Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-13 / 87. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. ÁPRILIS 13. "AKTUÁLIS" 3 A Maroson jöhet az utánpótlás, a Duna visszaduzzasztja a Tiszát Megdőlhet az 1970-es szegedi árvízrekord Deszkával és homokzsákokkal barikádozták el tegnap a Tisza-parti lejárókat Szegeden Fotó: Gyenes Kálmán Megdőlhet Szegednél a 960 cen­tis tiszai rekordvízszint. A Ma­ros felülről árasztja, a Duna alulról duzzasztja a folyamot, a legutóbbi egy nap alatt 10-15 centit emelkedett a víz. Elő­vigyázatosságból tegnap lezár­ták a szegedi belvárosi szaka­szon a partfal nyílásait. A vé­dekezés elhúzódhat, mert a mostani áradás és a zöldár va­lószínűleg összeér. Az eddigi rekordnál is magasabb lehet az idei tiszai áradás. Koráb­bi előrejelzések főleg arra hívták föl a figyelmet, hogy az árvíz el­húzódó lesz, a mostaniak már arra is, hogy magas. Meghalad­hatja az 1970-ben Szegednél mért 960 centit is - jellemzi a helyzetet Dohi László, az Al­só-Tisza-vidéki Környezetvédel­mi és Vízügyi Igazgatóság (Atikö­vizig) igazgatója, központi véde­lemvezető. Miközben a rekord­magasságokat produkáló Duna visszafogja a tiszai ár levonulá­sát, Szegedig és még följebb is visszaduzzasztva, a Maroson ugyancsak jelentős vízmennyi­ség érkezik. Kettőezerben egyéb­ként csak azért nem dőlt meg a hetvenes áradás rekordja, mert a Maros alacsony maradt. Nem növelte, hanem csökkentette a Tisza szintjét, mert a mellékfo­lyó medrébe is áramolhatott föl a Tiszáról víz. Most nem ennyire szerencsés a helyzet. VAN PÉNZ A VEDEKEZESRE Nincs pénzhiány, a kormány minden támogatást megad az eredményes ár­vízi védekezéshez - hangsúlyozta Persányi Miklós. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter tegnap országgyűlési képviselőkkel - Botka László sze­gedi polgármesterrel és Újhelyi Istvánnal -, valamint Sándor Klárával, az SZDSZ és az MSZP szegedi képviselőjelöltjével együtt megszemlélte az ár­vízi emlékműnél folyó munkákat. - Több mint 4 milliárd forintba kerül az idei védekezés, és ebben az önkormányzatok, a katonaság, a katasztrófa­védelem segítsége még nincs benne - közölte a miniszter. Szegednél a partfal kulissza­nyílásainak szintjéig is elérhet a víz, ehhez azonban 10 méter fölé kell emelkednie. A nyílásokat azért zárta le tegnap a vízügy, mert ez a magasság nem zárható ki. Van rá esély, hogy az elsősor­ban a hóolvadásből származó mostani áradás egybeesik a ké­sőbbi, esők táplálta zöldárral ­véli Lázár Miklós vízügyi és kör­nyezetértékelési osztályveze­tő-helyettes, szakcsoportvezető. A Maros vízgyűjtőterületén a na­pokban 30 milliméter csapadék várható, és a továbbiak is első­sorban azon múlnak, mennyire kap a Maros csapadék-utánpót­lást. Ami talán enyhítheti a ve­szélyt - latolgatja a lehetőségeket az igazgató -, hogy nagyjából már lehullott az a csapadék­mennyiség, ami erre az időszak­ra bővizű években jellemző. A legutóbbi napon 10-15 centit emelkedett a Tisza Szegednél. Az említett bizonytalansági ténye­zők miatt nem lehet megjósolni az áradás további ütemét. A mindszenti szakaszon 913 centit mértek tegnap, Szegednél 894 centit. A Hármas-Körös 839 het-ti2 evente Egyre gyakrabban várható a Tiszán árvízveszély a különböző környe­zeti változások miatt. Nagy árvíz három-öt évente vonulhat le a fo­lyón, hét-tíz évente pedig rendkí­vüli árvizet prognosztizálnak az elemzők. A Tisza és a csatlakozó folyók eddig is szeszélyes vízjárá­súak voltak, és egyre inkább azok lesznek. Árvízvédelemre, hatékony árvízvédelmi szervezetre nagyobb szükség lehet, mint valaha. centi volt a szarvasi vízmérce ál­lása szerint, a Maros Makónál a 487 centiméter. Ezek a folyók je­lenleg nem áradnak: magas víz­szintjük elsősorban abból adó­dik, hogy visszaduzzasztja őket a Tisza. Ha azonban a Maros vízgyűjtő területén leesik az elő­re jelzett, nagy mennyiségű csa­padék, akkor néhány napon be­lül jelentősen megemelkedhet a folyó magyarországi szakaszá­nak vízszintje, majd a Tisza sze­gedi és a város alatti magassága is. Akkor az elmúlt száz év leg­nagyobb árvízi védekezését kell megoldani. F.CS. Elvezetik a szivárgó vizeket A belvárosi partszakasz mellett van még néhány hely a megyében, amelyekre foko­zottan figyelni kell. Ilyen a kósdi zsilip ki­váltása kapcsán tavaly létrehozott új töltés­szakasz, mely most iát először vizet. Ilye­nek a szegedi szennyvízcsatorna-program kapcsán kialakított vízügyi létesítmények. Most éri vízterhelés első alkalommal a déli határ közelében megerősített töltéssza­kaszt - nyolcméteres víznél nyolctonnányi víznyomás nehezedik négyzetméterenként a töltés alsó felére. - Egyelőre árvízi beavatkozást csak a szegedi partfalon kellett végrehajtani - mondta Vágfalvi Zoltán, az Atikövizig műszaki ügyeletese, aki szerint a mélyebben fekvő területek - Tápé vagy Algyő - semmivel sincsenek nagyobb veszély­ben, mint a szegedi rész. Ahol közvetlenül a töl­tés lábánál épültek házak - Tápén, Algyőn, és Apátfalván -, ott a földbe fektetett dréncsöve­ken keresztül vezetik el a szivárgó vizet, a leg­mélyebb ponton összegyűjtik, majd átszivaty­tyúzzák a folyóba. A tápéi Körös sornál a má­sodfokú árvízvédelem elrendelése óta működik a berendezés, míg a másik két településen auto­matikusan kapcsol be a szivattyú. A gátőrök ál­landóan járják a terepet és figyelik a töltés gyen­ge pontjait: egyelőre szivárgást nem észleltek, a gátak jól bírják a nyomáskülönbséget. CS. G. L. Halálra gázolta a vonat MUNKATÁRSUNKTÓL Halálra gázolta a vonat kedden este azt a 24 éves nőt, aki a szen­tesi vasútállomástól 300 méter­nyire a sínekre feküdt. A megyei rendőr-főkapitányság tájékozta­tása szerint a Szolnok felé közle­kedő szerelvény haladt át rajta. A szerencsétlenség áldozata olyan súlyosan megsérült, hogy a hely­színen életét vesztette. A rendőr­ségi vizsgálat eddigi adatai sze­rint a fiatal nő öngyilkossági szándékkal feküdt a sínekre. Sztrájkkészültséget hirdet a húsosszakszervezet A Pick dolgozói kivárják a bértárgyalások végét E hét közepére ígérték a sze­gedi húsipari cégeknél a bér­megállapodások aláírását, ezért a Délhús, illetve a Pick dolgozói legfeljebb szolidari­tást vállalnak a szakszervezet országos akcióiban résztve­vőkkel. MUNKATÁRSUNKTÓL Elégtelennek ítélte a húsüze­mekben folytatott idei bértár­gyalások és egyeztetések ered­ményeit a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) sztrájkbizottsága, ezért április 24-ével sztrájkkészültséget hir­det. A húsosszakszervezet a bérharchoz kéri az ágazat min­den munkavállalójának, szak­szervezeti tagjának a szolidari­tását és közreműködését, ápri­lis 18-21. között a húsüze­mekben érdekvédelmi akciókat szervez - tájékoztatott tegnap a DDSZ elnöke, Kapuvári Jó­zsef. A szegedi húsüzemekben en­nek a hétnek a közepére ígérték a bérmegállapodások aláírását - mondta tegnap érdeklődé­sünkre Golhovics Gábor, a Pick szakszervezeti elnöke. Ha az aláírás megtörténik, a szegedi húsosok nem vesznek részt az érdekvédelmi akciókban, de szolidaritást vállalnak az or­szág más üzemeiben dolgozók­kal, akiknek nem sikerült a bé­rek ügyében megállapodásra jutni. Törés MOLNÁR B. IMRE Dávid Ibolya nemet mondott a „páratlan" ajánlatra. Orbán háttér­be húzódott volna, kínált egy közös, az MDF-nek is tetsző minisz­terelnök-jelöltet. Pontosítsunk: az ajánlat nem kellett Dávidnak. Orbán lépett: mindent a váltásért - hirdeti. Már nem az ember, az ügy a fontos. Aki az óriásplakátokon még ott mosolyog mára visszavonult. Hatalmas súlyú bejelentés. Orbán Viktor, a rendszer­váltás mitikussá vált figurája, a diákvezérből miniszterelnökké lett politikus - visszalépett. Az A terv nem sikerült. A konzultáló, „népközelibb", sokat ígérő Orbán sem ért el kellő sikert. A kor­mányváltáshoz most a Fidesznek kell „átmennie a betonfalon ". Mitikusnak két feladata van: hatalomra kerülni és a hatalmat megtartani. Minden más csak máz, politikai marketing. Az MDF most kell a „teljes lefedettséghez ", ezért Orbán tényleg eldobná mi­niszterelnök-jelöltségét. Ejtené Mikolát. De a valódi vezérét vesz­tett, sokszínű fideszes tábor elérheti-e célját: a kormányváltást? Nem okoz ez a lépés az elkötelezettek körében túl nagy zavart ? A pillanatnyi harci helyzetben visszavonuló Orbán őrzi-e tekintélyét úgy, mint a csatában élen járó ?Ne felejtsük: miközben a jobboldalra figyel a média, megy az idő, az ellenfél dolgozik, Gyurcsány és Kun­cze járja a billegő körzeteket. Dávid Ibolya Orbán visszalépős ajánlatára válaszul este bevitt pártelnök-kollégájának egy maflást. Azt mondta: Orbán rossz irány­ba tereli a tárgyalást. A probléma nem személyi, elvi. Dávid Ibolya, egy ötszázalékos párt elnöke hideg mérlegeléssel figyelmen kívül hagyta egy fél ország vezérének lemondó nyilatkozatát. Válasza így szemlélve fölényes, gúnyos. Nagyon-nagyon megemelte a tétet. Meddig tudja Dávid Ibolya fölsrófolni 270 ezer szavazójának árát ? Mi az ára egy ötszázalékos pártnak ? Meddig lehet a Fideszt hátrálás­ra kényszeríteni ? Mit érdemes a Fidesznek föladnia az MDF marok­nyi, kiszámíthatatlanul viselkedő táboráért' Dávid Ibolya ismét az ígérgető program visszavonását kéri. Erre ma a Fidesznek válaszolnia kell, fognak is. A lényeg azonban az: tegnap végleg megroppant valami. Véglegesen megváltozott egy nagy politikus, egy népvezér, Orbán Viktor megítélése, szerepe. Orvos helyett közgazdász vezeti a szentesi kórházat Fenyves Ernő az új megbízott igazgató Fenyves Ernő lett a szentesi kór­ház megbízott főigazgatója: a megyei közgyűlés rendkívüli ülésen döntött