Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-18 / 65. szám
2 .-' '^¿.'ií , • BELFÖLD -' K Ü L F Ö L'DT SZOMBAT, 2006. MÁRCIUS 18. VALUTAVÁLTÓ Fotiós: OIP Fogadjon örökbe j a Tappancstól í egy hűséges társat! Kidobott kutyák várják befogadóikat, hogy életük jóra fordulását meghálálhassák. Érdeklődni: 70/380-9922 (8-20 között). Számlaszám: HVB Bank 10918001-0000001948600008 OÍLMáGYARORSZáG FN954 «őd»« DÉLVILÁG Exkluzív lakóautóbemutató Hódmezővásárhelyen 10-16 óráig a Táncsics M. út 10. , szám alatt. Info 06-30/9532-634 Gál: A Fidesz nyolcmillió választót tart nyilván pártszimpátia alapján Tiltott gyulai adatbázis BÉKÉSCSABA (MTI) Közös megegyezéssel távozott munkaköréből az a gyulai kistérségi menedzser, akinek számítógépén a város választóiról több mint nyolcezer adatot találtak. Az OVB csütörtökön megállapította, hogy ezeknek az adatoknak a (elhasználása alkalmas lehetne arra, hogy a választási eljárás alapelvei sérüljenek. Lebenszky Attila, a kistérségi iroda vezetője elmondta, hogy beosztottjával korábban több munkahelyi konfliktusa is kialakult, sőt munkatársa számítógépén több olyan elektronikus levelet is találtak, amelyekből kiderült, hogy tájékoztatja a sarkadi polgármestert különböző gyulai vonatkozású ügyekről. A Fidesz csütörtöki közleményében ügy reagált: nincs közük az „állítólagos adatbázishoz", az ügyet pedig tudatos MSZP-s provokációnak tarják, amely jelöltjeik ellen „országszerte folyó lejárató kampány része". A menedzser számítógépét közjegyző jelenlétben ellenőrizték, és abban a levelek mellett több mint nyolcezer nevet tartalmazó adatbázist is találtak. Lebenszky Attila elmondta, hogy a nevek,' hol ábécé sorrendben, hol utcák szerint voltak csoportosítva, mellettük, illetve fölöttük szerepelt a szimpatizáns szó, vagy csak egy sz betű. Közleményében az ellenzéki párt azt írja, hogy az eltanácsolt dolgozó nem Fidesz-tag, sőt információik szerint MSZP-szimpatizáns, aki ezért eddig bizalmi állást töltött be Gyulán. A Fidesz átlépte azt a határt, amely elválasztja a demokratikus rivalizálást a polgárháborútól mondta Gál J. Zoltán, az MSZP kommunikációért felelős vezetője. A gyulai választókról készített lista alapján azt lehet feltételezni, hogy a Fidesz nyolcmillió magyar választót tart nyilván pártszimpátia alapján - közölte a szocialista politikus, hozzátéve, hogy az Országos Választási Bizottság büntető feljelentést tesz. Gyurcsány az euróról BUDAPEST (MTI) A miniszterelnök szerint népszavazást kell tartani az euró bevezetéséről. Az MDF kampányfogásnak tartja a népszavazás ötletét. „Meg kell kérdeznünk az embereket, akarják ezt, vagy nem" mondta Gyurcsány Ferenc a Világgazdaság című lapban pénteken megjelent interjúban. A miniszterelnök tegnap Hajdúszoboszlón is hangsúlyozta: 2008-ig megteremtik az euró bevezetésének feltételeit, de utána meg kell mondani, hogy mi legyen a nemzeti valutával, a közös valuta bevezetése milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal jár. Az euró bevezetésével ugyanis az ország lemond függetlenségének egy részéről. Lemond a kamatpolitikáról, vagyis elveszít egy lehetőséget, igaz, elveszít kockázati tényezőket is - fogalmazott a miniszterelnök. Az MDF kampányfogásnak tartja a népszavazási ötletet, sz SZDSZ szerint sem népszavazásra, hanem az emberek meggyőzésére van szükség - reagált Kuncze Gábor Hajdúböszörményben. Mikola nyílt levele Mikola István, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje nyílt levélben fordult csütörtökön Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, akitől arra vár választ, hogy a kormány valóban fizetőssé akarja-e tenni az egészségügyet. „Nem" - volt a nyílt levélben feltett kérdésekre adott tömör, kormányszóvivői válasz. BUDAPEST (MTI) Az Ortón-kormány volt egészségügyi minisztere egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen közölte: azért fordult levéllel a kormányfőhöz, mert szerinte Veres János pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában utalt arra, hogy „a Gyurcsány-kormány fizetőssé tenné az egészségügyet". Mikola István többek között arra vár választ, igaz-e, hogy ha az MSZP-SZDSZ-koalíció marad kormányon, akkor az egész-' ségügyi szolgáltatásokat közvetlenül a társadalombiztosítási hozzájáruláshoz kötik, hogy a betegeknek fizetnünk kell a gyógyszerek felírásáért és az orvosi vizsgálatért. Mint mondta, nagy rémületet keltett az orvostársadalomban a Népszabadság nemrégiben megjelent cikke, amelyben a kórházak számának radikális csökkentéséről írtak. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: ha a Fidesz kerül kormányra, akkor egy kórházat sem zárnak be, de strukturális átalakítást terveznek. A Bloomberg hírügynökség még február 17-én közölt interjút Veres Jánossal. A pénzügyminiszter arról beszélt, hogy 2008-ig, amikor is a költségvetési hiánynak az akkori GDP három százalékánál alacsonyabbnak kellene lennie, mintegy 700 milliárd forinttal kell lefaragni a deficitet. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a Gyurcsány-kormány újraválasztása esetén az egészségügy átalakítását is tervezi. „Valahogyan korlátoznunk kell a jelenleg rendelkezésre álló szolgáltatásokat, ez igaz a támogatott gyógyszerek használatára, az orvosi és a kórházi ellátásra, ezek mostanában nem mindig esnek egybe a tulajdonképpeni egészségi állapottal" - idézte a hírügynökség a pénzügyminisztert. Szijjártó Péter a magyarázatot vagy a Magyar Posta vezetőitől vagy a megbízóktól várja, mert szerinte nem postások magánakciójáról, hanem felsőbb utasításra elkövetett súlyos törvénysértésről van szó. A postások felsőbb utasításra hivatkoztak az MSZP-szórólapok átadásakor, erről számoltak be a Fideszhez forduló nyugdíjas panasztevők tette hozzá. Úgy vélekedett: az eset azt mutatja, hogy „komoly bajban vannak a szocialisták, s bizonyítja, hogy a választási győzelem, a hatalom megtartása érdekében semmi sem drága" Megfogalmazása szerint a kézbesítési ügy olyan látszatot kelt, mintha a szocialista párttól kapnák a nyugdíjat az idős emberek. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője pénteken, a győri sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Posta hálózata minden versengő párt számára nyitott. Vételi Eladási •""» 253,26 266,24 208,11 218,79 JEK" 365,54 384,28 üorona 8,64 9,54 £)n.33,59 37,13 "0* 160,44 170,36 szlovák korona o,t>l /,Jl Péntektől a Pannon és a T-Mobile 7,2 millió előfizetője mobiltelefonon megválthatja a személyautókra is érvényes Dl típusú 4 napos autópálya-matricát - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. BUDAPEST (MTI) Kóka János a sajtótájékoztatón elsőként fizetett SMS-ben az autópálya használatért. Nagy Attila, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezérigazgatója közölte: néhány hetes próbaidő után várható, hogy más kategóriára is kiterjesztik az SMS-es díjfizetést. A Dl-es matricából 2005-ben 6,8 miUió darab fogyott, 900 ezerrel több, mint 2004-ben, az idei első két hónapban 780 ezret vásároltak a személyautósok. Nagy Attila elmondta: az autópálya használata előtt a Pannon, illetve T-Mobile ügyfeleknek a 8100-100-as számra kell elküldeniük a rendszámot SMS-ben úgy, hogy az egyes karakterek lenyomása között ne legyen szóköz. A vásárlást visszaigazoló SMS válaszüzenet megérkezése után már használhatók a matricás rendszerben érintett autópályák az azt követő harmadik napon 24 óráig. Az autópálya-matrica díján túl a mobiltelefonos vásárlás 100 forint alkalmanként. Nagy Attila kiemelte, hogy az úthasználati díj megfizetését az AAK - a gépjárművek megállítása nélkül rendszám alapján, elektronikus úton a matricaköteles autópálya-szakaszok bármely pontján ellenőrizheti. Hozzátette: az úthasználati díj megfizetését igazoló SMS-t célszerű az érvényesség ideje alatt megőrizni. Inotay Balázs, a Cellum Magyarország Rt. igazgatója, a rendszer alapját képező micropayment szoftver kifejlesztője közölte: a fejlesztés több száz millió forintba került. Ezt a programot használják Szegeden a parkolási díj kiegyenlítésére, illetve Budapesten a Jövő Háza belépőjének megvásárlására is. Szerverügyben nem kell kihallgatni Rogán Antal válaszolt Okafogyottá vált Rogán Antal tanúkénti kihallgatása a szerverügyben, miután a fideszes politikus a hét elején küldött levelében a rendőrség minden