Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-08 / 57. szám
SZERDA, 2006. MÁRCIUS 8. •SPORT» I 17 A másodedzői feladatot az egykori válogatott Donkó Orsolya tölti be A kitűzött célért hajtanak Új edzője van a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapatának. Hétfő óta Domokos Mihály irányítja a szakmai munkát, segítője a klub egykori válogatott játékosa, Donkó Orsolya lett. Az új trénerrel beszélgettünk. - Gondolta volna, hogy újból első osztályú csapat edzője lesz I - Hét éve saját döntésem volt, hogy abbahagyom a trénerkedést. Kilenc éven keresztül irányítottam a szegedi együttes munkáját. Termesztésen gondoltam arra, hogy egyszer visszatérek. De azt nem sejtettem, hogy ez már most, ebben az idényben bekövetkezik. - Miért váltak meg Zseljko Dokicstól? - Már decemberben felvetődött az edzőkérdés. Nem várt vereségeket szenvedett a csapat. A Szekszárd elleni idegenbeli fiaskó után már a vezetőség is sürgette a váltást. Elfogadhatatlan volt a Szeviép-Szeged mutatott produkciója, kulcsjátékosaink gyenge teljesítménye. Hétfőn kora délután a klubvezetés döntött a személycseréről. - Nem is tárgyaltak más edzővel1 - De! Hárommal. Sajnos, egyikük sem volt mozdítható, így kerültem a képbe. - Az ügyvezetői pozíciója mellett a főiskolán is tanít. Mennyire tudja összeegyeztetni az edzősködést a munkáival? - Szerencsére van segítőm. A Szeviép egykori válogatott irányítója, Donkó Orsolya a másodedző, így a délelőtti foglalkozások nagy részét ő tartja. Az idény végéig vállaltam a tréneri munkát, természetesen keressük a megoldást, vannak kiszemeltjeink a kispadra. Domokos Mihály vezetésével készül a Szeviép együttese Fotó: Gyenes Kálmán - A négy közé kerüléshez csoda kellene, a Sopront kellene legyőzni a rájátszásban. Az idény elején a klubvezetés a nemzetközi kupaszereplést tűzte ki célul. Változtattak ezen ? - Nem! Éppen ezért éreztük úgy, hogy új szakember kell a csapathoz. Szeretnénk az ötödik helyen végezni. Nagy valószínűséggel a Szolnokkal csatázunk majd az 5-8. helyért. Szeretnénk legyőzni őket, és minél jobb pozícióban végezni a bajnokság végén. - Nem lesz könnyű feladata, hiszen Violeta Vukovics megsérült. Mi a helyzet a szerb centerrel? - Még mindig sérült. Egyelőre még nincs pontos diagnózis, hiszen bevizesedett a térde. Lehet, hogy három, négy hétre dől ki, de az is elképzelhető, hogy az idény végéig nem tud pályára lépni. Nagy veszteség lenne a kiválása. - Kemény fába vágta a fejszét! - Mindannyian azért dolgozunk, hogy ismét jó legyen a csapat, eredményesen játszanak a lányok. Szeretnénk elmozdulni a hetedik helyről, megszerezni az ötödik helyet a bajnokság végén. SÜLI RÓBERT EREDMÉNYES MtiLT Domokos Mihály Békésen ismerkedett meg a kosárlabdával. A kisvárosban lett először edző. Ezután a JGYTF csapatainál tevékenykedett éveken keresztül. 1990-ben ült le először az egykori Szeol AK kispadjára. Hat idényen keresztül, közel 305 meccsen irányította az első osztályú együttest. A legnagyobb sikerét 1992-ben érte el, csapata az 5. helyen végzett. 1999-ig edzősködött a Szeged KE-nél, a Szeviép-Szeged ügyvezetője pedig 2006 január 1-je óta. Dortmundi meghívás MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi VSE atlétái olyan jól szerepeltek, futottak a közelmúlt versenyein, hogy közülük hárman (Szlatárovics Orsolya, Lengyel Roland, Kormányos Dániel) meghívást kaptak egy dortmundi fedett pályás ifjúsági gálára. Üröm az örömben, hogy 25 ezer forintba kerül személyenként a részvétel - de a klub nagyon szegény. Eredmények: Pest megye nyílt serdülő bajnoksága (Budapest, Téli sátor), 14-15 éves fiúk, 60 m: 1. Lengyel Roland 7.0 mp, 1500 m: 1. Lengyel Attila 4:23.9 p, 4x200 m: 2. Szegedi VSE (Lengyel R., Lengyel A., Szabó Bence, Kormányos Dániel); 14-15 éves lányok, 400 m: 1. Fóris Katalin l:01.4mp., 2. Lóczi Eszter 1:03.5 mp. Hosszúvágta fedett pályás verseny (Budapest, BHSE), junior fiúk (19-20 évesek) 100 m: 1. Lengyel Roland 11.38 mp, 4. Godaish