Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-23 / 69. szám

4 •AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2006. MÁRCIUS 23. Lakások ezrei épültek fel néhány év alatt Lakóparkszigetek a város térképén Szeged első úgynevezett lakóparkja Franciahögyön épült Fotó: Schmidt Andrea KÖRKÉP DESZK. A Magyar Filmhetek alkalmából ma 19 órától az Üvegtigris 2. című filmet vetítik a faluházban. A film után Gáspár Sándorral és Horváth Lajos Ottóval találkozhatnak a nézők. - Március 10-én rendezték a VIII. dcszki Maros menti fesztivál vers- és prózamondó versenyét. A legjobban a rúzsai gyerekek szerepeltek, minden résztvevő díjazott lett. Az első helyezettek: Berta Balázs, Sándorfalva, (alsó tagozat, versmondás), Markovics Szandra, Rúzsa (alsó tagozat, prózamondás), Tanács Gábor, Rúzsa (felső tagozat, versmondás), Király Tamás, Deszk (felső tagozat, prózamondás). A fesztivál népdaléncklés, szólóhangszer versenyét pénteken Mórától rendezik. Tizenkét településről több mint hetven versenyző vesz részt az eseményen. DOMASZÉK. A biotermelés népszerűsítése érdekében szervez előadásokat és tanulmányutat a Domaszék Lakosságának Egészségesebb Életéért Alapítvány. Az első előadást ma 18 órától tartják a polgármesteri hivatal tanácstermében. A részvétel ingyenes. MÓRAHALOM. A város képviselő-testülete ma 14 órától a polgármesteri hivatal tanácskozótermében tartja következő ülését. A napirend szerint beszámoló hangzik el a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről, a lejárt határidejű határozatokról, valamint az aktuális kérdésekről. PUSZTAMÉRGES. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokkal kapcsolatban tart tájékoztatót ma 18 órától Mila Lajos szaktanácsadó a művelődési házban. SZEGED. A Csongrád megyei moderntánc-csoportok találkozóját tartják pénteken 16-tól 18.30 óráig és szombaton 9 és 12 óra között a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola tornacsarnokában. - Mesemondó, népmesemondó pályázatot hirdet a Százszorszép Gyermekház és a Szegedi Városi Televízió óvodások, valamint általános iskola alsó és felső tagozatosai számára. Minden pályázó egy szabadon választott mese, népmese elmondásával nevezhet. A szervezők várják a Csongrád megyei, alföldi, és a hitélettel, mondavilággal kapcsolatos meséket. Nevezési határidő április 10., a verseny időpontja: április 28. A mesemondókat szakmai zsűri értékeli, az első hámm helyezett díjat kap. Az eredményhirdetésre, díjátadásra a városi gyermeknapon, május 28-án kerül sor. Információ: Százszorszép Gyermekház, Szeged, Kálvin tér 6. TMefon: 62/420-278,425-647. - Holnap délelőtt 10 órakor a SZAB Somogyi utcai székházában Csaba László közgazdász tart nyilvános előadást A magyar gazdaság az Európai Unióban és az euró bevezetése címmel. ÜLLÉS. Szombaton 18 órától rendezik a Szomszédoló című programsorozat következő rendezvényét a Déryné Művelődési Házban. Ezúttal az üllésick Zákányszék művészeti csoportjait látják vendégül. Korábban a település vendége volt már Pusztamérges, Szatymaz, Bak«, Zsombó, Röszke, Deszk, Szegvár. ZÁKÁNYSZÉK. A település óvodájában ma és holnap tartják a beiratkozást a 2006-2007-es évre. A városképet ma már megha­tározzák azok a lakóparkok, amelyek az elmúlt hét év során épültek Szegeden. Miközben sokan a lakótelepekhez hason­lítják őket, eddig mindegyik be­telt. A jelenleg stagnáló lakás­piac azonban befolyásolja az ug­rásra készen álló beruházókat. A Franciahögy volt az az első szegedi lakópark, amelyen ke­resztül az emberek megismer­kedhettek az újfajta „tömeges" lakásépítéssel: azzal, hogyan