Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-27 / 72. szám
III. • A DÉL S PORTJA» HÉTFŐ, 2006. MÁRCIUS 27. Az éllovasok közül pontot veszített a Csongrád és a Balástya Fölényes Volán-győzelem A fehér mezes tápéiak ennél a gólnál még boldogok voltak Fotó: Gyenes Kálmán LABDARUGÓ MEGYEI 1.0. A labdarúgó megyei I. osztály legutóbbi fordulójában jobbára a vendégcsapatok örülhettek. Idegenben nyert a Szóreg, a Sándorfalva, a Bordány és a Tisza Volán SC-Szeviép. Két találkozó ikszre végződött, míg a pályaválasztők közül a Kistelek, az Asotthaloni és az Újszentiván diadalmaskodott. A vezető hármasból a Csongrád és a Balástya-Lubicka is pontokat veszített. TUDÓSÍTÓINKTÓL TARKÁNY AUTOHAZ-TAPÉ SZOREG 2-3 (2-2) Tápé, 100 néző. Vezette: Mózes. Tárkány Autóház-Tápé: Bagdi - Vastag, Kurucsai, Veres (Deák), Lantos, Révész, Márki, Ábrahám, Kecskés, Farsang, Varga (Szabó). Edző: Kozma György. Szőreg: Kiss - Török, Jankó, Tóth T„ Bogdán, Tóth J„ Gonda (Godó), Móra, dr. Raskó T., Csikós, Balla. Edző: Kőhalmi István. Gólszerzők: Farsang, Márki, ill. dr. Raskó T. (3, kettőt 11-esből). Kiállítva: Bagdi, Kecskés, ill. Török. Jók: Ábrahám, Vastag, ill. dr. Raskó T„ Móra. Ifjúságiak: Tápé—Szőreg 1-0 DESZK SC-SÁNDORFALVA 1-2 (1-0) Deszk, 200 néző. Vezette: Kalacsán. Deszk: Nemes - Markó, Szilágyi, Besenyei, Kószó K. (Juhász R), Palotás, Marjanuez, Sztán (Kiss R), Stetakovity (Dobránszki), Papp, Farkas Edző: Kozma Zoltán. Sándorfalva: Lippai - Pálinkó, Szabó, Antal, Szentmártoni, Szűcs, Ottlik, Rádiós, Kiss, Bitó (Nagypál), Takács Edző: Széli József. Gólszerzők: Stetakovity, ill. Szűcs, Szentmártoni. Kiállítva: Kiss P, ill. Radlcs K. Jók: Nemes, Papp, Marjanuc, ill. senki. Ifjúságiak: Deszk SC-Sándorfalva 1-4 KISTELEK-CSANÁDPALOTA 2-0 (1-0) Kistelek, 150 néző. Vezette: Hegyi. Kistelek: Keresztes - Molnár, Piacsek, Rácz, Bakonyi, Béres (Farkas), Hegedűs F„ Kiss, Kispál (Török), Koncz, Hegedűs Cs. (Kanalas). Edző: Kispál Csaba. Csanádpalota: Gulyás - Nyári, Halász, Nagy (Gyuris), Zádori, Szebehelyi, Erdélyi T„ Csókás, Erdélyi R„ Patkós, Molnár. Edző: Magyar Tibor. Gólszerzők: Koncz. Jók: Molnár, Bakonyi, Piacsek, ill. Gulyás, Nyári, Patkós. Ifjúságiak: Kistelek-Csanádpalota 6-0 ÁSOTTHALOM-MAKÓI SPARTACUS 2-0(0-0) Ásotthalom, 250 néző. Vezette: Juhász. Ásothalom: Baranyás - Ferencz (Barbócz), Rasztik, Bokányi (Tóth Sz. T.), Baka, Kondacs, Brakszatórisz, Farkas, Jakus, Tombácz, Szlobodnik (Szabó H. K) Edzők: Hevesi Tibor és Gyenge Balász. Makó: Komáromi - Papp, Kópiás, Ravasz, Dávid, Vlncze (Ottlik), Szabó, Szamosi, Szilvási, Horváth, Rakity.Edző: Ottlik Róbert. Gólszerzők: Rakity (öngól), Tóth Sz. Tibor. Kiállítva: Szamosi. Jók: Tóth Sz. T„ Jakus, Kodacs, Farkas, ill. Kópiás, Szilvási. Ifjúságiak: Ásotthalom-Makói Spartacus 9-0 ÚJSZENTIVÁN—KISZOMBOR 3-2 (l-l) Újszentiván, 100 néző. Vezette: Somodi. Újszentiván: Szénási - Borbás, Gémes, Békési, Rau, Adelhardt, Dóra, Miksi, Illés, Kiss, Székely (Hriczkó) Edző: Szalai István. Kiszombor: Ábrahám - Kalmár, Mikus (Lovászi), Horváth, Csonka, Fancsali, Martonosi, Kránicz, Veszelovszki, Molnár, Szűcs. Edző: Lehota István. Gólszerzők: Illés, Dóra, Székely, III. Martonosi, Horváth. Jók: Rau, Székely, Dóra, III. Martonosi, Molnár, Horváth. Ifjúságiak: Újszentiván-Kiszombor 0-1 GYÁLARÉT-BORDÁNY 1-3 (0-0) Gyálarét, 150 néző. Vezette: Csöngető. Gyálarét: Szűcs - Fejsze, Horváth, Szőri (Kohlrusz), Illés, Rabi, Simon, Hegyesi, Vér, Zsikó, Juhász (Szigeti). Edző: Sahin Tóth Dezső. Bordány: Győri - Horváth, Gábor, Vass, Sádt, Miklós, Fodor, Kádár, Füleki (Falusi), Lajkó (László), Merlei (Doncziu). Edző: Daru Sándor. Gólszerzők: Zsikó, ill. Füleki, Fodor, László. Jók: senki, ill. Fodor, Sádt, Győri. Ifjúságiak: Gyálarét-Bordány 2-4 RÖSZKE-CSONGRADI TISZAPART SE l-l (0-0) Röszke, 200 néző. Vezette: Markóth. Röszke: Brunczvik - Kovács, Szűcs (Gerecz), Papdi Sz., Szügyi, Gyányi (Holecska), Szécsényi, Tanács, Kasza, Papdi Cs., Hűvös. Edző: Kemenes Zoltán, Cs. Tóth Zoltán. Csongrád: Palatinusz - Forgó, Szabó l„ Ruzsinszki, Lovas, Pálfi, Korom, Deli, Somodi, Bagi, Bertók (Szabó II.). Edző: Kurucz István. Gólszerzők: Szűcs, ill. Dell. Jók: Kovács, Szügyi, Hűvös, III. Somodi, Forgó, Lovas. Ifjúságiak: Röszke-Csongrád 0-5 KISKUNDOROZSMA-TISZA VOLÁN SCSZEVIÉP 0-4 (0-4) Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfüves pálya, 200 néző. Vezette: Wittmann. Kiskundorozsma: Keresztúri - Tombácz, Kiss A., Cseh (Makra), Ottlik, Kiss Z„ Mangó, Csányi (Koza), Luczás, Magyar (Kordás), Szabó T. Edző: Ottlik Sándor. Tisza Volán: Reguli - Babos, Kreizler, Dargó, Dlusztus A., Sziegl, Kökény, Szélpál, Harmos (Szekeres), Burány (Tweneboah), Füle (Vastag). Edző: Vágó Attila. Gólszerzők: Harmos, Dlusztus A., Füle, Sziegl. Jók: Keresztúri, ¡11. Dargó, Szélpál, Harmos, Burány. Ifjúságiak: Kiskundorozsma-Tisza Volán SC-Szeviép 10-0 SZEGEDI VSE—BALÁSTYA-LUBICKA 0-0 A mérkőzésről nem érkezett tudósítás. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Csongrád 23 18 4 1 63- 24 58 2. Tisza Volán 23 16 5 2 53- 23 53 3. Balástya 22 16 3 3 65 - 25 50 4. Kiszombor 23 14 2 7 62- 42 44 5. Sándorfalva 23 14 1 8 67 - 3 1 43 6. Gyálarét 23 9 6 8 55- 44 33 7. Röszke 21 9 5 7 42 - 37 32 8. Újszentiván 23 8 6 9 43 - 44 30 9. Ásottbalom 23 8 0 9 40- 51 30 10. Makó 23 8 4 11 39- 49 28 11. Bordány 22 8 4 10 40- 51 27 12. Szőreg 23 7 4 12 33- 46 25 13. Tápé 22 8 3 11 43- 57 24 14. SZVSE 22 