Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-21 / 93. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLDPÉNTEK, 2006. ÁPRILIS.21. A koalíciós pártok kampányzárója - Magyarnak lenni közös felelősseget jelent, össze kell fogni, inert ez közös sorsunk hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a koalíciós pártok közös csütörtöki, budapesti ka ni pá ny zá ró j á n. BUDAPEST (MTI) „Magyarország csak akkor élhet boldog nyugalomban, ha megérti, hogy magyarnak lenni azt a közös felelősséget is jelenti, (...) hogy össze kell kapaszkodni a nemzet nagy dolgaiban" - fogalmazott a minis^erelnök, hozzátéve, hogy ez a közös sorsa liberálisoknak, konzervatívoknak, szociáldemokratáknak, hívőknek és nem hívőknek, fiataloknak és időseknek. Gyurcsány Ferenc szavai szerint a nemzet egyesítése az egymás iránti tiszteletet és a kinyújtott kéz elfogadását jelenti. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje a Kős Károly sétányon tartott rendezvényen az MSZP és az SZDSZ összefogását méltatva úgy fogalmazott: el kell menni szavazni április 23-án a cselekvő és bátor koalícióért, a remény és a hit koalíciójáért. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke közölte: az országgyűlési választások első fordulóját megelőzően az MSZP- és az SZDSZ-program különbségeinek hangsúlyozása, míg most a két forduló között az összefogás a fontos. Az SZDSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: a két forduló között be kellett mutatni, ezen az oldalon meg van az együttműködési készség annak érdekében, hogy azt amit a választóik akartak kiteljesíthessék és elősegítsék a koalíció győzelmét, a négy éve megkezdett munka folytatását. Hiller István, az MSZP elnöke azt mondta, hogy világos a különbség a két politikai irányzat között: a jobboldalon se program, se miniszterelnök-jelölt, se összefogás, míg a baloldalon van program, van jelölt és összefogás is van. „Arra kérünk benneteket, ahogy az első fordulóban, liberális szavazók és szocialista szavazók, gyertek el a második fordulóba, és hogy ha eljöttök, teljesen mindegy, mit csinál a jobboldal" - közölte. Erre a közönség azt skandálta, hogy „ott leszünk". Az országgyűlési választások második fordulóján való részvételre buzdított a főpolgármester, a gazdasági miniszter és a szocialisták budapesti elnöke is. Demszky Gábor főpolgármester szerint ha elegen elmennek szavazni, akkor Kovács Pisti nyugdíjba küldheti Mikola Istvánt, és hosszabb időre pihenni küldhetik Orbán Viktort. Mint mondta: a Gyurcsány-kormány nem csak szavakban szereti Budapestet, a fővárosnak szüksége van a második Gyurcsány-kormányra. A színpadot a Kós károly sétányon, a Széchenyi fürdővel közel egy magasságban állították fel. A rendezők két kivetítőről is gondoskodtak. A koalíció szimpatizánsai „Igen MSZP" feliratú lufikat, hasonló szöveggel ellátott táblákat, valamint „Rajtunk múlik! SZDSZ" feliratú táblákat tartottak kezükben. Sokaknál nemzeti színű zászlócska is volt. Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI kérdésre elmondta: a rendezvényen tíz-tizenkét ezer ember vett részt. KÓKA JÁNOS NÉVSORA m Káka lános szabad demokrata gazdasági miniszter szerint ha megnyerik a választást, akkor bukhat Orbán Viktor, Kövér László, Mikola István, Semjén Zsolt, Bayer Zsolt, „bukhat velük a megosztó, mindent tagadó politika", de azt nem szabad, hogy a konzervatív érzelmű emberek úgy érezzék, ők rosszul járnak. Felszólalt Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke is Orbán Viktor: Pártérdeken nem múlhat a győzelem A kormányváltás melletti szavazásra buzdította a Fidesz és a kormánypártok szavazóit is Orbán Viktor a Fidesz csütörtöki budapesti nagygyűlésén. A párt elnöke hangsúlyozta: saját személyes ambícióin vagy pártérdekeken nem múlhat, hogy Magyarországon nemzeti kormány jöjjön létre BUDAPEST (MTI) A Fidesz elnöke a Műegyetemnél összegyűlt nemzetiszínű zászlókat lengető tömeg előtt azt kérte, hogy akik az első választási fordulóban a Fideszre szavaztak, a vasárnapi második fordulóban tegyék ugyanezt, azok pedig, akik az első fordulóban a kormánykoalíció pártjaira voksoltak, a másodikban válasszák a Fideszt. Ez utóbbi kérését azzal a kijelentéssel támasztotta alá, hogy a kormánypártok becsapták saját szavazóikat, hiszen az első forduló előtt eltitkolták a közvélemény előtt a magyar gazdaság valós helyzetét. A rakparton összegyűlt emberek többször nagy tapssal és „Viktor, Viktor" kiáltásokkal szakították félbe a pártelnök beszédét, amelyet a rakparton több kivetítőn is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők. A Műegyetem főbejárata előtt felállított színpadtól számítva a tömeg vége az öt órás kezdéskor 150-160 méterre volt, de még később is sokan érkeztek a helyszínre. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője a rendezvény után az MTI-nek azt mondta: míg az MSZP kampányzáróján alig tízezren voltak, addig a Fidesz-nagygyűlésen jóval több mint százezren vettek Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a kampányzárón MTI Telefotó részt. A két nagygyűlésen részt vevők száma világossá tette, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció gyengült a két választási forduló között, míg a Fidesz erősödött vélte a politikus. Orbán Viktor beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ha nem lesz kormányváltás, az emberek „olyan megszorító csomagot kapnak a nyakukba, hogy Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle volt ahhoz képest", tömeges elbocsátásokra kell számítani, elszabadulnak az árak, nőni fog a gyógyszerek, a gáz, az áram ára, valamint a kormányon lévők eladnak mindent, fizetőssé teszik az egészségügyet, és folytatják az óvodák és az iskolák bezárását vidéken. A Fidesz elnöke arról is beszélt, hogy a választások után mindent meg kell tenni az MDF-fel való együttműködés érdekében. Orbán Viktor a nyugdíjasokat és az első szavazókat is arra buzdította, hogy voksoljanak a Fideszre, és arra kérte hallgatóságát, hogy keressék fel azokat az embereket is, akik az első fordulóban sem mentek el szavazni, mert kiábrándultak és fásultak. Hangsúlyozta: saját maga személyes ambícióin vagy pártérdekeken nem múlhat, hogy Magyarországon nemzeti kormány jöjjön létre, ugyanakkor világossá tette, hogy ha bizalmat kap, még évekig ő vezeti majd a Fideszt. A pártelnök előtt Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, az Antall-kormány minisztere a magyar gazdaság aggasztó helyzetéről és a valós statisztikai adatok kormányzati eltitkolásáról beszélt. Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese felszólalásában azt hangsúlyozta: még semmi sem dőlt el, a polgári oldalnak még van esélye a győzelemre. Szabad György, a parlament volt elnöke pedig a patriotizmusra és a demokratizmusra felépülő jövőről szólt. A Fidesz nagygyűlésén felszólalt még Hegedűs Zsuzsa szociológus és Mandula Petra teniszező is, zenélt többek között a Kormorán Együttes, a Fidesz kampánydalát pedig Demjén Ferenc énekelte el. mswmemwmom$sM>mmm Járairól LONDON (MTI) Politikai beavatkozásnak minősítik Járai Zsigmond magyarországi jegybankelnök legutóbbi nyilatkozatait a Financial Times által csütörtökön idézett nemzetközi elemzők, és londoni befektetési házaknak is feltűnt az MNB „hangnemváltása", amely egyes vélemények szerint esetleges kamatemelésre készíti fel a befektetőket. A londoni üzleti napilap csütörtöki elemzése felidézi, hogy Járai Zsigmond éppen a választások első fordulója előtt, a Reuters hírügynökségnek adott interjúban bírálta súlyosan a kormányzati túlköltekezést, ezen a héten pedig a Dow Jonesnak azt mondta, hogy a forint „súlyos veszélyben van". A Financial Times szerint több elemző ügy gondolja, hogy e nyilatkozatok időzítése aláássa Járai hitelességét, akkor is, ha üzenete jól megalapozott. VALUTAVÁLTÓ 25 ezer pont felett zárt a hazai tőzsde BUDAPEST (MTI) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 638 pontos emelkedéssel, 25 ezer 072 ponton, űj történelmi csúcson zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,61 százalékos erősödés, az index először lépte át a 25 ezer pontos lélektani határt. A részvénypiac forgalma nagyon magas volt, zárásra 38,3 milliárd forintot ért el. A forgalom 85-90 százalékát a Mol és az OTP adta. A vezető papírok erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva, a Mol és a Richter árfolyama történelmi csúcsot ért el. George Bush és Hu Csin-tao tárgyalásai Óriások találkozója WASHINGTON (MTI) Vételi Eladási euró 259,01 272,29 USA dollár 209,72 220,48 angol font 375,12 394,36 cseh korona 8,86 9,80 horvát kuna 34,57 38,21 svájci frank 164,35 174,51 szlovák korona 6,75 7,46 Kína fokozott együttműködését kérte George Bush amerikai elnök csütörtökön Észak-Korea és Irán nukleáris ambícióinak a megakadályozásához Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnöktől, akit teljes katonai tiszteletadással fogadtak a Fehér Ház kertjében. Bush elnök arra kérte kínai vendégét, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy haladást érjenek el a phenjani atomprogram vitájában a hatoldalú tárgyalásokon, amelyen Észak-Korea, Kína, az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és Oroszország vesz részt és amely a műit év ősze óta nem ült össze újabb tanácskozásra. Bush elnök szólt a két ország gazdasági természetű vitáiról. Sürgette, hogy Peking biztosítson legalább olyan versenyfeltételeket az amerikai cégeknek Kínában, mint amilyeneket a kínai cégek élveznek az Egyesült Államokban. (A kétoldalú kereskedelemben az amerikai fél tavaly 202 milliárd dolláros deficitet könyvelt el.) Bush hangsúlyozta, hogy Amerikát és Kínát hatalmas óceán választja el, a globális gazdaság azonban összeköti és nagy lehetőségekkel kecsegteti a két nemzetet. Tajvannal kapcsolatban Bush elnök megerősítette Washington „egy Kína" politikáját. Sárospataki könyvek BUDAPEST (MTI) Hat évtizedes távollét után csütörtökön délután megérkezett a budapesti repülőtérre a sárospataki könyvtár űjabb tíz kötete; a dokumentumokat Székely Árpád moszkvai nagykövet hozta haza Oroszországból. A köteteket tartalmazó két csomagot Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója vette át. A főigazgató az egyik csomagot kibontotta, melyből egy XV századi „tankönyv" került elő. Az ősnyomtatvány első oldalán egy „XVII. századi kéz" a következőket írta: „Az, kinek egyéb dolga nincs, olvassa meg ez könyvet, használni fog, de nem sokat". Cáfolja a posta a csalás vádját CK1M T K A [TESTAT F. KFT -S/(.gtd, Victor llugo u, A. I cltftmi www n on ,i lr*j g tg hit A Magyar Posta Zrt. visszautasítja a Fidesz szerdán és csütörtökön elhangzott vádjait, miszerint az MSZP-vel választási csalásban vett volna részt. A Posta megteszi a szükséges jogi lépéseket - közölte Tomecskó Tamás szóvivő. Balsai István, a Fidesz képviselőjelöltje szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Magyar Posta az MSZP szórólapjába hajtogatott választási irodai értesítőt borítékolva juttatott el a választópolgárokhoz. Ezzel a társaság közreműködött egy „súlyos választási visszaélésben", amely alkalmas arra, hogy megtévessze a választókat - vélekedett Balsai. Deutsch-Für Tamás tömeges választási csalással, ötmillió állami választási értesítő és MSZP-s szórólapok közös kézbesítésével vádolta meg a szocialistákat csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fidesz kommunikációs vezetője azt is bejelentetté, hogy a Fidesz büntetőfeljelentést tesz az ügyben. Az MSZP már szerdán reagált a bejelentésre; Nyakó István, szóvivő szerint a Fidesz a választók tömeges megtévesztésének bűnébe esik, hiszen rágalmaikról pontosan tudják, hogy valótlanok. A Magyar Posta Zrt. szóvivője, Tomecskó Tamás csütörtökön közleményben erősítette meg a szerdán mondottakat, miszerint „a hivatkozott küldeményeket a Magyar Posta Zrt. - összhangban a terjesztésre vonatkozó szerződésekkel - címezetlen nyomtatványként juttatta el az állampolgárokhoz, borítékolás nélkül". Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC. V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek!, KARNt )K CSABA ¡fotói, SULYOK ERZSÉBET |hít és információi. SÜLI RÓBERT ¡sport) • Délvilág szerkesztóségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA ¡Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10 , Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fan: 62/567-881 Spnrtmvat: 62/567-882 Interneteim www.dclmanrar.hu • E-mail: szcrkesztoscgeidclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3 Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés I. l /fax 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u 8. Iél. 63/401-024 Thl /tax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató PAP KLARA. Kiadói titkárság: tel : 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel 567 842, fax 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PAL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Ttlcfon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567 K84.Tcncsztési vezető KÓTI ZOLTÁN. Tirjesztés 62/567-864 Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1495 Ft ¡Délmagyarországl, 1395 Ft ¡Délvilág] «Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X ¡Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 ¡Délvilágl • A Délmagyarország Kiadó a Lapeom Kft. tagia Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.