Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-08 / 57. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. MÁRCIUS 9. •MEGYEI TÜKÖR* 13 Az emberek élnek a lehetőséggel Sok gyógyszer kerül vissza a patikákba A patikákban visszaveszik Fotó: Tésik Attila Évente 250 tonna gyógyszert dobtunk ki az elmúlt időszakban - a környezetkímélő szabályozás óta viszont a betegek visszaviszik a patikákba a be nem szedett tablettákat. Egyes felmérések szerint Magyarországon a beteg-orvos találkozások 75 százaléka végződik receptírással, a kiváltott gyógyszereknek legalább egyötödét azonban nem szedik be a betegek. Évente közel 250 tonna gyógyszer került eddig a háztartási szemétbe, ám a néhány hónapja hozott törvény kötelezettséget ró a patikákra: át kell venniük a lejárt szavatosságú pirulákat. A veszélyes hulladék a gyógyszertárakban gyűjtőládába kerül, majd a forgalmazó tovább szállítja - a megye valamennyi patikájára érvényes ez. Csongrádon a központi gyógyszertár vezetője, Páhánné Fantoly Judit elmondta, tapasztalata szerint a betegek a törvény megjelenése óta még nagyobb számban hozzák vissza az el nem fogyasztott tablettákat. A patikában korábban is átvették ezeket a szereket, de az önkormányzat is gyűjti a veszélyes hulladékot. Szentesen Bugyi András, a Kossuth téri gyógyszertár vezetője arról számolt be, hogy a jogszabály megjelenésekor érezhető volt a fellendülés a veszélyes hulladék környezetkímélő kezelésében, mert a betegek közül nagyon sokan hozták el a kis csomagokat. Azóta viszont valamelyest kiürültek a házi patikák. Hódmezővásárhelyen a patikusok úgy látják, hogy a betegek igen tájékozottak ebben a kérdésben, pontosan követik, mely készítmény fogyasztható és melyek értek meg a visszavitelre. Bereczki Veronika, a központi gyógyszertár vezetője örvendetesnek tartja, hogy a páciensek élnek a törvény adta lehetőséggel, és nemcsak a saját egészségüket, de a környezeti szempontokat is szem előtt tartják. A makói Kígyó gyógyszertárban nem egy gyűjtőláda telt már meg a feleslegessé vált tablettákkal és kanalas orvossáSZAZ CSERE VOLT A szegedi Phoenix Pharma Rt. gyűjti össze a megye valamennyi patikájából a hulladékot, s szállítja a tovább a fővárosi megsemmisítőbe. A szabványméretű 70 literes edényeket az elmúlt három hónapban százszor cserélték - tudtuk meg Kiss Ildikótól. A cég üzemvezetője azt is elmondta, ez az adat az országos mutatók felett áll, ami azt jelenti, hogy a Csongrád megyelek környezettudatos magatartást tanúsítanak a gyógyszerkezelésben. gokkal. Fejes Lajosné, a patika vezetője elmondta, hogy az előtérben elhelyezett dobozba az emberek szorgalmasan hordják kis tasakokban a veszélyes hulladékot, amelyet a szegedi gyógyszerforgalmazó rendszeresen elszállít. B. G. FIZETETT POLITIKAI HIRDETES «•GYURCSÁNY FERENC UJ MAGYARORSZAG PROGRAM w Magyarorszagnak nem ködös á hanem konkrét, megválás nanem KonKret, megyaiosnnato terve« KeneneK. Mi olyan programot kínálunk az országnak és benne Csongrád megyének, amellyel nemcsak elérhetjük, de bizonyos területeken túl is szárnyalhatjuk a fejlett európai államok színvonalát. 1. Környezetvédelem • A Dél-Alföld Régió 225 településének több mint egymillió lakóját érintő ivóvízminőségjavító program megvalósítása (Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megyékben összesen 101 milliárd Ft értékben) • Makó és térsége szennyvízcsatornázási fejlesztése 6 településen, 41 ezer ember érdekében 2. Egészségügy fejlesztése • Egészségipari tudományos park és inkubátorház fejlesztése Szegeden 3. Oktatás, iskolák fejlesztése • Iskolafejlesztésre a megye döntése alapján felhasználható összeg 10 milliárd Ft; központi pályázati kiírás alapján felhasználható megyei keret 14,5 milliárd Ft. ez összesen 20-25 iskola felújítását teszi lehetővé • A hódmezővásárhelyi Kozmutcza Flóra Értelmi Fogyatékos Iskola és Otthon felújítása 4. Munkaerő-piaci igényekhez Igazodó szakképzés • Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) létesítése Szegeden 5. Szociális felzárkóztatás, társadalmi összetartozás erősíté/ ' se * Komplex kistérségi