Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-14 / 62. szám

12 • KAPCSOLATOK» KEDD, 2006. MÁRCIUS 14. MEGKERDEZTÜKAMAKOI OLVASOT Használt-e futárszolgálatot í STIKA ANTAL rokkantnyugdíjas: - Ismerem ezt a szolgáltatást, tu­dom, hogy például könyveket, iratokat lehet így célba juttatni, de még soha nem éltem vele. Még pizzát sem rendeltünk, in­kább a feleségem által sütöttet esszük. Egyébként kényelmes szolgáltatás ez, ha szükség volna rá, biztosan én is igénybe ven­ném. IMRE ADRIENN logopédus: - Hallottam már róla, de nem kaptam és nem is küldtem így még semmit. Nem volt még szükségem arra, hogy a postá­nál gyorsabban eljuttassak va­lahová küldeményt, árut sem szívesen rendelek. Azt tudom, hogy a fővárosban már gyak­ran használják ezt a szolgálta­tást. • POSTABONTAS Jobban élek, mint 2002-ben ? Postaládámban egyre több szórólapot, kampányfüzetet találok, mely­nek szerzői azt bizonyítják nekem, jobban élek, mint 2002-ben. Az elmúlt négy évben nem kaptam annyi nyugdíjemelést a 13. havi nyugdíjjal együtt sem, ami fedezte volna az áram, gáz, vízdíj, gyógy­szer, benzin, fölvágottak, tejtermékek, péksütemények árainak eme­lését. A nem fertőzött zöldséget, gyümölcsöt is jóval drágábban lehe­tett megvásárolni. A feltett kérdésre a válaszom: nem. Április 9-én elmegyek választani, de a 2002-ben „Jóléti rendszervál­tás"-t ígérő pártra (nem csinálták meg) nem szavazok. FILEP MIKLÓS, SZATYMAZ Gondolatok az ügynökmúltról ­inkább a jövővel foglalkozzunk Olvasva a Délmagyarország már­cius 4-i számát az ismét fellán­golt ügynökvitáról elhatároztam, hogy ehhez az „ügynökcsont­hoz" objektivitásra törekedve né­hány gondolatot fűzök. Megítélésem szerint az az állí­tás, hogy ügynöklista nyilvános­ságra hozatala a feltétele annak, hogy tisztán lássuk az egykori diktatúra elnyomó működésé­nek rendszerét, számomra érthe­tetlen, egyszerűen humbug. Vég­képp elképeszt, hogy a közvéle­ményre kívánják bízni az érin­tett személyek megítélését. In­dulatokkal terhes társadalom nyakába varrni a becsületbírói szerepet több mint felelőtlenség. Megmérgezi az emberi kapcsola­tokat, érzelmek, szenvedélyek fe­lelőtlen felszitását eredményezi. Politikai illúzió az a felfogás, hogy méltatlan támadással, zak­latással, rágalmazással szemben jogszabállyal, törvénnyel bizto­sítható a közélet tisztasága. Következményeket nem mér­legelő, szakmailag is felelőtlen politikának tartom azt, hogy a III/III-as csoportfőnökségen kí­vül a hírszerzőkre, kémelhárí­tókra, katonai elhárítókra opera­tív technikai személyekre is ki­terjesztik az ügynöktörvényt. A társadalom többségét, külö­nösen a rendszerváltás óta fel­nőtt generációt nem érdekli az ügynökség. A politikusoktól azt várják, hogy ne a múltba révedő fosszilis ügyekkel foglalkozza­nak, meddő vitatkozással töltsék idejüket, hanem azt, hogy az or­szágért, az ország népének boldo­gulásáért fáradozzanak. PARÁZS BÉLA, SZEGED ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6.) veszi fel és látja el. sebészeti (nem balese­ti!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kór­ház (Kálvária sgt. 57 ) tart. valamint a sür­gősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sür­gős ellátást igénylő, felnőtt betegeket. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti bete­gek ellátása a gyermekklinikán történik. Szerdán a balesetet szenvedett személye­ket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!) fel­vételi ügyeletet a sebészeti klinika. Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kór­ház tart, valamint a sürgősségi betegellá­tó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sürgős ellátást igény­lő, felnőtt betegeket. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbete­geket a sebészeti klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától más­nap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasár­nap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. He­lye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. GYERME KG YÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszü­neti napokon pedig reggel 7.30 órától más­nap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kos­suth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órá­tól 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órá­tól 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174. KOSKA SZILVIA ANGÉLA meós: - Egyszer a lányom kapott futár­szolgálaton keresztül egy sürgős csomagot, azt hiszem, könyv volt, de mi még nem küldtünk így semmit. Gyors és biztonsá­gos módszere a küldemények el­juttatásának, ha szükségem vol­na rá, valószínűleg élnék vele, mert szerintem nem is túlságo­san drága. LEKA ZOLTÁN diák: - Tudom, hogy létezik ez a szol­gáltatás, de ha a pizzafutárt és a csomagküldő szolgálatot nem számítjuk, akkor azt mondha­tom, nem használtam még ezt a lehetőséget. Itt, Makón talán ke­véssé ismert szolgáltatás ez, pe­dig szerintem praktikus, megfi­zethető. Előbb-utóbb teret hódít majd. IGEN NEM Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS aamlazasanorwat tarja smrint történik. 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu ALLAT0RV0SI ÜGYELETEK SZEGEDEN ES KORNYÉKÉN Szerdán reggel 6 órától csütörtökön reggel 6 óráig SZEGED VÁROS TELJES KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS ALGYŐN Március 15-én: dr. Haraszti Péter, Szeged, Közép fasor 40. Tel.: 06-30-9-433-210. DOMASZÉK, RÖSZKE Március 15-én: dr. Kovács Tibor, Mórahalom, Felszabadulás u. 45. Tel, 06-30-9-653-114. BAKS, CSENGELE, DÓC, KISTELEK, PUSZTASZER, ÓPUSZTASZER Március 15-én: dr. Huszár Péter, Csengele, Felszabadulás u. 40. Tel,. 06-30-5-191-829. BALÁSTYA, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ Március 15-én: dr. Martinék Vilmos, Szatymaz, Kukovecz Nana u. 7. Tel, 62/283-180 és 06-30-9-451-386. MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK Március 15-én: dr. Kovács Tibor, Mórahalom, Felszabadulás u. 45. Tel, 30-9-653-114. ÁSOTTHALOM, ÖTTÖMÖS, PUSZTAMÉRGES, RÚZSA Március 15-én: dr. Szőke Csaba, Ásotthalom, Dell u. 49. Tel, 62/291-769 és 06-30-3-245-032. BORDÁNY, FORRÁSKÚT, ÜLLÉS, ZSOMBÓ Március 15-én: dr. Papp Zalán, Üllés, Vásártér u. 1. Tel, 06-20-9-739-149. DESZK, KLÁRAFALVA, KÜBEKHÁZA, SZŐREG, TISZASZIGET, ÚJSZENTIVÁN Március 15-én: dr. Mender Ferenc, Szeged, Küküllői u. 5. Tel, 06-30-2-571-838. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köte­lesgondoskodni. VÁSÁRHELYEN ES KORNYÉKÉN A Belvárosi Állatorvosi Rendelő és Állatpati­ka fél 9 órától 11 óráig tart rendelést a Bocskai u. 1. szám alatt. Tel, 62/247-053, 06-30-3-466-539 és 06-30-2-620-105. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS MÁRTÉLY TERÜLETÉN Március 15-én: dr. Borka Attila, Szikáncs, Dózsa u. 1. Tel, 06-30-9-579-996. A Dózsa Gy. u. 2. szám alatti állatorvosi rendelőben szombaton 8 órától 11 óráig dr. Papp Károly tart ügyeletet. Tel, 62/241-309. KÚTVÖLGY-SZÉKKUTAS TERÜLETÉN Március 15-én: ifj. dr. Makay Attila, Székkutas, Károlyi u 92. Tel, 06-30-4-997-645 tart ügyeletet. MAKÓN ES KÖRNYÉKÉN MAKÓ, FÖLDEÁK, KIRÁLYHEGYES, KISZOMBOR, MAROSLELE, ÓFÖLDEÁK TERÜLETÉN Március 15-én reggel 6 órától 16-án reggel 6 óráig: dr. Nagymáté Csaba, Makó, Mátyás újsor 1. Tel, 62/209-484 és 06-30-4-029-269. CSANÁDPALOTA, MAGYARCSANÁD, NAGYLAK, PITVAROS, KÖVEGY, APÁTFALVA, AMBROZFALVA, NAGYÉR TERÜLETÉN Március 15-én reggel 6 órától 16-án reggel 6 óráig: dr. Hegyes Tibor, Csanádpalota, Gerle u. 2/C. Tel, 62/263-083 és 06-30-9-985-697. CSONGRÁDON ÉS KÖRNYÉKEN CSONGRÁD, BOKROS, FELGYŐ, CSANYTELEK ÉS TÖMÖRKÉNY ügyeletes állatorvosa Március 15-én: dr. Lovászi Zsolt, Csongrád, Muskátli u. 20. Tel, 63/484-860 és 06-30-4-095-356. CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasz­talataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsola­tok@delmagyar.hu címre küldhetnek. VIGYAZAT! Bárányi Ilona jelezte Petőfitelep­ről, hogy arrafelé egy vékony, magas fiatalember próbál 20 ezer forintot idősekkel felváltatni. A hölgy szerint jó lenne, ha a ma­gányos, idős emberek semmi­lyen indokkal nem engednének be senkit a lakásukba. HÓ, HÓ, HÓ Kunz Péter szegedi olvasónk fel­háborodva számolt be arról, hogy Dorozsmáról jött be tegnap dél­előtt autóval a belvárosba, de sem útközben sem később, nap­közben, nem látott egyetlen hó­kotró autót sem, pedig tudni le­hetett, hogy lesz hóesés. ÚJSZENTIVÁN A 20/981-8444-ről jelezte új­szentiváni olvasónk, hogy már a kukásautó sem tud bejönni a fa­lu több utcájába a nagy sár miatt. Olvasónk szorgalmazta az úttest járhatóvá tételét. MADARAK A 70/582-4234-ről érkezett SMS küldője amiatt aggódik, hogy amíg az állatkerti madarakat be­oltják a vándormadarak érkezése előtt, a rengeteg galambbal senki sem foglalkozik, pedig azok is érintkezhetnek beteg madárral is. VÁLASZTÁSRA KÉSZÜLVE Néhány nappal ezelőtt volt egy levél bedobva hozzánk. A cím­zett L. M.-né Szeged X utca 9. Először úgy véltem, hogy félreér­tés lehet, mert ebben az utcában 9/a és 9/b van, és egyik házban sem lakik L. M.-né. Aztán meg­néztem a feladót, és az egyik or­szággyűlési képviselő volt. A le­velet visszavittem a postára, ahol a postás nő azt mondta, hogy visszaküldik a feladónak. Úgy látszik, hogy egyes politikusok, pártok mindent bevetnek azért, hogy megnyerjék az idei válasz­tásokat, véli Török Dániel Pál Szegedről. MEGJÖTTÜNK SZEGED SÓREGI TAMARA Március 9., 8 óra 50 perc, 3920 g. Sz.: Bar­ta Tímea és Sőregi Tamás (Szeged). PAPP ZSOLT Március 10., 20 óra 05 perc, 3200 g. Sz.: Merfelsz Mónika és Papp Zsolt (Sándortal­va). BECSKEI HUNOR KE VE Március 10., 21 óra 25 perc, 3200 g. Sz.: Csányi Krisztina és Becskei László (Sze­ged). PIGNICZKI PATRIK Március 10., 21 óra 35 perc, 3300 g. Sz,: Szili Katalin és Pignlczkl Ferenc (Dóc). LADÁNYI ESZTER Március 10., 7 óra 45 perc, 2440 g. Sz.: Gaurán Beáta és Ladányi Dániel (Szeged). KORMÁNYOS MÁRTON Március 12., 10 óra 40 perc, 3500 g. Sz.: Maczkó Gabriella és Kormányos Antal (Hód­mezővásárhely). OLLÁRI PANNA FRUZSINA Március 13., 7 óra 40 perc, 3490 g, Sz.: Nagy Noémi és Ollári Gábor (Szeged). KACSARI SZONJA Március 13., 9 óra 55 perc, 2970 g. Sz.: Fo­gas Dominika és Kacsari Zsolt (Móraha­lom). SZÉKELY ALEX ÁLIN Március 11., 11 óra 37 perc, 3120 g. Sz.: Hegyes Bernadett és Székely Álin László (Szeged). SZŰCS HENRIETTA Március 11., 23 óra 33 perc, 3520 g. Sz.: Börcsök Melinda és Szűcs Zsolt (Móraha­lom). VETŐ FANNI Március 11., 23 óra 55 perc, 3600 g. Sz.: Szekeres Erika és Vető Zsolt (Rém). LŐVINGERMÁTÉ Március 12., 4 óra 20 perc, 3780 g. Sz.: Pekárity Irén és Lővinger Miklós (Sze­ged). FARAGÓ ZOLTÁN BUDA Március 13., 7 óra 03 perc, 3100 g. Sz.: Varga Ildikó és Faragó Zoltán (Sze­ged). VÁSÁRHELY SIMON ZSOLT Március 10., 13 óra 45 perc, 2960 g. Sz.: Fehér Rózsa és Simon Ernő (Vásárhely). SZENTES KOSKA CSABA FERENC Március,10., 2 óra 43 perc, 3400 g. Sz.: He­gyesi Mária Terézia és Koska Csaba (Csanytelek). UJSZÁSZI MÓNIKA Március 10., 10 óra 35 perc, 3500 g. Sz.: Lantos Mónika és Ujszászl Antal (Csong­rád). GÁBOR GERGELY LAJOS Március 10., 16 óra, 3340 g. Sz.: Plskó Zsu­zsanna és Gábor Lajos Tibor (Szentes). NYÁRI LEVENTE PATRIK Március 11., 6 óra, 3810 g. Sz.: Tóth Katalin és Nyári Róbert Zsolt (Szeged). SEBŐK JÓZSEF DÁVID Március 13., 3 óra 30 perc, 3730 g. Sz.: Mi­hály Matild és Sebők József (Tömörkény). Gratulálunk! H0R0SZK0P fP KOS: Gyakran nehéz összeegyez­Tk.1 tetni munkáját magánéletével. Ügyesen keresse az arany középutat, ked­ves Kos! Igyekezetét előbb-utóbb siker ko­ronázza. BIKA: A kora reggeli órákban késé­• I sekkel kell számolnia. Kerülje a ne­héz tárgyak emelését, és a rohanást! Kollé­gáival beszélje át az üzleti ügyeket! IKREK: Széles mosollyal megy lmunkéba, jókedvének senki és semmi nem szabhat gátat. Kitűnően érzi magát a bőrében. Sugárzik önről a megelé­gedettség, a boldogság. RÁK: Készüljön fel lelkiekben vala­^^Imifajta visszalépésre, visszaesés­re. Munkája vagy magánélete területén szá­mos probléma adódhat. Gondolkodjon el ezek okán! OROSZLÁN: Az érzelmek vezethe­*^ítik tetteit. Túlfűtött, romantikus hangulatában meggondolatlan dolgokat mondhat. Kerülje a tettlegességet, mert megbánhatja! ek SZŰZ: Nehezen érvel, különösen ^^iegy olyan helyzetben, ahol ön is érintett. Érzelmei nagyban befolyásolhatják az ügy menetét. Elfogulatlanul kell a dolgok­hoz állnia! /0\ MÉRLEG: Az újításokat üdvözölje Wwlés támogassa! A technikai hala­dással folyamatosan könnyebbé válik mun­kájának elvégzése. Segítőkészségéért kitün­tethetik a mai napon. SKORPIÓ: A versenyszellem, a ri­valizálás vágya, a győzni akarás hajtja a Skorpiót. Valószínűleg saját magá­nak akar bizonyítani. A realitás határait azonban vegye figyelembe! f \ . NYILAS: Munkája ma odaadást, j-^i I türelmet és végtelen kitartást köve­telhet meg. Saját érdekében legjobb belátá­sa szerint végezze kötelességét! Este láto­gassa meg szüleit! BAK: Aktív nap vár a Bakra! Az uta­'JBk zás és a barátok, a beszélgetés és véleménycsere játszanak főszerepet. Kiváló­an érzi magát a bőrében, jó a közérzete. ^fcj VÍZÖNTŐ: Kedvesétől ne kérjen és ne várjon anyagi segítséget! Kap­csolatukat nem kívánt irányba vezetheti ké­rése. Esetleges anyagi gondjait oldja meg egyedül! ft^ HALAK: Csak akkor kérjen köl­csőn. ha valóban szüksége van rá, kedves Halak! Anyagilag nem mások segít­ségével kell bebiztosítania magát. Álljon a sarkára! Mára kérdeztüks Vett*e már igénybe futárszolgálatot? / Következő kérdésünk. Visel-e kokárdát^ március 15-én? ^

Next

/
Thumbnails
Contents