Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-23 / 145. szám

SZOMBAT, 2006. JÚNIUS 24. • AKTUÁLIS" 3 Elfogadott pénzt a betegektől koncepciós pert emleget Börtönbe vonul a sebész Folytatás az 1. oldalról Összességében úgy érzem, ez nem olyan tett, ami miatt szégyenkez­nem kellene. Aztán egyszer csak érkezett egy feljelentés „fentről". Ez az eljárás később megszűnt. Aztán érkezett egy másik feljelen­tés „bentről". Ma sem tudom, ki lehetett. Azt sem értem, hogy az OEP az éves rendszeres ellenőrzé­sek mellett miért csak hosszú idő múlva döntött egyszer csak úgy, hogy egy elszámolási vitát bünte­tőfeljelentéssel old meg. Ezért fel­tételezem, hogy ez egy koncepciós ügy-mondta. Az eljárás kezdetekor azzal for­dult dr. Kovács Ágneshez, hogy legyen közös jogi képviseletük, de ezt az igazgatónő elutasította. - Nem szeretnék semmit mon­dani, ami számára kedvezőtlen volna - jelentette ki. - Harminc­öt éven át dolgoztam Szentesen, mondhatom, több tízezer embert láttam el, generációkat operál­tam. A csípőprotetikában hírne­vet szereztem, de nem vagyok az a típusú orvos, aki ezt fontosnak tartja hangoztatni. A betegek elé­gedettsége hozta hozzám a kö­vetkező pácienseket. Beszélgetés közben az is kide­rült: igen, fogadott el pénzt a be­tegektől. - Tudom, hogy a hálapénz fo­Dr. Geönczeöl: nem bűnöző vagyok, hanem orvos Fotó: Vidovics Ferenc galma él a köztudatban, de ez nem olyan egyszerű képlet, mint amilyennek elsőre látszik. Sok AZ IGAZGATONO VAR Dr. Kovács Ágnest másfél év börtönbüntetésre és kétmillió forint megfizeté­sére kötelezte jogerősen a Csongrád Megyei Bíróság, bűnösnek mondva ki társtettesként, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségé­ben. Természetesen őt is szerettük volna megkérni, adja elő álláspontját. A szentesi kórház volt igazgatójának egyik gyermeke hívta szerkesztőségün­ket, és azt mondta: édesanyja ügyeinek intézésévél van elfoglalva. Egyelőre nem kapta meg az ítéletet írásban, ezért arról nem akar nyilatkozni. múlik az orvos hozzáállásán; a mi betegeink szegények. Nekem nem volt „tarifám". Bíztam ben­ne, felfüggesztett büntetést kapok fél évvel a nyugdíjazásom előtt. A minap hallottam a hírekben, Princz Gábornak 35 milliárd fo­rinttal kellene elszámolnia, az ügyész felfüggesztett ítéletet kért az ügyében. Feltűnő az arányta­lanság - fogalmazott a doktor. Hozzátette: - Azért ezt a pályát választottam, mert ez tetszett. Az apám ügyvéd volt, azt mondta, én már ne legyek az, mert ebben az országban nincs jog. A KOLLEGÁK A2 ITELETROL ' Hl A szakma szerint szinte példátlan, ** hogy egy orvost büntetőügyben ilyen súlyosan elítéljenek. Meg­kérdeztük a traumatológus volt kollégáit, mit gondolnak a történ­tekről. Dr. Badó Csaba azt mond­ta: emberileg sajnálja, ami történt, hiszen dr. Geönczeöl kiváló csont­sebész, aki aktív, erejének teljé­ben lévő kolléga. Úgy érzi, túlzás a három év börtönbüntetés. Dr. Ab­dul Mokbel így nyilatkozott: „ezentúl eggyel kevesebben le­szünk". Szerinte a határozat mindkét elítélt esetében súlyo­sabb a méltányolhatonál. Dr. Tom-­esik Tibor kérdésünkre válaszolva közölte, van véleménye, hosszan lehetne taglalni, de nem osztja meg a nyilvánossággal. Dr. Berki Sándor osztályvezető főorvost SMS-ben értük el, aki mindössze ennyit írt nekünk: „3 hete Oxford­ban vagyok, sorry." A baleseti sebész halasztást kér a bíróságtól, felülvizsgálati kérel­met és kegyelmi kérvényt nyújt be, de három hét múlva börtönbe kell mennie. A főorvosnak koráb­bi házasságából két felnőtt gyer­meke van. Felesége, Török Eva ­aki a szájsebészeten műtős asz­szisztensként dolgozik - azt mondta: kollégái közül nagyon sokan kifejezték együttérzésüket. - Tartanom kell benne a lelket, vi­gyáznom kell két közös gyerme­künkre. Leghamarabb egy év múlva láthatom újra a férjemet. Dr. Geönczeöl Tibor most arra számít, börtönkórházban fog dolgozni. - Egyelőre nem tudom, milyenek a körülmények és le­het-e ott egyáltalán érdemleges munkát végezni. Én szeretnék gyógyítani. BLAHÓ GABRIELLA Szegeden lesz az ország első sokszorosítási pere Fénymásolók a vádlottak Felkészítik a polgár­mestereket Minden eddiginél több pénz nyerhető magyarországi beruhá­zásokra a 2007-től 2013-ig tartó uniós költségvetési időszakban. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzat pályázzon sikeresen, a Települési Önkor­mányzatok Országos Szövetsége minden megyében fórumot ren­dez a helyhatóságok vezetőinek, tisztségviselőinek. A szegedi me­gyeházán tegnap tartották meg ezt a tanácskozást, amelyen a II. Nemzeti fejlesztési tervről és ter­mészetesen az önkormányzati rendszer átalakításának tervéről is szó esett. A témákhoz kapcso­lódó háttéranyagok elérhetők a szervezet honlapján, melynek cí­me: www.toosz.hu. Bush villanásai UJSZASZI ILONA Amerikának tükröt mutat 1956. A magát a szabadság jelképe­ként föltüntető szuperhatalom, a NATO feje akkor nem volt haj­landó cselekedni a kelet-európai blokkot sarkaiból kifordítani igyekvő magyarokért. Csak tárgyalgatott, aztán meg menekülő­ket fogadott. E magatartás kritikáját vagy inkább az ötven éve ha­logatott tettet vártuk az apját a Magyarország iránti rokonszenv kimutatásában is követő George W. Bushtól. A bocsánatkérés hal­ványra, alig észrevehető félmondatos kitételre sikeredett. Helyet­te viszont reflektorfényt kaptunk. A világ figyelmét ránk irányította az a 22 óra, amit a szuperha­talom feje Magyarországnak ajándékozott. Ebből majd 22 percen át élőben csodálhatták a Budapest-panorámát a CNN nézői is. Köztük talán az arabok, akik számára a Citadelláról hozzájuk is szóló Bush villantotta föl a párhuzamot: a mai Irak számára példa az 1956-os és az 1989-es Magyarország szabadságvágya. A törté­nelmi utalásokkal és a magyar helytállást méltató példákkal spé­kelt szónoklatba a rózsaszínűnek mutatott Irak-kép mellett bele­fért Afganisztán és Koszovó is. Mindez bevilágította a magyar kül­pohtika egy lehetséges új irányát. Hazánkban szabadságközpon­tot akar az USA elnöke, aki „birodalma" választott kelet-európai partnereként figyelmünket Keletre, azon belül is a Balkánra irá­nyította. A leginkább ideológiai töltetű megnyilatkozásokra vállalkozó if­jú Bush csak mosolygott, amikor emberi jogi csomagként bonto­gatták volna előtte a határon túli magyarok kisebbségi bajait vagy a vízumkényszerből fakadó nyűgöket. Megkaptuk viszont ma­gyarul a „Jónaput kívánok! "-ot és angolul Petőfi refrénjét, a „ra­bok legyünk vagy szabadok ?"-ot, ráadásnak pedig Táncsics börtö­nét. Történelmi jelentőségűnek harangozták be George W. Bush magyarországi villámlátogatását és Citadellánál mondott beszé­dét. Ehelyett történelmi témákra szorítkozó szóvirágokba öltözte­tett historizálást kaptunk, no meg egy kis ízelítőt a szuperhatal­mat árnyékként kísérő félelemből. Bush elment, látogatását meg­úsztuk - egy bombafenyegetéssel és szégyenlős tüntetéssel. De született egy új magyar vicc Budapesten, ahol 22 órán át „minden sáv Bush-sáv" volt. Gyermekeket üdültet a pénzből Árvízkárosultaknak gyűjt a Rotary Klub Árvízkárosult gyermekek üdül­tetésére gyűjt a szegedi Szent-Györgyi Albert Rotary Klub - közölték tegnapi sajtó­tájékoztatójukon. MUNKATÁRSUNKTÓL Bozsó Miklós elmondta: a szer­vezet 15 évvel ezelőtt rendezte meg első ízben a szegedi társasá­gi élet nyári indító eseménye­ként a Rotary Juniálist, amelyen sikerült ötvözni a kellemes, szín­vonalas szórakozást a jótékony­sági célok megvalósításával. Az idei Juniálist, egy kerti partyt, szombaton rendezik a Forrás Szállóban, és bevételeit az árvízkárosult gyermekek üdülte­tésére fordítják. Az adományok összegét egy fotókiállítás képei­nek eladásával kívánják