épít egy beruházó és kivitelező egyszerre, viszonylag kis terüle­ten, viszonylag olcsón korszerű társasházi lakásokat. Mint ahogy azt Lobozár Józseftől, a beruházó Reál Hungary Rt. ér­tékesítési vezetőjétől megtud­tuk, hét évvel ezelőtt kezdődött az építkezés, csak az elsó ütem­ben közel hétszáz lakást adtak el. Folyamatosan épül be a Va­daspark lakóparkjuk is, amely­ben a lakások száma meghalad­ja majd az ötszázat. Lobozár Jó­zsef nem tart attól, hogy telítő­dik a piac, és nem sikerül érté­kesíteni az újabb otthonokat tervezés alatt álló lakóparkjuk­ban, amely a Hafner-fatelep he­lyén, az Etelka sori pálya mel­lett épül majd. Az a véleménye, az emberek szívesen vásárolnak lakást egy megbízható cégtől, és szerinte, ha értékarányos az ár, akkor minden lakás eladható. Másképp látja a piaci helyzetet Bozsó Miklós vagyonértékelő és ingatlanszakértő, a LIMIT Kft. ügyvezető igazgatója. Úgy véli, mivel a korábbi években már - A társadalom bonyolultabb an­nál, mint hogy két táborba lehes­sen sorolni. Most tíz párt tudott országos listát állítani, szemben a 2002-es nyolccal. Úgy látszik, van igény a többi pártra is ­mondta szegedi sajtótájékoztató­ján Kupa Mihály. A Centrum el­nöke országos kampánykörútját kezdte meg tegnap a városban. Azért itt, mert mint mondta, Szegeden jól állnak, „jó embe­reink vannak, és jó a párt elfoga­dottsága." Kupa a kampány eddigi tanul­ságaként elmondta: az ajánló­szelvények helyett más rendszert kell bevezetni. Ezt már többször azok is vásároltak lakásokat, akik csak beruházni szerettek volna, alaposan lecsökkent a fi­zetőképes kereslet. Szerinte vár­ni kell, amíg újra „generálódnak az igények". Bozsó véleményét támasztja alá, hogy nem kezdő­dött el az építkezés a volt Gyevi jelezték, és kezdeményezik a vá­lasztások után is. Kiderült a Centrum számára az is: ők Ke­let-Magyarország pártja. „Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye kivételével mindenhol ott va­gyunk. A következő etapban megpróbálunk Nyugat-Magyar­országra terjeszkedni, ahogy ele­ink csinálták". A programról elmondta: hu­manista program, amely az em­beri értékek erősítésére helyezi a hangsúlyt, így a nyelvre, kul­túrára, képzésre, tudományra. „Hosszú távon Magyarország csak így tud fennmaradni az eu­rópai közösségben. Sokkal ver­temető helyén, ahol a deákvárosi lakópark épülne, s ugrásra ké­szen várakozik az újszegedi, a volt lőtér helyére tervezett lakó­park is. A szakértő a Marostő két üte­mében épült városrészeket is a lakóparkok közé sorolja, annak senyképesebbek leszünk, oko­sabbak, műveltebbek, képzet­tebbek mint a versenytársa­ink." Kijelentette azt is: rendbe kell hozni az államháztartást ahhoz, hogy az uniós fejlesztési pénzeket hatékonyan el tudja költeni Magyarország. A mező­gazdászokat fel kell készíteni arra, hogy 2008-tól változik az uniós szabályozás. Át kell állni a ritkaságokat, hungaricumo­kat, magas minőséget előállító gazdaságra. Arra a kérdésre, hogy a válasz­tásokon milyen eredményre szá­mít elmondta: „minden párt azért indul, hogy bekerüljön a palamentbe, ezért küzdünk most mi is. Arra számítok, hogy a Centrum 5,2 százalékot ér el". G. ZS. ellenére, hogy ott zömmel csalá­di házak épültek. Ezek azért tel­nek meg gyorsan, mivel Szege­den kevés a telek. A telekínség miatt költöznek majd sokan a Fő fasor meghosszabbításának te­kintett, de már Deszkhez tarto­zó, közművesített lakóparkba is, AMI A NEVEK MÖGÖTT VAN Szegeden nincs a szó szoros értelmében vett lakópark, hi­szen az - Nóvák Péter épí­tész szerint - egy zárt, őrzött területen lévő ingatlanegyüt­test jelent, ahol