Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-28 / 73. szám
14 • SPORT" KEDD, 2006. MÁRCIUS 28. A Szegedi Úszó Egylet ob-mérlege: két arany, egy-egy ezüst és bronz Gyorsan, mint a Szél USZAS A Szegedi UE négyfős csapata, száz százalékot teljesítve, négy érmet szerzett a vasárnap véget ért országos felnőtt úszóbajnokságon. Szél Friderika, a sportág sprintkirálynője (SO és 100 m gyorson megvédte ob-elsőségét) ebből két arannyal és egy bronzzal vette ki a részét. Az 50 méter gyorson alig ért célba tanítványa, Szél Friderika Kiss Gyulát, a Szegcdi Úszó Egylet vezetőedzőjét máris értékelésre, összegzésre kértem: - A legfontosabb célokat a címvédést és az Európa-bajnoki kvalifikációt teljesítettük, a jobb időeredményekkel azonban, el kell ismerni, adósak maradtunk. De a körülményeket figyelembe véve - a nyakfájásra gondolok -, egy szavam sem lehet és a keblemre ölelem Friderikát. Kellemes meglepetést okozott az Egyesült Államokból hazatért Zalai Zita, aki élete legjobbját tempózva lett ezüstérmes 50 pillangón, és így ö is indulhat a pesti Európa-bajnokságon. A váltó fantasztikus volt: ez a bronz csakis úgy jöhetett össze, hogy mind a négy lány óriásit úszott. Kürt, duda, szurkolói biztatás vegyült a beszélgetésünkbe. A Komjádiban még zajlott az élet. Majd amikor arra kértem, csábítsa az aranylányt a telefonhoz, megpróbálta túlharsogni a zajt: „Frida! Frida! Gyere, a Délmagyartól keresnek". A férfias tónus nőiesre váltott, az ország leggyorsabb női úszója szárazon is fürgének bizonyult. A gratuláció után a makacskodó testrészről faggattam: - Megijedtem, amikor megrándult, megfájdult a nyakam, de nem problémáztam rajta, töretlen hittel készültem az esztendő egyik legfontosabb versenyére. Biztató volt, hogy jól ment az úszás és csütörtökön már mozgatni is tudtam a nyakam, csak fájt... A kép csalóka, a szegcdi aranylánynak, Szél Friderikának tegnap még nem kellett edzeni Fotó: Frank Yvette Tavaly sem számított esélytelennek és a várakozásokat igazolva nyert is a sprintszámokban. De akkor még nem volt rajta teher és talán - ezért remélhetőleg nem sértődik meg - nem úgy tekintettek rá, mint kiemelkedő favoritra. Kisebb volt a felelősség. - A megvédeni nehezebb, mint megszerezni igazságát magam is tapasztaltam - közölte a 18 éves sportoló -, 2005-ben szinte surranópályán voltam, idén viszont már mindenki engem akart legyőzni. Nem tudtak - örülök, hogy mindkét aranyat „megtartottam". Az időeredmények kicsit még „sánták", a 100 méteren elért 57.43-nál és az 50-en teljesített 26.89-nél szeretnék jobbat úszni. Úgy vágtunk neki az obénak, hogy százon egyéni rekordot kellene javítanom, ez egyben új országos csúcsot is jelentett volna, ez a sérülés miatt nem valósult meg. A két első hely, most duplán is aranyat ér - illetve a győzteseknek dukáló Herendi-teáscsészét -, az érmek mellett az Európa-bajnokságon (Budapest, Margitsziget, július 30-ától augusztus 6-áig) való indulást is jelenti Friderikának. Vajon ott mire lehet képes, mit vár magától? - Nem tudom... Most nagyon boldog vagyok, örülök hogy sikerült 50 méteren is nyernem és részt vehetek életem első felnőtt világversenyén. Remélem, egy pihenőnapot kapok, utána pedig edzés, edzés, edzés, készülünk és lesznek tesztversenyek is. Szeretnék legalább a középdöntőig jutni, és abban is bízom, hogy a vegyes váltóban is, gyorson, számítanak majd rám. Nagyon várom már az Eb-rajtot. IMRE PÉTER KAPITANYf VELEMENY - Az ob egyik fő tapasztalata, hogy a sportág előrelépett - mondta Kiss László szövetségi kapitány -, a bázisa szélesedik. Soha nem volt még olyan, hogy Ajka hat bajnoki győzelmet szerezzen, hogy két pécsi egyesületből Is legyenek aranyérmesek, hogy Székesfehérvárnak, Szegednek több ob-elsősége, érme szülessen. A hazai helyszín miatt nem kell akklimatizálódni, ugyanakkor az Eb elé még be tudunk iktatni egy ellenőrző-felmérő viadalt, a Budapest-bajnokságot; ahol öt héttel a rajt előtt lemérhetjük, hol tartunk, valamint az Eb-uszodát is kipróbálhatják csapatunk tagjai. Vereséggel zártak Tizenhárom perc alatt 49 pontot kapott a Kosársuli Egerben, és természetesen ezzel cl is vesztette a rangadót. Ez azt jelenti, hogy öt győzelmet, és csak ezt a vereséget viszik Drahosék magukkal a rájátszásba. MUNKATÁRSUNKTÓL FENSTHERM-EGER-BODROGI BAU-VASARHELYI KOSÁRSULI 106-83 (35-21, 33-20,17-26, 21-16) NBIB csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés. Eger, 200 néző. Vezette: dr. Szakái, Nagy L. Kosársuli: Orahos 21/9, Utasi 4, NYILAS 22/9, Kováts 14/3, Tigyi 4 Csere: Böszörményi 6/3, KUKLA 12 Edző: Czuprák László, dr.Elek András. A tavaly még A csoportos hevesi gárda számára létfontosságú volt a győzelem, ugyanis vereségük esetén nem jutottak volna be a rájátszásba. Ennek megfelelően hatalmas elszántsággal védekezve és rendkívül precízen támadva kezdtek a vendéglátók. Minden akciójuk kosárral fejeződött be, ráadásul a vásárhelyiek sorra szedték össze a - nem mindig igazságos - faultokat, Utasi például 5 perc alatt négyet. Hiába volt ponterős Nyilas és Drahos, fokozatosan nőtt az egriek előnye, 17-9, majd 30-19. A 13. percben már ki kellett kérniük második idejüket is Czuprákéknak, de sajnos a 38-2l-es, majd a 49-25-ös állás egyértelműen jelezte - eldőlt a mérkőzés. Hiába támadott a Vásárhely egészen jól, ha mindig kosarat kapott, ráadásul rengeteg triplát. A félidő végére így döbbenetes eredmény állt a táblán: 68-41. A szünetben az edzőknek sikerült lelket önteni a kék-sárga játékosokba, és kielemezni az egri figurákat. Ugrásszerűen feljavult Drahosék védekezése, támadásban pedig Kukla és Nyilas foghatatlan volt, 77-57. Ráadásul az egri kulcsjátékosok kezdték begyűjteni 3. és 4. faultjukat. A negyed végére Kováts is felébredt, így sikerült 15 pontra felzárkózni, 82-67. Ennél közelebb azonban nem sikerült kerülni, 92-73. A vége már „mindegy volt" - sajnos a 100. pontot sem sikerült elkerülni. A Délmagyarország és a Rádió 88 közös szervezésében Szurkolói klub Szegeden a Cocóban MUNKATÁRSUNKTÓL Ma és holnap újból közösen szurkolhatnak a labdarúgó Bajnokok Ligájának negyeddöntőinek a mérkőzésein a szegedi focibarátok, a Híd utcai Coco Clubban. A Délmagyarország és a Rádió 88 közös szervezésében idén már ez lesz az ötödik és hatodik alkalom, hogy együtt izgulhatják végig a drukkerek a BL-meccseket. Ma este az Arsenal és a Juventus csatáját nézhetik meg, míg holnap a Lyon-AC Milán összecsapást. Hetekkel ezelőtt akadt olyan meccs, a Barcelona-Chelsea találkozó, amelyen egy gombostűt sem lehetett leejteni a szurkolói klubban, remek volt a hangulat. A Coco club az első negyven vendéget, a Dreher jóvoltából egy pohár sörre hívja meg. Természetesen a játékok sem maradnak el. A kezdés előtt, illetve a szünetben pólókat lehet majd nyerni, így érdemes lesz programként beiktatni a DM és a Rádió 88 közös rendezvényét. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 12. fogadási hét nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. A 12 találatosok (4 darab) 754 ezer 276, a 1 l-esek (129 darab) 23 ezer 388, a 10 találatos szelvények (1462 darab) pedig 3439 forintot érnek. A helyes tipposzlop a következő: 1, 2, 2, X, X, X; 2, X, 1; X, 1, 1, 1; 1. A góltotón 6 és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra 5722 forintot fizetnek. Növelje megtakarításait! • Akár 1190 Ft havidíj! • 0 Ft kapcsolási díj! • Ingyenes beszélgetés hálózaton belül! Beszélgessen ismerőseivel T-Kábel telefonon keresztül többet kevesebbért! A négy közé jutás a tét a Bajnokok Ligájában Már a negyeddöntőknél jár a küzdelem a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A négy közé jutásért csúcsmérkőzésekrc kerül sor már a mai napon is. Patrick Vieira személye adja az Arsenal-fuventus BL-párharc pikantériáját, ugyanis az olaszok francia labdarúgója korábban éveken át a londoniakat szolgálta. A világ- és Európa-bajnok középpályás nyáron szerződött Torinóba, előtte kilenc esztendőn keresztül az Ágyúsok színeiben futballozott, s három bajnoki címhez, illetve négy FA-kupagyőzelemhez segítette csapatát. Vieirának többek között egyik legjobb barátjával, Thierry Henryval kell farkasszemet néznie. A szigetországi együttes valamelyest kedvezőbb előjelekkel várhatja a ma esti összecsapást, mivel legutóbbi hat hazai BL-találkozóján gólt sem kapott, Henry nagyszerű formának örvend, hét végén pedig elmaradt a bajnoki mérkőzése, így rápihenhetett a soron következő derbire. A Juventusnak ugyanakkor két nagy hiányzót is pótolnia kell: Alessandro Del Piero sérülés, míg Pa vei Nedved eltiltás miatt nem juthat szóhoz a Highburyben. Szombaton a főpróba sem sikerült igazán jól, ugyanis hazai pályán csak l-l -es döntetlent ért el az AS Roma ellen. A két gárda eddig négyszer találkozott európai kupasorozatokban: két Arsenal-siker mellett egyszer a Juventus nyert, egyszer pedig döntetlen született. A Barcelona ugyan toronymagas esélyese a Benfica elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőnek, ám a katalánok korántsem mehetnek biztosra, ugyanis a portugálok már számos meglepetést okoztak ebben az idényben, ráadásul otthon rendkívül meggyőző a mérlegük. A párharc érdekessége, hogy mindkét gárdát holland tréner irányítja: a Benfica szakmai munkájáért Ronald Koeman felel, míg a Barcelonát Frank Rijkaard gardírozza. A Barcelonával játékosként BEK-et nyert Koemannak az okozza az egyik legnagyobb problémát, hogy eltiltás miatt nem számíthat legjobb csatárára, Nuno Gomesre. Őt várhatóan az olasz Fabrizio Miccoli pótolhatja. A hétvégi fordulóban hazai pályán 1-0-ra nyert a Benfica a Braga ellen. „Tudjuk, hogy képesek vagyunk meglepetést okozni, de nem szabad elfelejteni, ezúttal rendkívül erős ellenfél vár ránk. Minden lehetséges. Egy biztos, harcolni fogunk, és agresszívek leszünk" - jelentette ki Koeman. A Barcelona elsősorban nagyszerű támadójátékában bízhat, bár szombaton csak gól nélküli döntetlent játszott a Malagával. A Benfica ellen gondot jelenthet, hogy a védelemből eltiltás miatt Carles Puyol, sérülés miatt.pedig Rafael Marquez és Edmilson is hiányozni fog. A támadók közül egyedül Lionel Messi nem bevethető, ott lesz a pályán viszont a brazil zseni, Ronaldinho, valamint a spanyol gólvadászat éllovasa, a kameruni Eto'o. A két gárda eddig háromszor találkozott egymással: a Benfica és a Barcelona is egy-egy sikert számlál, egy alkalommal pedig döntetlent játszottak. Ronaldinhőt nem zavarja a labda MTl-fotó Parádézott a Fitworld MUNKATÁRSUNKTÓL Győzelemmel kezdte a tavaszi szezont a Fitworld Szegedi Rögbi Club NB II-es együttese. A Tisza-partiak nem sok esélyt adtak a Békéscsabának, simán 50-5-re diadalmaskodtak. FITWORLD RÖGBI CLUB-BÉKÉSCSABA 50-5 A pontszerzők: Varga, Szilágyi, Apró-Juhász, Forgó 10-10, Bagaméri, Bárdos 5-5. A szegediek az újabb győzelmüknek köszönhetően vezetik a bajnokságot. T- • -Kábelwww.t-kabel.hu telefonos ügyfélszolgálat: 1298