Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-06 / 55. szám

BELFOLD - KÜLFÖLD HETFO, 2006. MÁRCIUS 6. Az MSZP szeretné látni az ellenzéki párt programját Öt miniszterrel vitázna a Fidesz Öt minisztert és egy államtit­kárt hívott választási vitára teg­nap Dcutsch-Für Tamás, a Fi­desz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese. Az MSZP programjának bemuta­tására szólította fel a Fideszt. BUDAPEST (MTI) A Fidesz-Magyar Polgári Szövet­ség frakcióvezető-helyettese Csizmár Gábor, Göncz Kinga, Kolber István, Lamperth Mónika és Rácz Jenő miniszterhez, vala­mint Nagy Sándor államtitkár­hoz fordult azonos szövegű, az MTI-hez is eljuttatott nyílt leve­lekkel, melyekben emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-Magyar Pol­gári Szövetség vitasorozatot kez­deményezett: Magyarország 2006 címmel hívta vitára a hiva­talban lévő kormány tagjait. „Csalódottan vettük tudomá­sul, hogy Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök és kormánya eddig elutasította kezdeményezésün­ket, csupán egyetlen vita meg­rendezésebe egyeztek bele" - tet­te hozzá. A legnagyobb ellenzéki párt továbbra is azt javasolja, hogy miután március 8-án Káka János gazdasági miniszter az energiaárakról és a megélhetés kérdéseiről tart nyilvános vitát Ader Jánossal, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető­jével, a nyílt levélben megszólí­tott szocialista politikusok tart­sanak vitát a Fidesz szakpoliti­kusaival a munkanélküliségről, a családtámogatásról és a nyugdí­jasok ügyéről, az otthonterem­tésről, a városok jövőjéről és az önkormányzatiság kérdéseiről, a kórház-privatizációról és a gyógyszerárakról, valamint a magyar falvak és kistelepülések helyzetéről. „A Fidesz Európában egyedül­álló módon alig több mint egy hónappal a választások előtt még mindig képtelennek bizonyult arra, hogy bemutassa programját Magyarországnak" - írta közle­ményében az MSZP frakciója, amely szerint jelenleg Gyur­csány Ferencnek van programja, a Fidesznek és Orbán Viktornak nincs. „Mi vitázni programokról akarunk, és elutasítjuk a lejára­tásra, indulatkeltésre, adatlopás­ra, zsarolásra, fenyegetésre épülő Fidesz-kampányt. Felszólítjuk a Fideszt, hogy a vitáról szóló vita helyett mutassa be végre a prog­ramját Magyarországnak" - ol­vasható a szocialistáknak az MTI-hez eljuttatott közlemé­nyében. Az SZDSZ kampányfőnöke közleményében azt hangsúlyoz­ta: háromoldalú programvitákra van szükség, a liberális program ugyanis határozottan eltér a szo­cialista és a konzervatív elképze­lésektől. Tagad a fenyegetőző Bagó Zoltán Bagó Zoltán fideszes országgyűlési képviselő bírósághoz fordul, mert álláspontja szerint Romsics Imre MDF-es képviselőjelölt valótlanul állítja róla, hogy fenyegetéssel, zsarolással próbálta visszalépésre bírni. BUDAPEST (MTI) Romsics Imre pénteken sajtótájé­koztatón jelentette be, hogy Bagó Zoltán megfenyegette: veszélybe kerülhet a munkája, az egziszten­ciája, ha elindul a választásokon. Bagó Zoltán az MTI-hez szomba­ton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „Valótlanul állítottak be politikai zsarolónak, fenyegető­nek egy másfél órás kötetlen, álta­lam barátinak gondolt beszélgetés kiragadott, szemelvényezett, és megvágott részei alapján, a meg­kérdezésem nélkül". (Romsics Im­re sajtótájékoztatóján, illetve az ar­ról készült tudósításokban az ink­riminált beszélgetés számos rész­lete nyilvánosságra került.) Bagó Zoltán szerint „a beszél­getés ugyanis teljes terjedelmé­ben pont szöges ellentéte a meg­jelenteknek, nem tehetek róla, ha ezt valakik politikai céljaik felhasználására átfazonírozták". Pénteken Orbán Viktor, a Fi­desz elnöke Bagó Zoltán „elfo­gadhatatlan magatartása" miatt levélben kért elnézést Dávid Ibo­lyától, az MDF elnökétől. A Fi­desz még aznap visszaléptette a képviselő-jelöltségtől Bagó Zol­tánt, és a pártból való kizárását is kezdeményezte. Dávid Ibolya szombaton közzé­tett válaszlevele szerint az MDP Orbán Viktor politikai elképzelé­seinek ismeretében nem tartja őszintének a bocsánatkérést. Gyurcsány kóbor kutyás beszéde miatt tüntettek ECDUPLÁZn/K DIKWltfU! geh,megcsináltuk Piros lapot mutatnak fel a tüntetők a Magyar Szocialista