Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-06 / 81. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. ÁPRILIS 6. • MEGYEI TÜKÖR* 7 Ha bejön a víz Isten ellen való vétek akasztott ember házánál kötelet emlegetni. Akkor beszélni árvizes-belvizes nyavalyáinkról, amikor vízben áll az ország. Lehet, hogy pokolba kívánnak most is a kárvallottak, de talán jobban tapad ilyenkor a ragasztó. Hátha lesznek olyanok is, akik ezután maguk akarják elkerülni a bajt. Közaggodalmakkal eltelve mentem el a minap az egyik építésügyi szakfejeshez, hogy elmondjam mások ki se mondott panaszát. Látván láttam, egykori csatornafenékre építettek házat Tápén. A víz szereti elfelejteni a civilizációt, és vissza szokta követelni ösi jussát, máshová kellett volna rakni az alapokat. Máshol meg azt látom, ahol szinte minden évben fölbuzog a belvíz, házak nőnek ki ott is a földből, ha egy kicsit megszárad. Valamikor még cölöpökre építette az ősember nyomorúságos kalyibáit, de volt annyi esze, a legnagyobb vízjárás fölé nyújtotta az oszlopokat. A közelmúltban még úgy körül voltunk kerítve szabványokkal, jobban, mint most homokzsákokkal a vízjárta házak, most meg semmi ? Azt a feleletet kaptam, éppen a demokrácia jegyében szinte valamennyi szabványunk eliminálódott. Megszűnt. Az önkormányzatok maguk döntik el, az a terület, amelyik tavaly is, sőt időtlen idők óta visszavonzotta a belvizeket, alkalmas-e arra, hogy házak emelkedjenek rajta, vagy nem alkalmas. Azt is, hogy milyen magas legyen a lábazat. Az igaz, azelőtt mindenütt elkészültek a távlati fejlesztési tervek, de egy csapásra lejárt azoknak is a szavatossága. Újabb tervek kellenének, újabb hatalmas pénzekért, de szegény az eklézsia, üres a közkassza, újfölfogású fejlesztési tervek tehát nincsenek. A víz ugyan emlékszik régi járására, az emberi generációk azonban azt is elfelejtik, tavaly vagy tavalyelőtt meddig ért. Csodálkozni se lehet rajta, hogy beköszön a házba. Pakolhatják föl az ágyat, sublótot, vagy eléri, vagy nem. Az átázott falak meg vagy kidőlnek, vagy bedőlnek. Bölcs emberek kimondták már régen, homokra nem lehet várat építeni. Nem nagy kunszt megtoldani egy lépéssel: homokzsákra se lehet. Az amerikai divatú szuperalacsony házakról már szóltam, most inkább azt mondanám, amit seregestül emlegetnek az emberek a Tisza mellett. Kedves kolléganőm egyik zseniális interjúja fölborzolta az idegeket. Átfordítom közértelmezésre, bár nem győzöm szapulni azt a körülményt, hogy mindenki azt olvas ki minden írásból, amit akar. Hatalmas megszállottsággal azt adta elő többek között a mérnökember, Szegeden a Tisza látványa minden pénzt megér. Szét kellene verni a mostanáig legjobb partfalat, és helyette földből kipattanó szerkezettel kellene megnyitnunk a képet. Nincsen ember, aki meg tudná mondani, annak idején mennyibe került a fölépítése. Ha netán tudná, akkor se menne vele semmire. De hogy a szétverése mennyit vinne el, azt se tudhatja senki. Az az egy azonban biztos, üres a zsebünk. Mit is mond MurphyJAmi elromolhat, az el is romlik. Minden szerkezetre fittyet szokott hányni az áradás. A masinéria, ugye, be is rozsdásodhat, és akkor az Istennek meg nem mozdul. Ha azonban víz van, akkor áram sincsen, csemegével se lehetne előcsalogatni a kipattanásra tervezett alkotmányt. A lifteket is áram hajtja, majdnem mind beszorult már. Az új hidunk dilatációs szerkezete a példa rá, abba is bele szokott enni a fene. De ha csak az influenzás hattyúnépség legkisebb bütyke szomlna bele, Szegedet akkor is elvinné az árvíz. Az ördög nem alszik. Kérem tisztelettel, a mindenféle kipattanó ötleteket hagyják későbbre. H. D. Bozóki András is keveset olvas A kulturális miniszter Nádas Péter könyvét kezdte olvasni, ám mostanában nem lesz ideje befejezni. Bozóki András (képünkön) lapunknak bevallotta: nem szívesen nyilvánít véleményt az oktatási és a kulturális tárca tervezett összevonásáról, mert arról a miniszterelnök dönt. Mit mond önnek Gáspár Sándor neve? - kérdeztük Bozóki András kulturális minisztertől a minapi szentesi látogatásakor. A szaktárca vezetője lapunknak nyilatkozva vállalta a vizsgáztatást, s azt felelte: a híres színész, akit több filmben és darabban is látott. Tudja-e, hogy hol született Gáspár Sándor? - faggattuk tovább. Mire visszakérdezett, hogy „talán innen jött Szentesről? Gondolom, nem véletlenül kérdezte." Az ugyancsak a Kurca-parti településről elszármazott Balázs Árpád zeneszerző és Berkes János operaénekes neve ismerős volt a miniszternek, de az általuk képviselt művészeti ágat találgatta csupán. S hogy mikor olvasott utoljára könyvet, és mi volt az? Nemrég jelent meg Nádas Péter Párhuzamos történetek című műve, azt kezdte olvasni Bozóki András. A közelmúltban beszélt az íróval, aki azt mondta neki: akkor elégedett lesz, ha a minisztersége után befejezi a könyvet. - Tehát nem szabott nekem szűk határidőt - tette hozzá a szaktárca vezetője. Bevallása szerint keveset olvasott mostanában. Azért, mert nagyon nehéz lelassulni az olvasáshoz nélkülözhetetlen életritmusra, hogy az ember egy sok oldalon át kibomló cselekvést figyelemmel tudjon követni. Úgy mondta: ehhez kell relaxáció, pici megnyugvás, és a belső béke is fontos. Am ha ez nincs meg - folytatta a gondolatsort -, akkor is érdemes elkezdeni olvasni, mert az segít elvarázsolni minket. A karikatúra- és portrészobrairól közismert szentesi alkotó, Csíky László orvos megformázta Bozóki Andrást, akivel lelepleztette a még nem teljesen kész művet. - Igazi meglepetés volt a művész úrtól - válaszolta kérdésünkre, s azt is elmesélte, hogy Kalocsán járvá megtekintette Csíky politikusokról készült karikatúráit. Az ottani gyűjtemény nagyon tetszett Bozóki Andrásnak. Milyen érzés volt saját maga szobrát látni? - Remélem, hogy szebb lesz, ha már nem zöld lesz a fejem, hanem barna, ha kiégeti az alkotó - mondta. A nemrégiben felújított volt megyeházával kapcsolatban hallani olyan véleményt, hogy nincs funkciója. Az ott működő levéltárról, a kulturális és konferencia-központról, valamint a Koszta József Múzeumról úgy vélekedett a miniszter: gyönyörű épületben, méltó helyük van. Az oktatási és kulturális tárca tervezett összevonásával kapcsolatos kérdésünkre Bozóki András úgy reagált: nehéz erről beszélnie, mert ennek eldöntése a miniszterelnök feladata. S bárhogy is dönt, úgy lesz. BALÁZSI IRÉN JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ - Csupán azért neveztem, hogy színesítsem a hétköznapjaimat. Nem számítottam arra, hogy nyerek. Meglepődtem, ugyanakkor fantasztikus érzés - mondta a győztes, Forró Anita. A királynő a győzelemnek nem csak az ajándékok - kétszemélyes utazás, fitneszbérlet, ajándékkosár, ruhakölcsönzési lehetőség - miatt örül: reméli, hogy a barátai is büszkék rá. A másodéves magyar-kommunikáció szakos hallgató az előző félévben a Szegedi Tudományegyetem jó tanuló, jó sportoló cím második helyét nyerte el. Anita erre a címre talán büszkébb, mint a koronára, bár elismeri: nagyon jól hangzik, hogy ő az egyetem arca. A nyertes a szépségiparral egyelőre nem kacérkodik, diploma után legszívesebben egy televízióban dolgozna. Addig is rendszeresen sportol: versenyszerűen tekézik. A színpadon Bene Szabolcs kérdésére a teke és a bowling közötti különbséget taglalva elmondta: szerinte a teke bonyolultabb. De nem szeretném megsérteni a bowlingosokat - tette hozzá gyorsan. A bölcsészlány tekézik, és szívesen dolgozna a televízióban Forró Anita az egyetem arca Anita a szépségiparral egyelőre nem kacérkodik Fotó: Káinok Csaba Forró Anita lett az egyetem arca, vagyis az idei év legszebb egyetemistája. A másodéves bölcsész királynő udvarhölgyei: Kovács Éva Melinda és Kovács Anett. A választást kedden éjjel tartották a SZOTE-klubban, a versenyen 13 lány indult. A kedd este 10 órára meghirdetett egyetemi szépségkirálynő-választás szigorú őrei, a klub biztonsági emberei komolyan vették feladatukat: tíz óra előtt két perccel még nem engedték be az érdeklődőket. Amikor végre bejutottunk, volt, aki rögtön vissza is fordult: zaklatásnak vette, hogy az őrök átvizsgálnák hátizsákját. A színpad még üres volt, a klub közönsége azonban egymást taposva szorongott előtte. Az indulókra főleg lányok voltak kíváncsiak - talán vetélytársak, talán barátnők. - Kicsit csúszunk, a lányok még öltöznek - közölte az egyik szervező. Fél 11 után megjelent a műsorvezető, Bene Szabolcs, és kérte a zsűrit, ne felejtse: arc szépségversenyről van szó, ezért a lányok ruháját és alakját ne vegye figyelembe. - Akkor miért vonulnak fel estélyiben is? - tette fel a jogos kérdést egy fiatalember, majd megjegyezte: jobban örülne, ha csak fürdőruhában mutatnák meg magukat a versenyzők. Az első fordulóban utcai ruhában léptek színpadra a lányok, és ekkor volt alkalmuk egy rövid bemutatkozásra is. Egyes rajtszámmal Lamos Renáta indult, a szőke lány alkalmazott növénybiológiát tanul - ami valamiért a nézők egy része szerint vicces. A lányok a „mi leszel, ha nagy leszel" és „mi a hobbid"-on kívül más kérdéseket csak elvétve kaptak, így kevés lehetőségük volt a kibontakozásra. Tápai Gyöngyiről azért megtudtuk, hogy a társadalmat szeretettel és odaadással kívánja segíteni, Ábrahám Melindáról, hogy családcentrikus - az édesanyja a színpad előtt integetett -, Nagy Gyöngyiről, hogy verseket, novellákat, regényeket ír. Tábi Melinda időnként vodka-martinit iszik, és rockzenét hallgat, Fodor Dominika pedig dartsban jó. Dajka Szilvia kedvenc itala az ásványvíz - Bene Szabolcsnak hozzá nem is volt több kérdése. Szalontai Ágnes „a hosszútávfutásban tudja kiteljesítem önmagát", Kovács Anett védőnőnek készül, ő a következő kérdést kapta: „és akkor te szeretsz injekcióval beadni mindenféle szurit?" Miután a 13 versenyző elvonult átöltözni, a zsűrit faggattuk. A tavalyi győztes, Varga Krisztina még korainak találta véleményt mondani, de annyit kedvesen megjegyzett: szépek a lányok. A második felvonás rövidebb volt, a versenyzők éppen csak megjelentek estélyi ruhában a színpadon, mosolyogtak, aztán levonultak. Az eredményhirdetésig a Sugarloaf koncertezett. G. ZS. Csalást gyanítanak, uszodának helyet ajánlanak, kórházakat mentenek, családot segítenek Növekvő fideszes aktivitás a választási kampány hajrájában Szegeden a választási kampány finisében erőteljes az ellenzéki aktivitás: a tegnapi