mindig van valaki. Vagy a másik: tudom, hogy nem másodiknak, hanem szintén elsőnek futok be, de akkor is egyel lejjebb állok. Nem jó érzés. De hát ez az élet sajátja. Én már közelebb vagyok a nyugdíjhoz, ő viszont még azt hiszi, hogy az élet örök. De ha majd én nyugdíjba megyek - mert elegem lesz abból, hogy 4 óra 40-kor kell kelnem - és maga mellé vesz egy fiatalabbat, akkor ő is megtudja, milyen másodiknak lenni. - De ezt, ugye, egyelőre még nem tervezi? - Hogy nyugdíjba megyek? Dehogynem. Minden reggel. De már tíz éve. T.K.