Párt székháza előtt Fotó: MTI/Kolldnyi Péter Több ezer - a szervezők szerint hat-hétezer - ember tiltakozott a Fidelitas és az 1956 Alapít­vány felhívására tegnap délután Budapesten, az MSZP székháza előtt a kormányfő Veszprémben tett kijelentése miatt. BUDAPEST (MTI) Balázs Piri László, az 1956 Alapít­vány kurátora szerint azért gyűl­tek össze a szocialista párt szék­háza előtt, hogy megmutassák, nem félnek. A tüntetés elején le­játszották Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök veszprémi beszédét, amelyet a tömeg hangos tiltako­zással fogadott. Többen fütyültek és kiabáltak, a helyszínen „Tégy a kitelepítés ellen" feliratú kitűző­ket osztogattak. Több demonstrá­ló transzparenseket tartott a kezé­ben, amelyeken egyebek mellett az volt olvasható „Sintér, itt va­gyunk"; „Gyurcsány, Kádár büsz­ke lenne rád". A tömeg többször skandálta: „Gyertek ki!, Nem félünk!", és hangos füttyel és pfujjolással fe­jezte ki tiltakozását. Több de­monstráló hangosan kiabált, amikor Hiller István a tüntetés ideje alatt elhagyta a pártszékhá­zat. Az MSZP elnöke Mécs Imre SZDSZ-es politikussal a szék­házban tartott sajtótájékoztatón kijelentette: Magyarország nyu­galmat és biztonságot akar, nem felfordulást. Pásztor Tibor díszzsidónak nevezte Deutsch-Für Tamást Rogán Antal választ vár Gyurcsány Ferenctől és Hiller Istvántól arra, maradhat-e képviselő az MSZP-ben egy olyan politikus, aki internetes naplójában lezsidózza a Fidesz egyik vezető poli­tikusát. Pásztor Tibor „a Fidesz kettes számú díszzsidójának" nevezte Deutsch-Für Tamást. BUDAPEST (MTI) „Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt kérdezem: maradhat-e képviselő a Magyar Szocialista Pártban egy olyan politikus, aki internetes naplójában lezsi: dózza a Fidesz egyik vezető személyiségét?" - tette fel a kérdést a Fidesz kampányfőnöke, Rogán Antal szombati sajtótájékoztatóján. „Megdöbbenéssel fedeztük fel néhány nappal ez­előtt egy MSZP-s képviselő internetes naplójában, internetes blogjában a következő szavakat: Nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettes számú díszzsidó­ja nagy svunggal ütött le" - idézte az internetes nap­ló beírását Rogán Antal. Mint hozzátette: a honlap későbbi részeiből „egyértelműen kiderül, hogy ami­kor az MSZP-s képviselő ezt írja, akkor Deutsch-Für Tamásra, a Fidesz országgyűlési képviselőjére, az Országgyűlés alelnökére gondol". Rogán Antal tájé­koztatása szerint az internetes napló a http://pasz­tortibor.hu honlapon található, a naplót pedig Pász­tor Tibor, az MSZP V. kerületi önkormányzati kép­viselője, frakcióvezetője, helyi elnökségi tag és a Fia­tal Baloldal egyik vezető személyisége vezeti. Pásztor Tibor internetes blogjában válaszolt Ro­gán Antal sajtótájékoztatójára. Ebben azt írja: ha akarata és szándéka ellenére megbántotta volna Deutsch-Für Tamást, akkor ezúton is elnézést kér tőle, és mindazoktól is, akik félreértették ezt a kife­jezését. „Ugyanakkor nevetséges Rogán Antal, amikor engem antiszemitizmussal vádol. Szemé­lyesen is ismerjük egymást, pontosan tudja, hogy zsidó identitásomat vállaló emberként kevés dolog áll tőlem távolabb, mint ez. Ezért aztán a vádat nem tudom máshogy értelmezni, mint szándékos félremagyarázást, ami a Fidesz-kampány része" ­teszi hozzá a szocialista képviselő. A rendőrség kordont vont az MSZP-székház elé. A Köztársaság tér elülső részét zsúfolásig megtöl­tötte a tömeg, de voltak tüntetők, akik a környező utcákon és az Er­kel Színház épülete előtt tartóz­kodtak a demonstráció ideje alatt. Nyitrai Zsolt, a Fidelitas ügyve­zető alelnöke szerint hat-hétez­ren voltak a tiltakozók. Az MTI által egy, a helyszínen tartózkodó rendőr a rendezvény végén mint­egy ötezerre becsülte a tömeget. A tüntetés végén a résztvevők pi­ros lapot mutattak fel, majd el­énekelték a magyar és a székely himnuszt. Gyurcsány Ferenc február 25-én Veszprémben tartott fóru­mán azt mondta: „És ha az em­bert megbántják, és ha az embert megsértik, és hogyha az emberre rágalmakat szórnak, akkor az ember megrázza magát és megy tovább, és nem veszi föl a kesz­tyűt. És ha valakik kóbor kutyá­kat kergetnek ki az utcára, erre a válasz nem az, hogy mi pedig ve­szett