a sajtótájékoztatók napja volt, a fideszes aktivisták pedig tovább standoltak és kopogtattak. MUNKATÁRSAINKTÓL Balogh László szegedi képviselőjelölt szerint választási csalásra készülnek a kormánypártok Szegeden. Erre egy jóérzésű MSZP-aktivista hívta fel a fideszes jelölt figyelmét. A 2002-es választási gyakorlatot megváltoztatva lehetővé vált az, hogy választókat csoportosítsanak át városon belül, egyik választókerületből a másikba. Az is lehetséges, hogy valaki az első fordulóban leadott szavazatával egy jelöltet a parlamentbe juttat, a második fordulóban pedig egy másik körzetben újra szavaz. Ez ellentétes az Országos Választási Bizottság egy korábbi állásfoglalásával, de a jelölt szerint a Szegedről Szegedre történő átjelentkezések miatt tömegesen keresik föl a választók az okmányirodát. • - Győzelmünk esetén kórházmentő programot indít a polgári kormány, országosan hatvanhét intézményt, köztük az Erzsébetet is felújítjuk - mondta tegnap kora délután a vásárhelyi kórház udvarán Mikola István. A Fidesz-MPSZ miniszterelnökhelyettes-jelöltje hozzátette, ha nyernek, bővítik a kakasszéki gyógyintézetet, valamint felújítják a vásárhelyi rendelőintézetet is. Mikola megígérte, hogy kifizetik mind a 47 ezer egészségügyi dolgozó hűségjutalmát, ami 103 milliárd, valamint az orvosok elmaradt ügyeleti díját, vagyis 36 milliárd forintot. A három éven aluli gyermekek, valamint a 65 éven felüli idősek egyes gyógyszereket térítésmentesen kaphatnak meg - tette hozzá. • Támogatja a Fidesz és a KDNP, hogy Szegeden fedett uszoda épüljön, ám a beruházásról nem a politikusoknak kell dönteni, hanem sportszakmai és városépítészeti szempontokat kell figyelembe venni - jelentette ki tegnap Szőllősi Béla fideszes frakcióvezető a témában tartott sajtótájékoztatón. Akár rendkívüli közgyűlésen is hajlandóak tárgyalni az új beruházásról. Véleményük szerint a Móravárosi körút mindkét oldala, az Etelka sori sportcsarnok melletti terület és a Kisstadion területe is alkalmas az új létesítmény felépítésére. Kalmár Ferenc képviselőjelölt szolidaritásáról biztosította az árvízzel sújtott területek lakóit és bejelentette, hogy a Fidesz-KDNP Szegeden segít, ha kell. • Fórumot tartott tegnap a Fidesz-MPSZ Kisteleken. Latorcai fános, a párt országgyűlési képviselője a Fidesz gazdaságpolitikájáról, a munkahelyteremtés szükségességéről beszélt. Vincze László országgyűlési képviselőjelölt arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogyan lehet a termelői csoportokat a jövőben helyzetbe hozni, a termelést a feldolgozással összekapcsolni. Szerinte az értékesítést javítani kell, és meg kell teremteni az esélyegyenlőséget a magyar gazdáknak arra, hogy érvényesülni tudjanak a hazai áruházláncokban is. • Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester felhívására a Szeged környéki fideszes polgármesterek támogatást nyújtottak át tegnap a szegedi hármas ikreknek. Bodó Imre Tiszasziget, Lázár fános Hódmezővásárhely, Nagy Sándor Kistelek, Sánta Ferenc Csengele és újvári László Balástya polgármestere, Farkas fánosné, valamint Kószó Péter, a johannita lovagrend vásárhelyi tagozatától összesen 250 ezer forinttal segítette a család megélhetését. A betétkönyvet és támogató leveleket a négyhónapos Anna, Vivien, Lili nevében az édesapa, Sinkó Róbert vette át. A babák édesanyjukkal tüdőgyulladás és fertőzés miatt kórházba kerültek, tegnap hagyhatták el az újszegedi gyermekklinikát.