Péter 11.70 mp; junior lányok (19-20 évesek), 100 m: 1. Szlatárovics Orsolya 12,60 mp, 4. Tűhegyi Sára 13,44 mp. Lengyel Roland 0.32 másodpercre van a versenyszám ifjúsági rekordjától úgy, hogy még két esztendő áll rendelkezésére, hogy-ezt ledolgozza, túlszárnyalja. Farkas Attila 1996 óta tartja a csúcsot 11,06 másodperccel. Algyői felmérőérmek MUNKATÁRSUNKTÓL Az Algyői Általános Iskola hét tanulója vett részt a Nemzeti utánpótlás-program és a Magyar Kajak-kenu Szövetség által szervezett győri Héraklész fizikai felmérő országos bajnokságon. Az algyőiek remek eredményekkel zártak, hiszen Csongrád megyéből csak nekik sikerült a dobogó első és második fokára felállniuk. Az 1996-os korcsoportban lani Zoltán az első, Kovács Roland pedig a második helyen végzett. Az 1997-eseknél Kopasz Bálintnál nem volt jobb. A további négy fiatal sportoló, lani Lilla (1993-asok: 17.), Bárányi Anita (1993-asok: 23.), Bakos Máté (1994- esek: 45.) és Jani Attila (1995-ösök: 13.) a középmezőnyben végzett. Felkészítők: Demeter Irén, Kopasz Péter. Közeledik az Oxford-Cambridge verseny Az első francia evezős LONDON (MTI) A nagy múltú Oxford-Cambridge evezősviadal 1829 óta íródó történetében először versenyez majd francia sportoló. A 25 éves Bastien Ripoll, aki a 2004-es athéni olimpián is szerepelt, az oxfordiakat erősíti majd az április 2-i viadalon. A két nagy múltú angliai egyetem hagyományos temzei párharcában jelenleg 78-72-re a cambridge-iek vezetnek, tavaly ugyanakkor az oxfordiak egysége győzött. Egy biztos: idén is izgalmas versenyt izgulhatnak végi Londonban a nézők. « A Szegedi Osz Idősotthonba közétkeztetésben jártas SZAKÁCSOT KERESÜNK. Önéletrajzát várjuk a 6724 Szeged, Zákány u. 25. alá. Tel.: 30/235-0240 A TISZA-MAROSSZOGI VÍZGAZDÁLKODÁSI TARSULAT (Hódmezővásárhely, Móricz Zs. u. 17.) értesíti tisztelt tagjait, hogy a társulat évi rendes küldöttgyűlését 2006. március 23-án (csütörtökön), 10 órakor tartja. A küldöttgyűlés helye: Igási Koccintó Tanácskozóterem, Makó-Igás, Semlyék 1. Napirendi pontok: 1. Jelentés a küldöttgyűlési határozatok végrehajtásáról és az intézőbizottság 2005. évi munkájáról. Előadó: Vízi István társulati elnök. 2. Beszámoló a társulat alapfeladatainak végrehajtásáról, a 2005. évi gazdasági-pénzügyi terv teljesítéséről. Előadó: Balla Iván ügyvezető igazgató. 3. Ellenőrző bizottság jelentése a társulat 2005. évi beszámolójáról. Előadó: Mircsov Mihályné EB-elnök. | 4. Könyvvizsgáló jelentése. 5. A társulat 2006. évi gazdasági tervének előterjesztése, jóváhagyása. 6. Egyéb. Amennyiben a küldöttgyűlés nem lenne határozatképes, a megismételt küldöttgyűlés ugyanezen a napon és helyen, a közölt napirend szerint 10 óra 30 perckor kerül megtartásra, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Vízi István s. k. társulat elnöke —' „ 0 ] Operettgala • tfP'ipnl" / Hel* Stíihling « , — ew¿¿xe/é%Jt/c .xéáxém/ (KfKTMLA^'Operettgála időpontja: 2006., március 16., 19.00 Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház • « rvö^r*•"» tűül Játékunkban 30 db jegyet sorsolunk ki! Egy nyertes 2 db jegyet kap ajándékba Mit jelent magyarul a „frühiing" szó? O tavasz O tél O ősz Név: Cím: Telefonszám: Közreműködnek: Andrejcsik István, Dér Krisztina. Csutka István, Vadász Zsolt, Ladinek Judit, Cecília Lloyd Beküldesi határidő: 2006. március 13., 10.00 Cím: Délmagyarország Kiadó. 6720, Szeged. Stefánia 10. E-mail: marketing@delmagyar.hu »A borítékra rrja rá: Operettgála Jegyárusítás: Szegedi Nemzeti Színház Jegyiroda, Szeged, Kelemen u. 7. , ír-"' B S0BS0 tavifel cm+m' hülfff •ko* | ^-etéssel te isouf^^UG ! Játékunkban 50 előfizetőnk iy nevezes iztosítjuk! Hány km a verseny távja? 100 km 50 km 14 km cpfp-iLJeIöld be, hány fő részére szeretnél nevezést nyerni! . db (Egy előfizető max. 4 db-ot igényelhet!) <r> cm -, ä % * íá mmm % cp %. & % e> <o <£ % o «0«o. s* % Név: ^ t 1\ % «F a, r5 Ss CP % -pr • s3<8, CP <3, CP Cím: 3 a oj ls •aö O. es to I Telefonszám: I