Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-15 / 138. szám
8 "MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚNIUS 15. Juronics Tamásék is fellépnek a „Bartók+Verismo 2006"-on Miskolc, az operafőváros Bartók művei mellett a verista szerzők ritkán játszott operáit láthatja a közönség a ma kezdődő „Bartók+Verismo 2006" miskolci nemzetközi operafesztiválon. A borsodi megyeszékhely a magyar operaélet fővárosa szeretne lenni. Kilencvenezer nézője volt tavaly a miskolci operafesztiválnak, és a tíznapos idei rendezvénysorozatra is elfogytak a jegyek. Évtizedekig Szeged számított az opcrakultúra vidéki fellegvárának, többször itt tartották a hazai társulatok seregszemléjét. Noha még mindig a szegedi színház repertoárja a leggazdagabb, a várost egyre kevésbé jelölik az európai operatérképen. A Dóm téren is visszaszorulóban a műfaj, idén is csupán egyetlen produkciót kínálnak. - Bartókhoz minden évben társítunk egy zeneszerzőt vagy egy egész csoportot. Mozart, Csajkovszkij és a bel canto után idén a veristák jönnek, azaz Mascagni, Leoncavallo, Giordano, Cilea és Alfano művei szerepelnek a programban- mondta a miskolci fesztivál igazgatója, Bátor Tamás. A zsűritagként nemrégiben Szegeden járt operaénekes szerint idén is igyekeztek olyan külföldi produkciókat meghívni, amelyek modern rendezői irányzatokat mutatnak meg. - Különleges csemegéket is kínálunk: Leoncavallo Bohémek című operáját az Operaház 1897-ben, rögtön a megszületése után műsorra tűzte, azóta viszont nem játszották Magyarországon. Giordano operája, a Fedora, amit Marton Éva kedvéért mutatunk be, legutóbb 1902-ben hangzott el idehaza. Koprodukciós Tosca-előadást hoztunk létre a debreceni operatársulattal, a ÖTVENHAT PROGRAM i Egyelőre a nézők 12-13 százaléka érkezik külföldről, 20 százalék Magyarország más régióiból, tehát a közönség nagy része még a városból és vonzáskörzetéből verbuválódik. Idén ötvenhat programot kínálnak, számítanak a szegedi operakedvelőkre is. Juronics Tamás két Bartók-koreográfiájával, A csodálatos mandarinnal és a Táncszvittel a Szegedi Kortárs Balett is bemutatkozik Miskolcon pénteken este. mr*m Bátor Tamás fesztiváligazgatónak világsztárokat is sikerült megnyernie Fotó: DM/DV Weimari Német Nemzeti Színházzal közösen állítjuk színpadra A kékszakállú herceg várát. Magyarországon még sohasem játszott darabok is helyet kaptak a kínálatunkban: Giordano Szibéria című operájával a Moszkvai Helikon Színház együttese, Alfano Tolsztoj regénye alapján készült Feltámadásával pedig az újvidéki Szerb Nemzeti Színház vendégszerepel. Világsztárokat is hallhat a közönség Miskolcon: idén többek között Lukács Gyöngyit. Paolo Gavanellit, Ágnes Baltsát is várják. - Másfél évtizeden át különböző nyugat-európai színházakban dolgoztam, ahol az operák színpadra állításakor gyakran a tradicionálistól eltérő koncepciót követtek. így Alföldi Róbert tavalyi nagy vihart kavaró Kékszakállú-rendezése számomra nem volt új dolog, hitelesnek tartottam, a két kitűnő főszereplővel a produkció nagy értéket képviselt. Sajnáltam, hogy nem lehetetett tovább játszani a jogtulajdonos tiltakozása miatt. Meggyőződésem, hogy hamarosan Bartók darabjait is éppúgy lehet majd modernül előadni, mint ahogyan Mozartot vagy Verdit - válaszolta a tavalyi botrányt firtató kérdésre Bátor Tamás. H. ZS. J0L TANUL, ÉS ZONGORÁZIK IS |H A kiszombori Dózsa György Általános Iskola tanulója úgy látja: sok kortársa nem is tudja, mennyit árt magának azzal, hogy a tévé előtt ülve unalmában nassol. Neki a rengeteg edzés mellett is jut ideje mindenre, ami egy ilyen idős tini életében fontos: mindamellett, hogy az iskolában négyes-ötös tanulónak számít zongorázni tanul, és barátaival is rendszeresen találkozik. Imád öltözködni, szereti a jó zenéket, vidám, és optimista alkatú fiatalként jellemzi önmagát. hető, kedvencei az erőelemek: fekvőtámaszok, ülőtartások. A karcsú, csinos lány manapság hetente hat edzésen vesz részt, de minden fizikai fájdalom és izgalom ellenére úgy érzi, alakja és egészsége megéri a fáradságot. Függetlenül attól, hogy egy sportsérülés miatt majdnem egy évig nem versenyezhetett, és a gyakorlatok pontozása is meglehetősen