közösségi funkciókra alkalmas létesít­ményeket, például uszodát is létrehoznak. A klasszikus la­kóparkokra Budapesten talá­lunk példákat. A szegedieket az jellemzi, hogy egy beruházó szabályozott beépítéssel rövid idő alatt húzza fel a házakat. Ezeket mégsem hívjuk lakóte­lepnek: a szó foglalt, ugyanis a házgyári technológiával a múlt rendszerben épült város­részeket nevezzük így. A sze­gedi lakóparkok a korszerű anyagok, az egyedi tervezési lehetőségek miatt a lakótele­peknél jóval magasabb szín­vonalúak. ahol az újszegedi, átlagosan és négyzetméterenként 20 ezer fo­rintos telekárakhoz képest egy­harmad áron, 5-6 ezer forintért lehet területhez jutni. Telekügy­ben megmozgatja majd a piacot a most árusításba kezdett Kállay Liget Lakópark Kft., amely újsze­gedi árakon, átlagosan 20 ezer fo­rintért kínál egy négyzetmétert a nevét viselő területen. Vass Ist­ván ügyvezető igazgató elmond­ta, kizárólag telkeket adnak el, kivitelezéssel nem foglalkoznak. FEKETE KLÁRA Uvegszemmel verés A Magyar Narancs című hetilap legjobb sajtófotóiból és címlapjaiból nyílt kiállítás tegnap a Szegedi If­júsági Házban Üvegszemmel verés címmel. A lap három vezetője, Bojtár B. Endre, Bundula István és Türcsányi Sándor később a Grand Caféban beszélgetett a lap múltjáról és jelenéről Fotó: Karnok Csaba A Centrum-elnök Szegeden kezdte kampánykörútját Kupa Mihály a bejutásra voksol A négy évvel ezelőttinél több párt tud országos listát állítani, ez azt bi- senyképesebbek leszünk, oko­zonyítja, hogy szükség van a kis pártokra - mondta tegnap Kupa Mi- sabbak, műveltebbek, képzet­hály. A Centrum elnöke hozzátette: Szegeden jó a párt elfogadottsága. tebbek mint a versenytársa­Feketefuvarok a nagylaki határnál Bőven akad dolga mostanság a hatóságoknak Nagylak térségében. Elfogtak öt embercsempészt, „potyautasokat" találtak egy ka­mionban, hátizsákos menekülőt kaptak el a faluban. MUNKATÁRSUNKTÓL Embercsempészet, testi sértés és lopás miatt körözték a magyar ható­ságok azt az öt román állampolgárt, akiket a minap fogtak el a határ­őrök a nagylaki és az ártándi átkelőnél. Az Orosházi Határvadász Század járőrei pedig Makó határában megállítottak egy autót, amiben két román állampolgár utazott. A jármű okmányainak ellenőrzése­kor a gépkocsiban 63 doboz, különböző márkájú, zárjegy nélküli ciga­rettát, valamint 27,5 liter alkoholt leltek. A két férfit és a közel 80 ezer forint értékű jövedéki terméket átadták a vámhivatalnak. Kedden hajnalban a nagylaki átkelőn egy kamion rakterében egy 29 éves román állampolgárt találtak. A határőrök vették észre a sé­rülést a ponyván, szóltak a vámosoknak, és együtt fogták el a potya­utast, aki azt vallotta, akkor mászott be a kamionba, amikor a sofőr pihent. A rokonaihoz akart utazni, de nem volt pénze, ezért indult el így. A férfit visszaadták a román hatóságoknak, a kamion folytat­hatta útját. Egy 29 éves magyar férfit viszont Nagylakon, a falu utcáján számol­tattak el: a hátizsákos fiatalember, amint megpillantotta a határőrö­ket, futni kezdett. A járőrök bekerítették, elfogták. A hátizsákból ösz­szesen 146 doboz Marble és Ronson márkájú, magyar zárjegy nélküli cigaretta került elő, 60 ezer forint értékben. 1 hónapos lekötött forintbetét éves kamatlóba az első kamatperiódusra 10 millió forintos betétlekötés felett. Az akció 2006. március 3 l-ig érvényes az újonnan adott betétlekötési megbízásokra. EBKM: 6,17 VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK ($) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu Vállalati Betét kamat vállalatoknak

Next

/
Thumbnails
Contents