Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-04 / 54. szám

24 •MŰSOR» 4 SZOMBAT, 2006. MÁRCIUS 4. A tökéletes mondat 2 SZÍV ERNŐ Nem véletlenül térünk vissza a tökéletes mon­dat lényegéhez, természetéhez. A tökéletes mondat természetesen nem attól tökéletes, hogy képtelenség változtatni rajta, hogy az idő­nek, az állandóságnak, a grammatikai megfor­máltságnak olyasféle megváltozhatatlanságá­val bír, amellyel más mondatok nem bírhat­nak. Nem, nem. nem. A tökéletes mondat gyakran egészen rossz mondat. Rosszul van ki­mondva, toporzékolva ordít belőle, mint egy ki­csi Hitler, a germanizmus, és helytelen a szó­rend is, csupa szókóc, vadság, igénytelenség. Az aforizmák és a bonmot-k gyakran tüntetnek a mondattani tökéletesség nagyképű illúziójá­val. Am véleményünk szerint a tökéletes mon­dat létrejöttében éppúgy kivételes szerep jut az esetlegességnek, a pillanatnyiság szabályozha­tatlan és meg nem tervezhető alkalmának, mint a korokon, korszakokon átívelő filozofi­kus érvényességnek, fő, csak a konkrét példák igazán bizonyító erejűek. A tökéletes mondat­nak úgy van köze, gyakorta, a tökéletességhez, hogy éppen a tökéletesség ellen munkálkodik, azt destruálja, azt szedi szét, azt negligálja, ar­ra rak sokdioptriás szemüveget, aggat bohóc­sipkát. Szeretsz, kérdezi férfi a nőt, mire a gyors válasz, nem, nem. (Figyelmetlenebbek kedvéért, az első „nem" tökéletes volt mondat volt, a második már nem volt az.) És aztán ter­mészetesen boldogan élnek, míg meg nem hal­nak. Az életük meg olyan, amilyen. Te ponto­san olyan is vagy, amilyen lehetnél is. Gyertek, lányok, a történelem tanszék melletti nemzeti parfümériában leértékelték a halálnesszeszert. Van tehát tökéletes mondat, de az életünkön, épp annyit változtat, mint a nem tökéletes mondat, Mona Lisa mosolyát is úgy tudod egy álló napon keresztül bámulni, és értelmezni, hogy néha azért belekanalazol a melletted pi­rosló pacalos tányérba. Szögezzük le, a tökéle­tes mondat mindenekelőtt alkalom. A tökéle­tes mondat találkozás. Szemben halad, jön, ténfereg a világ, eminnen sasszézgatsz te, hopp egy habos vértócsa, ezt ügyesen átugrottad, és amikor találkoztok, amikor egymás mellé, elé, hoz, hez, höz, értek, húúúú, akkor történik va­lami olyasmi, ami azt a pillanatot, s a pillanat­ban elhangzó, kikiáltott, elmótyogott mondatot ráfényesíti, az ég tükrére, vagy a földi sár ragyo­gásába merevíti, és. Es nem tudjuk, mi van az­tán. Hogy mi ez az és. A tökéletes mondatban nincsen több tudás, mint más mondatokban. Olykor a tökéletes mondat impertinensen osto­ba. egy udvari bohóc, egy életvégi Hölderlin, egy Csontváry Kotszka Tivadar. Annyi azonban bizonyos, hogy a tökéletes mondat hasonlókép­pen fordít egyet a világ állapotán, mint egy marhavicc rossz csattanója. De a vicc, a bon­mot, az aforizma csattanójából vissza lehet jönni. A tökéletes mondatból azonban soha. Vagy visszajössz, de valamid ott marad, benne, a mondatban, egy kicsi kincs, kulcs, fillér, és már soha nem lehet viszont a tiéd. Na, talán ez az, ami tökéletes. Németh György karikatúrája ISTEN ELTESSE! KAZMER Kázmér a lengyel Kazimír ma­gyaros alakja, jelentése vita­tott, egyik álláspont szerint bé­kealapító, a másik szerint ép­pen ellentétje, békebontó. Nagy Kázmér lengyel király ad­ta ki a lengyelek első törvény­könyvét, és ugyancsak ő alapí­totta a krakkói egyetemet. Krúdy Gyula regényhőse volt Rezeda Kázmér, akinek