Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-15 / 112. szám
2 •BELFÖLD KÜLFÖLDHÉTFŐ, 2006. MÁJUS 15. A Fidesz elnöke keményen fogalmazott Orbán: Az MSZP tagozata lett az MDF Politikai értelemben az MDF az MSZP egyik tagozata - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki részt vett a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szombati budapesti választmányi ülésén. Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Fidesz elnökének szavaira reagálva azt mondta az MTI-nek: már két választáson is bebizonyosodott, hogy az MSZP győzelmének egyetlen garanciája van: Orbán Viktor. Mélyreható változásokat harangozott be Gyurcsány Ferenc Takarékosság a közszférában Gyurcsány Ferenc Keller László és Hiller István között az MSZP választmányi ülésén. Nagy változások jönnek Fotó: MTI/Kovács Tamás Mély, átfogó, minden területre kiterjedő átalakítások sorozata kezdődik a közszolgálatban - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten, az MSZP választmányi ülésén. Hiller István pártelnök a választási eredményekre hivatkozva kiemelte, hogy átalakulhat Magyarország politikai térképe, és esély van a baloldal reneszánszára. Az MSZP leendő koalíciós partnere mellett az ellenzékkel is együtt kíván működni, hogy meghozzák az ország érdekében álló döntéseket. BUDAPEST (MTI) A miniszterelnök-jelölt bejelentése szerint a jövő héten kezdődik a szakértői egyeztetés a kormányprogram első változatáról, május 20-án az MSZP kongresszusa szavaz a program fő irányairól. A május 22-ével kezdődő héten a koalíciós pártok és „különböző társadalmi csoportok" képviselőivel konzultál Gyurcsány Ferenc a kormányprogram tervezetéről, valamint egyeztetés indul a kormányzati struktúráról. A kormányprogram végleges formáját pedig május 30-án nyújtják be az Országgyűlésnek, június 14-én megalakulhat az új kormány, az utána következő napon pedig több mint másfél tucat törvényjavaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé. „Utána egy nagyon intenzív elsó másfél év. 2008-ban már az intézmények túlnyomó többsége új feltételek között végzi a munkáját" - mondta a politikus. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy mély, átfogó, minden területre kiterjedő átalakítások sorozata kezdődik a közszolgálatban, a változtatásokat pedig a politikához kapcsolódó igazgatásban kell kezdeni. Hangsúlyozta: kevesebb országgyűlési bizottságra, államtitkárra, kisebb kormányzatra, átalakuló minisztériumi struktúrára van szükség. A szocialisták kormányfőjelöltje az egészségügy átalakításáról szólva azt mondta, az egészségügyben „mélyreható változások egész sora indul". Úgy fogalmazott, nincs nagy vita a koalíciós partnerrel: alapvetően abban kell megállapodni, hogy érvényesüljön a szolidaritási elv. Dávid: A Fidesznek egyetlen politikai témája lesz, az MDF molesztálása Új magyar jobboldal kell Az MDF számára a következő négy év feladata, hogy az új magyar jobboldalt felépítse, és 2010-re kormányzóképessé tegye - jelentette ki Dávid Ibolya pártelnök szombaton Budapesten, az MDF országos választmányának ülésén. BUDAPEST (MTI) Az MDF elnöke hangsúlyozta, hogy ehhez az MDF-nek is meg kell újulnia. Mint mondta, a demokrata fórum korszerűsítéséért a párt az elkövetkező hónapokban támogató, toborzó kampányt indít, hogy új tagokat, szimpatizánsokat hívjon soraiba. Emellett megszólalásra kérik az eddig néma konzervatív értelmiséget és szakértőket, új alapokra helyezik a kapcsolatot a történelmi egyházakkal, és megkezdik a felkészülést az önkormányzati választásokra. Hozzátette: azt szeretnék, hogy az MDF az önkormányzati választásokon az áprilisi országgyűlési választásoknál is nagyobb meglepetést okozzon. Az MDF-nek választható alternatívát kell készítenie az MSZP-SZDSZ kormánnyal szemben. „Ha jól csináljuk, akkor az MDF lehet a szociálliberális oldalt majdan leváltó erők vezetője" - mondta a pártelnök. Megfogalmazása szerint az új jobboldal filozófiája az elvi, érték alapú konzervativizmus, bázisa a középosztály, stílusa a párbeszéd. Az MDF konstruktív ellenzékiségre készül az országépítésben. Hangsúlyozta, hogy nyitottak az együttműködésre a parlament másik két ellenzéki pártjával is. „Ma úgy tűnik, hogy a párbeszédre csak az MDF nyitott, a Fidesz máig nem vonta le a választás tanulságait, elnöke leginkább az MDF-re próbálja áthárítani a felelősséget" - jelentette ki. Úgy fogalmazott: „A Fidesznek a következő hónapokban is csak egyetlen politikai témája lesz: a Magyar Demokrata Fórum molesztálása". Urándúsítás: Irán nem hátrál meg TEHERÁN (MTI/AP/REUTERS) Elfogadhatatlan Téherán számára az iszlám köztársaság atomprogramja ügyében kidolgozott minden olyan javaslat, amely a közép-keleti ország békés célú nukleáris tevékenységének leállításának követelését tartalmazza mondta vasárnap az iráni elnök. „Bármely javaslat, amely a békés (nukleáris) tevékenység leállítására kötelez bennünket, értéktelen és nem elfogadható" mondta Mahmúd Ahmadinezsád az iráni állami televízióban. Az elnök nyilatkozatában a három európai uniós ország - Franciaország, Nagy-Britannia és Németország - által kidolgozott, egy pénteki kiszivárogtatásból ismert, hivatalosan még nem közölt javaslatcsomagra utalt. A rendőrség őrizetbe vette a német pilótát -A szakemberek szerint baleset történt A repülőmodell két áldozata Két ember meghalt, és négyen könnyebben megsérültek szombat délután az őcsényi repülőtéren tartott nemzetközi repülő-modcllező bemutatón, amikor egy földről irányított repülőgépmodell a nézők közé zuhant. SZEKSZÁRD (MTI) A tragédiában egy szekszárdi házaspár vesztette életét, akik felnőtt gyermekeikkel együtt vettek részt a rendezvényen. Bíró Gábor, a bemutatót szervező Szekszárdi Modellező Klub helyszínen tartózkodó tagja elmondta: egy német pilóta két, két és fél méteres műrepülője zuhant a kordon mögött tartózkodó nézők közé, s okozta a tragédiát. Tájékoztatása szerint a német résztvevő rendkívül tapasztalt bemutató pilóta, aki „rendszeresen tart bemutatókat szerte a világon". „Egészen biztos, hogy nem az ő hibájából történt a baleset" - fűzte hozzá. Az ócsényi repülőnapon történt, két ember halálát okozó tragédia oka továbbra is ismeretlen, a nemzetközi modellrepülő-bemutató szervezője szerint kivédhetetlen volt a baleset. Erről Ferenczi László vasárnap nyilatkozott az MTI munkatársának. „Valami rádiózavar lehetett, senki nem tudja, nincs olyan ember, aki megmondaná, hogy miért vált irányíthatatlanná a repülő" - mondta Ferenczi László. Hozzátette: a világbajnok német pilóta gépén minden dupla biztosítású volt, erről maga is meggyőződött a bemutató előtt. Őrizetbe vették az őcsényi balesetet okozó modellrepülő pilótáját - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. „A német pilótát 72 órás őrizetbe vette a rendőrség halált okozó gondatlanságból, foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanújával" - közölte Mártonná Kasler Sarolta hadnagy. A szombati repülőnapon megrendezett nemzetközi modellrepülő-hemutatón két ember tragikus halálát okozta egy földről irányított műrepülő, amikor a kordon mögött tartózkodó nézők közé zuhant. A helyszínen életüket vesztett szekszárdi házaspár mellett négyen könnyebb hámsérüléseket szenvedtek. A rendőrség tájékoztatása szerint lefoglalták a gép roncsait, valamint a hozzá tartozó eszközöket, amelyek a baleset körülményeinek tisztázásához szükségesek. Jelenleg a polgári légügyi hatóság, valamint rádiótechnikai, műszaki és igazságügyi orvos szakértők bevonásával folyik a nyomozás. Feltehetően egy, a rádió adó-vevőjét használó taxis vagy CB-rádiós okozhatta azt a rádiófrekvenciás zavart, ami miatt a rádióirányitású műrepülőmodell irányíthatatlanná vált mondta még szombaton az MTI-nek Harmath Andor, a Magyar Modellező Szövetség főtitkára. Ebnondta: a rádiófrekvenciás zavart az okozhatta, hogy valaki - akár egy taxis, vagy CB-rádiós használta a rádió adó-vevő készülékét, esetleg egy másik, nem a repülőnapon részt vevő modellező repített - és ugyanazt a frekvenciát használta, mint a szerencsétlenül járt gép. A zavartól a rádiómodell egy időre irányíthatatlanná válik - tette hozzá. Citibank lekötött betét kiugróan magas kamattal! 7% kamat 100% 1 lekötött betét Tisztán Szeged, Nagy Jenő u. 1. (Nagy J. és a Feketesas u. találkozásánál) Tel.: (62) 554-770 H,Sz 8-1730; K,Cs,P 8-16 EBKM: 7,00% • www.dtlbank.hu cítíbank A 3 hónapos futamidejű, automatikusan megújuló, legalább 200 000 forintot elérő összegű betétlekötés esetén, a küszöbös kamatozás szerint a teljes betétösszegre érvényes kamatláb 7,00% (E8KM: 7,00%), feltéve, hogy az így lekötni szándékozott összeg a Bankon kívüli forrásból származik. A betét kamata csak az automatikusan megújuló lekötés első - 3 (három) hónapos • periódusára érvényes. A betéti szerződés részletes leírását a Citibank Zrt. Lakossági Banki Szolgáltatásainak Általános Üzleti Feltételei, továbbá a mindenkor érvényes Kamat- és Díjfeltételek tartalmazzák. Jelen hirdetés nem minősül különleges ajánlatnak, hanem olyan sztenderd ajánlat, amellyel kapcsolatban a bank a bel- és külföldi pénzpiaci feltételektől függően • a kondíciók egyoldalú módosítási jogát fenntartja. A Citibank Zrt.