Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-23 / 119. szám

2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" KEDD, 2006. MÁJUS 23. Megkezdődött a számlagyárosok pere Felmelegítették a vecsési „káposztát" Megkezdődött tegnap a sok százmilliós nagyságrendű ve­csési számlagyár büntetőpere a Fővárosi Bíróság legnagyobb es­küdtszéki termében. Az elköve­tők 1997-től az egész országra kiterjedő fiktív cégekből álló há­lózatot működtettek azért, hogy jutalék fejében valótlan tartal­mú számlákat bocsássanak ki. BUDAPEST (MTI) Az első tárgyaláson csupán a bün­tetőper érdemi megindításához szükséges technikai feladatokkal és a terjedelmes vádirat ismerte­tésével végzett a bíróság. Egyez­tették a több mint félszáz vádlott személyi adatait és nyilatkoztat­ták őket arról, kívánnak-e vallo­mást tenni. Várhatóan csak a mai tárgyaláson kezdődhet meg a vád­lottak meghallgatása. Tokics Péter és 52 társa ellen adócsalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, az ügyben a törvény szerint akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is ki­szabható. A vádhatóság szerint az elkövetők Tokics Péter irányí­tásával 1997-től az egész ország­ra kiterjedő fiktív cégekből álló hálózatot hoztak létre és működ­tettek azért, hogy jutalék fejében valótlan tartalmú számlákat bo­csássanak ki. A vádlottak hajlék­talanokat, tisztázatlan egziszten­ciájú személyeket kerestek, akik pénzért vállalták, hogy a nevüket adják fantomcégek alapításához és működtetéséhez. A számlákat valós gazdasági tevékenységet végző vállalkozások szerepeltet­ték a könyvelésükben, mögöttük azonban nem volt teljesítés, munkavégzés, azokat költség­számlákkal ellentételezték. Mindezek alapján a befogadó cé­gek általános forgalmi adót és társasági adót igényelhettek visz­sza, és így csökkenthették adófi­zetési kötelezettségüket. A számlakibocsátó cégekben a tényleges ellenőrzést Tokics Pé­ter és társai gyakorolták, de a számlákat befogadó cégek veze­tői közül is többen a vádlottak padjára kerültek. Több tucatnyi gyanúsított esetében a többi vád­lotthoz képest viszonylag cseké­lyebb elkövetési érték miatt meg­rovással szüntette meg az eljá­rást az ügyészség. 2001-BEN KEZDŐDÖTT Jl Az Orbán-kormány időszakában indult ügy 2001 augusztusában kapott nagyobb nyilvánosságot amikor kiderült, hogy az eljárás során Balázsi Tamás vecsési szo­cialista elnököt előzetes letartóz­tatásba helyezte a PKKB. Balázsi letartóztatását az ügyészség szüntette meg a 2002-es ország­gyűlési választások április 21-i második fordulója után három nappal. A Pesti Központi Kerületi Bíróság hatáskörébe tartozó ügyet a Fővárosi Bíróság büntetőtanácsa tárgyalja. Ellentmondásos a film nemzetközi fogadtatása Betiltják és rekordot dönt A Da Vinci-kód Fehéroroszországban és a Sza­moa-szigeteken betiltották, Ja­pánban rekordot döntött A Da Vinci-kód cíniű regényből ké­szült amerikai film. Ron Howard művének forgalma­zását, amelyet Dan Brown világ­szerte nagy vihart kavart bestselle­réből készített, a vallási és nemze­tiségi ügyekkel megbízott fehér­orosz állami bizottság hétfőn til­totta be. A döntésben egy olyan bi­zottságra hivatkoztak, amelyet az országban gyakorolt különböző vallások képviselőiből állítottak össze. A Tom Hanks, Audrey Tautou és Jean Reno főszereplésével forga­tott filmet pénteken mutatták Ije Minszk három mozijában, csak 18 éven felülieknek, és a három nap alatt látogatottsága megdöntötte a helyi