törté­netét önéletrajzi elemekkel is gazdagon felruházta. Ez a könyv csak az író halála után jelent meg. Egyéb névnap: Adorján, Adri­án, Árián, Bajnok, Kazimír, Lúci­usz, Zorán. ADORJÁN, ADRIÁN Vasárnap köszöntjük. Adorján a római Hadrianus név rövidült változata, jelentése: a Velence tartoniánybeli Hadria városából való férfi. Az Adriai-tenger is innen kapta a nevét. Hadrianus római császár trónra lépése előtt, a II. században élt Aquin­cumban is, mint helytartó. Ne­véhez fűződik az egykori Britan­niában a hatalmas római sánc felépítése. Halála után hamvait az általa építetett római An­gyalvárba temették, őt pedig is­tenné nyilvánították. Stella Adorján népszerű humoreszkek írója volt a múlt század dere­kán. Az Adrián az Adorján ré­gebbi alakja. Egyéb névnap: Frigyes, Gera­szim, Olivér, Olívia, Özséb, Vir­gil, Virgília. Elfogták a rablás szellemi atyját? LONDON (MTI) Elfogták a feltételezett szellemi atyját annak az angol bandának, amelyik február 21-én rekord­összegű, közel húszmilliárd fo­rintnak megfelelő készpénzt ra­bolt el egy banki lerakatból - ol­vasható a Le monde című francia napilap pénteki számában. A rablás kitervelője a brit sajtó értesülései szerint egy teniszpá­lyával és úszómedencével ellá­tott staplehursti kúria tulajdono­sa lehet. Az Elderden Farm csak félórá­nyi autóútra van a Securitas rak­táraitól. Mint ismeretes, a rajta­Ütést a Securitas értékőrző- és szállító cég Kent grófságbeli lera­katában hajtották végre február 21-én. A rendőrség szerint ennek a kúriának valamelyik helyiségé­ben tartották fogva a raktár igazgatóját, illetve annak felesé­gét és kisfiát. Ezen a farmon ta­lálták meg a zsákmány egy ré­szét is. „Először azt hittük, hogy profi rablókkal van dolgunk, mára azonban kiderült, hogy erről szó sincs, hiszen a tettesek alapvető hibákat követtek el" - idézett a The Evening Standard című an­gol napilap egy rendőrségi forrást. A rendőrség az ellopott pénz egy részét - különböző fegyverek és golyóálló mellények társasá­gában - már megtalálta. ifim 7 1 iKÉK hírek i KERESIK POMPÁR CSABÁT A Szegedi Rendőrkapitányság ke­resi azt a 28 éves szegedi férfit, aki 2005. november 15-én Suzu­ki Swift típusú személygépkocsi­jával - melynek rendszáma HCD-367 - otthonából ismeret­len helyre távozott. Pompár Csa­ba 160 cm magas, zömök testal­katú, szeme és haja színe barna. Különös ismertetőjele, hogy homlokán egy 2 centiméter szé­les forradási heg látható. Aki Pompár Csaba jelenlegi tartózko­dási helyével kapcsolatban infor­mációval rendelkezik, értesítse a Szegedi Rendőrkapitányságot a 62/562-400-as telefonszám 18-26-os mellékén, vagy hívja a 107-es, 112-es segélyszámot. Be­jelentéseiket a Telefontanú 06-80-555-11 l-es ingyenesen hívható vonalán is megtehetik. Borús, esős, enyhe idő wwitett» Túlnyomóan borult lesz az ég, csak kevés helyen és csak rövid időre szakadozik fel a felhőzet. Sokfelé lehet eső, zápot. Meglehetősen enyhe időváihaló. Szeged <o 12° Mórahalom 10" Hódmező­vásárhely S 12* Mindszent o 12* Szentes 11* Békás­osaba 10* Makó 12° Szolnok 9* Csongrád 11* Kecskemét 10* Kistelek iQ: 12* Orosháza 11* További kilátások Változékony, télies időjárásra van kilátás. A hét utolsó napian és a jövő hét elején nagyrészt borult lesz az ég. sokfelé valószntl csapadék: eleinte eső, amit havazás, hózáporvált tel. A jővó hét elejére jelentős lehűtés várható. KMM Ö Max:4° Mln:l Borult o Max:r Mbi:-4° Havas eső