7 3 12 23 - 34 23 15. Kiskundorozsma 23 7 2 14 34- 48 23 16. Kistelek 23 7 1 15 57 - 67 22 17. Deszk 23 3 5 15 27- 74 14 18. Csanádpalota 23 3 4 16 22- 61 12 A Tápétól 3, a Balástyától, a Bordánytól, a Szegedi VSE-től és a Csanádpalotától pedig l-l büntetőpont levonva. AzJElső Beton a Gödöllőt, a Szentes a Kanárikat fogadja Ujabb rangadók a futsal NB I-ben A futsal NB I-ben megyei csapatainknak hazai meccsek következnek: az éllovas Legrand-Szentes a Kanárik együttesét (kezdés: 20 óra), az Első Beton pedig a második helyezett Gödöllőt (19 óra) fogadja. Az elmúlt három fordulóban a három rangadón veretlen maradt a futsal NB I-ben a Legrand-Szentes. Talán ennek, no meg a megszerzett öt pontnak is köszönhető, hogy jelenleg éllovas a Kurca-parti gárda. - Egyénileg nagyon jől képzett labdarúgók alkotják a Kanárik együttesét, akik képesek egyedül eldönteni a találkozót. A két támadó, Simon és Kovacsics pedig a gólszerzőlista első két helyezettje. Ami az erényük, az akár a hátrányuk is lehet: talán túlzottan is támadószellemben fociznak, ezért hátul sebezhetőek. Szarvas egymeccses eltiltást kapott, rajta kívül viszont mindenki a rendelkezésemre áll. Itthon kell tartanunk a három pontot, úgy gondolom, ha ez sikerül, akkor már bekerültünk a rájátszásba - mondta Koncz Zsolt, a szentesi játékos-edző. Az Első Beton éppen ellenkező utat járt be az elmúlt játéknapokon, mint a Szentes, hiszen két, egygólos vereséget tudhat maga mögött a szegedi csapat. - Az utóbbi meccseket nüánsznyi dolgokon buktuk el, ezért kicsit megtorpant, hullámvölgybe került a gárda - nyilatkozta Szabó Zsolt, a Beton edzője. - Ráadásul sérülések és eltiltások is nehezítik a dolgomat: nem elég, hogy leggólerősebb játékosunk, Brinszky Adrián hosszabb időre kidőlt, helyettese, Tóth Attila sem teljesen egészséges. Emellett pedig az ország egyik legjobbja, a Gödöllő érkezik hozzánk. A rengeteg negatívum ellenére szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, amellyel megyei riválisunknak, a Legrand-Szentesnek is segítenénk. M.J. Hazai négyes Algyőn Az Algyő hazai pályán nyert, a Hódmezővásárhely idegenben kikapott a labdarúgó NB III Alföld csoportjában. LABDARUGÓ NB III ALGYŐ-SARKADKERESZTÚR 4-1 (3-0) Algyő, 200 néző. Vezette: Holczimmer. Algyő: Dénes - Sümeghy, Varga F„ Kothencz, Krucsó - Retek, Sípos (Krajczár), Vass (Varga N.), Daróczi - Katona, Tóth Á. (Lele). Edző: Lóczi István. Sarkadkeresztúr: Farkas - Erdei (Ancsin), Démusz, Benyovszki, Molnár - Kovács (Csúz), Deák, Petruzsán, Tolnai, Nagy (Répási) - Zsoldos. Edző: Cserháti István. Gólszerzők: Katona (2), Tóth Á„ Sipos, ill. Petruzsán. A vendégek csak az első tíz percben voltak egyenlő partnerei az Algyőnek, aztán