a szakközgaz­dász mellett. Az új vezető - ön­kormányzati biztosként - már dolgozott az intézményben, de a makói kórházban is. Az a felada­ta, hogy kiderítse, valójában mekkora az adósság, és rendbe kell hoznia a gazdálkodást. Tíz percig sem tartott a Csongrád Megyei Közgyűlés tegnapi, rend­kívüli ülése. Frank József elnök el­mondta, azért kellett összehívni a képviselőket, mert a Borzi Márta főigazgató leváltása után megbí­zott igazgató, Bodonovits István levélben közölte a közgyűléssel: nem vállalja tovább ezt a munkát. Az intézmény azonban nem ma­radhat vezető nélkül. A posztra je­lölt Fenyves Ernőt a jelenlévő 27 képviselőből 25 támogatta, ketten tartózkodtak. Az ülésen elhangzott, hogy a gazdasági mérnök-szakközgaz­dász Fenyves tíz éve foglalkozik költségvetési intézmények válsá­gának megoldásával. Már jól isme­ri a szentesi kórházat, hiszen a me­gye által kinevezett biztosként 2003 márciusától kilenc hónapon át dolgozott ott, de részt vett a ma­kói kórház adósságának kezelésé­ben is. A Citifund Kft.-ben együtt dolgozott Borzi Mártával. Az ülé­sen az új megbízott igazgató erre a kapcsolatra utalva jelentette ki: munkáját csupán a mostantól megismert tények határozzák meg. Az is célja, hogy megteremtse a kórház egységét. Ezt sem véletlenül mondta. La­punk kérdésére Bodonovits Ist­ván elárulta: azért nem vállalta tovább a munkát, mert nem tud­ta fölállítani az új menedzsmen­tet, nem talált orvosigazgatót, más posztokra sem volt jelentke­ző, és úgy ítélte meg, hogy tovább már nem lehetett várni a fontos lépések meghozatalával. Vajon mennyi most a szentesi kórház adóssága? Ezt kérdeztük Frank József elnöktől, aki azt mondta, az új megbízott vezetőnek is ezt kell először kiderítenie. Majd pedig meg kell fordítania a trendet. Az utolsó információ a pénzügyi Fenyves Ernő korábban biztos­ként dolgozott a szentesi és a ma­kói kórházban - most megbízott igazgató lett Fotó: Karnok Csaba helyzetről március közepén hang­zott el, eszerint az adósság elérte a 436 miihót. Az információk koráb­ban ellentmondóak voltak. Fenyves lapunknak azt mond­ta, egy adott pillanatban többfé­leképp is lehet magyarázni a kifi­zetetlen számlákat, a folyama­tok, tendenciák megvizsgálásá­val azonban reális, pontos képet lehet kapni. Az új vezető szabad­battyáni lakos, most szentesi la­kást keres magának. Megbízatá­sa mától szól, ma reggel el is kez­di a munkát. Azt szeretné, ha megnyugodnának a kedélyek. BAKOS ANDRÁS ITELETRE VARNAK A korábbi, megválasztott főigazga­tót Borzi Mártát azért váltotta le március 9-én a megyei közgyűlés, mert - a belső ellenőrök és a fegyel­mi bizottság szerint - manipulálta a pénzügyi helyzetre vonatkozó adato­kat, több kórházi munkát a közbe­szerzési eljárás mellőzésével szer­vezett ki budapesti vállalkozások­nak. Borzi Márta a döntés miatt munkaügyi bírósághoz fordult Ad­dig amíg ebben a perben nincs jog­erős Ítélet a megyei közgyűlés nem írhat ki pályázatot a főigazgatói poszt végleges betöltésére. Borzi tegnap lapunk kérdésére elmondta, keresetüket átvették a szegedi mun­kaügyi bíróságon, de a tárgyalás idő­pontjáról még nem kaptak értesítést

Next

/
Thumbnails
Contents