kérésére maradéktalanul válaszolt - erősítette meg Schőn Péter őrnagy, a BRFK szóvivője az MTI-nek pénteken a Népszava értesülését. A rendőrség korábban levélben szólította fel Rogán Antalt, a Fidesz kampányfőnökét, hogy bocsássa a nyomozó hatóság rendelkezésére annak a három embernek a nevét, akiknek a felelősségét a Fidesz belső vizsgálata megállapította a szerverügyben. Szórólap a nyugdíjjal A Fidesz arra vár választ, kitől kaptak utasítást győri postások arra, hogy a nyugdíjjal együtt kézbesítsék az MSZP nyugdíjemelési programját ismertető szórólapot Győrött. GYŐR (MTI) Diákmegmozdulások Franciaországban Tisztelt Lakosság! Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi. Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2006. március 7-én kelt levelében megküldte a MAGNUM Hungária Centrum Kft. által, a hódmezővásárhelyi Népkert területén tervezett bevásárlóközpont létesítéséhez szükséges közleményt és annak mellékleteit. A közlemény és mellékletei megtekinthetők Hódmezővásárhely Megyei Jogú város Önkormányzatának hirdetőtábláján, valamint az emelet 24. szobájában. st Sztrádamatrica SMS-ben Nagy Attila és Kóka János a sajtótájékoztatón Fotó.MTI/Kollányi Péter PÁRIZS (MTI/AFP) Közel 800 tüntetőt vettek őrizetbe a csütörtöki franciaországi diákmegmozdulások során, csak Párizsban 18()-at. E számadatokat csütörtökön késő este közölte Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, aki bajkeverőknek nevezte a tüntetés résztvevőit. A párizsi prefektúra szerint 46 rendőr sebesült meg az összecsapásokban, közülük 11-et kórházba kellett szállítani. Sarkozy szigorú büntetést helyezett kilátásba az őrizetbe vetteknek. A miniszter „szélsőbaloldali és szélsőjobboldali aktivistákra", valamint huligánokra hárította a felelősséget az erőszakos cselekményekért. Párizsban az összecsapások fő színtere a latin negyed, es a közelében lévő Sorbonne egyetem környéke volt A tüntetők, akik az első munkavállalásról szóló, a fiatalokat megítélésük szerint kiszolgáltatott helyzetbe hozó törvény ellen tiltakoztak, Molotov-koktélokkal, hist bombákkal és utcakövekkel fogadták a vízágyúkkal és könnygázzal támadó rendőröket. A fiatalok kukákat gyúitottak lel és gépkocsikat rongáltak meg többek között Toulouse-ban, Montpellier-ben és Chalon-sur-Saone-ban. Tüntettek a diákok Marseille-ben, Strasbourgban és Bordeaux-ban is. Párizsban az UNEF baloldali diákszövetség szerint 120 ezren, a hatóságok szerint 33 ezren vettek részt a megmozdulásokban. Ugyancsak erősen eltérnek az országos szintű részvételi adatok: a szervezők 500 ezerről számoltak be, a rendőrség feleannyiról. 46 rendőr sebesült meg az összecsapásokban, 11 -et kórházba kellett szállítani Forrt: MTl/AP/Michel Auler Főszerkesztő: SZETEY ANURAS • Főszerkesztő-helyettes.: ŐRH FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZ1 RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS Imelléklctekl, KARNOK CSABA (fotói, SULYOK ERZSÉBET (hir és információi, SÜLI RÓBERT |spott| • Délvilág szerkcsztóségvczetó: BAKOS ANDRÁS'(CsonRrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: ISA. TMefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.dclmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegín dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TM./fax: 62/241-905. Hirdetési tei./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: •fl-l./fax: 62/213 19«. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tél. 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TH./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadőigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZPÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.n-ricsztési vezető: KÖTI ZOLTÁN, "fcrjcsztev 62/567-864 Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen híkható|. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Dclmagyarorszigl, 1355 Ft (Délvilág) »Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • 1SSN0133-02SX (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvdágl »A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagia. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN