Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-22 / 68. szám
SZERDA, 2006. MÁRCIUS 22. Női kupaellenfelek BECS (MTI) A női kézilabda EHF Kupában a Ferencváros az ukrán Motor Zaporizzsjával, a Debrecen a horvát Podravka Koprivnicával, a KEK-ben pedig a Győri Graboplast ETO KC a norvég Larvikkal találkozik az elődöntőben. A keddi bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy az FTC és a Győr otthon, a DVSC pedig idegenben kezd. Az első mérkőzéseket április 15-én vagy 16-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. Kovács helytállt MUNKATÁRSUNKTÓL Rotterdamban felnőtt Világkupa-versenyen szerepeltek a Szegedi Judo SE sportolói. A még juniorkorú Kovács László - aki az SZTE JGYTF testnevelési szakának hallgatója - az igen erős mezőnyben a hetedik helyet szerezte meg. A szegedi származású, jelenleg a Honvéd színeiben cselgáncsozó Neu Gábor ugyanebben a súlycsoportban a harmadik helyet szerezte meg. Kovács a bécsi Vk-n elért harmadik hely után tehát megint bizonyított. A szintén szegedi Bürgés Milán (a Gábor Dénes Szakközépiskola diákja) a 73 kg-ban egy cseh riválistól az első meccsen vereséget szenvedett, így korán búcsúzott. Az említett két junior dzsúdós mellett kortársuk, Mester Dániel is megkezdte a felkészülést az idei válogatókra. Az iskolák mellett még Sándor Ernő, Sándor Csaba, Oláh Tibor és Török Attila, valamint további szponzorok segítették a fiatalok versenyzését. A Szegedi Judo SE-ből Füzesi Alexandra egy ifjúsági országos viadalon 48 kg-ban ezüstérmet szerzett. Füzesit csakúgy, mint a Világkupán járt fiúkat - Bürgés Mihály készítette fel. Szurkolói busz indul az egri rangadóra MUNKATÁRSUNKTÓL Vasárnap utolsó alapszakaszbeli mérkőzését játssza a Bodrogi Bau-VásárhelyiKosársuli az egri Fekete Sasok ellen. A klubvezetése szeretné ha minél több drukker bíztatná a csapatot, ezért kelló jelentkező esetén szurkolóibuszt indít a rangadóra. A tavalyi szezonban még NB I A csoportos Eger ellen minden bizonnyal izgalmas meccset vívnak majd Elek András, Czuprák László tanítványai, így a vásárhelyi sportbarátok segítségére nagy szüksége lesz a csapatnak. JELENTKEZES g| Indulás: 2006. március 26., vasárnap 13 óra, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok elől. Jelentkezni Szabó Csabánál a 06/30- 317-3509-es számon szombat 12 óráig lehet. Szombaton következik a Dunaferr elleni hazai rangadó A Pick bajnoki reformja KÉZILABDA A sorsolás szeszélye folytán az alapszakasz utolsó négy fordulójára maradtak a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának azok a mérkőzései, amelyekre az egész bajnokság során számítanának az élcsapatok. Kovács Pcter edző együttese eddig sikerrel vívta meg a csatáit. Azonban Tátabányán nem volt a látottaktól elragadtatva a klub vezérkara. 1BRHHËMM A tatabányai mérkőzés után Újhelyi István, a klub társadalmi elnöke a következő megjegyzést tette: „Mi lenne, ha erre az egyharmad erőkifejtésre, mi is csak egyharmad fizetést adnánk?" - Nem akarom a hibáinkat palástolni, nem is szeretném felmenteni a srácokat, de megnéztem a mérkőzés felvételét, s azt kellett megállapítanom, a játékvezetők nyolcszor nem vették észre, hogy többet lépett a tatabányai játékos, amikor gólt lőtt. Nem ítéltek meg javunkra négy büntetőt. Perunicsicset és Lendvayt ellökte Doros a hatoson belül. És így tovább, sorolhatnám azokat a durva hibákat, amelyeket a hazaiaknál nem akartak észts venni a bírók - mondta Kova ter, aki elismerte, hogy ni - voltak olyanok, akiknek nci criilt tudásuknak megfelel kot nyújtani. Majd a szu I- ¡ér megjegyezte még, hogy a -rombati Dunaferr elleni hazai mérkőzésen szinte mind„:: nck többet kell nyújtania ál.' : hogy a csapat megőrizze veretlenségét, és megfelelő tekintél.t »rerezzen magának a rájátszana Vadkertit sem kímélték Tátabányán Fotó: Gyenes Kálmán Egy biztos, a mai bajnoki rendszer nem igazán szolgálja azt, hogy a magyar férfi kézilabda a nemzetközi kupákra is felkészült csapatokat adjon. Az élcsapatoknak ugyanis sorozatban olyan mérkőzéseket kell játszaniuk, amelyeknél egy kiadósabb edzés is többet érne. Ehhez azonban reformra lenne szükség. A hírek szerint azon dolgozik a Pick Szeged vezérkara, hogy egy új bajnoki rendszer megvitatását tegye az asztalra. - Tatabányán több órát tárgyaltam a Carbonex vezetőivel, s amikor felálltunk az asztaltól, úgy éreztem, hogy támogatják az elképzelésünket, miszerint a bajnokságot két részre kellene osztani. Létre kellene hozni egy Extraligát, vagy A csoportot, vagy Szuperligát, az elnevezés nem számít, amely korlátozott számú csapattal működne. Ezzel biztosíthatnánk azt, hogy minden héten megfelelő színvonalú és erősségű mérkőzések legyenek, amelyek aztán a mostaninál sokkal jobban vonzaná a nézőket és a szponzorokat is - magyarázta Újhelyi István, a Pick Szeged elnöke, aki még elárulta, hogy Milorad Krivokapics egy nappal a Veszprém-Pick Szeged rangadó után, április hatodikán magyar állampolgársági esküt tesz. SÜLI JÓZSEF ti/w»«l »wn tmudt uimèr» * íiiaqmunltm IMW»t> iiadbl! t|k«i1 VAN, AMI KI MINDIG s/AMI MIAIHNK A M<HIV«»« Állampapír a Iríijbirtiimilili bntwht«!r-»t forma. ..: uiiioly ü/Alttb korlini liu//úíürlitilrt, An um oniiyhftpon hú/niiiiit I-Inni. További információ: Ott 40 <*4 £4 **4. wwvu allampapir hu A |ÓVO 111/ Il 1NSAC.A MAC, Y \R OII/KOJ: i , .AAln/O vl-MU »11 UHUIVIM 1 kist sUftjty.v 1 MM MAallt'.« 1 1 AKAl$ Ml G