Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-20 / 66. szám

8 • MEGYEI TÜKÖR* HÉTFŐ, 2006. MÁRCIUS 20. A volt elnököt és Oroszországot éltették, az USA-t, a NATO-t és a hágai törvényszéket gyilkosnak nevezték Demonstráció lett Milosevics temetése Felesége, lánya és fia távollétében, egykori párttársai és néhány külföldi elvtársa jelenlétében Belgrádban és Pozsarevácon több tízezer ember előtt búcsúztatták szombaton a hágai börtönében tíz napja meghalt Szlobodan Milosevics volt jugoszláviai és szerbiai elnököt. Már dél óta kisebb-nagyobb csoportokban virágokat szorongató emberek várakoznak a Belgrádtól Pozsarevácig vezető, mintegy hetven kilométernyi út szélén, valamint az autópálya-szakasz felett átívelő felüljárókon. Látni akarják, amint a szerb fővárosból a déli órákban elindult, Szlobodan Milosevics koporsóját szállító autó és az azt kisérő konvoj elhalad előttük, alattuk. Belgrádban szombat délelőtt 80-100 ezer Milosevics-hívő, köztük a volt amerikai igazságügyi miniszter, Ramsey Clark és az orosz Duma alelnöke, Szerhej Baburin búcsúzott a volt elnöktől. Kitűzők, gyertyák, virágok Ahogy közeledünk a múlt héten hágai börtönében meghalt, háborús bűnökkel és népirtással vádolt volt jugoszláv elnök szülővárosa, Pozsarevác felé, egyre nagyobb a forgalom. A helységjelző tábla után ezrek állnak a belváros felé tartó 4-5 kilométer hosszú út jobb és bal oldalán. Kezükben Milosevics-, Mladics-, Karadzsfcs-képeket, őket éltető táblákat, régi jugoszláv zászlókat, valamint gyertyákat, virágokat tartanak, és három ujjukat mutatják az elhaladó autók felé. Egy idő után a rendőrök senkit sem engednek tovább, nekünk mázlink van, újságíró-igazolványunkat meglátva mindenütt továbbot intenek. A volt elnököt befogadó városban a Szerbiában még soha nem tapasztalt udvariassággal fogadják az újságírókat. A zsúfolt parkoló őre úgy biztosít helyet autónknak, hogy sajátjával kiáll, és a tilosban hagyja. Elindulunk Milosevics szülőházához. Ott, egy hársfa alá temetik el néhány óra múlva a hét közepén Hágából Belgrádba szállított elnököt. Az odavezető úton fekete-fehér és színes, Milosevicset ábrázoló kitűzőket kínálnak 50 dinárért. De nemcsak nekik megy jól az üzlet, hanem a virág- és gyertyaárusoknak is. A háztól ötven méterre kordon állja utunkat. Egy rendőr elmagyarázza, ha közelebb akarunk menni, akkreditáltassuk magunkat. Egy rendező mellénk szegődik, és elkísér bennünket az ötszáz méterre lévő Press centerbe. Két perc alatt átesünk a formaságokon. Csak televíziós társaságból több mint háromszáz (!) akkreditáltatta magát. A szerb mellett többek között magyar, francia, angol, olasz, bolgár, román, lengyel, japán, kínai, orosz, német, osztrák újságírók, fotóriporterek százai tudósítanak a gyászszertartásról. „Most történelmet írunk!" A Pozsarevác központjában, a Szabadság téren felállított, bordó drapériával borított pódiumon hatalmas Milosevics-képek láthatók. Balra óriási kivetítő, vele szemben, a főtérbe torkolló, széles sugárúton a tervek szerint két óra múlva kezdődő szertartásra várakozók ezrei állnak. Öregek, fiatalok, gyerekek nők, férfiak, kislányok, kisfiúk. A Milosevicset éltetők a volt elnökről készült képeket tartanak magasba, néhányan Pozsarevác főterén tízezrek skandálták Milosevics nevét Fotó: Miskolczi Róbert zászlót szorongatnak. Itt-ott látható a háborús bűnök miatt évek óta körözött Mladics és Karadzsics fotója is. Mindenki megpróbál jó helyet találni magának. A környékbeli házak tetején, erkélyein, ablakain és az út menti fákon emberek százai állnak, lógnak. Odalépek egy Milosevicset ábrázoló, „szerb hós" feliratú, vörös pólót viselő férfihoz. A szerbül kitűnően beszélő kollégám segítségével megkérdezem tőle, minek jött el, mit keres itt. - Most történelmet írunk - válaszolja röviden. Markovics Toplica hangja nyugodt, nem érződik belőle indulat. A kérdést persze a körülöttünk állók is hallják. Egy idős nő felénk kiabálja: „Mert a valaha élt legnagyobb államférfitől el akarunk búcsúzni!" Néhányan egyszerre mondják: „Szlobodan élt, Szlobodan él, Szlobodan élni fog!" Egy másik idősebb nő pedig arról győzköd: „Senki sem fagyoskodna itt órákig, ha nem róla lenne szó!" Többen az USA-t, az amerikai elnököt és a „jenkiket", valamint