Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-08 / 57. szám

SZERDA, 2006. MÁRCIUS 8. • AKTUÁLIS" 3 Szombaton megnyílik a horgosi határátkelő is Az út autóval az M5-ösön, gyalog a régi átkelőn vezet Szombattól két-két határállo­máson keresztül lehet oda-visz­sza közlekedni Magyarország, valamint Szerbia és Monteneg­ró között. A személy- és teher­gépjárművek, a buszok és mo­torkerékpárok a hét végétől Horgoson is sztrádás országka­pun léphetnek ki, illetve be. Aki lovas kocsival, kerékpáron, munkagéppel, vagy gyalog indul útnak, az a régi határállomást veheti igénybe mindkét olda­lon. Az uniós normáknak megfelelő korszerű röszkei határátkelő már 2002 tavaszán megnyílt, ám on­nan az utat csak egy vargabetű leírásával lehetett folytatni. Szerb oldalon addigra ugyan el­készült az autópálya fél sávja, amelyen kétirányú lett a forga­lom, de csak kerülővel, a régi ha­tárátkelőn keresztül lehetett rá­hajtani. Ezt követően 2005 júniusában szerb oldalon is felavatták a rösz­kei határátkelő tükörképét, a horgosi határállomást, de egé­szen napjainkig nem nyitották meg az autósok előtt. A tavalyi avatáson ott volt a Délmagyor­szág is: az EU-támogatással, 10 millió euróból megvalósult épít­mény kivitelezési munkálatait Az új átkelő az autósokat szolgálja majd Fotó: Karnok Csaba ugyanis pályázaton, 12 cég közül két magyar vállalat, a Mélyépítő Budapest és a szegedi központú KESZ Kft. nyerte el. Az ünnepsé­gen elhangzott, hogy másfél hó­nappal később már használhat­K0KA FUTNI HÍVJA A PARTOKAT Kóka János gazdasági miniszter, a szabad demokraták országgyűlési kép­viselőjelöltje futóversenyre hívta szombatra a parlamenti pártok tagjait az M5-ös autópálya Szeged-Röszke szakaszára - jelentette be Ábrahám Gergely, a miniszter szóvivője. A szabad demokrata politikus hétfőn e-ma­ilt küldött a négy parlamenti párt elnökének, amelyben arra kérte őket, hogy párttársaikkal együtt minél többen vegyenek részt a „balkáni orszá­gokat az Európai Unióval összekötő" autópályán megrendezendő futóver­senyen. A szóvivő elmondta, az ellenzéki pártoktól azt kérte Kóka: „tegyük félre legalább 100 percre az ellentéteinket, és teljesítsük, fussuk le együtt a távot". Az M5-ÖS új szakaszát szombaton délután 3 órakor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adja át, ezt követően indul a futóverseny. A táv 14 kilométer, a szintidő 100 perc. A versenyt a szegedi Napraforgó Futóklub szervezi, a fővédnök Kóka János. ják az autósok az átkelőt, ez azonban csak ígéret maradt. Most, hogy szombaton átadják az M5-ös határig elérő szakaszát, és megnyílik a lehetőség, hogy autópályán haladjon át a forga­lom a határon, a szerbek sem késlekedhettek: ugyanazon a na­pon üzembe helyezik a horgosi határátkelőt. Információink sze­rint csak ma vagy holnap hozzák nyilvánosságra, hogy március 11 -én pontosan hány órakor ren­dezik a megnyitó ünnepséget. Binszki József őrnagy, a röszkei vámhivatal parancsnoka el­mondta: ez nem jelenti azt, hogy a régi szerb határállomás bezár, sőt mi is kinyitjük a saját régi át­kelőnket. - Köztudomású, hogy az autópálya használatát igen szigorú szabályok korlátozzák, így például kerékpárosok, gyalo­gosok, munkagépek, lassú jár­8UNTETNEK MAJD MÁSFÉL KILOMÉTERÉRT? Nehéz helyzetbe kerülnek azok az autósok, akik nem szeretnének kö­zel 15 kilométernyi, Szegedig, vagy az országhatárig megtett útért mat­ricát vásárolni. Megtehetik ugyan, hogy a röszkei csomópontnál men­nek csak fel az M5-ösre, vagy jön­nek le onnan, de akkor másfél kilo­méterért kockáztatják a büntetést. Mivel egy szakasz díjmentesítése a Gazdasági és Közlekedési Miniszté­rium hatásköre, elvben születhet ilyen határozat is. Tegnap a tárcánál nem adtak választ kérdésünkre. művek nem hajthatnak rá. Mivel a gyalogszerrel, lovas kocsival közlekedők is át szeretnének jut­ni, ők a jövőben a régi átkelőt használhatják. B. Z.