Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-15 / 89. szám

10 SZIESZTA 2006. április 15., szombat MAKÓT A MAROS, SZEGEDET A TISZA FENYEGETTE 1970-BEN IS Rekordokat döntenek a folyók Vészhelyzetet és rendkívüli fokozatú védekezési készültség elrendelését kérte csütörtökön a Csongrád megyei védelmi bizottság, árvízvédelmi veszélyhelyzetet hirdetett pénteken a kormány. A Tiszán és mellékfolyóin sosem látott méretű árhullám vonul le, közvetlen fenyegetettségben él 38-40 település, összesen 2500 kilométeren van készültség. E folyók Csongrád megyei szakasza mentén élők már többször is megéltek rendkívüli napokat. „A Víz" 1879. március 12-én 806 centiméteres tetőzéssel pusztította el Szegedet. 1970 májusában és júniusában az 1932. évi árvíz rekordjait döntötte meg a Maros (tetőzését 630 centiméterre várták) és a Tisza (960 centiméteresre nőtt). Tegnap Makónál 487 centiméteres volt az áradó Maros. Április 17. és 18. között várják, 970 centiméteresre becsülik a tiszai árhullám tetőzését Szegednél. Ezzel várhatóan 10 centiméterrel dönti meg az 1970-es rekordot, amikor - lapjaink akkori beszámolói szerint - ugyancsak hosszan tartó árhullámmal kellett megküzdeniük a Csongrád megyeieknek. „Nagy erőt és éber figyelmet követelnek a gátak" Kiabáló címek, riportok, helyszíni tudósítások, kolumnás összeállítások mutatják be a Délmagyarország és a Csongrád Megyei Hírlap (a mai Délvilág elődje) hasábjain: 1970-ben nagy volt a küzdelem a rekord magasságú Marost és a Tiszát kordában tartó gátakon. Felkészülten várják a Maros támadását - jelenti a Csongrád Megyei Hírlap 1970. május 19-i számának címlapján. Az újság kiküldött tudósítója szerint váratlanul érte a hír a makóiakat és a környező községek lakóit: támad a Maros, árvízveszélyre lehet számítani. Május 18-án, hétfőn hajnalban több ezer katona közte „a Varsói Szerződés értelmében ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet egységek" - kezdett hozzá a töltés erősítéséhez, homokzsákok lerakásához. A Maros vízszintjének hirtelen emelkedésétől tartva az Árvízvédelmi Területi Bizottság elrendelte: „Nagylakon, Magyarcsanádon, Apátfalván, Kiszomborban, Ferencszálláson és Kübekházán felöltözve, a legszükségesebb holmikat összecsomagolva, fent virrasszon a lakosság". Akkor a Tisza megyei szakasza még nem kívánt különösebb erőfeszítést. Példátlan méretű áradás - sokkolt a címlap, majd ott riasztott az adat: május 20-án a Maros vízszintje Makónál 42 centiméterrel volt felette az eddigi legmagasabb vízállásnál, melyet 1932-ben mértek. A tetőzést 6 méter 30 centiméterre várták. Elrendelték Apátfalva, Magyarcsanád kiürítését. A Maroson levonuló ár megemelte a Tisza vízszintjét: úgy számították, Szegednél elérheti a 9 métert, elrendelték a rakpart fölötti kőkorlátok levezető nyílásainak befalazását. Makó és Maroslele kiürítésének napja: május 21. A kitelepítetteket Hódmezővásárhelyen és Szentesen helyezték el. Május 24-én a Maros árhulláma a Tiszához ért. „Fokozódó küzdelem megyénkben a víz ellen" - adta hírül a lap, miközben Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Biszku Béla, az MSZMP titkára makói térségben tett látogatásáról és az árvízhelyzetről is képet adott - három kolumnán. A védekezés legfontosabb feladata: a szegedi töltések erősítése - adta ki az ukázt a Délmagyarország május 27-i főcíme. Az 1932-es maximumot, a 923 centimétert elérte a Ijsza, de május 29-én már 937 centisnek mérték. A hadsereg fokozta a segítségét, Czinege Lajos honvédelmi miniszter is megtekintette a védekezést. Aztán június 2-án a Tisza új rekordot mutatott: 960 centiméteresre nőtt, így változatlan éberséget követeltek az átázott töltések. Június 3-án estig viszont befejeződött a makóiak hazatelepítése - lezárult az árvíz elleni küzdelem egy fejezete. ú. i. PAP KLÁRA CSALÁDJÁT IS KITELEPÍTETTEK MAK0R0L 1970-BEN „Nem kellett iskolába járni" Kiadónk igazgatója, Pap Klára 1970-ben tízéves gyerekként élte át azokat a drámai heteket, amikor Makót árviz fenyegette és végül, május 21-én az egész város kitelepítése mellett döntöttek. A Maros akkor a város legalacsonyabb pontjához képest közel négy méter magasságban hömpölygött. Pap Klára máig emlékszik rá, hogy május 21-én, csütörtökön este tíz órakor házról házra járva értesítették az embereket: mindenki csomagoljon és a nők, a gyerekek, valamint az idősek egy-két órán belül a munkahelyeken jelentkezzenek, de csak a legszükségesebb holmit vigyék magukkal. Fejenként legfeljebb tízkilós csomagot. Mivel Klára édesanyja a kisegítő ism Buzgár Makónál kólában tanított, hármukat kétéves húgával együtt - onnan szállították busszal Vásárhelyre, egy kollégiumba. A férfiak maradtak és az elkövetkező két hétben a gátakon dolgoztak. Az akkor harmadik osztályos kislány nem emlékszik arra, FOTÓ: SOMOGYI KÁR0LYNÉ hogy pánikoltak volna a kitelepített családok. Ő maga sem félt, inkább nagy kalandként élte meg a történteket, arról nem is beszélve, hogy iskolába sem kellett járni. Két hétig maradtak Vásárhelyen, június 3-án költözhettek viszsza Makóra, de a tanítás már nem folytatódott, a félévet lezárták. A vásárhelyi kollégiumban sok iskolatársával találkozott, együtt játszottak, míg a felnőttek tartották a kapcsolatot azokkal, akik az árral küzdöttek otthon. Még a családot is sikerült „egyesíteni", mivel dédnagymamáját először egy másik szállásra vitték, ahonnan aztán édesanyja az első napokban magukhoz költöztette. Édesapja, aki Szegeden, a megyei tanácsnál dolgozott, látogatta őket, hozta-vitte a híreket. A vásárhelyi kollégiumból tömegszállás lett, hatvan-hetven embert is egy helyiségbe zsúfoltak, de ennek a helyzetnek a gyerekek csak a jó oldalát látták. Emlékszik egy történetre is, ami akkor közszájon forgott, hogy állítólag a makói tanácselnöktől a soproni „polgármester" azt kérdezte, miben segíthet, mire az volt a választ: küldhetne egy hegyet. F. K. Az akkori nagy víz A magam szemével láttam akkor is a vízi világot, elnézést kell kérnem mindenkitől, hogy mostani soraim is egyoldalúak lesznek. Már itt dörömbölt a veszedelem Szeged fölött 1970-ben, én pedig mint friss újságíró, csak néztem, miért ír a mi lapunk csak néhány soros összefoglalókat a vízügyi igazgatóság tájékoztatója szerint? Miért nem megyünk ki oda, ahol a veszedelem jár? Meg is kérdeztem az akkori főszerkesztőt, F Nagy Pistát, és nyomatékul fölajánlottam, mindennap hoznék egy egészen friss riportot a partokról, ilyen ember kell nekünk! - kiáltott föl Pista. Gumicsizmám volt már, az emlékezetes olajkitörésről készült tévéfölvételeim honoráriumából vettem. Beleugrottam, és mentem. Óriási erők vonultak föl akkor már a partokon, de mindenütt csak bizakodással találkoztam. Idebent pedig? A városban? Rémület hátán rémület. Most itt szakadt át a gát, most meg ott. Mit mondhattam volna, írásaimban is? Ha a rengeteg ember csak a csizmáját rakja egymás mellé, akkor se tud bejönni a veszedelem. Ott voltam Makón, miután kiürítették. Annál fájdalmasabb látványban még nem volt részem. Kongtak az utcák a teljes ürességtől. A gáton pedig? Ezernyi homokzsákokból rakott glrbe-gurbaságokkal „fogták ei" a buzgárt. Öreg este volt már, amikor egyszer, hazatérvén, azt hallom, Ferencszállásnál szakadt át a Maros gátja. Olvasószerkesztőnk a kapuban rémüldözött. Mi lesz itt? Megkértem, hagyjon helyet, kimegyek a helyszínre, és megnézem. Láthattam tulajdon szemeimmel, meglehetősen ragya a helyzet, sima járásunk alatt Is rengett a töltés, de a pécsi vízügyi igazgató rendíthetetlen buzgalommal vezényelte a nehezéknek szánt kövekkel megrakott uszályokat. Jöttem haza, megnyugtató szavakat mormolva, hogy nyugi, nyugi, a gát áll, de mire hazaértem, a harctéri idegességnek Is köszönhetően már megtörtént a lapzárta. Vigasztaló szavam nem juthatott el sehová se. De a gát állt. Minden napra egy riport. Azokról, azoknak, akik ott voltak. Láttam a kinti pánikot Is, mert Ilyen is volt, tudtam arról a védelemvezetőről is, aki idegileg omlott össze, de teljes meggyőződéssel elhallgattam ezeket. Nekem nyugtatnom kell az embereket, mert magam is megnyugodtam, amikor kinn voltam. Velem volt a fényképezőgép, sok pótolhatatlan képet is készítettem, kiállítások falára Is fölkerült némelyik. Fönn voltam azon a vonaton Is, amelyik a befogadó városból, Vásárhelyről vitte vissza a kitelepített makói lakosságot. Nem győztek hálálkodni a makaiak az önzetlen segítségéit Családok nyakára mentek pedig, és sehol nem érezték, hogy láb alatt lennének. Két város borult egymásra akkor. Sajnos, bennem ott Is erősödött az a föltevés, hogy elhamarkodott volt a kitelepítő parancs. Mert ha valóban kijött volna a Maros, ki mentette volna meg a házbéli ezt-azt-amazt? Még egy gondolat csupán, hogy szépen kerekedjen ki a vége is. Akkor hallottam először a Mundiál-clklonról. Vágás Pista szájából jött elő, de állítja, ő is csak átvette valakitől. A lényege: amikor világbajnokság van a fociban, árvíz is van akkor a Tiszán. Csak úgy múljon el a mostani is, ahogy az akkori nagy víz mégiscsak elmúlt. HORVÁTH DEZSŐ Magyar és szovjet katonák segítették a védekezést Szegednél FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Szegedet 1970-ben majd felfalta a folyó FOTÓ: SOMOGYI-KÖNYVTÁR HELYISMERETI GYŰJTEMÉNY