rekordokat. Ugyanakkor a vetítéseket vállaló mozik előtt ka­tolikusok tüntettek. Az ország egyik legbefolyásosabb katolikus papja, Vladiszlav Zavalnjuk pénte­ken böjtöt kezdett a film bemuta­tási elleni tiltakozásul. Ugyancsak betiltották a filmet a csendes-óceáni Szamoa-szigete­ken a helyi vallási vezetők javasla­tára. A szamoai kormány cenzori hivatala meghívta egy vetítésre az ország egyetlen mozijába a vallási elöljárókat, akik szerint a film el­lentétes azokkal a keresztény érté­kekkel, amelyeken a szigetek al­kotmánya nyugszik. A mozi tulaj­donosa bírálta a döntést, emlékez­tetve arra, hogy az alkotmány biz­tosítja a jogot minden állampol­gárnak, hogy azt nézzen meg és ab­ban higgyen, amiben akar. Japánban szombaton mutatták be A Da Vinci-kódot, és a hét vé­gén 930 ezren nézték meg a szi­getországban. Már a forgalmazás is csúcsot döntött, mert egyszer­re 863 moziban vetítették. A film japán forgalmazója arra szá­mít, hogy három hónap alatt 8 millióan váltanak rá jegyet. A miniszter is aggódik Arra fogja kérni Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési mi­niszter a baromfitelepek üzemeltetőit, hogy ne fogadjanak vendég­munkásokat olyan területekről, ahol a madárinfluenza felütötte a fe­jét. A miniszter súlyosnak minősítette a romániai helyzetet, rámu­tatva arra, hogy a madárinfluenza egyre közelebb kerül a határhoz. VALUTAVÁLTÓ Vételi Eladási euró 257,60 270,81 USA­dollár 202,25 212,63 angol font 378,47 397,87 cseh korona 8,87 9,81 horvát kuna 34,50 38,14 svájci frank 165,04 175,24 sxtovák korona 6,66 7,36 Vir tanulsága A Külügyminisztériumnak már nincs mozgástere arra, hogy ér­demben segítséget tudjon nyúj­tani a horvátországi Vir szige­ten lebontásra ítélt ingatla­nok magyar tulajdonosainak. Ugyanakkor szeretnénk meg­kérni a horvát felet arra, hogy ha a jövőben hasonló ügyek ve­tődnek fel, erről előre adjanak tájékoztatást. Montenegró független állam le­het. A vasárnapi népszavazáson a résztvevők 55,4 százaléka sza­vazott a Szerbiától való elszaka­dás mellett. (Az EU 55 százalé­kos küszöböt határozott meg.) BELGRÁD (MTI) Podgoricai és belgrádi elemzők egyöntetű véleménye szerint Montenegró és Szerbia különvá­lásának folyamata nem fog kü­lönösebb gondokat okozni, de a délszláv unió kisebbik tagköz­társaságára sok munka vár, hogy önálló országként beillesz­kedhessen a nemzetközi közös­ségbe. Az egyértelművé vált monte­negrói népszavazási eredmény után kikiáltható Montenegró és Szerbia függetlensége. A közös állam alkotmányos alapokmá­nya úgy rendelkezik, hogy amennyiben valamelyik tagköz­társaság ügydöntő népszavazás­sal kilép az unióból, a másik vá­lik a közös állam jogutódjává, megörökli nemzetközi jogala­nyiságát. Montenegrónak fel kell vétetnie magát az ENSZ-be, az EBESZ-be, az Európa Tanács­ba, tagságot kell elnyernie a nemzetközi pénzintézetekben. Hasonlóképpen Szerbiára vo­natkoznak majd a közös államot illető nemzetközi dokumentu­mok, példának okáért az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es számú koszovói határozata is. Szerbiának mindenképpen új al­kotmányra van szüksége, miköz­ben függőben van még Koszovó sorsa. A belgrádi média által megszólaltatott elemzők szerint Montenegró elszakadása komoly mértékben aláássa Belgrád pozí­cióit a tartomány birtoklásáért folytatott vitában. Montenegrónak újra kell kezde­nie Brüsszellel a társulási tárgyalá­sokat, de csak azután, hogy a nem­zetközi közösség elismeri az or­szág