a „hágaiakat" mocskolják, gyilkosoknak nevezik. Ebben nagy az egyetértés a Milosevics-hívő fanatikusok között. Tőlük pár méterre egy most megjelent, Mladics életéről szóló könyvet kezében szorongató férfi üvöltve „nyilatkozik" a francia tévéseknek és egy helyi rádiónak. Amikor felé lépünk, int, menjünk közelebb. „Induljunk, foglaljuk vissza az elvett országokat, szálljuk meg Koszovót, a véremet adom Szerbiáért!" üvölti. A nyakán kidagadnak az erek. A rendőrök és a rendezők felbukkanásakor a férfi abbahagyja a nacionalizmustól fröcsögő kijelentések skandálását. Benyúl dzsekije zsebébe, azzal húz elő egy igazolványt, hogy ő nem rejtőzködik, „adja" a nevét. Megörül, amikor látja, hogy nagy, nyomtatott betűkkel leírom: Milosevics sírja szülőházának udvarán Batonicsa Stefan. Valaki énekelni kezd, mint kiderül, egy átköltött rigmust: „Ameddig egyetlen szerb is sétál a világban, addig Szlobodan nem hal meg." Slobo! Slobo! Gyilkosok! Gyilkosok! Az már biztos, hogy három órakor nem kezdődik el a szertartás. A tömeg egyre nő. Az egyik szervező megjegyzi, a Szerb Szocialista Párt (SPS) ezer buszt bérelt, azzal szállítják a híveket Szerbia távoli településeiről és a környező, szerbek lakta országokból. Később kiderül, bár jöttek buszok, de alig tizedannyi, mint amennyiről szó volt. Négy órakor egyre erősödő taps jelzi, hogy közeledik a gyászmenet. A tribün előtt állva csak annyit látunk, hogy a széles sugárút végén egyre nagyobb a mozgás. Előbb második vonalbeli SPS-vezetők érkeznek, nyomukban ifjú szocialistákkal, majd rokkant háborús veterán gördül a pódium elé. Vele tart három, katonai gyakorlóba öltöztetett, Emberek, arcok a temetésre összegyúlt tömegből. Mindenki másképpen gyászolt az egykori szerb diktátor pozsareváci temetésén 5-6 éves kisfiú. Ők előbb tisztelegnek, utána három ujjukat, a szerb győzelmi jelet mutatják a tévékameráknak. A tömeg tombol, Milosevicset, Szerbiát, Oroszországot kórusban éltetik („Slobo! Slobo! Russzija! Russzija!"), Amerikát és a hágai Nemzetközi Törvényszéket gyilkosnak nevezik. A gyászmenetet vezető autó, rajta fejfával, már csak néhány méterre van a pódiumtól. Mögötte a Milosevics koporsóját szállító Mercedes halad. Közben gyászzene szól. Délben különböző hírügynökségek még 150-200 ezer emberről adtak hírt, de becsléseink szerint alig tíz-tizenöt ezer ember skandálja, hogy „Slobo! Slobo! Slobo!" Félelmetes a hangulat. Virágok ezrei repülnek az autó felé. Néhányan sírnak. A tömeg megindul, mindenki látni akarja a volt elnök koporsóját. Ember embernek feszül, moccanni sem lehet. A város polgármesterének, a Szlobodan Milosevics Emlékbizottság elnökének, az újra egyenruhába bújt egykori hadseregtábornokoknak, valamint az Orosz Kommunista Párt elnökének, Gennagyij Zjugartovnak és az osztrák kommunisták egyik vezetőjének beszédét ütemes tapsok és a volt elnököt éltető kiabálások kísérik. USA és Hága említésekor pedig ezrek üvöltik kórusban: „Gyilkosok! Gyilkosok!" Az egésznek olyan a hangulata, mintha politikai nagygyűlésen lennénk. Koporsó az udvaron, a hársfa alatt A búcsúztatók után a tömeg nagyobbik része szétszéled, mintegy másfélkétezren, csatlakozva a gyászmenethez, elindulnak Milosevics szülőháza felé, ahol szűk családja, a Moszkvába menekült özvegye és fia, a Montenegróban élő lánya távollétében örök (?) nyugalomra helyezik a volt jugoszláviai és szerbiai elnököt. Oda már csak az SPS vezetői és a meghívottak szűk köre mehet be, a tömeg útját vas- és rendőrkordon állja. Közben esni kezd az eső. A legelszántabbak áttörik a kordont, a rendőrök megpróbálják kiszorítani azokat, akiknek sikerül közelebb férkőzni a sírhelyhez. Hat óra előtt néhány perccel eresztik le Milosevics koporsóját a szülőháza udvarán ásott sírgödörbe. Hét óra után már csak pár százan állnak a kordonok mögött. Ők azonban egyre türelmetlenebbek. Az újabb áttörési kísérletet az odavezényelt rendőrök megakadályozzák. Valaki odaveti: jöjjenek vissza holnap. Erre néhányan elindulnak haza. Már több rendőr, tévés, fotóriporter, újságíró és mentős várakozik a ház előtt, mint Milosevics-fanatikus. Az egyik rendező jóval a ceremónia befejezése után azt magyarázza: ez lesz a szocialisták, Milosevics politikai örököseinek zarándokhelye... OLÁH ZOLTÁN