-F. K. Göncz Kinga Makón MUNKATÁRSUNKTÓL Göncz Kinga esélyegyenlőségi, szociális és családügyi minisz­ter részvételével adták át teg­nap az idei év első bébikötvé­nyeit Makón, a Korona emeleti dísztermében. A rendezvényen ötvenöt - az elmúlt néhány hó­napban született - makói baba szülei kaptak egyenként tízezer forintos kötvényt. Az ünnepsé­gen Búzás Péter polgármester azt hangsúlyozta, hogy ez a gesztus a májusban esedékes faültetéssel együtt remélhető­leg még erősebben köti majd a városhoz az apróságokat, Göncz Kinga pedig azt mondta, hogy a makói kezdeményezés is ihletője volt a kormány ha­sonló, országos bébiköt­vény-akciójának. A miniszter asszony később ci­vil szervezetek vezetőivel, majd a helyi cigány és a román kisebbsé­gi önkormányzat képviselőivel találkozott. Matolcsy: gazdasági fordulat kell A magyar gazdaság jelene és jövője címmel tartott sajtótájékoztatót Szegeden tegnap Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere. A Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke hangsúlyozta: nagyon veszélyes úton halad a magyar gazdaság, mert minden egyensúlyi mutatója romlik, miköz­ben a gazdasági növekedés üteme jelentősen csök­ken. Este Matolcsy Algyőn is fórumot tartott. Csokor, nőnapra FARKAS CSABA Március nyolcadikának női arca van, és nemcsak az arca női. E dátum a virág alakú nők és a női alakú virágok ünnepe, és tudni kell, hogy minden nő virág alakú. Egyes nők jácinthoz hasonlato­sak, bűvölő-bájoló jácinthoz, a kitágult pupülájú, éjfekete tekin­tetből igéző pillantás remeg a félig nyílt, duzzadt ajk fölött, boros­tyánméz, aranyfüst. Más - mint virágzó bonbonmeggyfa, a ké­szülődő tavaszéjben lombtalan és hófehéren, lesütött szemmel áll, remegő és ecsetsűrű szempillákkal, aranyszemcsék fénylenek föl, halk lantzene szól, amely lant formája olyas, akár az illető hölgy csípővonala. Dióbarna szem nyílik föl a félkörív alakú szemöldök alatt, benne irizáló, zöldarany pontok, meglibben a szellő, szemerkélő, márciusi, langy eső az éjszakában, ah, sóhajt a fácska, libegnek a néma villanyfényben, csupa csipke, félig-be­tekintést nyitva, a medalion alakú sziromlevelek: a fácska törzsé­ben bicskafaragás - nyíllal átütött szív, belőle nem növényi nedv szivárog: valódi vér lüktet-csordogál. Ne engedjük! Simítás, és már nem is vér, hanem könny, további simítás, már nem is könny, hanem... hanem... Haladjunk tovább! Tulipán. Holdfényszőkeséget idéz a fehér, s türkiz, távoli tekin­tetet, amely csak néz, és néz, elgondolkozón, és-a hold időnként nappal is látható - föloldódik az égben. Közben tengermoraj. A sárga tulipán: élet, élés, napragyogás, aranyszín-hajzuhatag. Nyugtalanító-titokzatos - smaragdzöld szemmel párosult - vörös hajat idéz a vörös. Melírozott sávok, tarka tulipán, mélyerdőben napnyiladék, vakító fényben suttogó sötét. Orchidea. Átkulcsolja a fa derekát a szára, és maga a virág, sár­gán-bordón, kékségesen-mandarinszínűen, odafönn, a napsütés­fényben, míves, rokokó szirmokkal, vakítón: fölragyog. El kell juttatnunk oda, ez a feladatunk. És végig az úton virág és virág. Hull az égből a szirom. Bakai az új civil elnök Bakai Csaba (képünkön) személyében új elnököt vá­lasztott a civil alapprogram regionális kollégiuma. Bakai Csabát választotta elnöké­vé a Nemzeti civil alapprogram (NCA) Dél-alföldi Regionális Kollégiuma. A szegedi önkor­mányzati képviselő eddig is tagja volt a testületnek, amely most egyhangúlag három évre bizal­mat szavazott neki. Az új elnök elmondta, a siker eddig végzett munkájának elismerése, emel­lett pedig Csongrád megye és a régió eredményeinek méltatása. - A regionális elnök koordinál­ja azt a félmilliárd forintot, amely idén a civil alapprogram­ban a Dél-Alföldre érkezik, és működteti az NCA rendszerét ­vázolta új hatáskörét Bakai Csa­ba. Titkárának Kohári Nándor fi­deszes önkormányzati képvise­lőt kérte fel, aki fizetést és költ­ségtérítést kap. Az elnök vezette kollégium időszakonként ülése­zik; pályázatokat ír ki és bírál el, illetve az elszámolásokat értékeli és elfogadja. Az új elnök terveiről elárulta: változott az alapszabály, az alapprogram már nem csak működési költségekre