szuverenitását. Szerbiával meg addig szünetelnek majd a tár­gyalások, amíg nincs a hágai Nem­zetközi Törvényszék börtönében a legsúlyosabb háborús bűntények­kel vádolt Ratko Mladic volt bosz­niai szerb katonai vezető. Belgrádnak és Podgoricának tárgyalnia kell a szétválásról, a közös állami intézményeknek pedig elvileg addig kell működni­ük, amíg nem jönnek létre he­lyettük a párhuzamos köztársa­sági szintű intézmények. Gazdasági szakértők szerint a szerbia-montenegrói szakítás nem lesz különösebb hatással a két köztársaság gazdaságára. EU: AZ ÉRETTSÉG JELE Az Európai Unió „tiszteletben tart­ja" a montenegrói függetlenségi népszavazás eredményét, neveze­tesen, hogy a szavazatukat leadok 55,4 százaléka a köztársaságnak a szerb-montenegrói államszövet­ségből való kiválására szavazott ­jelentette be Brüsszelben Javier Solana, az EU kül- és biztonságpo­litikai főképviselője. Az Európai Unió 55 százalékos küszöbhöz kö­tötte a montenegrói függetlenség kimondásának lehetőségét. Solana kérte mind a függetlenségpárti, mind az azt ellenző lakosokat, hogy szintén tartsák tiszteletben a vasárnapi referendum eredményét. A diplomata az „érettség jelének" nevezte, hogy a szavazás rendben ment végbe és hogy a voksolásra jogosultak nagy arányban (86,3 százalék) vettek részt rajta. A dómból rángatták ki a magyar turistákat - A külügy tiltakozik Pozsony kérjen bocsánatot! A Külügyminisztériumba kérették tegnap Szlovákia budapesti nagykövetét, miután a hét végén Pozsonyban a szlovák rendőrség több magyar állampolgárt őrizetbe vett az idegenvezetési engedélyre vonatkozó jog­szabály-, illetve egyéb szabálysértés gya­nújával. Az érintettek és a Külügyminisz­térium is súlyos atrocitásról beszél. A ma­gyar diplomácia bocsánatkérést vár el a szlovák hatóságoktól. SZEKSZÁRD, GYŐR (MTI) A magyar turisták ellen tiltott idegenvezetés miatt intézkedő szlovák rendőrök a pozsonyi dómnál minden előzetes figyelmeztetés nél­kül választották az előállítás eszközét - kö­zölte az esemény egyik szekszárdi szemtanú­ja; a pozsonyi dómból kirángatott, a győri csoporttal érkezett jánossomorjai turista pe­dig azt állítja: az ő kirándulócsoportjukban sem volt hivatalos idegenvezetés. A szekszár­di Dr. Kelemen Endre Egészségügyi Szakkö­zépiskola tanára, Varga János ellen végrehaj­tott szlovák intézkedésről szólva az egyik ta­nártárs, Andorka Gábor az MTI-nek hétfőn nyilatkozva elmondta: egy rendőrök kíséreté­ben tartózkodó bőrkabátos ismeretlen, akiről csak később derült ki, hogy turisztikai fel­ügyelő, mutatott rá először a kollégájára. A szlovák rendőrök a felügyelő kezdemé­nyezésére léptek fel, s azonnal félbeszakítot­ták a magyar tanár magyarázatát, aki akkor éppen a templom történetéről beszélt pár mondatot - idézte fel a történteket Andorka Gábor, aki aztán maga is elkísérte kollégáját a rendőrségre. Andorka Gábor tájékoztatása szerint nem közölték velük, pontosan miért kísérték be kollégáját. Mint mondta: legin­kább azt nehezményezi, hogy előzetes figyel­meztetés nélkül tették velük, amit tettek, s rögtön a rendőri előállítás eszközét választot­ták. Holott ezt a szabálysértést akár pénzbír­sággal is elintézhették volna a helyszínen ­vélte. Állítása szerint nem tudtak az európai uniós országokban érvényben lévő szigorú szabályozásról, amelynek értelmében enge­dély nélkül nem tarthat bárki idegenvezetést. Viszont nem tudja elfogadni, hogy kollégáját úgy kezelték, mintha hivatásszerűen végzett volna