Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-04 / 54. szám

8 •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2006. MÁRCIUS 4. SZEMBESÍTJÜK OLVASÓINKKAL Felismeri-e Pászti Ágnest? Új játékunkban arra invitáljuk olvasóinkat, tippeljenek velünk: ki van a képen t Újságíróink mu­tatnak egy fényképet egy Csong­rád megyei híres emberről. Isme­ri őt 1 Mit mond önnek a portré, az arcvonások 1 PÁSZTI ÁGNES Ezúttal Pászti Ágnes fényképét mutattuk a szegedi járókelőknek, de senki sem ismerte fel. Pászti egy évig volt Torgyán József kis­gazda pártelnök kabinetvezetője; 1994-ben a Konzervatív Párt, 1998-ban a KDNP színeiben in­dult az országgyűlési választáso­kon. 2002-ben Centrum párti­ként önkormányzati képviselő, kulturális tanácsnok lett. Szabó Csilla tanuló: - Nem is­merem, sze­rintem még nem is láttam soha ezelőtt. Ránézésre azt mondanám, politikus, vagy va­lami nagyformátumú ember. Látszik ugyanis rajta, hogy ügyel a megjelenésére. A politi­kust eltaláltam? Ő Pászti Ág­nes? Hallottam már a nevét, de nem tudnám megmondani sem azt, hogy milyen párt képviselő­je, sem azt, hogy mivel foglalko­zik a városházán. Akkor most ezek szerint nagyon műveletlen vagyok? Janurik Sza­bolcs tanárse­géd - Valahogy is­merősnek tű­nik... De mint­ha nem így néz­ne ki valójában. Nincs ez a kép eltorzítva? Mert Dávid Ibolyának néztem így első­re, ilyen lehet majd tíz év múlva, így néz ki az illető igazából? Akkor nem tudom, ki ő, de biztosan elit körökben mozog. Valahogy olyan nagyvilági nőnek néz ki. író, mű­vész, pohtikus - ilyesmikre gondo­lok. Szegedi pohtikus? Nem iga­zán ismerem őket. Pászti Ágnes? Nem hallottam még róla. De leg­alább a politikust eltaláltam. Gömöri And­rás mérnök - O lenne az új német ál­lamelnök? Nem? Akkor Szegedhez kö­tődik? Mert nem vagyok szegedi, Miskolcról jöttem. De nem baj, játsszunk. Azt látom, hogy egy megszállott ember, egy bizonyos témának valószínűleg nagy ismerője. Olyan politikus kinézetű. Az? Érdekes, a politikusokra vala­hogy tényleg rá van írva a foglal­kozásuk. Közismert egyébként itt a városban? Sokan felismer­ték? Nem? Azért sok sikert kí­vánok neki. Horváth Nóra tanuló - Igen, felis­merem. Azt hiszem,-' ő az MDF elnöke. De a neve nem fog eszembe jutni. Nem jóra gondolok? Nem Dávid Ibolya van a képen? Hát, akkor is szerintem valami politi­kus, és tutira nem szegedi. De az? Hát... mint látszik, nem is­merem igazán az itteni politiku­sokat, és nem is igazán érdekel ez a terület. De azért jó, hogy vannak női politikusok is a férfi­ak mellett. Pászti Ágnes van a képen? Hát jó, most már ezt is tudom. Jövőre kezdődik az átépítés Szegeden Ifjúsági ház: lehet egy emelettel több A tervekkel ellentétben csak jö­vőre kezdődhet el az ifjúsági ház felújítása. A megítélt központi támogatást jórészt 2007-ben és 2008-ban biztosítják. Készül­nek a kiviteli tervek. A nagy­terem akusztikáját javítják, a kávézó duplájára nő, leválaszt­ható és egybenyitható terek ala­kulnak ki a földszinten. Megkapta a Szegedi Ifjúsági Ház (IH) felújítására Szeged a kért központi támogatást. A 364 