Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-25 / 121. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. MÁJUS 25. "MEGYEI TÜKÖRfennállását és a közhasznú társaság tízéves működését méltatja. Nagy László, aki tíz éve igazgató, elmondta, ez idő alatt múzeumi osztályból kulturáhs turisztikai központ fejlődött. Magyarországon addig ismeretlen alakulat jött létre az idegenforgalomban: az első élménypark. - Ötmilliárdos vagyont működtetünk normatív állami és önkormányzati támogatás nélkül. Eddig öt kontinens 65 országából fogadtunk látogatókat. A hazai települések közül 2700-ról érkeztek vendégek. Kiállításaink kezdettől fogva látogatóbarátok, rendezvényeink közönségbarátok - összegzett az igazgató. Tavaly 230 ezren voltak kíváncsiak a nemzeti emlékhelyre, 215 ezren fizettek belépőt. Ez a szám az utóbbi öt év átlagos látogatószámának felel meg annak ellenére, hogy jegyárak kategóriájukban a legmagasabbak. Tavaly korszerűsítették a Feszty-körkép hangosító rendszerét, egy állandó parktörténeti és három időszaki kiállítást rendeztek. Iskolásoknak indítottak nyári táborozást, 6-7 millió forintot költöttek régészeti ásatásokra, felújították a skanzen jelentős részét és a mezőgazdasági gépparkot. Hagyományt teremtettek a paprika- és a dinnyenappal. Kutatásra szerződtek az egyetem néprajzi tanszékével, az utazás megkönnyítésére pedig a MA V-val működnek együtt. DOMBAI TÜNDE Az év múzeuma 2005 fődíját kapta a gyűjtemények és kiállítóhelyek kategóriában az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Tavaly 230 ezren keresték fel a Feszty-körképet, a megújult skanzent, az állandó és időszaki kiállításokat. A tíz évvel ezelőtt alapított Az év múzeuma címet az idén is három kategóriában ítélte oda a szervező Pulszky Társaság és a Magyar Múzeumi Egyesület. A megmérettetésre tizennyolc pályázat érkezett, a bírálóbizottság összesen hárommillió forintot osztott ki. A harmadik kategóriában, vagyis a gyűjtemények és kiállítóhelyek között Az év múzeuma címet és a félmillió forintos fődíjat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kapta látogatóbarát tevékenységéért. - Váratlanul ért a megtiszteltetés. Az ötszázezer forintot valószínűleg egyik ifjúsági rendezvényünk megszervezésére fordítjuk - kommentálta a kitüntetést Nagy László, az intézményt fenntartó közhasznú társaság igazgatója. Megjegyezte, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark nehezen sorolható be a múzeumok közé, hiszen a magyar nép legendás honfoglalásának és földosztásának helyét mutatja be, emellett kulturális örökségének védelmére és megismertetésére vállalkozik. A díj véleménye szerint a folytonosságot és a megújulást értékeli; a park harmincöt éves Élménypark is az emlékpark Fotó: Schmidt Andrea uu\uu\nuuu\\uu\wn\u\v, \ ma|us „Megválogatom, mihez adom a zenémet" Yonderboi és a zenei közös nevező csütör A világszerte ismert Yonderboi-jal, vagyis Fogarasi Lászlóval (képünkön) szegedi koncertje előtt a zenei közös nevezőről, az elefántcsonttoronyról és a csocsóról beszélgettünk a JATE-klubban Szóba jött a zenei export és a filmsorozatok is. a zenét, de a Miami helyszínelőknek például kifejezetten örültem. Igaz, csupán snitteket láttam belőle, de tudom, hogy a sorozat képi és zenei megvalósítása igényes. Fogarasi László a vele kapcsolatban elterjedt közhelyet, hogy külföldön ismertebb, mint itthon, visszautasítja. Ez ma már nem így van. A különbség inkább az, hogy kint a nevemhez tudják kapcsolni a munkámat, itthon pedig sokszor a velem kapcsolatos információ kimerül ebben a mondatban; ez az az ember, aki külföldön ismertebb, mint itt. Hogy kikkel dolgozik, az két dologtól függ. Egyrészt a zenei teljesítménytől, de szempont a közös hullámhossz, a zenére való hangolódás is. - Azzal szeretek együtt dolgozni, akivel zenei közös nevezőt jelent a munka, nem pedig egy olyan profival, aki mindent tud, ezért természetesen lejátssza az én zenémet is, de nincs hozzá lelki kötődése. Szeretek olyan zenészekkel is dolgozni, akik nem kifejezetten akadémiai végzettséggel rendelkeznek. Mindig izgalmas azokkal, akik autodidakta módon tanultak zenélni. Nyilván azért, mert én is Így tanultam. Leegyszerűsített megfigyelésemet, mely szerint a rockzenészek közvetlenek, az elektronikus zenét játszók pedig hajlamosak elefántcsonttoronyba zárkózni, László megfordítja: - Vérmérséklettől függ, de abban lehet valami, hogy ki miért választ egy adott hangszert vagy egy adott posztot. Aki elektronikus zenével foglalkozik, nem egy adott részért felel, hanem összképet, összhangzást akar kialakítani. Ez talán másféle embert jelent. De nem hiszem, hogy én azért nem csocsózom itt a JATE-klubban a koncert előtt, mert elektronikus zenész vagyok. Ha mondjuk könyvtáros lennék, azt hiszem, akkor sem csocsóznék. GONDA ZSUZSANNA Első albumával húszéves korára világszerte ismert lett. Hogy mit hoz a fél évvel ezelőtt - az elsőhöz képest 5 év különbséggel - megjelent második, egyelőre nehéz megmondani. A Splendid Isolationt kiadták többek között Belgiumban, Hollandiában és Németországban, és innen exportálják más országokba, ezért a totális hódításhoz évek kellhetnek. Az export a művészettel kapcsolatban furcsa szó, de Yonderboi csak bólogat: persze a lemez árucikk is. Az albumról elmondja: nincs konkrét megfejtése. Nem egyféle ideológia van mögötte, hanem érzelmi töltetek. Naplószerűen összeszedett hangulatok egymásra hordva, amelyből kikristályosodik egy absztrakt vagy többjelentésű kép. Körbejáró kompozíció, amelyből egy szám kimutat. Dilemma is: valami elindul egy irányba, nagyon komolyan gondolódik, aztán megvakarja a fejét, és elgondolkodik azon, hogy tényleg így kell-e. Következik egy kis önirónia, a végén pedig a feloldás, a cigarettaszünet. Bár az album még új, dalai máris filmsorozatokban, divatbemutatókon hangzanak fel. - Ha szellemiségében jól illeszthető, semmi kivetnivalót nem látok ebben. Megválogatom, hogy mihez adom oda Belbake Sütemény fóliában • 400g • 623/kg Sunga őrölt, pörkölt kávé • 500g • 398/kg Goody Kukoricapehely • Vitaminokkal • 500g •318/kg Rexona Dezodor • Kétféle • I50ml • 2994/1 NEURÖMANC A név, Yonderboi, William Gibson Neurománc című könyvéből származik. Az ebben szereplő Yonderboy egy titokzatos csoport vezetője. Fogarasi László azonban nem ezért, hanem elsősorban a hangzása és a jelentése - messziről jött fiú - miatt választotta a nevet. A szereplőtől való különbözőségét az eltérő írásmóddal jelezte. 4 Wattos ultraviola izzóval www.lldl.hw Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt 1027 Budapest. Tölgyfa u 1-3 (székhelyi, lel.: (1) 346-6510 •Érvényééi 05.2S tol 05.3l-ig Szeged Makkosházi krt.. Szabadkai út., Maká Szegedi út, Csongrád F4 u„ Hódmezővásárhely Hódtó u., Szentes Ipartelepi út MVM - maximálisan vásárolható mennyiség Az akciót termék esetében előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlel ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértéséi. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget Áraink tartalmazzák az áfát és forintban értendők Fotó: Segesvári Csaba Állami támogatás nélkül is sikeres és nyereséges Az év múzeuma az ópusztaszeri emlékpark