szubjektív, magától értetődő természetességgel beszél arról, hogy milyen hasznosnak tartja az aerobikra szánt időt. Most élete egyik legnagyobb megmérettetésére készül: októberben Makón rendezi a Magyar Aerobic Szövetség az országos bajnokság döntőjét, így közel négyszáz indulóval kell öszszemérnie tudását. A legrangosabb hazai versenyen is az élmezőnyben szeretne végezni, tehát valószínűleg egész nyáron formában kell tartania magát, hogy minél nagyobb eséllyel indulhasson. VARGA MÁRTA Duci óvodásból lett aerobikbajnok Óvodás korában duci volt, most pedig a Makó Budo Klub aerobik szakosztályának egyik legeredményesebb versenyzője a kiszombori Hegyes Lili. A tehetséges kislány most az országos bajnokság döntőjére készül. Sportszerető családba született a most hatodik osztályos Hegyes Lili. A Makó Budo Klub aerobik-szakosztályában versenyző kiszombori lány édesapja atletizált - félmaratoni távon országosan ismert futó volt -, anyukája szintén a mozgás szerelmese, bátyja pedig úszik. Ezek után teljesen egyértelmű volt, hogy a család legkisebb tagjának is sportolnia kell. Am ennél praktikusabb ok is szerepet játszott abban, hogy felkeresték a mindössze három és fél esztendős kislánnyal az aerobikedzőként ismert Pósa Mónikát : Lili elég duci volt ekkoriban, szülei pedig azt remélték, rendszeres mozgással sikerül formálni nem éppen sportolói alakján. így kezdett el edzésekre járni, és csakhamar kiderült: a dundi ovis jó mozgású, fogékony, könnyen, gyorsan tanulja a mozgáselemeket. Első osztályos korában egy hollandiai nemzetközi világkupán mintegy száz egyéni versenyző közül szerezte meg a második helyezést, csapatban pedig az aranyérmet akasztották a nyakába az eredményhirdetésen. Azóta is több országos verseny élmezőnyében - legutóbb a diákolimpián - bizonyította ügyességét. Az idén tízéves aerobikszakosztály egyik legeredményesebb versenyzőjeként tartják számon. Azt talán mondani sem kell, hogy mára már nyoma sincs a zsírpárnáknak. Édesapjától örökölt izomzata jól terhelHegyes Lili zsírpárnáit kecses mozgáselemekre cserélte Fotó: DV Ez a 7 nagy lehetőséget hoz! Raiffeisen Duett Lekötött Betét Ismételhető 7%-os kamattal Most kezébe veheti sorsának irányítását! Növelje megtakarításait a Raiffeisen Banknál, és a 2 hónapos akciós lekötött betéttel most évi 7%-os kamatot érhet el. Sőt, most az akció keretében a kiemelkedő kamatozású 2 hónapos lekötést akár meg is ismételheti! Az akció 2006. május 30-tól visszavonásig, már 100 000 Ft-os betétlekötéstől érvényes. EBKM: 7,00%. Az akció részletes feltételeit kérjük, tekintse meg a bank aktuális Lakossági Kondíciós Listájában. Fiókjaink: Hódmezővásárhely, Andrássy út 5-7. Makó, Széchenyi tér 9-11. • Szeged, Széchenyi tér 15. • Szeged, Kossuth Lajos sgt. 9. • Szentes, Kossuth Lajos u. 13. ($) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu VBtUNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK I áráért Két Sagem My400V 8 970 Ft Vásárolj két egyforma havidíjas előfizetést a Vodafone-tól, és most ,cr a meghatározott készülékkínálatból. Ráadásul a két előfizetés egyikének fél éven át elengedjük az alap-havidiját. éji • most élhetsz igazán VOdaFone Olvasd el a Részvételi Feltételeket! Az akciói ajánlat 2006. junlus 8 tói |út)us 8 tg a készlet erejeíg vagy visszavonásig, kizárólag a Vodafone által meghatározott készülékekre, kétéves hűségnyilatkozat aláírásával két azonos, akciós havidíjas rHóftwté* és ket azonos telefon egyidelíl vásárlása eseten érvényes Az akciós tarifacsomag előfizetési ajánlat a Házimoliil és Európa előfizetésen kívül bármityen új lakossági havidíjas átültetés alap havidíját a vonatkozik. További információ: 1270. vzww.vodaf9ne.fMi Megújult Fiat Stílo l Elérhetőbb, mint valaha. A Stifo alapmodellje mér 1 4-es, 95 l£-s motorral, 6 sebességes vrtftóval és széria légkondicionálóval kapható, Ezenkívül 1.6 os benzinmotorral (105IE) vagy 1.3 es MuUijet turbódlxelle! (120 L0 is rendelhető 3 ajtós. S ajtós, illetve a kategória egyik legnagyobb belső terével rendelkező MuKiwagort változatokban. Várjuk márkakereskedésünkben! * Érvényes a készlet erejéig. FIAT NOVA AUTÓCENTRUM Szeged, Fonógyári út 8. Telefon: 62/558-700 www.fiatnova.hu