a hazai gárda fokozatosan átvette az irányítást. Aló. percben Daróczi két csel után pontosan adott középre, Tóth Ákos pedig jobb belsővel a bal sarokba lőtt, l-O. A 23. percben Katona kilépett a védők közül, kicselezte a kapust, majd kissé kisodrodva a léc alá lőtt, 2-0. A 27. percben Sipos a kipattanó labdát húsz méterről rálőtte, a labda pedig a jobb kapufa tövéről a hálóba pattant, 3-0. A 60. percben Kothencz kezezése miatt Petruzsán 11 -esből szépített, ám Katona az éppen beállt Krajczár 25 méteres szabadrúgásából - a játékszer a kapufáról pattant a támadó elé - megszerezte a negyedik hazai gólt, 4-1. Lóczi István: - Győzelmi kényszertől hajtott ellenfelünkkel szemben taktikus játékkal megérdemelt sikert értünk el. Jók: Kothencz, Sipos, Daróczi, Katona, ill. Petruzsán, Molnár. CEGLÉD-HFC 2-1 (0-0) Cegléd, 200 néző. Vezette: Tóth S. Cegléd: Kiri - Tóth M , Kosaras, Abdel Maged - Kecskeméti, Cseh, Szabó, Buczkó, László (Jankovics), Magyari Kun. Edző: Ványi Zsolt. HFC: Bíró - Szűcs, Dálnaki, Pécsek, Keller - Mészáros, Antal (Marton B.l, Nagy A., Borbás Zs. - Bernáth, Varga M. Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Magyari, Szabó, ill. Varga M. A HFC támadólag lépett fel, és már a 2. percben 1 l-eshez juthatott volna, de Bernáthot hiába gyötörték ketten is a büntetőterületen belül, a bíró a földre került vásárhelyi támadót figyelmeztette sárga lappal. A 15. percben Nagy A. ugratta ki Bernáthot, a csatár rávezette Kirire, először fejbelőtte, másodszor pedig a felpattanó kapus védett. A A 17. percben Kosaras becsúszva eltalálta Bernáth lábát, 11-es, vagy kirúgás helyett szöglet következett... Az első hazai lehetőségnél a 27. percben Magyari ugrott ki lesgyanús helyzetben, és Bíró bravúrjára volt szüksége a HFC-nek. A 48. percben a védők mögé érkező Magyari egyből a hálóba lőtt, l-O. A 65. percben Bernáth beívelésénél Varga M. fejesét Kiri előbb védte, másodszorra viszont már tehetetlen volt a ceglédi kapus, l-l . A 74. percben Szabó T. 25 méteres, nem túl erős szabadrúgása Bíró előtt felpattant, és a hálóba jutott, 2-1. Kolozsvári János: - Ismét bebizonyosodott, hogy igazságtalan játék a labdarúgás, mert megint nem voltunk gyengébbek, mint az ellenfél. Jók: Kiri, Kecskeméti, Magyari, ill. Keller, Dálnaki'. Tbvábbi eredmények: Kiskunhalas-Békésesaba l-l, SzarvasGyula 2-1, Túrkeve-Monor l-O, Örkény-Dabas, TápiógyörgyeMezőtúr, szabadnapos: Szolnok. A BAJNOKSÁG ALLÁSA 1. Békéscsaba 2. Szolnoki S. 3. Kiskunhalas 4. Algyő 5. Gyula 6. Túrkeve 7. Monor 8. HFC 9. Dabas 10. Cegléd 11.Mezőtúr 12. Örkény 13. Tápiógyörgye 14. Szarvas 15. Sarkadkeresztúr 1612 3 1 3412 39 1510 3 2 3213 33 1610 1 5 29-15 31 16 9 1 6 29-2128 16 9 0 7 2728 27 16 8 2 6 24-19 26 16 7 4 5 25-19 25 16 7 2 7 23-2123 16 7 1 8 28-29 22 16 4 6 6 151918 16 5 3 8 21-2818 15 5 2 8 142117 16 4 4 8 20-2916 16 3 310 20-4112 16 1 1 14 14-40 4 M. J. Jeles az Universitasnak LABDARUGÓ MEGYEI 11.0. A labdarúgó megyei II. osztályban az otthon játszó együttesek közül a Mindszent, a Szegvár és a Nagymágocs győzött, két meccs döntetlen lett, idegenben pedig a listavezető Mórahalom és az ötöst hintő - ezért jelest érdemlő - Universitas nyert. TUDÓSÍTÓINKTÓL SZEGVÁR-CSANYTELEK 2-1 (0-1) Szegvár, 150 néző. Vezette: Szeles. Szegvár: Juhász - Tóth M., Szűcs, Tóth Z„ Bujdosó, Bubor, Vígh F (Balhó), Gémes, Oláh. Ember (Dobai), Muzsik. Edző: Szécsényi András. Csanytelek: Deák G. - Deák S„ Mészáros, Magyar Z., Németh, Forgó, Tápai, Horváth, Magyar J., Urbácsik (Gyapjas), Papp. Edző: Dósa Rácz Pál. Gólszerzők: Tóth Z. (2), ill. Urbácsik. Jók: mindenki, ill. Deák G., Urbácsik. Ifjúságiak: Szegvár-Csanytelek 5-1 MINDSZENT-SZENTESI KINIZSI 2-1 (l-l) Mindszent, 250 néző. Vezette: Cseh G. Mindszent: Verők - Janiga, Dóda, Kovács, Tóth I. (Tóth J.), Musa, Horváth (Sebestyén), Sátor, Balogh (Bozó), Mucsi, Borsodi Edző: Antal Ferenc. Szentesi Kinizsi: Miskolczi - Bajusz (Pengő F.), Hidas, Érsek (Nyerges T.), Pataki (Katona), Varga (Törőcsik), Tóth, Szabó Á„ Szabó L., Nemes, Birkás. Edző: Bozóki Zoltán. Gólszerzők: Borsodi (2), III. Szabó L. JÓK: Verák, Dóda, ill. Pataki, Szabó L„ Szabó Á. Ifjúságlak: Mindszent-Szentesi Kinizsi 3-5 ÚJSZEGEDI TC-MÓRAHALOM 0-2 (0-0) Szeged, Kertész utcai pálya, 100 néző. Vezette: Kormányos. Újszeged! TC: Pálfy - Tóth (Hegedűs), Godó (Péczely Gy.), Molnár (Kakuszi), Péczely Cs., Hágelmann T„ Csonka, Szántó, Hágelmann Zs., Kővári (Fekete), Polyák. Edző: Hágelmann Endre. Mórahalom: Eleven - Hajdú, Laczi N., Malmos, Laczi Z. (Szél), Fischer, Gercsó (Nagy), Szentesi (Csala), Imre (Várkonyi), Patarcsics, Nyári (Tari). Edző: Major László. Gólszerző: Patarcsics (2). Jók: Szántó, Hágelmann Zs., Kővári, ill. Patarcsics (a mezőny legjobbja), de rajta kívül is mindenki. Ifjúságiak: Újszegedi TC-Mórahalom 5-1 SZÉKKUTAS-FÁBIÁNSEBESTYÉN l-l (0-0) Székkutas, 150 néző. Vezette: Varga. Székkutas: Kovács - Gulyás, Kiss J., Papp, Horváth G., Horváth Z. (Kiss Á.), Medve, Lászlai, Forrai S. (Forrai L ), Újvári (Orgovány), Szél. Edző: dr. Bálint László. Fábiánsebestyén: Kelemen (Varga) Horváth, Simái, Harkai, Bodzás, Szivák, Bórák, Verók, Balla (Benedek), Nagy (Györgyi), Gránicz. Edző: Kiss Zoltán. Gólszerzők: Kiss J. (11-esből), ill. Simái. Kiállítva: Bodzás. Jók: Kiss J., Horváth G., ill. mindenki. Ifjúságiak: Székkutas-Fábiánsebestyén 3-2 KÁROLYI-SZIGET DSE-TÖMÖRKÉNY 0-0 Tiszasziget, 50 néző. Vezette: Rácz. Károlyi-Sziget DSE: Ökrös - Nagy. Kasziba, Mracskó, llia, Czibere (Puskás), Szalma, Juhász, Kiss (Csúri), Sándor (Czigle), Buknicz. Edző: Süveg József. Tömörkény: Bontovics - Kormos, Tóth, Túri L„ Mészáros, Bartucz (Koncz), Túri B„ Földesi (Lakner), Bori (Feri), Ormándi, Kasza. Edző: Mészáros Ferenc. Jók: Nagy, Mracskó, Juhász, Kasztba, ill. Kormos, Ormándi, Bori. NAGYMÁGOCS-APÁTFALVA 2-0 (1-0) Nagymágocs, 300 néző. Vezette: Varga. Nagymágocs: Soós - Sándor L., Köteles Zs., MagyarZ„Tóthi.,Tóth E. (Fazekas), Makai, Magyar L. (Györgyi), Markovics L, Gulyás, Markovics N.Edző: Györgyi István. Apátfalva: Márki - Puskó, Kóródi, Makó, Csóki, Jani (Károlyi János), Máté L„ Máté G„ Varga, Köteles, Károlyi József. Edző: Károlyi János. Gólszerző: Gulyás (2). Jók: Magyar L„ Markovics I., Markovics N„ ill. Tóth I., Gulyás T. (a mezőny legjobbja) Ifjúságiak: Nagymágocs-Apátfalva 3-4 SZENTMIHÁLY-UNIVERSITAS SE 1-5 (0-1) Szentmihály, 100 néző. Vezette: Kuti. Szentmihály: Márton - Dancsó, Kaszab, Kávai, Tihanyi, Csécsei (Becsei), Virág (Engi), Handler, Szalma (Sztuparity), Pálfi, Kiss. Edző: Zakar Sándor. Universitas SE: Seres (Csurgó) - Papp, Terjéki, Dan, Szecskó, Hacker (Vass), Szőke, Avár (Cziba), Lukács (Frank), Csillag, Szöllősi (Szélpál). Edző: dr. Miskolczi József. Gólszerzők: Kiss, ill. Csillag (2), Dan, Szöllősi, Szélpál. Jók: Dancsó, Tihanyi, ill. Papp, Szöllősi, Csillag, Szőke, Dan. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA í. Mórahalom 15 11 2 2 39- 17 35 2. Mindszent 15 11 2 2 50- 16 32 3. Apátfalva 15 8 1 6 23- 18 25 4. Székkutas 15 7 4 4 27- 18 22 5. Tömörkény 15 6 6 3 32- 20 21 6. Nagymágocs 15 6 3 6 36- 30 21 7. Universitas 15 7 0 8 26- 30 21 8. Károlyi-Sziget 15 7 2 6 30- 31 20 9. Szentesi Kinizsi 15 5 4 6 31- 30 19 10. Csanytelek 15 5 4 6 20- 28 19 11. UTC 15 4 4 7 17- 19 16 12. Fábiánsebestyén 15 3 6 6 25- 34 14 13. Szegvár 15 2 3 10 17- 43 8 14. Szentmihály 15 1 311 21-60 3 A Szentmihály, a Székkutas, a Tömörkény, a Mindszent és a Károlyi-Sziget DSE együttesétől 3-3, a Fábiánsebestyéntől és a Szegvártól pedig l-l büntetőpont levonva. EZ KÖVETKEZIK « A következő forduló párosítása, április 1. (szombat), 16 óra: Apátfalva-Mindszent, Fábiánsebestyén-Nagymágocs, Universitas SE-Székkutas (11 óra!), Tömörkény-Újszegedi TC, Szegvár-Károlyi-Sziget DSE, Szentesi Kinizsi—Csanytelek. Április 2. (vasárnap), 16 óra: Mórahalom-Szentmihály. Elhunyt a Fradi krónikása Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 62. életévében vasárnap hajnalban elhunyt Nagy Béla, a Ferencváros krónikása. Az egyesült honlapjának tanúsága szerint a remek sportember évtizedeken át dolgozott szeretett klubjáért, több mint száz könyvet írt az FTC-ről.