hirdethet pályázatot. Ettől az évtől progra­mokra adhat pénzt, ezért javasla­taival igyekszik pezsdíteni a ré­gió tavaszi és nyári programjait. Megjegyezte: bár a szíve Csong­rád megyéért dobog, és továbbra is segít, hogy több és jobb pályá­zat szülessen - elnökként a régi­ót képviseli. Bakai a kilencvenes évek elején került kapcsolatba a civil világgal, amikor a képviselői fizetését fel­ajánlotta a Sándorfalváért Alapít­ványnak. Később több egyesület és alapítvány ismerte meg közel­ről, néhánynak vezetőségi tagja lett. 2002 óta képviseli a civileket a Szegedért Egyesület színeiben a szegedi önkormányzatban. D.T. Már esedékes a 13. havi nyugdíj fele A napokban kezdi folyósítani a nyug­díjbiztosító a márciusi nyugdíjakat és vele együtt a tizenharmadik havi ellátás első felét. A másik felét novemberben kapják meg a nyugdíjasok. Pénteken vagy hétfőn érkezik a banki átuta­lással fizetett nyugdíj, a pénzes postások szokás szerint huszadika után kézbesítik. A nyugdíjszelvényen külön tünteti fel a nyug­díjintézet a március havi ellátást, alatta pe­dig a 13. havi nyugdíjrész látható. Ebben az évben fizeti először a nyugdíjfolyósító a ti­zenharmadik havi nyugdíj teljes összegét. A rendelkezések szerint idén és a következő években a plusz havi nyugdíj megegyezik a novemberi nyugellátás teljes összegével. Mivel az idei - inflációval arányos - nyug­díjemelésről még nem született döntés, az eddigi évekhez hasonlóan a márciusi kifize­tés alapja: a márciusban esedékes nyugdíj. A megyében közel 125 ezer nyugdíjas kapja. Országszerte 2,6 millió nyugdíjasnak ösz­szesen 84 milliárd forinttal többet folyósíta­nak márciusban. Ez tartalmazza az idén be­vezetett 4,3 százalékos emelést, és a nyug­díj korrekciós csomagban szereplő esedékes növekedést, vagyis az 50 százalékos özvegyi nyugdíj magasabb, 55 százalék. A nyugdíj másik felét novemberben fi­zetik ki. Ha év közben emelkedik a nyug­díj, a novemberben esedékes összeggel visszamenőleg az emelést is folyósítja a nyugdíjintézet. - Tizenharmadik havi ellátásban része­sülnek, akik tavaly legalább egy napon és a kifizetés idején is saját ésAragy hozzátarto­zói nyugellátásban részesülnek - magyaráz­ta Dudás Józsefné, a megyei nyugdíjbiztosí­tási igazgatóság vezetője. Tehát a plusz havi összeg érinti az öregségi (korengedményes, bányász, művészeti tevékenységet folytatók öregségi és a szolgálati) nyugdíjasokat, rok­kantsági, baleseti rokkantsági, özvegyi, szü­lői és baleseti hozzátartozói nyugdíjasokat, az árvaellátásban részesülőket, a mezőgaz­dasági és szakszövetkezeti nyugdíjasokat. - Nem érinti viszont a tizenharmadik havi ellátás az ideiglenes özvegyi nyugdíj­ban részesülőket, és nem kapják a járadé­kosok sem - hangsúlyozta az igazgatónő. A járadékok - mint a rendszeres szociális já­radék, átmeneti járadék, bányászdolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, házastársi pótlék, jövedelempót­lék - ugyanis nem nyugellátások, hanem a szociális ellátáshoz tartoznak. A nyugellá­tást a nyugdíjfolyósító a nyugdíjalapból fi­zeti, a szociális ellátást pedig a központi költségvetésből finanszírozza. A járadéko­sok 13. havi pénzét a szociális tárca tervezi bevezetni, ám ez egyelőre csak szándék. DOMBAI TÜNDE A FIDESZ A NYUGDÍJRÓL Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kez­deményezte a Fidesz-MPSZ mára a 14. havi nyugdíjról. Lendvai Ildikó szocialista frakció­vezető hétfőn bejelentette: nem vesznek részt az ülésen. Bodó Imre és Balogh László, a Fi­desz szegedi országgyűlési képviselőjelöltjei tegnap sajtótájékoztatón felszólították a me­gyei MSZP-seket: ne hagyják cserben a nyug­díjasokat. A Fidesz kivonná a nyugdíj ügyét a kampányból. A párt egyedül is ülésezik, bár döntést nem hozhat. A 13. havihoz hasonlóan bevezetné a 14. havi nyugdíjat, és megtartaná a korrekciós csomagot. A pénzt járulékcsök­kentéssel teremtenék elő. \ ­WWW.SZEGEDISZABADTERI.HI jegyértékesítés: Átrium Üzletház, Kárász u. 9, TeL: <32 54! -205. Fax: 62 54! -206

Next

/
Thumbnails
Contents