idegenvezetői munkát - tette hozzá. „O nem idegenvezető volt, hanem egyszerű turista, aki ugyanúgy fizetett az útért, mint a csoport összes többi tagja. Ezzel az erővel egy apukát, aki a családjának magyaráz is elvi­hettek volna" - fűzte hozzá. Az MTI-vel kérdésére a téren tartózkodó másik, Győrből érkezett magyar turistacso­port tagja, a jánossomorjai Abdái András is beszámolt a történtekről. Mint mondta, prospektusokkal és útikönyvekkel a kezük­ben álltak a Dóm téren, ahol a csoport tagjai éppen arról beszéltek egymással, mit lenne érdemes megnézniük. Ekkor lépett oda hoz­zájuk egy férfi, és több nyelvet keverve tilta­kozni kezdett valami ellen, de ők nem értet­tek, hogy mi zavarja őt. Nem akartak a férfival huzakodni, ezért hátat fordítottak neki, és bementek a dómba. A szlovák férfi - akiről később kiderült, hogy turisztikai felügyelő - rövidesen már két szlovák rendőr társaságában jelent meg mel­lettük. Őt és egy másik társát a dómból rán­gatták ki, s aztán a rendőrségre szállították be őket. „A társamat kommandós módra tuszkolták be a rendőrautóba" - mondta. Abdái András hat órát töltött a rendőrsé­gen, ahol kiderült, az a „bűne", hogy állítólag meglökte a felügyelőt. Ő ilyesmire nem emlékszik, inkább azt gyanítja, hogy a férfi azért sértődött meg rá­juk, mert hátat fordítottak neki a téren, ezzel jelezve, hogy nem tudnak dűlőre jutni vele a nyelvi nehézségek miatt. DIPLOMÁCIÁI LEPESEK - Magyarország nem érdekelt abban, hogy a szombati pozsonyi incidens ügyét politikailag eszkalálja, a történteket azonban, amik a magyar közvéleményt nagyon érzékenyen érintették, ren­dezni szeretnénk - közölte a Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokat felügyelő helyettes ál­lamtitkára tegnap budapesti sajtótájékoztatóján. - Azt kértem szlovák kollégámtól, fontolják meg hogy az ügy kivizsgálása után a szlovák külügy­minisztérium vagy más erre illetékes hatóság kérjen-e bocsánatot a történtekért - jelentette ki Udvardi Iván egy kérdésre válaszolva. Udvardi Iván hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a súlyos atrocitás mögött nem áll semmiféle hivatalos szlovák kormányzati szándék. Montenegró különválhat Szerbiától A függetlenséget választották Függetlenségpárti szavazók ünnepelnek montenegrói zászlókkal Podgoricában Fotó: MTl/AP/Srdjan ilíc Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS | mellekletek), KARNOK CSABA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT' |spott| • Délvilág szetkesztóségvezetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mail: szertoaztoseg@dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TiL/fax: 62/241-905. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegcdi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TeL/fax: 63/481-010, • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Káadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, Jax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telelőn: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.1brjcsztési vezető: KÖTI ZOLTÁN Tfcrjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hfyhatő|. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1495 Ft (Délmagyarországi, 1395 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmágyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyatország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Déimagyarorszig Kiadó a Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents