Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-12 / 110. szám
14 A magyarországi „választási térkép" jellemzői Az elmúlt napokban olvashattuk lap hasábjain a megye településein a pártokra adott szavazatok megoszlását. Mit mutat a megye „választási térképe", milyen következtetések vonhatók le belőle? Aki valamennyire ismeri a megye legújabb kori politikai történetét, az a mostani adatok alapján az első ránézésre megállapíthatja, hogy a jelenlegi választási eredmények némileg hasonlítanak az 1947. augusztusi országgyűlési képviselő-választások eredményeire. Ez már 2002-ben is érvényesült. Most már annyi különbség azért tapasztalható, hogy a megye régi városainak többségében (Szeged, Szentes, Makó) a baloldal és a liberálisok előretörése, befolyásának növekedése észlelhető. A falvak és az új városok jelentős részében viszont a konzervatív, polgári politikai tömb (Fidcsz-KDNP) nagy befolyással rendelkezik. Azokban a falvakban pedig, ahol nagyszámú szegényparasztság élt és 1945-1947-ben erős volt a baloldali pártok befolyása, most az MSZP bázisaiként funkcionálnak (I Tere kegy ház, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Baks, Opusztaszer, Földeák, Pitvaros stb). 1947-hez képest két helyen, Hódmezővásárhelyen és Mindszenten csökkent a baloldal befolyása, pedig 1945-ben és 1947-ben mindkét településen a baloldali pártok dominanciája érvényesült. A baloldal mostani gyenge befolyása társadalmilag azzal magyarázható, hogy 1945-ben a nagybirtok hiánya miatt a nagy létszámú szegényparasztok közül kevesen kaptak földet. Ezért az 1940-es évek végén, az 1950-es években közülük sokan elhagyták szülőhelyüket, így a baloldali politika társadalmi bázisa a rendszerváltozás idejére leszűkült. A „választási térkép" adataibői kiolvasható két fő politikai tendencia a következő társadalmi okokkal függ össze. A városokban a rendszerváltozás után előrehaladt a gazdasági polgárosodás mellett a politikai polgárosodás is, amely az állampolgári egyenlőség érvényesülését, az emberi méltóság tiszteletét, a valódi demokratikus viszonyok kibontakozását jelenti. A falvakban, az új kisvárosokban viszont továbbra is a régi felemás, félpolgárosodás folytatódik, amely sok régi, rendies, konzervatív vonást, az emberek vagyon szerinti megkülönböztetését rejti magában. Az európai jellegű, modern politikai polgárosodás a falvakban, a vidéken nehezen tör utat magának. TAMASI MIHÁLY, SZEGED Az ígéret földje Nem kezdhetjük az új kormányalakítás szent hevületét mindjárt ellentmondásokkal. Ezért kell most szólnom. Igaza van Soós Jánosnak (DM/DV IV. 25.) abban, hogy „Hazánk egyenlőre az ígéret földje marad, de téved, amikor ezt írja: a pártok részéről egységes tenni akarás és összefogás kellene." Ha a többpártrendszer egységet jelentene, akkor mire való az ellenzék? Kontrollra van szükség az élet minden területén, mégpedig nagyon szigorú kontrollra, mert - ahogy mondják - „Az ördög nem alszik." Ellenőrzésre, kritikára, bírálatra feltétlenül szükség van: most ez lesz Orbán Viktorék feladata. A Fidesztől a voksolás (népakarat) elvette a lehetőséget, hogy ígéreteit megvalósítsa. Sajnos a keresztény-konzervatív értékrend ígéreteit egyenlőre! - el kell felejteni. Most kizárólag csak az MSZP ígéreteit lehet követelni és számon kérni. Világosan, tisztán beszéljünk, ne zavarjuk össze a dolgokat! KÖVÉR KÁROLY, SZEGED Ha meglátjuk, hiszen Szegeden az elmúlt háromszáz év alatt a múlt minden valamirevaló emlékét elpusztították. Legutóbb az Öthalom 24 ezer éves településnyomait hordták el, korábban lebontották a középkori templomokat, a törökfürdőket, dzsámikat, minareteket, később a várat, a Palánkot, a valamikori belvárost, sőt a középkori alapokat is, pedig Máté Zsolt munkássága alapján ma már mindenki olvashatja, s térképen is láthatja a középkori (16. századi) Szeged térképét. Az Alsóvárosét is, a Palánkét is. Ez utóbbiról kell most beszélnem. Amikor a szabadtéri játékok újjászületésénél az öltözőt építették, csak annyi szakvéleményt kértek tőlem, vajon fertőzőek-e még a mésszel leöntött, pestisben elhunytak csontjai, de a múzeumot szó szerint elhajtották, eltiltották a leletmentéstől, hiába tiltakozott Bálint Alajos, az akkori múzeumigazgató. Ugyanez történt a Palánk összes építkezésénél, hiszen nem volt megfelelő törvény a régészeti emlékek védelmére. Ma már majdnem jó törvény van, hiszen lehetne védeni mindazt, ami a középkori Szeged föld alatt megőrződött emlékeit védi. A középkori polgárváros, a Palánk, központja az eredetileg Árpád-kori Dömötör-templom előtti rész, a mai Dóm tér volt. Elborzadva olvasom, itt, ott, amott, hogy a Dóm téren földalatti garázst szeretnének építeni. Lehetne, ha a városnak lenne úgy szerény becsléssel félmilliárd forintja a megelőző ásatásokra. Szívesen megmutatnám a tervet támogatóknak Németországban vagy Britanniában, hogyan is működik egy ilyen feltárás. Egyszerre legalább négy, fűthető, teniszpálya méretű sátor áll, ahonnan óramű pontossággal hordják el konténerben a kitermelt földet, természetesen a világítás, az ideiglenes raktár a restaurátor és rajzoló műhely is működik. Mintegy huszonöt régész technikus dolgozik öt-hat régész irányításával, kiket számos fotós és rajzoló, dokumentátor és segédmunkás is kisegít. Jól szervezve, talán három-négy év alatt lehetne a Dóm tér feltárását elvégezni. Bemutatnivaló a helyszínen nem maradna, hiszen a korai időszak vályogházaiból szerencsés esetben is csak az agyagpadlót találnák meg. A várható tudományos eredmény az lehetne, hogy optimális esetben meg tudnák határozni, mikor épült a legrégibb középkori ház a mai Dóm tér alatt. Az egyetem hematológiai intézetének alapozásánál láttam, hogy mintegy három méter vastag a középkori lakóréteg. Ennek ismeretében legalább ilyen mélységig kellene centiméterenként lehántva eljutni, úgy kétezer-ötszáz négyzetméternyi felületen, fogkefével, kiskanállal eltávolítani mintegy 6-7 ezer köbméternyi földet. Közben persze szó sem lehetne színházról, közlekedésről az érintett helyen, nem beszélve a talajvíz okozta, előre nem látható, csak feltételezhető nehézségekről. Kár, hogy a tehetséges nagyralátó álmokat szövő tervezők nem kérdezik meg a régész szakembereket, megvalósíthatók-e álmaik. Mindezek tudatában tehát a jelen körülmények között bűn mélygarázst építeni ezen a helyen, s remélem, a megfelelő lépéseket már megtették az erre hivatott hatóságok. Álmodozni azért lehet, mélygarázst is lehet építeni máshol, sőt megbízható gátrendszert is a Tisza mentén. Maradjon a Dóm tér a szabadtéri játékoké, a fesztiváloké, ráérünk meglátni száz év múlva is, mit hoz számunkra a múlt. TROGMAYER OTTÓ, SZEGED • KAPCSOLATOK" PÉNTEK, 2006. MÁJUS 12. Meglátjuk:, mit hoz a múlt! TYogmayer Ottó szerint a Dóm térre bűn lenne mélygarázst építeni Fotó: Frank Yvette PONT E-mail címünk ajanlof dclmaKyar.hu SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ KORZÓ 19 óra: Beszélő fejek monológok. Bérjctszünct. PINCESZÍNHÁZ 19.30 óra: Zártkörű rendezvény. KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ 14.30 óra: Misi Mókus. Ólomkatona-bérlet. MÍÍZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 15.30, 17.45 óra: Grxxi night and gtxxi luck; 20 óra: A belső ember. BALÁZS BÉLA TEREM 16.15, 20.45 óra: Lemming; 18.30 óra: Mária Magdolna. CSÖKE JÓZSEF TEREM 16, 20.30 óra: Meccslabda: 18.15 óra: Soha ne mondd, hogy soha! GRAND CAFÉ 17 óra: Fehér tenyér. Magyar film; 19 óra: Visszafordíthatatlan. Francia film; 21 óra: A barlang. Angol film. /'LAZA CINEMA CITY Sziklák szeme: 15.15, 17.30, 19.45, 22 óra. Összekutyulva: 14, 16, 18, 20, 22 óra. Missioa: Impossible III.: 14, 15, 16.30, 17.30, 19, 20, 21.30, 22.30 óra. Underworld - Evolúció: 19.45, 21.45 óra. A halott város: 14.30, 17, 19.30, 22.00 óra. Horrorra akadva 4. : 14, 16, 18, 20, 22 óra. V mint vérbosszú: 14.30 óra. Vadkaland: 14.30, 16.30 óra. A rózsaszín párduc: 20.15, 22.15 óra. Anyám nyakán: 13.15, 18.30, 20.30, 22.30 óra. légkorszak 2. - Az olvadás: 14.15, 16.15, 18.15, óra. Egy gésa emlékiratai: 17 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 óra: Nanny McPhee - A varázsdada. Színes angol családi vígjáték; 20 óra: Egy gésa emlékiratai. Színes amerikai film. SZENTES 15.30 óra: Bizonyítás. Színes amerikai romantikus film; 17.30 óra: Nanny McPhee - A varázsdada. Színes angol családi vígjáték; 20 óra: Csajozós film. Színes amerjkai romantikus vígjáték. BALASTYA 19 órakor: Kútfejek. Színes magyar film. DESZK 19 órakor: Büszkeség és baUtélet. Színes angol film. PITVAROS 19 órakor: Rokonok. Színes magyar film. KOZELF.T SZEGED III. EGYETEMI TAVASZ Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában 9 órától: Lábjegyzetek Platónhoz (5.) sorozat - A lelkiismeret. A SZOTE-klubban 22 órakor: igazi házibulizenék Gajdács' Zoltánnal. Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) 12 órától: ingyenes számítógép-használat internetezési lehetőséggel; 17 órától: Akropolisz Táncstúdió. Fiatalok táncpróbája. Színpadi táncok alapjai. Vezeti: Kerek Attiláné (ifjúsági csoport 15 órától); 17 órától: gobelinklub; 19 órától: hastánc a Minden Megoldható Egyesület szervezésében. A Százszorszép Gyermekházban (Kálvin tér 6.) 16 órától 19 óráig: [átéksziget - Babajátszó, Vackorkuckó, meseharang, varázsceruza, tombolószoba, Logico-sarok, hangszersarok és nagyon sok készségfejlesztő játék várja a 0,512 éves korú gyerekeket. A Nemzetiségek Házában 13 órakor görög, 16 órakor örmény és lengyel, 17 órakor horvát nyelvóra. A máltai játszótéren (Retek u. 2-4.) 16 órakor: dia- és filmvetítés. Az Alsóvárosi Kultúrházban 16 órakor: ingyenes jogi tanácsadás dr. Pataki Márta Ágnes ügyvédnővel. A Tesco mellett 18 órakor: Magyar Nemzeti Cirkusz. A közéleti kávéház rendezvénye a Bartók Béla Művelődési Házban 17 órakor: „Mitől lovag egy lovag?" Lovag dr. Majzik István, a Bába és Társa ügyvezető igazgató, könyvkiadó estje. A Petőfi Sándor Művelődési Házban 18 órakor: Szegedi Divatiskola kiállításmegnyítója és divatbemutatója. ALGYŐ A faluházban (Búvár u. 5.) 15 órakor: hit- és lélekklub (Nemes Nagy Rózsa); 17- órakor: Fiesta tánciskola (Pálinkó Lujza és Lengyel Zoltán). MÓRAHALOM Az Aranyszöm Rendezvényházban 14 órakor: Dél-alföldi Területi Főépítészen Iroda országos találkozója. KONCF.RT és BULI SZEGED A fATE-klubban 22 órakor: Party. A SZOTE-klubban 22 órakor: igazi házibulizenék Gajdács Zoltánnal. A Club 911-ben 21 órakor: rock & roll tánctanítás; 22 órakor: The Prison Bandkoncert; 24 órakor: nosztalgia slágerparty. A Blueseum Étterem eP Pubban 21 órakor: Party Time együttes. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Magyarországi Volksbank Rt. szegedi bankfiókjában és galériájában (Klauzál tér 1-3.) megnyílt a „Next Generation" fiatal művészeknek kiírt pályázat öó«r JY . J.ZZ.. Gâry Piiua & Terasz, 6723 Szeged, Utzt u. 9, AHtH. A I AI AI.AsUAN FENSÉGES RÁADÁS VANt AtrulfáUá»: (62) 422- í 51 anyagaiból kiállítás. A tárlat szeptember 1-jéig tekinthető meg. A megyeháza aulájában megnyílt a Csongrád megyei népi iparművészeti kiállítás. A tárlat június 1-jéig tekinthető meg, hétköznap 8—18, szombaton 8-12 óráig, vasárnap és ünnepnap zárva. A Százszorszép Gyermekházban megnyílt Merhcj Lucy keramikus Körfordulat című kiállítása. A tárlat május 20-áig, naponta 8-18 óráig tekinthető meg. A Bálint Sándor Művelődési Házban megnyílt az újszegedi képzőművészek VI. tavaszi tárlata Színek és fények a kertvárosból címmel. A kiállítás május 22-éig tekinthető meg. A Rajz-Művészettörténeti Tanszék Galériájában (Brüsszeli krt. 37.) megnyílt Papp György festő- és grafikusművész, főiskolai tanár jubileumi kiállítása. A tárlat június 4-éig, naponta 10-18 óra között tekinthető meg. A Belvárosi Kamara Galériájában megnyílt Haász Ágnes képzőművész Térgrafikák síkban 2. című kiállítása. Megtekinthető: június 3-áig. A Démász székházában (Klauzál tér 9.) megnyílt Sonkodi Rita festőművész kiállítása. Megtekinthető: május 26-áig, hétköznapokon 10-18 óráig. A Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3.) B Galériájában megnyílt Jakucs János festő Antigravitáció csak a fejemben létezik című kiállítása. A kiállítás május 26-áig, munkanapokon 10-18 óráig tekinthető meg. A Kass Galériában megnyílt Felvidéki András Munkácsy-díjas grafikusművész Eklektika című kiállítása. A tárlat május 22-éig, hétfő kivételével naponta 10-17 óráig tekinthető meg. A Móra Ferenc Múzeum [Roosevelt tér 1-3.)/. emeleti kiállítótermében Csongrád megyei természetfotósok kollektív kiállítása látható Természetlesen címmel. A tárlat június 25-éig tekinthető meg. Sikeres volt a nemzetközi esztétikai tanácskozás Szegeden A közelmúltban mintegy háromszáz óvodapedagógus volt részese annak a XII. nemzetközi esztétikai tanácskozásnak, amelyet az Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel címmel, az Óvodapedagógusok Országos Egyesülete rendezett Szegeden, a szegedi Petresi Művészeti Bázisóvoda, a Bérkert Utcai, a Béketelepi, a Fő Fasori, a Rókus Körúti, a Temesvári, a Teréz Utcai, valamint a hódmezővásárhelyi Mária Valéria és a sándorfalvi Pipacs óvodák szakmai, szervezési közreműködésével. Az egyéves felkészülés eredményeképpen az óvodák kialakították a művészeti neveléshez szükséges óvodaképet, funkciótereket, és felkészültek olyan szakmai szekcióprogramok szolgáltatására, melyek az egész országba és határon túlra: Finnországba, Szlovákiába, Szerbia-Montenegróba is elvitték hírüket. Mindehhez a munkához óriási segítséget kaptak a szülőktől, de a városi óvodavezetés is megteremtette, azt a továbbképzési felkészülést, mely az óvónők szakmai tudatosságát biztosította, és lelkiismeretes együttműködéssel kellő erőt adott a munka elvégzéséhez. A rendezők vendégszerető figyelmessége pedig - a kritikus árvízi helyzet ellenére - tiszteletet érdemel. A finn Zenetanárok Szövetségének alelnöke, egyik előadónk, így összegezte köszönőlevelében a tanácskozás munkáját: „Szegeden akkor nem csak a Tisza áradt, hanem a figyelem és az önképzés igénye. Egy mérhetetlen kohézió hömpölygött a teremben, amely szakembereket alkotott eggyé a kisgyermekek személyiségének gazdagításáért, a művészetek eszközeivel". NAGY fENŐNÉ, A TESSEDIK SÁMUEL FŐISKOLA PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR TANÁRA, AZ EGYESÜLET ELNÖKE Ügyfélbarát-e az ügyintézés ? A Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban április 20-án ideiglenes lakcímbejelentést intézett feleségem, amikor is a közös tulajdonunkat képező Damjanich utcai házunkba szándékoztunk ismételten bejelentkezni. Az ügyintéző hazaküldte a házingatlan adásvételi szerződéséért a korábban gerincműtéten átesett feleségemet - bizonyítandó részünkről, hogy az ténylegesen a mi tulajdonunk. Egy pár hónappal ezelőtt olvastam arról, hogy a polgármesteri hivatalban számítógépes elektronikus ügyintézéssel könnyítik az állampolgárok dolgát. Ha ez a gyakorlatban így lenne, akkor az ügyintéző számítógépen, netán egy telefonnal a telekkönyvnél meggyőződhetett volna a feleségem által mondottak helytállóságáról. Tudom, a hatóságnak meg kell akadályozni az ingatlanokba történő jogtalan bejelentkezést. Ebben az esetben ez fel sem merülhetett, mivel 2006. április 16-án járt le a Damjanich u. 24. szám alatti előző ideiglenes tartózkodással történt bejelentkezésünk határideje, amiről ott volt feleségemnél a lejárt határidejű „Lakcímet igazoló hatósági igazolvány", amit ugyancsak a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalnál állítottak ki. (Ennek határideje a bejelentéstől számított két év.) Kérem ezúttal is az illetéseket, hogy tegyék ténylegesen segítő jellegű, ügyfélbaráttá az ügyintézést, és ne okozzanak felesleges küldözgetéssel bosszúságot az állampolgároknak. VIGH BÉLA, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY