Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-23 / 69. szám
24 •MOZAIK« CSÜTÖRTÖK, 2006. MÁRCIUS 23. Az osztrákok BAKOSANDRAS Egyetlen tisztességes osztrák volt a huszadik században: Falco - mond ítéletet egy határozott hang a rádióban kora délelőtt. Tisztán hallható minden szó, mert a rádió az utasok feje fölött lévő hangszórókból szól, hála a buszvezetőnek. Ez a mondat talán nem csak nekem tűnik föl. lehet, két hét múlva megint lehet majd olvasni egy hírt, miszerint az ORTT panaszbizottsága így és így döntött; elmarasztalta. figyelmeztette. Talán az is szerepel majd a hírben, hogy az osztrákokra vonatkozó pejoratív megjegyzést nem a tisztességtelen ellentéteként, hanem a „valamirevaló", „igazán jelentős" értelemben használta a rádiós, és nem állt szándékában megsérteni egy nemzet önérzetét. De hát valószínűbb, hogy nem lesz semmi. Miért is lenne, annak sem volt különösebb foganatja, amikor az autómentes napon elhangzott megjegyzésért - ami a nyakmagasságban kifeszítendő drót hasznosságára vonatkozott panaszt tettek a biziklisek. Nem szabad megsértődni, ez egy ilyen, úgynevezett könnyed műfaj, nem kötelező hallgatni. Nekem most mégis muszáj, mert hiába csavargatom a gombot a fejem fölött lévő hangszóró mellett. Hallgatom a betelefonálőkat, akik elmesélik, hogyan és hol veszítették el a szüzességüket. Egy nő érzelmes története után egy olyan SMS kerül a fiúk kezébe, amely arról szól, hogy az esemény közben a lány csaknem teljesen vak nagymamája bejött a szobába, és „nem vette észre a szitut", elkezdett porszívózni, és teljesen kitakarított. Ezen aztán egy kicsit tovább lehet nevetni. Akkor megpróbálom elképzelni a stúdióban a két ember mimikáját a hangjuk alapján, és egy idő után a játék szívszorító lesz. Nevetnek egymás viccein, figyelik egymás arcát, mintha spontán beszélgetés lenne az egész. De közben minden poént, szójátékot takarékosan beosztanak; darabra. A beszélgetés néha magától megy, néha már megakadna, de akkor is mennie kell tovább, a hallgatónak a nehézkesebb pillanatokban is azt kell éreznie, hogy szórakoztatják, egy-egy megjegyzésnek sokszor nincs fontosabb szerepe, csak az, hogy tovább lökje a beszélgetés lendületét, nincs idö a megfontolásra. „Szevasztok, Istenek! ", kiált bele az éterbe egy gyanús hang, a két rádiós pedig azon kezd évődni, vajon miért kell a betelefonáló férfinak elváltoztatnia a hangját, és hogy ez vajon mással is együtt jár-e. Gúnyolódnak rajta, de nem nagyon, mert végül is örülnek neki, hogy jelentkezett; az idő múlik, ez már a hét közepe. A buszvezető, látom a tükörben, egyfolytában, kitartóan mosolyog. Ez a technika varázsa, a fiúk olyan messze vannak tőlünk, Mártélytól és Mindszenttől, és oly messze a valóságtól is, hogy azon nevetni kell, mégis, nemcsak a hangjuk van itt, a jókedvük is ragadós. Lassan ez a műsor is véget ér, ma is jó kis sztorik voltak, jót dumáztunk. Mindjárt kilenc, és még egy osztrák sem telefonált. YARTUSÍA'K KO?oMfcTÓctt>UUK BIZAU1AS M^SoíűK STB. ü - Nagy üzlet Németh György karikatúrája Lottószámok SKANDINÁVLOTTO A: 4, 5,7,9,14,26,35B: 3,9,12,25,27,32,33. Játszani csak névvel PEKING (MTI/DPA) A kínai hatóságok korlátozzák a névtelen internetezést: az on-line játékosoknak június elsejétől meg kell adniuk nevüket. Mint az Új Kína (Xinhuaj hírügynökség jelentette, az adatok valódiságát a rendőrség ellenőrizni fogja. Az új rend szerint, amelyet először csak hét kínai szolgáltatónál próbálnak ki, még a játék kezdete előtt közölni kell a személyazonosító igazolvány számát, és annak a játékosnak, aki hamis adatot ad meg, törölni kell a helyét és pontjait. Ezzel a módszerrel mindenekelőtt, azt kívánják elérni, hogy a szülők ellenőrizhessék gyermekeiket. Ugyanakkor nem tagadják: a módszer a hatóságok újabb próbálkozását is jelenti arra, hogy úrrá legyenek az egyre növekvő játékkedven. Tavaly már kifejlesztettek" egy olyan mechanizmust, amely bizonyos idő eltelte után automatikusan kizárja a játékosoknak azt a részét, akik túllépték a még elfogadhatónak tekintett időtartamot. Tizenegy emeletes zuhanást élt túl MOSZKVA (MTI/REUTERS) Tizenegy emeletnyi zuhanást élt túl egy 21 éves nő Oroszországban. A csoda részben azzal magyarázható, hogy vastag hótakaróra esett, másrészt hogy nem volt egészen magánál, amikor kizuhant, így teste ellazultan ért földet, illetve havat. (Hogy miért volt kábult, arra nem tért ki a Reuters, de feltehetően italozás az ok.) Sértetlenül persze nem úszta meg a zuhanást, agyrázkódással, csigolyaficammal és zúzódásokkal vitték kórházba, de az orvosok szerint teljesen felépül. Az eset(t) az Ural vidékén lévő Baskortosztán városának krónikáját színesíti. A DM-DV ügyelete É 1 Mai ügyeletes újságírónk Tbmbácz Róbert. Kollégánk 12 és 17 óra között a 30-218-111 l-es telefonszámon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, véleményüket, javaslataikat. A lap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható 06/80-821-821-es számon vagy a 62/567-864-es telefonszámon jelezzék! ISTEN ELTESSE! EMŐKE Emőke régi magyar személynév, jelentése: anyatejjel táplált újszülött. A név népszerűségét fokozta, hogy Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regényének tragikus sorsú nőalakja viselte, aki Attila hun király udvarában élt, és az uralkodót szerette. Appia római város neve volt, amelyben élőkre is vonatkozott. Ide vezetett a Via Appia elnevezésű út, amely máig látható, védett ókori műemlék. Egyéb névnap: Appia, Arvid, Balabán, Emese, Kartal, Ottó. liWMWi'IH Pistike hazamegy az évzáróról, megkérdezi az anyja: - Milyen lett a bizonyítványod? - Katonás! -Az meg milyen? -1,2,1,2,1,2. t mmlb Al Pacino mint Heródes LOS ANGELES (MTI) Al Pacino Oscar-díjas hollywoodi filmsztár ismét visszatér nagy szerelméhez, a színpadhoz. Oscar Wilde Salome című darabjában Heródes királyt játssza majd. Al Pacino április közepétől egy hónapon át 26 alkalommal áll színpadra a Los Angeles-i Wadsworth Színházban. A sztár ebben a darabban Heródesként - Estelle Parsons rendezésében - 2003-ban debütált a New York-i Broadway-n. Most ugyancsak Parsons rendezi a Salomét, amelynek címszerepét Marisa Tomei alakítja. A legenda szerint Heródes buja érzelmeket táplál feleségének fiatal leánya iránt. A lány viszont hosszú ideje vágyakozik a bebörtönzött Keresztelő Jánosra. A történet tragédiával végződik. Al Pacino Az asszony illata című filmben 11992) nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott. 1972-ben a Keresztapa című film címszerepében szerzett nagy ismertséget. Vetkőző fiúk nőnapra BUKAREST (MTI) Sztriptíztáncos férfiakkal is kedveskedett nőnapon a hölgyeknek egy polgármester Romániában - közpénzen. Lucián Iliescu - Giurgiu város feje - az ünnepség költségindoklásában a következőket írta az önkormányzatnak: „Hagyomány, hogy megünnepeljük március 8-át, a nőnapot, és a rendezvényre javasoltam pénz elkülönítését 350 fős vacsorára, virágokra és hivatásos művészekre." Utóbbiakról utóbb kiderült - a helyszínen meg már nyomban -, hogy vetkőző fiúk, és egész éjszakára szerződtette őket a polgármester. A számla közel 4 millió forintnyi összegre rúgott - adta hírül a Gandul című román lap. Asztma helyett csavar BONN (MTI) Asztma helyett csavar miatt lélegzett nehezen heteken át egy 19 hónapos gyermek Németországban. ; A fiúcskát jó ideig asztma gyanújával kezelték az orvosok, ám semmilyen kúra nem használt. Amikor aztán tovább roszszabbodott állapota, elvitték mellkasröntgenre, amelyből azonnal kiderült, hogy csavar okozza a Légzési jeidé téteres küszködve azmKVi1 rült eltávolítaniuk a félrenyelt fémdarabot. A gyermek állapota azóta javul, hamarosan hazavihetik a kórházból szülei, akik ezentúl oU^jjjobban ügyelnek arra, >Cy mit hagynak szanaszét a laban. Borongós idő Készítette Ismét nedves léghullámok érkeznek térségünk fölé. Főleg a délkeleti területeken kell számítani esőre, helyenként záporesőre. A nappali felmelegedés mérséklődik. Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek m 9° 9" 9° 9° 9° 8° Mórahalom Mindszent Bófcósosaba Szolnok Kecskemét Orosháza te KiS' 9° 8* 8° 9° 9" 7° További kilátások A borult, csapadékos időjárást a következő napokban fokozatos enyhülés követi. A sok napsütés hatására átlagosan 8-10 fokkal melegszik a levegő. A hét legvégén és a jövő hét elején már egyre több felhőérkezik, és néhol záporeső is hullhat. Fentek Szombat Vasárnap Hétfő O o vtv4 PÁ f\ Max: 9° Max: 12° Max: 16° Max: 19° Min: -2° Min: 1° Min: 2° Min: 8° Derült Napos Változó Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 585 cm (hőfoka 4,0 C°), Csongrádnál 603 cm, Mindszentnél 643 cm. A Maros Makónál 138 cm. A Nap kel: 5 óra 42 perckor, nyugszik: 18 óra 1 perekor. A Hold kel: 2 óra 35 perekor, nyugszik: 10 óra 1 perckor. Megadó marha HOUSTON (MTI/AP) Feladta magát egy clkódorgott bika: besétált egy tűzoltóállomásra az Egyesült Államokban. A tűzoltók meghökkenten meredtek a termetes bikára, amely a nyitott garázskapun át baktatott be épületükbe. A rendőrség előzőleg már kapott néhány telefont egy bikáról, amely autóúton rohangált, a tűzoltóknak azonban még nem szólt senki, amikor a marha előzékenyen elfogatta magát velük. Az állatot végül nem tűzoltóautón, hanem külön teherautón szállították el a rendőrség állatmegőrzőjébe. Nemzetközi helyzet Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 10. számú sorában Feleki László egyik aforizmája olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: N, A, A, Ó. 10 Személyi azonosítóid. 11. Nagy testű állatom. 12. Igekötő. 13. Világhírű musical. 15. Zamata. 16. Munkavégző rovar. 18. Elemien parányi. 20. Az ezüst kémiai jele. 21. Nemtő belül! 23. Szép női név. 25. Nyers szín. 27. Nagyon régi. 28. Evés ideje. 30. Félig tavasz! 31. Napszak. 32. Hosszabb ideig. 33. Szlovák (kelt) tészta. 35. Nyíltartó. 36. Szám. 37. Kímél. 38. Előérzet. 39. A buddhizmus egyik irányzata. 41. Fagylalt és jég Berlinben. 43. Női név becézve. 45. Homérosz halhatatlan műve. 47. Mennybolt. 48. Ellentétes kötőszó. FÜGGŐLEGES: 1. Irányába. 2. Nadrágtartó. 3. Divatmárka. 4. Sikk. 5. Kellemesen frissít. 6. Összefoglaló jel németül. 7. Latin szám röviden. 8. Ötvenkét heti. 9. Szülőföld. 10. A megfejtés második sora. Zárt betűk: Z, H, T, J. 14. Finom (angol) kétszersült. 17. Francia operettszerző. 19. Izomrost. 22. Alkotás. 24. Szervál. 26. Cimbalomszerű ősi finn hangszer. 27. Mint a vízszintes 27. számú sor. 29. Díszítőeleme. 31. Elemel. 32. Nagyobb csapata. 34. Alaphang. 35. Repülőgép betűjele. 38. Ókori pénz. 40. Idegen nejlon. 42. Zamata. 44. Ütó'lap. 46. Árnyvégek! 47. Ébredni kezd! 49. Klaszszikus kötőszó. Előző rejtvényünk megfejtése: Amiről az ember nem tud, nem is örülhet neki. • 2 3 4 5 6 7 8 9 • 1 10 • * 12 • 14 • 16 • „ • 1 1 22 • 23 24 • 25 26 • 1 J • 28 29 30 • • P32 33 34 • 35 36 • 38 • 39 40 • 41 42 i 1 44 • 45 46 • 47 Rffl ís!P5 48 49 1