Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-07 / 56. szám
206 -MEGYEI TÜKÖR" SZERDA, 2006. MÁRCIUS 8. SZEMBESÍTJÜK OLVASÓINKKAL Felismeri-e Szeri Istvánt? Új játékunkban arra invitáljuk olvasóinkat, tippeljenek velünk: ki van a képen? Újságíróink mutatnak egy fényképet egy Csongrád megyei híres emberről. Ismeri őt? Mit mond önnek a portré, az arcvonások? SZERI ISTVÁN Ezúttal Szeri István fényképét mutattuk a szegedi járókelőknek. A Tisza Volán Zrt. vezérigazgatóját, a Tisza Volán SC társadalmi elnökét, valamint a Csongrád Megyei Iparkamara elnökét csupán egy válaszoló ismerte fel rögtön. A többiek a szemüvege és bajsza alapján arra tippeltek, hogy politikus, de legalábbis vezető beosztásban dolgozik. Lencsés Andrea gimnazista: - Elsőre nem tudom megmondani, ki ez. Politikus lehet, a szemüvege és a bajsza alapján ez ugrott be. Sportversenyekkel kapcsolatos? Akkor talán menedzser. Vagy inkább edző. Nem megy. Kézilabda? Sajnos, semmilyen sportágban nem vagyok otthon. Jellemző a hely? Ó is szeret padon ücsörögni? Vagy a buszmegálló? Akkor talán buszsofőr. Közeledünk? Buszos és menedzser is egyben? A Tisza Volán jut eszembe. Akkor annak az elnöke. Szalados Nándor buszvezető: - A legfőbb főnököm, Szeri István. Személyesen még nem találkoztunk. Ha kellene, az azt jelentené, hogy valami baj történt, probléma van. A szegedi céges oktatáson láttam már. Egyébként pedig Makóról járok Szegedre és Gyulára. Sporthoz is kapcsolódik a tevékenysége? Akkor bizonyára a kézilabdához és a Tisza Volán csapatához. Nem követem a sportos történéseket, így meccsen nem futhatunk öszVáradi Márton tanár: - Fogalmam sincsen. Ki lehet? Tényleg fogalmam sincs. A mieink? Bajusza, szemüvege? Nem tudom. A sportcsarnokba is jár? Nem úszás? Akkor azért nem ismerős. Ha nem kenus, nem kajakos, nem úszó, honnan ismerném? A labdások közül csak Kővárit ismerem. Jó irány? A Pick főnöke? Árulja el! Gyönyörű bajuszt visel, annyi biztos. Tisza Volán Zrt.? Szeri István? Ó, tényleg, milliószor tekéztem vele együtt. Tréningben megismerném. Kovács Bernadett egyetemi hallgató: - Politikához van esetleg köze? Hát nem igazán tudom. Gazdaság? Vezetőfélének nézem a kora miatt. A szemüvege intelligens emberre utal. Tekintete elgondolkodó, nyilván komoly kérdés foglalkoztatja. A bajusz, hát, a korral jár, szerintem. Az öltözékét elegánsnak gondolom. A sporthoz is köze van? Kézilabda? Akkor sem aktív játékos. Szegedi klubcsapat? A cég nevével megegyezik a csapat neve? Segítene? A buszra nézzek? Ikarus? Tisza Volán? Tájjellegű ételeket, borokat kínál a makói Szent Gellért utcában Politikusból lett vendéglős Izraeli katonai tanácsadó fegyverekről, terroristákról Minden nap a küzdelemről szól 333 Ft naponta év ingyen Casco év garancia SaabQ3 .9 TiDS mow your ívund Mihály Zoltán szívesen beáll a pult mögé Politikusból vendéglőssé avanzsált Makó rendszerváltás utáni első parlamenti képviselője, Mihály Zoltán. Az egykori MDF-es honatya ma már nem politizál, vállalkozása azonban sikeres: termelői borkimérése az évek során hagyományos, tájjellegű ételeket kínáló népszerű kisvendéglővé bővült. A Szent Gellért nevét viselő borház és kisvendéglő tulajdonosára, Mihály Zoltánra Makón sokan úgy emlékeznek, mint a város rendszerváltás utáni első parlamenti képviselőjére. A ma hatvankét esztendős vendéglátós akkoriban a Magyar Demokrata Fórum színeiben jutott mandátumhoz, de a második ciklusban már nem választották meg. Indult 1998-ban is, akkor már mint az MDF-be azóta visszatért Magyar Demokrata Néppárt színeiben - mint maga fogalmaz, gyér eredménnyel. Egyébként két évvel ezelőtt ment nyugdíjba, a hódmezővásárhelyi főiskola adjunktusaként tanított. A szomszédságukban lévő borozó épületét kilenc évvel ezelőtt vásárolta meg. Akkor még nem tudta, mit kezdjen a régi építésű parasztházzal. Azon is gondolkozott, hogy lebontja. Végül azért döntött a borozó kialakítása mellett, mert Balatonedericsen van egy kis présháza, és az ottani borászok arra biztatták, nyisson termelői borkimérést. Az ötlet bevált, a borház hamarosan népszerű lett - ám a jövedéki törvény szigorításai csaknem ellehetetlenítették a hangulatos poharazó fenntartását: megnőttek ugyanis az adminisztrációs terhek. Hogy a vendéglátóhely talpon maradhasson, előbb rendezvényeket szervezett, később - alkalmanként - étellel is várta vendégeit. Hamar kiderült azonban, hogy az alkalmi főzésekhez nehéz szakácsot találni. Nem volt más választása: kisvendéglővé bővítette a helyet. Most már úgy tűnik, ez sem volt rossz elképzelés, hiszen naponta hetven-nyolcvan ember ebédel itt, ráadásul a menüt igénylők számát a kihordás lehetősége is bővíti. A Szent Gellért utcai borozó és kisvendéglő ma hat embernek és - félállásban - két ételfutárnak ad munkát. A képviselőből vendéglőssé avanzsált Mihály Zoltán azt mondja, ma már nagy a konkurenciaharc a vendéglátásban. Makón például már tizenkét helyen ebédelhet-vacsorázhat meg az ember, miközben még mindig nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy étterembe járjanak. Éppen ezért azt vallja: egyedit kell nyújtani a vendégnek. A Szent Gellért specialitása - a tájjellegű termelői borok gazdag kínálata mellett - a főként a hagyoFotó: Szabó Imre mányos magyar ízvilágot képviselő alföldi pásztor- és parasztételeket, többek között bográcsos és kemencés fogásokat felvonultató étlap. Jellemző egyébként, hogy a városból egyedül az ő vendéglője vett részt a Torkos csütörtök elnevezésű programban a napokban, amelynek éppen az volt a célja, hogy az embereket megismertessék a tájjellegű ételekkel, egyúttal a vendéglőbe járást népszerűsítse. A Szent Gellért különben hamarosan újra bővül: az udvaron színpad épül, ahol tavasztól őszig a különböző népszokásokhoz kapcsolódó programokat tartanak, de rendeznek például bolhapiacot is, minden hónap első szombatján. SZABÓ IMRE A POLITIKA A MÚLTÉ Mihály Zoltán nem bánja, hogy már nem vesz részt a politikában. Azt mondja, a szembenállás felerősödött, a viszonyok elmérgesedtek - és ez sajnos a makói közéletre is igaz. Gondolkodott rajta, hogy a mostani parlamenti választásokon újból megméretteti magát az MDF színeiben, bíztatták is sokan, családja viszont lebeszélte az Indulásról. Már látja, hogy igazuk volt. Politikusi múltjára visszaemlékezve pedig úgy fogalmaz: annak örül, hogy sokan emlékeznek rá, a mai napig köszönnek neki, és tudomása szerint senki sem mond rosszat róla a háta mögött. Egy páratlan ajánlat! Három meggyőző érv és egy páratlan ajánlat! A Saab 9-3 1.9 TiDS Premium Edition akár 175 LE teljesítménnyel, páratfanul kedvező feltételekkel lehet az Öné. Ízelítő az extrákból • bőrkárpit • automata kétzónás klíma • tolatóradar • sebességrögzítő • esőérzékelő • CD... A pontos részietekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Az akció 2006 március 31-lg tart! Saab Tormási Kft. 6000 Kecskemét, Városföld út 32/a., a szélmalomnál Telefon: (06-76) 502 900, Fax: (06-76) 502 901 • E-mail: saab@tormasl.hu A zsidó állam aktuális politikai helyzetéről tartott nemrégiben előadást Szegeden Avi Benyahu. Az izraeli katonai rádió vezetőjével, Simon Peresz tanácsadójával ebből az alkalomból beszélgettünk. - A katonaságnál parancsnokhelyettesi rangban szolgálok. Mellette a katonai rádiót vezetem, amely érdekes módon a leghallgatottabb izraeli csatorna. Persze nálunk más furcsaság is előfordul. Például az is érdekes, hogy kibucban élek. Közösségünkben mindenki átadja a fizetését a kibucnak. És a szükségei szerint kap vissza, persze nem mindig kezdte a bemutatkozást Avi Benyahu újságíró, aki jelenleg Simon Peresz média-tanácsadója. A riporter a kilencvenes évek elején állt a politikacsinálók közé. Izrael szóvivője volt a palesztin és a jordániai béketárgyalásokon, majd Jichak Rabin és Simon Peresz kormányának biztonsági tanácsadója. A napokban - világ legnagyobb zsidó szervezete, a Szochnut vendégeként - a szegedi zsidó hitközségben beszélt Izrael helyzetéről. - Azért jöttem, hogy meghallgassanak - mondta Avi Benyahu. - Ötvennyolc éves lesz az izraeli állam, de az ország megalakulása óta mégis minden nap küzdünk. Nincs olyan család, amely ne siratta volna el a harcokban vagy a terrortámadások során meghalt gyermekét. Ezért fontos megértetnünk a világgal, mennyire aggasztó, hogy feltehetően Irán kezében nukleáris fegyver van. Ráadásul az iráni kormányfő nem ismeri el Izrael létezését. Nem értünk el sikert, ezért újabban szankciókat vezettünk be Iránnal szemben. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és harmincnyolc ország tegnap kezdődött ülésén vitatja meg az újabb intézkedéseket. A katonai tanácsadó ugyancsak veszélyesnek nevezte, hogy a Hamász az iráni ideológiát exportálja. - A palesztin nép alapvetően ugyan nem vallásos, mégis egy fundamentalista iszlám vallási csoportot, egy terrorista szervezetet választott a legutóbbi szavazáson. Valószínűleg az emberek nem rájuk szavaztak, hanem az előző kormány ellen voksoltak - magyarázta Avi Benyahu. - A leváltott kormánypárt ugyanis saját zsebére játszotta át a külföldről érkező humanitárius segélyek javarészét. Ha a Hamász alakít kormányt, előfordulhat, hogy az új oktatási miniszter - iráni utasításra - átneveli a gyerekeket. Pedig a tizenéveseket eddig is könnyen meggyőzték, hogy a testükre erősített robbanószerrel bevásárlóközpontokban vagy buszmegállókban robbantsák fel magukat. Avi Benyahu kijelentette: Izrael nem tárgyal a Hamásszal. Hogy a terrorista szervezet alakíthat-e kormányt? Avi Benyahu szerint Izrael optimista ország. A nemzetközi nyomásra lehet, hogy a palesztinok belátják, hibáztak, és kivetik maguk közül a terroristákat. Az eddigi palesztin miniszterelnöknek nem sikerült áttörést elérnie a Hamász terroristáival. A médiát mindenestre sikerült majdnem teljesen megtisztítania a zsidóellenes uszítástól. DOMBAI TÜNDE Avi Benyahu: Azért jöttem, hogy meghallgassanak Fotó: Karnok Csaba