szociális fejlesztési projekt Kistelek térV * • ( ségében (Bács-Kiskun megyével együtt 19 érintett településen) / • ( 6. Idegenforgalmi fejlesztések • Kereskedelmi szálláshelyek ) u bővítése * Falusi, bor-, lovas, kerékpáros turizmus fejlesztése —-/^w/ V 7. Regionális Egyetemi Tudásközpont • A Szegedi Egyetemen . , . ) Biopolisz kialakítása (Élettudományi és Bioipari Technológiai ) • A Központ, szoftveripari innovációs kutatóhálózat, műszaki ) ' V Sl képzés fejlesztése) (^S 9 Szeged • / LATOM. HISZEM. AKAROM. Abdul Rahim a katari emír segítségét kérné a tervéhez Arab kórházat építtetne Mindszenten A katari emírtől kérne segítséget egy magánkórház építéséhez a mindszenti Abdul Rahim. A palesztin háziorvos - miután ez az Alkotmánybíróság döntése nyomán újra lehetővé vált-ismét indul önkormányzati képviselőjelöltként a városban, és egy olyan magánpénzből építendő egészségügyi intézményt képzel el, amelyben helyiek és külföldiek is kezeltethetnék magukat. Ilyen „arab kórház" már működik Ausztriában. Az intézmény az orvos szerint fejlődést hozna a térségnek. Magánkórház építését szorgalmazná a mindszenti Abdul Rahim. A palesztin származású orvos harminc éve él a kisvárosban. Szerinte jelentős fejlődést érhetne el a térség, ha egy magas színvonalú egészségügyi intézmény működhetne itt. Az ötlet egyáltalán nem új keletű - fogalmazott érdeklődésünkre Abdul doktor -, hiszen már az 1990-es években is felmerült a kórház építésének ötlete. Ám mind a mai napig csak elképzelés maradt a beruházás, hiszen pénz hiányában kivitelezhetetlen a vállalkozás. Ám a finanszírozásra is tudna megoldást az orvos. Arab országoktól lehetne anyagi támogatást szerezni az építkezésre. Már terve is van arra, hogyan kellene elkezdeni a gyűjtést. - Először mindenképpen a katari emírt kellene megnyerni az ügynek - állapította meg Abdul Rahim. - Az uralkodó ugyanis híres jótékonykodásáról, s ha a kórház építése mellé állna, akkor biztosan más, gazdag arab országok is követnék a példáját. Ennek megvalósítása azonban nem egyszerű - ismerte el a doktor. O mint magánszemély ugyanis nem veheti fel a kapcsolatot az emírrel. Csakis diplomáciai úton, egy hivatalos egészségügyi delegáció érhet el sikert. Ehhez azonban itthon is fel kellene karolni az ügyet. Abdul Rahim Mindszenten arab kórházai .éretne Foto. lesik Attila MEGLEPD, DE MEGE0NT0LAND0 Meglepőnek tűnhet az arab kórház ötlete, ugyanakkor megfontolásra érdemesnek tartja az elképzelést Grezsa István vásárhelyi háziorvos. A témát egyébként az MDF országgyűlési képviselőjelöltjének mindszenti lakossági fórumán vetette fel Abdul Rahim. Grezsa doktor szerint annál is inkább érdemes megfontolni, mert mint mondta: kevesen tudják, hogy egyre több olyan kórház épül, amely például amerikai vagy izraeli segítséggel valósul meg. így aztán arab egészségügyi intézmény is létesülhetne. Több száz munkahelyet lehetne teremteni az arab kórház építésével, ahol persze nemcsak a mindszentiek dolgozhatnának, hanem a környékbeliek is - magyarázta Abdul doktor. Szerinte egyébként az egészségügyi intézménynek kiváló helye lenne a mindszenti fürdőnél, ahol a termálvíz is adott. A hazai gyógyulni vágyók mellett pedig természetesen arab betegeket is fogadhatna a kórház, ami mellé Abdul Rahim szerint egy patinás szálloda is jó lenne. Ha pedig végre megépülne a tiszai híd Mindszent és Baks között, akkor a repülőtérről is hamar el lehetne jutni a kisvárosba. Arab kórház egyébként Ausztriában is működik már jegyezte meg. A mindszenti háziorvos azt is elárulta, hogy az őszi helyhatósági választásokon szeretne indulni a települési képviselői posztért. Nem ismeretlen számára ez a munka, hiszen már dolgozott városatyaként, viszont a törvény miatt választania kellett: orvos vagy képviselő marad, s inkább a gyógyítás mellett döntött. Az Alkotmánybíróság azonban most úgy döntött, nem összeférhetetlen a doktori hivatás és a városatyai poszt, ezért Rahim újara versenybe szállhat a képviselőségért. Ha pedig sikerül bejutnia a testületbe, azon lesz, hogy a mindszenti arab kórház ne csak álom legyen. T.A.