Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-04 / 103. szám

4 • AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2006. MÁJUS 4. KÖRKÉP ALGYÓ. Az Édesanyám, virágosat álmodtam címmel meghirdetett rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetéssel egybekötött kiállítás-megnyitóját holnap este 6 órától rendezik meg a könyvtárban. Az esten közreműködnek az algyői óvodások, iskolások, az Algyői Tollforgatók Köre tagjai, valamint a Talent Énekstúdió énekesei. ÁSOTTHALOM. A Petőfi Sándor Művelődési Házban zajló Kéz a kézben 2. programsorozatban a sajátos nevelési igényű gyerekek ép társaikkal ma az anyák napjára készülnek az ifjúsági házban. A foglalkozás keretében verseket és énekeket tanulnak, amellyel köszönthetik édesanyjukat, nagymamájukat, majd ajándékot készítenek nekik. A programot a Fogyatékos Gyermekekért Közalapítvány, az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatja. BORDÁNY. Elkezdődött a Kitaposott utak program, amelyet a gyermek- és ifjúsági önkormányzat, valamint a Kulturális és Szabadidős Egyesület menedzsel. Lényege, hogy megalakuljon és folyamatosan működjön egy olyan helyi csoport, amelynek tagjai tapasztalataikkal, munkájukkal segíthetik a település fejlődését, erősítik a közösségi gondolkodást. Az egyelőre vitaklubként működő csoport feladata a hazai és külföldi példák adoptálása lesz. DESZK. A Móra Ferenc Csicsergő Óvoda szeretettel várja a nagymamákat és az anyukákat anyák napi ünnepségeire. A csoportok ezen a héten délutánonként köszöntik az édesanyákat az év egyik legszebb ünnepén. RÖSZKE. Álom és valóság címmel holnap délután 5 órakor nyílik meg Palotás Mária festő kiállítása a Forró fogadó kiállítótermében. A kiállítást Tóth Attila művészeti író nyitja meg. Közreműködik Vastag Judit énekművész, a Röszkci Általános Iskola 3. osztályos diákjai. A megnyitó után mindenkit szeretettel várnak a fogadó bográcsos kóstolójára. SZEGED. Anyák napjára készíthetnek ajándékot azok a fiatalok, akik ellátogatnak a szegedi diákönkormányzat kézműves délutánjára pénteken 3 és 5 óra között. A programot a Dózsa utca 2. szám alatt tartják. A rendezvény mottója: Az édesanyák gyakorló angyalok. - A Minden Megoldható Egyesület szombaton tartja közgyűlését az ifjúsági ház Szeged Termében. Napirenden szerepelnek a második félév feladatai. A közgyűlés nyilvános, az egyesület a régióban éló nők felemelkedésért, a női foglalkoztatás bővülésért, az életminőség javításáért küzd. "Ibvábbi információ a www.gportal.hu/mindenmeg oldhato honlapon olvasható. TISZASZIGET. Nőgyógyászati rákszűrést végeznek holnap délelőtt 9 és délután 5 óra között a Szent Antal téren felállított szűrőbuszban. A vizsgálatra a taj-kártyáját mindenki vigye magával. ZÁKÁNYSZÉK. Szeretettel meghívnak minden zákányszéki anyukát, nagymamát a művelődési házban holnap délután fél 3-kor kezdődő anyák napi ünnepségre. A tömegtől megrémültek a favágók Lincshangulat a Szillérin Bűncselekmény hiányában megszűnt a nyomozás Lezárult a Polgári Szó ügye Makón Bűncselekmény hiányában megszűnt az eljárás Makó jelenlegi parla­menti képviselője, Martonosi György kampányfőnöke és titkárnője ellen a Polgári Szó című kiadvány megjelentetése miatt. Endes Zsig­mond nem tartja kizártnak, hogy kártérítést fog követelni. A rendőr­ségi bejelentő, a szintén fideszes Szabó Sámuel lapunknak úgy nyilat­kozott: a lap mögött baloldali provokációt sejtett. SZÜLETÉSNAPI KÖNYVBEMUTATÓ Békési Imre nyelvész egyetemi tanár hetvenedik születésnapja tiszteletére két tanulmánykötet jelent meg. Az A mondat: kaland című nyelvészeti és az (Ajmitől a tanárképző a főiskola?).) című intézménytörténeti összeállítást ma délután 4 órakor az MTA területi bizottságának Somogyi utcai székházában mutatják be. VÉRADÓ VERSENY A TIK-BEN Egyetemi véradó versenyt hirdetett a közelmúltban a Magyar Vöröskereszt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Magyar Vérellátó Szolgálat, amelynek utolsó szegedi „fordulóját" ma déltől hatig tartják a TIK-ben. A véradásra az egyetemistákon és főiskolásokon kívül a város polgárait is várják. A résztvevők kétszemélyes JATE- vagy SZOTE-ldub belépőjegyet, RedBullt és édességeket kapnak. MOZART-KONCERT AZAULÁBAN Emlékhangok címmel ingyenes koncertet ad Mozart születésének 250. évfordulójára emlékezve az SZTE ZFK Vonós Kamarazenekara ma 19 órától az SZTE aulájában. A műsoron Mozart művei szerepelnek: a B-dúr divertimento és a „Kis éji zene". A komponista koncertáriából Somogyvári Tímea Zita énekel, a kürtszólót férje, Kecskés György játssza. A házgazda: Meszlényi László főiskolai docens, művészeti vezető: Kosztándi István. Pongrácz Erika (balról) is azt hitte, ez zöld terület marad Fotó: Frank Yvette Két fát képviselőjük segítségével egyelőre meg­mentettek, két platánnak a kivágását azonban már nem tudták megakadályozni a Szilién su­gárút és a Hajós utca környékén lakók. Az óriási indulatokat kiváltó fakivágás egyébként jogszerű volt. MUNKATÁRSUNKTÓL - Azt hittük, ezt a kis teret a város meghágná zöld­területnek, amiből errefelé nagyon kevés van. Ezért is ért bennünket vártatlanul, hogy elkezdték kivág­ni a fákat. Azt is tegnap tudtuk meg, hogy az új tu­lajdonos azért „rendezi" a területet, mert a telken építkezni fog, autóalkatrész-kereskedést nyit ­mondja a Szilléri sugárút 5-7. alatt lakó Pongrácz Erika. A fiatal nő a panelház közös képviselőjével, Horváthné B. Ilonával együtt eleveníti fel az egy nappal korábbi, a környéken lakókban indulatokat, egyesek szerint lincshangulatot kiváltó fakivágás körülményeit. Mielőtt belekezdenének, Horváthné megjegyzi, azt tudták, hogy a szegedi önkormány­zat el akarja adni a Szilléri sugárút-Hajós utca sar­kán fekvő üres telket, de azt nem, hogy már túl­adott rajta. A lakókat ezért is érte váratlanul, hogy kedd délután megjelentek a favágók és villámgyor­san kivágtak két platánt. Horváthné B. Ilona azzal folytatja, hogy a lakók voltak vagy húszan, de hiába tiltakoztak, elkezdték a harmadik fát is megkopasztani. Erre felhívták a körzet Centrum párti képviselőjét, Pászti Ágnest, vele együtt már sikerült megakadályozni következő két fa kivágását. A lakók meglepődtek, amikor a tulajdonos érke­zése után nem sokkal a városüzemeltetési iroda egyik munkatársa is felbukkant. - Őt a fakivágással megbízott vállalkozó hívta fel telefonon, kétségbeesetten kért tőle segítséget. Azt mondta a kollégámnak, tegyen valamit, különben a lakók meglincselik. Mivel a városházi tisztviselő a közelben járt, a tetthelyre ment, hogy megnyug­tassa a tiltakozókat és Pászti Ágnes tanácsnok asz­szonyt. Tájékoztatta őket, hogy a telek januárban magántulajdonba került, a tulajdonos pedig min­den további nélkül kivágathatja a területén álló fá­kat - mondja Molnár László, a szegedi önkormány­zat városüzemeltetési irodájának vezetője. - Szomorúan, de tudomásul vesszük, hogy a tel­ket eladták. Széllel szemben nem lehet pisilni, vé­gignézzük, ahogy a megmaradt fákat kivágják. Azt viszont nem értem, hogy amikor a 112 lakásos háztömbben lakó autósok számára parkoló kialakí­tására kértük a telket, azzal utasítottak el, hogy a terület alatt futó közművek miatt még csak parko­lót sem lehet kialakítani - legyint lemondóan a kö­zös képviselő. Lezárult az az eljárás, amit Mar­tonosi György jelenlegi makói honatya két munkatársa, Endes Zsigmond kampányfőnök és Er­délyi Tünde személyi titkár ellen indítottak sajtórendészeti vétség gyanújával. A nyomozás bűncse­lekmény hiányában megszűnt. A határozat ellen senki sem felleb­bezett, így az jogerőre is emelke­dett. Mint emlékezetes, az eljá­rás - állampolgári bejelentésre ­azért indult, mert tavaly októ­berben megjelent egy négy és fél oldalas, ingyenesen terjesztett politikai kiadvány, amelynek nem volt szabályos impresszu­ma. A Makói Rendőrkapitányság álláspontja szerint ezzel a lap ké­szítői - mint a nyomozás során kiderült, a két munkatárs - meg­sértették a sajtótörvényt, míg ők ezzel szemben azt állították: a sajtótörvény hatálya alá nem tar­tozó röplapról volt szó. Erre a vitára most pontot tett a Központi Nyomozó Főügyészség határozata. Endes Zsigmond la­punknak az ügy lezárásával kap­csolatban elmondta: egyelőre gondolkoznak azon, hogy kérje­nek-e kártérítést a történtek mi­att, hiszen a határozatból kitű­nik, ártatlanul hurcolták meg őt és a titkárnőt, hallgatták ki őket, vettek tőlük ujjlenyomatot. Kér­désünkre, kitől követelnének ilyen kártérítést, azt mondta: az országos média azon részétől, amelyik eleve bűnösnek kiáltot­ta ki őket. Hozzátette, vélemé­nye szerint az ügy, a nyomozás a politikai kampány része volt. Megkérdeztük a történtek kap­csán Martonosi György parla­menti képviselőt, illetve az ugyancsak fideszes Szabó Sámu­elt, aki a rendőrségi bejelentést tette. Martonosi György nem kí­vánt nyilatkozni lapunknak, Szabó Sámuel azonban igen. El­mondta: azért tett bejelentést, mert azt gyanította, hogy a lap kiadása baloldali provokáció, rá­adásul azt szerette volna, ha a kampányt nem zavarja meg a vá­rosban egy ilyen igénytelen kiad­vány. Azt, hogy a bejelentést megteszi, a párt elnökségének előre jelezte is - senki sem kifo­gásolta, mert ahogyan ő sem, mások sem tudták, hogy a lap mögött valójában kik állnak. To­vábbra is úgy gondolja, rosszin­dulatú lépés volt a Polgári Szó ki­adása, mert az alkalmas volt a polgári körösök hírbe hozására. Mint fogalmazott, ezt azért csak most mondta el lapunknak, mert nem akarta a Fidesz esélye­it rontani Makón. SZ. I. M. Faludy György és Závada Pál A Pick 750 milliós nyereségre számít Borváros épül a Széchenyi téren MUNKATÁRSUNKTÓL Idén konszolidáltan 48 milliárd forintot meghaladó árbevételt vár a Pick Szeged Zrt., 57 százalékkal többet a tavalyi 31 milliárd forintnál. Az idei profitterv 750 millió forint. Idén összesen 71 ezer tonna termék értéke­sítését tervezi a csoport, és ebből az export 5,5 ezer tonna lesz. A vágóhí­don 600 ezer sertés vágását tervezik: ez a mennyiség biztosítja a Délhús alapanyag-szükségletét is. A Pick a múlt év tavaszán került a Csányi Sándor érdekeltségéhez tartozó Délhús tulajdonába. Tavaly közös irányítás alá került a Dél­hús és a Pick Szeged belföldi értékesítése, a marketing, a hús alap­anyag-beszerzés, a hús export-import, a gazdasági adminisztráció, a műszaki fejlesztés és az élőállat-forgalom, ami jelentős költségcsök­kentéssel járt. A megtakarítások eredményeként javult a vállalat pénzügyi helyzete. A könyv utóélete címmel rendeztek irodalmi estet tegnap Szege­den, az ifjúsági házban. Faludy György, Bán Magda (moderátor) Bódis Krisztina és Závada Pál vett részt a Szépírók Társasága rendezvényén Fotó: Gyenes Kálmán Nyolcvanöt faházat építenek fel Elkezdődött tegnap az építke­zés a Széchenyi téren. A tizen­kettedik szegedi borfesztivál szűk két hét múlva, 16-án nyit­ja meg kapuit. Szélpál Gábor, a szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, legekben bővelkedik az idei borünnep. Minden eddiginél hosszabb lesz a hagyományos fesztivál, hat napig ízlelgethet­jük az ország valamennyi bor­vidékének termését. Most érke­zik a legtöbb kiállító, 85-en kí­nálják portékáikat. A nyolcvan­öt faházat az eddigieknél sok­kal gyorsabban, tizenhárom nap alatt építteti fel a szervező. Az építők hajnaltól sötétedésig dolgoznak, még a hét végén is. A fesztivál kapuja a hagyomá­nyokhoz híven a Kárász utca fe­lől nyílik, a nagyszínpad a Ta­karéktár utcai oldalon magaso­Fotó: Karnok Csaba dik majd.

Next

/
Thumbnails
Contents