meg­emelni. Tegnap nyitották meg a Forrás Szálló halljában Nagy La­jos és Bajusz Huba Erdély és Ma­gyarország szépségeit bemutató fotókiállítását. A képeket egysé­gesen 20-20 ezer forintért kíván­ják eladni, ezzel is segítve a gyer­mekek üdültetését. Az adományok várhatóan harminc árvízkárosult gyer­mek üdültetését fedezik. Hetven százalékkal is csökkent a jegyzetek eladása Mozgássérültek nyertek A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete több mint 2,5 millió forint értékű építőanyagot nyert a Wienerberger Téglaipari Zrt. és másik öt építőanyag-gyártó Jövővár pályázatán. A oklevelet napok­ban Fekete Albertné, az egyesület vezetője vette át. A támogatást a ci­vil szervezet hasonló nagyságrendű önerővel egészíti ki, három év alatt gyerekeknek építenek belőle pihenőházat Dunaalmáson. Fotó: Schmidt Andrea Tavaly csapott le a rendőrség szegedi fénymásoló-vállalkozókra, akik ipari méretekben sokszorosítottak és árultak egyetemi jegyzeteket, tankönyveket a hallgatóknak. Őszre tűzték ki a tárgyalásukat, ami az ország első ilyen pere lesz. Közben az olcsó fénymásolók tovább virágoznak. Tavaly októberben bukott le több szegedi vállalkozó, aki iparszerű­en fénymásolt és a bolti árnál jóval olcsóbban árult egyetemi jegyze­teket, tankönyveket az SZTE hall­gatóinak. Mint lapunkban megír­tuk a Szegedi Városi Ügyészség szerzői jogok üzletszerű és folyta­tólagos megsértésével vádolta meg a lefülelt jegyzetsokszorosítókat: Magyarország első fénymásolási perét ősszel tárgyalja a városi bíró­ság. Cseh Attila, a Csongrád Me­gyei Bíróság elnökhelyettese úgy tájékoztatott: az ügyészség indít­ványában pénzbírság kiszabását kezdeményezte. A bűncselek­mény - súlyától függően - egytől ötszáznegyven napig terjedő el­zárással büntethető, ami napon­ta száz és húszezer forint közötti pénzbüntetéssel is kiváltható. A Büntető törvénykönyv szerint egyébként a szerzői jogok meg­sértésének minősített eseteiben - a vád szerint erről van itt is szó - az elkövetőkre akár háromévi börtön is kiszabható, közölte Cseh Attila. - A büntetőügy alakulása sem­miféle hatással sem volt a fény­másolókra, ma is naponta nyílik és remekül profitál belőle szám­talan „szalon" - mondta csaló­dottan Szőnyi Etelka, a JATE Press igazgatója. Az egyetemi jegyzetek megjelentetésével fog­lalkozó kiadó, amelynek könyvei ma is a fénymásolási toplisták élén vannak, az elmúlt két évben mintegy hetvenszázalékos visz­szaesést tapasztalt az eladások­ban - annak ellenére, hogy a sze­gedi hallgatók a jelenleg 3500 fo­rintos jegyzettámogatásuk túl­nyomó részét csak az egyetemi jegyzetboltokban költhetik el. Információink szerint a könyv­csekk húsz százaléka ugyanak­kor fénymásolásra is felhasznál­ható - talán épp a kiadó könyvei­nek sokszorosítására költik a diákok. Az átlagosan kétezer forin­tért kapható könyvek árai a fénymásolókénál alacsonyabb­ra nem tudnak menni, így vi­szont nem kelhetnek versenyre velük. Ráadásul ha olcsóbban adnák a könyveket, azokat más boltok felvásárolhatnák, majd drágábban adnák tovább a diá­koknak, hangsúlyozta a vezető. Szőnyi Etelka és kollégái egy­előre semmiféle hathatós meg­oldást nem látnak a probléma megoldására. T.R. Már a Renault-nál is fogytán a kettesek! 2 222 22? RENAULT AUIOKAL ALKOTUNK UTOLSÓ DARABOK HAVI 21 931 Ft TÖRLESZTŐ­mezm , CLIO CAMPUS és THALIA KLÍMAVAL ' A Oitelajanlaí 10A önrész betette mellett 12p tibnap futamidővel, a svájci franu árfolyamának változatlansága m' Részletekről és leltéietejtrS érdeklődjön márkskereskedésünklien! Ajánlatunk 2006. 02.01-től a késztet erejéig érvényes. Fogyasztás titer 100 km: vegyes: 6. országát*. 4.9-5 várost: 7.8-7.9; COj-kíbocsátás g.'km; 143 A képen (átható autók illusztrációk Molnár •Autóház Kft. • Márkaképviselet SZEGED, Dorozsmai út 8. Tel./fax: 62/420-062

Next

/
Thumbnails
Contents