mil­lió forint értékű munkához a központi költségvetésből 310 millió forintot adnak. Ebből idén 30 milliót kap a város, csak jövő­re juthat hozzá az önkormányzat további 146 millió forinthoz, 2008-ban pedig 134 millióhoz. Boros Gyula igazgató elmond­ta: az IH átépítése során mind a külső, mind a belső a 21. századi elvárások szerint újul meg. Fel­újítják a technikai berendezése­ket, amelyek a szellőzést, a hű­tést és a fűtést biztosítják. A föld­szinti irodák az új, harmadik szintre kerülnek. Lenn a termek teljesen átalakulnak. Lcválaszt­hatóvá és egybenyithatóvá vál­nak, így két közel 110 négyzet­méteres terem és egy 80 négyzet­méteres galéria várja majd a láto­A tervek szerint igy fest majd a felújított ifjúsági ház Fotó: DM/DV gatókat. Az aulában a kávézó te­rülete kétszeresére nő. Nem csu­pán az akadálymentesítés miatt, hanem technikai szempontból is óriási segítséget nyújt majd, hogy végre lesz lift az emeletre. A nagyteremben az első számú szempont az akusztikai hatás ja­vítása. A terem egészén a belma­gasságot közel egy méterrel meg­növelik. A színpadot teljesen át­alakítják. 2005-ben viszont már teljesen megújult a hang- és a fénytechnika - csak néhány ki­egészítésére lesz szükség. Új, ké­nyelmes székeket vesznek. Az igazgató elmondta, hogy a felújításhoz kapcsolódó mun­kák elindultak: a kiviteli terve­ken dolgoznak. Nagyjából 3-4 hónap múlva írhatják ki a kivi­telezésre vonatkozó közbeszer­zési eljárást, ami közel 3 hóna­pot vesz igénybe. Ezt követően az év harmadik negyedévében kezdődhetnének meg a munkák az IH-ban. - Úgy gondolom, hogy október-novemberben nem érdemes nekiindulni az építkezésnek. Gazdaságossági szempontokat figyelembe véve ezt az évet még jelenlegi állapot­ban fogjuk végigdolgozni, a kö­vetkező év elején indulhatnak meg a munkálatok - mondta az Boros Gyula. Emiatt nem jelent számukra gondot a kifizetés ütemezése sem. A felújítással, átépítéssel egy olyan modern kulturális intéz­ménnyé alakulhat az IH, amely nemcsak a megszokott progra­moknak, hanem több, teljesen más típusú rendezvénynek is otthont adhat - jelentette ki Bo­ros. M. B. I. EGYÜTTMŰKÖDÉS A NOVOTELLEL |H Korábban többször fölmerült, hogy a Novotellel összekapcsol­ják az épületet, így a belvárosi szálloda egy rendezvényhely­színnel bővül - ez a város hi­vatásturizmusának érdekét szolgálná. Boros Gyula szerint nem is az összekapcsolás a fontos. A két intézmény annyira közel van egymáshoz, hogy az együttgondolkodás a lényeges. Ez az elmúlt években meg is történt, és több alkalommal dolgoztak együtt a Novotellel: jó a kapcsolat a vezetőség és a dolgozók között is. A felújítást követően mindkét helyszín erő­síteni tudja egymást. Ez nem­csak az IH-nak, hanem a Novo­telnek is bevételnövekedést je­lenthet. Bartók a Tiszatájban Bartók Béla születésének 125. évfordulójára emlékezik összeállításá­val a szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj. A márciusi szám címlapját Kass fános Bartók-rajza illusztrálja, és Kossuth-díjas grafikusművész írását is közli a lap. Szavak, feliratok, kivonatok címmel Móser Zol­tán a komponista levelekben visszatérő szavait, mondatait elemzi, valamint a Bartók-ősök nyomában járva készített fotóit adja közre. A Bartók-kéziratok világviszonylatban legjobb ismerője, Somfai László zenetörténész is-szerepel e számban. A szépirodalmi összeállításban Térey János és Zalán Tibor versei Tőzsér Árpád Vladimír Holan-fordí­tásai olvashatók. Vinczc Gábor a Lancranjan-ügyről írt, a Kritika ro­vatban Poszler György, Balassa Péter és Tőzsér Árpád kötetéről talál­ható értékelés. A Diákmelléklet Vadai István elemzését közli a lírikus Tinódiról. Vita 6650 milliárd forintról MUNKATÁRSUNKTÓL Hét éven át 6650 milliárd fo­rint jut az unió költségvetésé­ből Magyarországnak: ez azt je­lenti, hogy minden magyar ál­lampolgárra évente 80 ezer fo­rint jut. Ezt a pénzt építkezés­re, fejlesztésre, az elmaradott vidékek fölzárkóztatására lehet elkölteni, fölhasználásához olyan tervekre, programokra van szükség, amelyeket az unió is elfogad. A cél a versenyképes Magyarország megteremtése, és a Nemzeti fejlesztési terv most fontos szerepet szán az úgynevezett fejlesztési közpon­toknak: a főváros mellett Sze­gednek, Miskolcnak, Debre­cennek, Pécsnek, Győrnek, va­lamint Székesfehérvárnak és Veszprémnek. A 2007-től 2013-ig terjedő idő­szak tervei most készülnek, a kormány és a Nemzeti Fejleszté­si Hivatal most bocsátotta társa­dalmi vitára az ezzel kapcsolatos szöveget, amelyhez egy elektro­nikus kérdőíyet készítettek. Ez a kérdőív és minden, a témával kapcsolatos érdekes információ letölthető a hivatal www.nfh.hu címéről. Ajándékkoncertek a Délmagyarországgal és a Délvilággal Tavaszváró Zoránnal, Fenyővel Iblcsvay fivérek, Zorán, Fenyő Miklós - ez a mi újabb tavaszváró „név­showrunk" előfizető­inknek - 2010 forintos kedvezménnyel. MUNKATÁRSUNKTÓL Noha az időjárás még tréfálkozik velünk, mi töretlenül szervezzük különleges tavaszkö­szöntő koncertsoroza­tunkat, hűséges előfize­tőinknek rendkívüli kedvezménnyel. Két hét múlva, március 18-án kezdünk a szegedi dóm­ban, ahol a Szegedi Ta­vaszi Fesztiválhoz kap­csolódva a Tolcsvay fivé­rek rockoratóriumát, a Magyar misét mutatják be. Erre az eseményre a kedvezményes jegyek már elfogytak. Óriási az érdeklődés a március 24-i Zorán és a 26-i Fe­nyő-koncert iránt is. Nem véletlenül. A vá­sárhelyi sportcsarnok­ban az ismerős nazális, Zorán egy egész nemze­dék életérzését fogai­Zoránnal a hódmezővásárhelyi, Fenyő Miklóssal a szegedi sportcsarnokban találkozhatnak hamarosan előfizetőink Fotók: Miskolczi Róbert mazza meg nekünk, míg a szegedi sportcsarnok arénájában Mr. Rock and Roll, Fenyő Miklós hozza lázba a közönsé­get százszázalékos biz­tonsággal, korosztálytól függetlenül. A koncertekre a Délma­gyarország és a Délvilág előfizetői rendkívüli ked­vezménnyel, 3000 forint helyett 990 forintért vá­sárolhatnak jegyeket ügy­- félszolgálati irodáinkban - gondolva a családok­ra, akár négyet is egyszer­re. A Fenyő-koncertre ugyanilyen kedvezmény­nyel válthatnak belépőt a Pick-bérletesek is. Nyissuk meg a tavaszt együtt ajándékkoncertje­inkkel!

Next

/
Thumbnails
Contents