-a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. VALUTAVALTO Vételi Eladási euró 257,79 271,01 USAdollár 200,05 210,31 angol font 378,04 397,42 cseh korona 8,89 9,83 horvát kuna 34,53 38,17 svájci frank 165,00 175,20 szlovák korona 6,69 7,39 Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRF1 FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS ImeUékletekl, KARNOK CSABA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hir és információ), SÜLI RÓBERT' Isport) • Délvila* szerkesztősíRvezctó BAKOS ANDRÁS |Cson*rád, Makó, Szemes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf: 153. Telelőn 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-H81 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségi" delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel 'fax 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel : 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • K1AD1A ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadó, titkárság: tel.: 62/567*870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel 567 842, fax 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Ttlefon: 62/466-847. • Marketingvezető NÉMETH ILDIKÓ. Tel : 62/567-872, fax: 62/567-884.Tfcriesztési vezető KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864 Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1495 Ft |Délmagyarország|, 1395 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • 1SSN0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099|Délvilágl«ADélmagyarországKiadóaLapcomKft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. BUDAPEST (MTI) „Az MDF-et az MSZP egyik tagozatának tekintem politikai értelemben. Ha rajtam múlik, így is fogunk hozzájuk viszonyulni. De erről kell egy testületi döntés. Én itt a magam személyes véleményét tudom elmondani" - mondta Orbán Viktor az MDF elnökének állásfoglalására vonatkozó kérdésre válaszolva a választmányi ülést követő sajtótájékoztatón. Orbán Viktor, aki mintegy másfél óra késéssel érkezett, majd szólalt fel a KDNP választmányi ülésén, az MDF-re utalva közölte: „nem is akarunk vitatkozni velük. A legrosszabb az lenne, ha elkezdenénk erről vitatkozni. Nincs miről vitatkozni, ez a történet véget ért". Kijelentette: az lenne a legnagyobb baj, ha a jobboldal „erkölcsileg meghicsaklana". Álláspontja szerint nem lehet egyszer átmenni a másik oldalra, azután visszakéredzkedni. „Ha ezt egyszer megengedi a szövetség, akkor darabjaira fog hullani" - tette hozzá a Fidesz elnöke. Orbán Viktor a KDNP választmányi ülése utáni sajtótájékoztatón: Nem akarunk vitatkozni az MDF-fel Fotó: MTt/Szigetváry Zsolt DAV1D: AZ MSZP GYOZELMENEK GARANCIÁJA ORBÁN |H Dávid Ibolya, az MDF elnöke Orbán Viktor kijelentésével kapcsolatban a távirati irodának azt mondta, „már két választáson is bebizonyosodott, hogy az MSZP győzelmének egyetlen garanciája van: Orbán Viktor". Uj, színes, „több lábon álló" jobboldali politika kell, amellyel nyerni lehet 2010-ben. igy volt ez 1990-ben és 1998-ban is. Ezt már mindenki látja, csak Orbán Viktor nem akarja érteni - tette hozzá. „Megbukott az egy a tábor, egy a zászló elve, megbukott a jobboldali egypártrendszer népfrontos politikája, és a jobboldal győzelméhez jobboldali program Is kell" - mondta az MDF elnöke, hangsúlyozva, hogy az MDF ezért a jobboldali konzervatív jövőért dolgozik. Sémién Zsolt, a KDNP elnöke, frakcióvezető elmondta: a KDNP választmánya a „legnagyobb örömmel és lelkesedéssel" fogadta az önálló parlamenti frakció megalakulását, és ugyanilyen módon üdvözölte a frakciószövetség megalakulását. Hozzátette: a választmány hitet tett a szövetségesi hűség mellett, egyúttal kiállt a KDNP „önálló arcélének" megjelenítéséért. A KDNPfrakció 23 taggal alakult meg. A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja Magyar Szolidaritás Szövetsége néven szövetséget alkotott, amelynek elnöke Orbán Viktor, társelnöke pedig Semjén Zsolt.