Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-15 / 138. szám
20 •MOZAIKCSÜTÖRTÖK, 2006. JÚNIUS 15. Pótdíj BAKOSANDRAS Bár szerettünk volna megállni, nem lehetett: dudáltak mögöttünk, muszáj volt menni előre, a pesti forgalomban a Trabanttal. Amikor végre visszavergődtünk oda, ahol el kellett volna kanyarodni az előbb, ás elkanyarodtunk, gyorsan megtaláltuk a házat, ahova anyámat hoztuk. Tiszta ideg volt, vizsgára készült, félt. hogy elké sünk. Amikor bement a bizottság elé, és csönd lett az autóban, apám hátrafordult az ülésen, és azt mondta: tanuld meg, kisfiam, hogy ebben a városban nem lehet bambulni. Nem pont ezt a szőt használta. De engem nem is az a szó zaklatott föl, hanem a fölismerés: akkor a mi életünk otthon nem is igazi, eleven élet, mi lassúak vagyunk és határozatlanok, ezt tudomásul kell venni. Kellemetlen érzés volt. Évente-kétévente egyszer - ilyen sűrűn jártunk abban a városban mindig átjárt, elszomorított. Aztán szép lassan elhalványult az emléke. Amikor nemrég a kisföldalattinak nevezett jármüvei mentem a Széchenyi fürdőig, onnan visszafelé pedig a Deák Ferenc térig, tudtam, körülbelül merre kell keresnem azt a metrót, amelyik ehrisz a Nyugati pályaudvarig. Mentem az áramló tömeggel. Láttam a karón álló sárga jegylyukasztókat, de azt nem vettem észre, hogy kétféle automata van itt, erre és amarra áll a szájuk, nem tudtam, hogy pontosan itt ér véget az egyik jegy hatálya. de itt kellene érvényesíttetni a kővetkezőt is. Ráléptem a lefelé vezető mozgólépcsőre, és lenézve keresni kezdtem a jegylyukasztókat. Két ellenőr állt a lépcsősor alján. Meg is örültem, hátha ók majd segítenek. Az egyik elkérte a jegyemet. mutattam neki főtt volt már a kezemben, ki akartam lyukasztani). A fejét csóválta, elmagyarázta, hogy odafönn jobban kellett volna figyelni, mert ott van a jegylyukasztó, lehetetlen. hogy ne vettem volna észre. Mondtam, hogy bocs. akkor most visszamennék a másik lépcsővel, föl, és kilyukasztatom a jegyemet, és visszajövök. De azt mondta, „ez most már nem lehetséges", fizetni kell kétezer-ötszáz forintot. De akkor hogy fogok fölülni a metróra, ha nem lesz érvényes jegyem ? Semmi baj, mondta, most már fölszállhatok, mert ad egy elismervényt arról, hogy eleget fizettem. Ha megint találkoznék egy ellenőrrel, azt mutassam föl, nehogy az ép jegyet, mert akkor megint fizetni kell. Még mindig csodálkoztam: milyen érdekes, hogy az ember rálép egy mozgólépcsőre, és már nem fordulhat vissza büntetlenül. Egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt szégyenletes, megalázó helyzetbe kerülhet. Az ellenőr mosolygott, szórakoztatta, amit látott. Úgy nézett, mint egy előadást. Pesten lehet bambulni, csak sokba kerül - így finomodott a lassan harmincéves családi tapasztalat. És nyilván még mindig van mit tanulni. „Megyek és leszerelem a katona bácsit..." RENAULT AUTÓKAT Al KOI esik Fotó: Segesvári Csaba Már a Renault-nal is fogytán a kettesek! 2 222 22 p . UTOUSO DARABOK; Elefántok ámokfutása RANGAMATI (MTI/REUTERS) Több száz embert űztek vízre elefántok egy Bangladesi faluból. Az ormányosok állandóan megtámadták a települést, házakat döntöttek össze. A védekezés semmilyen módja nem volt eredményes, az elefántok nem rettentek meg semmitől. Mindezek után vagy 300 falusi úgy döntött, hogy inkább csónakokba száll és kiköltözik a falu melletti tóra. Mivel az elefántok rendre éjszaka támadtak, a vízlakó falusiak napközben néhány órára partra szállnak élelemért, és egyéb szükségletek elvégzéséért. Az evakuált emberek favágók és földművesek, nem pedig halászok, így aztán a vízre kényszerülve nemigen tudnak dolgozni, s keresetük sincs. CLIO CAMPUS és THALIA KL1MAVAL Ajánlatunk 2006. 02. 01-től a készlet erejéig ervényes. Fogyasztas liter/100 km: vegyes: 6, országúti. 4.9-5; városi: 7,8-7,9; CO2 kibocsátás g/km: 143. A kepen látható autók illusztrációk Molnár SZEGED, Dorozsmai út 8. AU.tOh.ClZ S\Jt. TelVfax: 62/420-237 • Márka képviselet cs^hiátU Ú/Jaddátc Júniusban MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 1 ételeink árából A DM-DV ügyelete Mai ügyeletes újságírónk Tímár Kriszta. Kollégánk 12 és 17 óra között a 30-218111 l-es telefonszámon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, véleményüket, javaslataikat. A lap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható 06/80-82182 l-es számon vagy a 62/567-864-es telefonszámon jelezzék! ISTEN ELTESSE! kedvezmény ^ Szeged. Maros u. 37. • Tel.: 62/3'iS-640 JOLÁN, VID A Jolán név a felvilágosodás korában született, Dugonics András író alkotása, egyszerre utalva a régi magyar Jóleán, azaz jóleány névre és a görög Jolanthara. Utóbbi jelentése: a viola virága. Balázs Jolán (Iolantha) kiváló magasugró volt, aki román színekben olimpiát is nyert. Vid a délszláv megfelelője a német Guidónak, amely a germán Widoból keletkezett, jelentése: erdőből származó. Kicsinyítő alakja a Vida és a Vidos. A Somogy megyei Nemesvid község őrzi nevében egy egykori Vid emlékét. A hangyák motoroz- >: nak. Egyszer csak az első hirtelen fékezve megáll. A többiek oda-; sereglenek köré és megkérdezik: - Miért álltál meg? -Á, semmi, csak egy bogár ment a szemem- : be. Lottószámok SKANDINÁVLOTTÓ Á: 1.6,9,12,19,28,32. B: 2,8,11,14,18,20,21 • Cakkos cápák BUDAPEST (MTI) Kalapácsfejű cakkos cápák kutatása közben az ismertekhez látszatra hasonló, de genetikailag teljesen különböző cápafajt fedezett fel az Atlanti-óceán északnyugati partjainál dr. Joe Quattro. Dél-Karolina állam egyetemének kutatója a part menti tengervilágot tanulmányozva felfigyelt a kalapácsfejű cakkos cápára (scalloped hammerhead shark). Az egyedek genetikai vizsgálata során kiderült, hogy van közöttük egy genetikailag különböző, rejtélyes fajta is, amelyet még nem osztályoztak, sőt nem is neveztek el. Az újonnan felfedezett cápafaj valószínűleg Dél-Karolina parti vizeiben szaporodik és ritka állat lehet. A felnőtt példányok meszszire, Eszak-Karohnáig vagy dél felé Floridáig is eljutnak. A cápavédők azonnal javasolták, hogy helyezzék védelem alá a kicsinyeiket nevelő cápa mamákat. A cápakutatók nyomkövető eszközöket készülnek erősíteni az állatokra, hogy többet megtudjanak életterükről és szokásaikról. Ali Hood, a brit Cápa Alapítvány | Shark Trust) igazgatónője szerint jelenleg mindössze 454 vadon élő cápafajt ismernek, izgalmas dolog új taggal bővíteni a listát. A hír ráirányítja a figyelmet arra tényre, hogy az eldugott kis partszakaszok fontos szerepet ítszhatnak egyes ritka fajok aradásában - írta a brit Igálati rádió- és tévétársalapján. önyvtár rölve Napsütés felhőkkel Mszítette Észak felöl továbbra is változó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, emiatt ma is számíthatunk felhősebb időszakokra, és futó záporok is lehetnek. Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek 26° 26° O 25° 25° O 20° O 26° Mindszent Békéscsaba Szolnok 26° Orosháza 26° O 26° 25° 25° 26° 25° További kilátások Enyhe, de igen nedves levegő éri el hazánkat, emiatt a hét végén csak kevés napsütésben lesz részünk, többfelé válhatok viszont záporok, zivatarok. A felhős, csapadékos időellenére meleg lesz, de kellemetlen, fülledt időre számithatunk Péntek Max:26 Mln:14 Változó Max:28 Mln:ir Zivatar Vasárnap cci Max:28 Mln:17° Esős Hétfő Max:30 Mln:15° Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 715 cm (hőfoka 16,5 C°), Csongrádnál 701 cm, Mindszentnél 739 cm. A Maros Makónál 275 cm. A Nap kel: 4 óra 46 perckor, nyugszik: 20 óra 43 perckor. A Hold kel: 0 óra 4 perckor, nyugszik: 8 óra 22 perckor. Negatív rabló TOKIO (MTI/REUTERS) Negatív rablója is van már Japánnak: a férfi egy borítékban pénzt vitt be egy postára, letette a pénztáros elé, majd lélekszakadva elrohant. A borítékban 350 ezer jen volt (fél millió forintnyi összeg). A szokatlan akciónak előzménye egy nem negatív rablás. Márciusban ugyanis a 33 éves férfi 340 ezer jent rabolt ugyanebből a postafiókból, ám időközben barátnője lelki ráhatására megbánta tettét, és visszavitte a pénzt, méghozzá kamatostul, 10 ezer jennel megtoldva, amelyet részben fájdalomdíjnak szánt a kellemetlenség kompenzálására. A barátnő azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, a kertészként dolgozó férfi pedig még tovább javult: a minap feladta magát a rendőrségen. „Csak azért raboltam, mert pénzszűkébe kerültem" - mondta vallomásában. A rendőrség még nem tudja, mit kezdjen a kamattal. . Változó viszonyok Rejtvényünk vízszintes 2. és függőleges 1. számú sorában Juvenalis ókori római szatirikus íróaforizmája olvasható. VÍZSZINTES: 1. Nitrogén. 2. A megfejtés első sora. Zárt betűk: É, Z, 0, A. 9. Disznót vágni. 11. Elektromos töltésű részecske. 12. Támad a hüllő. 13. Benősült családtag. 14. Fesztiválok városa: San... 16. Mozi külföldön. 17. Bolgár hegység híres kolostorral. 18. Szeled. 19. Horvát üdülősziget. 21. Pohárba töltik. 23. Igekötő. 24. Hójáró. 25. Arany János verse. 27. Dalmát kikötőváros. 29. Meleg. 30. Román belül! 31. Bálvány. 32. Te + én. 33. Svéd férfinév. 34. Amerikai állam. 36. Zenés összejövetel. 37. Rangjel. 38. Ógörög varázsló istennő. 40. Azonos betűk. 41. Nem keverve! 43. Hortyogás angolul. FÜGGŐLEGES: 1. A megfejtés második sora. Zárt betűk: E, N, S, E. 2. Antonov gépe. 3. Női név becézve. 4. Jelentéktelen ember; senki. 5. Idegen állatkert. 6. A sztannin vegyjele. 7. Amely ideig. 8. Kilátás, körkép. 10. Tüzel. 15. írásos utasítást ad. 16. Vízparti növény. 17. Rendkívüli kurtán. 18. Cipelő. 20. Nagy ijedtsége. 22. Pest megyei község: ...tótfalu. 25. Vízi állatok. 26. Állati testtakaró. 28. Kanyarulatáról híres orosz folyó. 32. Francia folyó. 33. Babasírás. 35. Csecsebecse. 36. Keresménye. 39. Történelmi időszak. 40. Vezető rockcsapat. 42. Eeeee! 44. Itatni kezd! 45. Tiltás. Előző rejtvényünk megfejtése: Érts egyet a farkasokkal, ha együtt élsz velük! 1 2 3 r 4 5 6 l 7 8 0 9 10 Ti • 12 13 • 14 15 • Ül 1 17 • 18 19 20 • 21 22 • 23 24 • 25 26 27 28 _ • • 30 31 p 32 • 33 34 p • 36 • 37 • 3e 39 40 41 t 43 44 45 2 „.„.ti t *