Szaréi o Max:2° Mln:-r Napos ÍMMI - A hirdetésre telefo­nálok. Ugye ön hirde­tett meg egy „ski" és egy „after ski" felszere­lést? - Igen. - Megmondaná ké­rem, hogy mi is az az „after ski" felszerelés? - Az kérem egy mankó! Vízállás: A Tisza Szegednél 465 cm (hőfoka 0,3 C°), Csongrádnál 485 cm. Mindszentnél 512 cm. A Maros Makónál 70 cm. A Nap kel: 6 óra 19 perekor, nyugszik: 17 óra 33 perekor. AZSIAI CSILLAG ÜZLETHÁZ Szeged, Jókai u. 1., a Nagyáruház emeletén MEGÉRKEZETT / WINK 2OO6-OS ÚJ TAVASZI KOLLEKCIÓJA A kellemest a hasznossal BECS (MTI/APA) Önkéntesek jelentkezését várja óvszerek kipróbálására a Durex osztrák cég. Az óvszergyártó olyan vállalkozó szellemű embereket ke­res, „akik készek valós körülmé­nyek között kipróbálni termékeit". Gitároshalál SZINGAPÚR (MTI/REUTERS) Halálra léggitározta magát egy 16 éves fiú Szingapúrban: addig ugrált önfeledten az ágyán egy rocksztár játékát mímelve, míg­nem kizuhant az ablakon. A „koncert" harmadik emeleti volt, az ablak pedig nyitva. „A gye­rek előszeretettel léggitározott ko­rábban is, ám ezúttal egy kicsit túlzásba vitte" - idézte a rendőrsé­gi jelentést a The Straits Times cí­mű szingapúri lap. A kollégiumban egyébként ál­talában csukva vannak az abla­kok, de a diákok közül többen néha kinyitják dohányzáskor, amely egyébként tilos a diákszál­lón. Bárki jelentkezhet, az egyetlen fel­tétel, hogy „örömét lelje a szex­ben" - olvasható a cég csütörtökön közzétett felhívásában. A gyakor­lati próbán nem az óvszerek biz­tonságos voltát kell kutatni. Sok­kal inkább arra kíváncsi a Durex, hogy mennyire kényelmesek az Nyílt hétvége: március 4-5. óvszerei a használatban. A teszte­lésre jelentkezőknek megadott cí­mükre elküldik a Durex által gyár­tott különféle óvszereket, és hozzá mellékelnek egy részletes kérdő­ívet, s máris meg lehet kezdeni a tudomány érdekeit szolgáló sze­retkezést. Műtét előtt a legkönnyebb leszokni a cigarettáról? WASHINGTON (MTI) Amerikai orvosok szerint műtét előtt a legköny­nyebb örökre búcsút mondani a cigarettának. Dávid Warner, a Mayo Klinika aneszteziológu­sa és kollégái vélekedése szerint a sebészeti be­avatkozás utáh a dohányosok sokkal kevésbé szenvednek a nikotin megvonásától, mint egyéb­ként tennék. Ez egyrészt a sebészeten alkalma­zott gyógyszerek és gyógymódok hatásával ma­gyarázható, amelyek enyhítik az elvonásos tüne­teket - olvasható a Beseder című orosz nyelvű hírportálon. Másrészt a dohányosokat az is motiválhatja, hogy akik lemondtak a cigarettáról, hamarabb áll­nak lábra az operáció után, s kisebb a műtéti seb el­fertőződésének veszélye is. Az aneszteziológusok egyébként is jobban kedve­lik a nemdohányzókat, akiknél altatáskor kevesebb mellékhatásra kell számítani, mivel szívük, ereik és tüdejük sokkal jobb állapotban van, mint ez megfigyelhető a nikotin rabjainál. /\ Kipréselünk ** 'm belőle I még akár 1000 000 Ft-Ot! Roncsautóját akár 1 000 000 Ft-ért beszámítjuk Skoda Fabia Classic vásárlása esetén! Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedéseinkben. A képen wdw favenHtségú módé* látható KomtwüH álUgtógyautát 5.6-10.41/100 km • CO,-kibo«átái- 151-262 ft/Vin TÁRKÁNY Autó NÁLUNK MINDIG TÖBBET KAP Az Ön SKODA Márkakereskedője. Makó, Aradi út 62. Tel.: 62/510-666 Szeged, Szöregi út 46-50. Tel.: 62/555-666 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178. Tel.: 62/533-333 www.tarkanyauto hu

Next

/
Thumbnails
Contents