rókákat. A válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telep­re visszük, a városokat, orszá­gunkat megvédjük". A kijelentést Áder János, a Fi­desz-frakcióvezetője három nap­pal később úgy értékelte, Gyur­csány Ferenc szavai azt jelentik, hogy a miniszterelnök „azokat, akik nem értenek vele egyet, azo­kat, akik kritizálni merészelik, telepre akarja vinni". Gondot okozhatnak a hófúvások BUDAPEST (MTI) A télies útviszonyok tegnap este nem nehezítették jelentősen a közlekedést, de ha feltámad a szél, a hóátfúvások már komo­lyabb fennakadást is okozhat­nak. A tegnap délutáni órákban az ország nyugati felén már köze­pes erősségűre élénkült a szél. Borsod-Abaúj-Zemplén megyé­ben is hófúvás akadályozta a közlekedést. Vasárnap estig Sza­bolcs-Szatmár-Bereg megyében 15-20 centiméter, Komá­rom-Esztergom megyében néhol 15 centiméter hó esett, Borsod­ban, a Bükk és a Zemplén térsé­gében 15-20 centiméter a hóré­teg vastagsága, de Miskolc egyes részein is több mint 15 centimé­ter hó esett. VALUTAVÁLTÓ Am ta IUIUIRH «IAali*4va|. es a ueiviiag ajaniasavai. Vételi Eladási euró 247,11 259,79 USA­dollár 207,30 217,94 angol font 362,56 381,16 csah korona 8,50 9,40 horvát kuna 32,94 36,40 svájci frank 157,09 166,81 szlovák korona 6,52 7,20 ' HvSó minSsègù ANGOL : CIPO : I SZEGED Március 8 ár De.: 8-II áráig Alsóvárosi Művelődési Ház (Rákóczi u. 1.) Du.: 13-16 óráig Bartók Béla Művelődési Ház (Vörösmarty u. 3.) i Kihámoztuk a lényeget Citibank Tiszta Kölcsön Költségek és trükkök nélkül A teljes kölcsönösszeg az öné! • 0 Ft kezelési költség • árfolyamkockázat nélkül Kölcsön összege Havi törlesz­törészlet Költségek Futamidő' (hónap) 500 000 Ft 13 527 Ft 0 Ft 60 700 000 Ft 18 352 Ft 0 Ft 60 1000 000 Ft 25 666 Ft 0 Ft 60 THM: 20,15%-23,I4% Hitelvonal 0640401040 ww«r.citlb«nk.hu citibank Szeged, Dugonics tér 11. Tel.: (62) 592-180 Nyitva tartás: H-P 8-18, Szo 8-14 Szeged. Nagy Jeni u. 1. Tel.: (62) 554-770 Nyitva tartás: H.Sz 8-17*; K,Cs,P 8-16 A 0 Ft kezelési költségre vonatkozó akció 2006. február 1-tdl 2006. március 31-ig érvényes. A hirdetésben szereplő törlesztőrészlet összege és a THM értéke csak egyidejű számlanyitás és a kölcsön teljes futamideje alatt történő folyamatos fizetésátutalás esetén érvényes Az időtartam tekintetében a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja az irányadó. Az akció teltételei egyoldalú módosításának jogát a Citibank fenntartja. Az akció részletes teltételei hozzáférhetők a bankfiókokban, a CitiPhone Banking telefonos ügyfélszolgálaton, és a www.citibank.hu internetes oldalon. A Citibank Személyi Kölcsön felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsön. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati teltételei alapján, a szerződéskötést kővetően nyújtja. A THM meghatározása az aktuális teltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a teltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Citibank Zrt. - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS jmellékletekl, KARNOK CSABA (futói, SULYOK ERZSÉBET |hír és információi, SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztóségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Saitóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882 Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mail: 8ZcrkcsztoscgCn dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szcgíü u. 1-3 Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Ibi.: 62/21.3-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: U-L/lax: 62/21.3-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel. 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TfeL/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZAG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/S67-870. • Hirdetési igazgató. KONKOLY BÉLA. tel 567-842, iax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884 'R-ricszlésivczetó: KÓTI ZOLTÁN. Tirjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj égy hónapra 1455 Ft (Délmagyarország), 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-02SX (DélmagyarországlrlSSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. i

Next

/
Thumbnails
Contents