Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-02 / 28. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. FEBRUÁR 2. « K É P E S J Á R M Ű B Ö R Z E • 17 Fővárosi elit pólókommandó Nem mindennapi hétvége előtt áll a két Csongrád megyei OB l-es férfi vízilabdacsapat. A bajnoki elődöntőbe igyekvő Szeged Beton VE pénteken (19 óra) az FTC, vasárnap (19.30) pedig az Újpest otthonában ugrik vízbe, míg a Legrand-Szentesi VK pénteken (18) a Vasast, szombaton (18) pedig a címvédő Dominót fogadja. - A sorsdöntő kifejezést nem szeretem, ezért inkább azt mondanám, hogy két nagyon fontos meccs vár ránk - nyilatkozta Gyöngyösi András, a pillanatnyilag negyedik helyen álló Beton VE edzője. - Négy pontot terveztünk a hét végére, úgy gondolom, erre minden esélyünk adott. A Szeged Beton VE az elmúlt héten a Domino-BHSE otthonában kétkapuzott, most egymás között gyakorolnak Hosnyánszkyék. - Nagy hangsúlyt fektetünk az emberelőnyök és -hátrányok gyakorlására, azok minél hatékonyabb végrehajtásán rengeteg múlhat - folytatta a tréner. - A Fradi elleni pénteki csata tűnik nehezebbnek, hiszen a zöld-fehéreket nyilván feldobta a LEN-kupában kiharcolt elődöntőbe jutás. Magunkat viszont jobbnak tartom a görög Panioniosznál, úgyhogy nagy csata várható. Az a lényeg, hogy maximális türelemmel pólózzunk, ha elkezdünk kapkodni, az az ellenfelünket segítené. Fejben kell letisztulnunk, ha nem túlpörögve játszunk, miénk lesz a győzelem, meg a vasárnapi, Újpesttel szembeni ütközet két pontja is. A Legrand-Szentesi VK gárdájára nem vár utazás, annál inkább embert próbáló feladat. Ha úgy nézzük, szerencsés helyzetben vannak a Kurca-parti drukkerek, elvégre 24 órán belül két euroligás együttest, azok olimpiai, világ- és Európa-bajnok pólósainak játékát csodálhatják élőben. - Mindkét meccs igen komoly kihívás mind fizikálisan, mind mentálisan - jelentette ki Berki András, a Legrand szakvezetője. - Ismerve ellenfeleink erejét, tudását, nem lehet csak a tisztes helytállás a célunk. Arra törekszünk, hogy remek hangulatú, közönségszórakoztató meccseket játszunk. Úgy tervezem, hogy lehetőség szerint minél több pólósnak adjak bizonyítási lehetőséget, hadd szokják a fiatalabbak is a klasszisok elleni ütközetet. SZ. L. HEGEDŰS TUL A MUTETEN A budapesti SOTE Mária utcai klinikáján megműtötték Hegedűs Gábort, a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 23 éves vízilabdázóját. A kiváló pólós a Brescia elleni LEN Kupa-negyeddöntő szombati visszavágójának harmadik negyedében kapott megrendítő ütést - az ügyben rendőrségi vizsgálat indult - az olaszok szerb légiósától, Cirictől. A két és fél órás orvosi beavatkozásról dr. Huszár Tamás, a műtét vezető orvosa szolgált felvilágosítással: - Nagyon csúnya látványban volt részünk, de sikerült helyretenni az arc csontjait, sőt egy speciális membrán lemezt is elhelyeztünk megerősítés céljából. Arra is kellett ügyelni, hogy mivel ödéma tartotta a szemgolyét, nehogy később kettős látás következzen be, ezért feltétlen szükséges volt a műtét. Minimálisan egy hétig, de valószínűleg 10 napig kórházban kell tartózkodnia az egri sportolónak, aki kedvező esetben egy hónap múlva állhat edzésbe, de játékra csak mintegy fél év elteltével jelentkezhet. Biliárdsztárok randevúja Szegeden Szombaton és vasárnap az ország poolbiliárdos elitjét felvonultató pontszerző ranglistaversenyt rendeznek Szegeden. MUNKATÁRSUNKTÓL A Memphis Casino és Caféban tartotta sajtótájékoztatóját a Vegas BC Szeged, melyen arról számoltak be a vezetők a média képviselőinek, hogy a hét végén rangos poolbiliárd-eseménynek ad otthont Szeged. A pontszerző ranglistaversenyen a közel hatvan induló között ott lesz az ország elitje - tudtuk meg Petres Tamás klubelnöktől -, például a második Solymosi Gábor, a harmadik Mikó Balázs és a negyedik, a hazaiak éljátékosa, Nagy Csaba. Hasonló nívójú viadalra 2000-ben került utoljára sor a csongrádi megyeszékhelyen. A helyi egyesület a tervek szerint legalább tizenöt sportolóval képviselteti majd magát és a legjobb harminckettő közé - a már említett Nagyon kívül, aki a márciusi Európa-bajnokságon is részt vesz a válogatott tagjaként - Antal Gábort, Kószó Gábort és Gerhard Gryschkát várják. Bővebb információ, a versennyel kapcsolatban is, a www.vegasbiliard.com honlapon található. A PROGRAM || A selejtezőket szombaton 10 órától a Vegas Biliárdszalonban és a Memphisben rendezik meg, míg vasárnap a 32-es tábla küzdelmeire szintén 10 órától a Memphisben kerül sor. Vladan Matics kettős feladatot lát el a Pick Szegedben Átesett a holtponton Vladan Matics, a Pick Szeged balszélsője jelenleg kettős feladatot lát el: játszik, és segítője Kovács Péter edzőnek. A 105-szörös szerb válogatott még a jövő bajnokságot szeretné ugyanígy végigvinni. - A múltkor probléma volt az egészségével. Most már rendben van 1 - kérdeztük a magyarul egyre jobban beszélő idegenlégióstól, aki már beadta az állampolgári kérvényét. - Hogy lekopogjam, minden rendben van. Volt egy kis gennyes torokgyulladásom, de három nap alatt rendbe jöttem. Egyébként a múltkor fáradtságérzés lett rajtam úrrá, s ezért is kaptam el a betegséget. Most már azonban jó erőben érzem magam. - Mennyi energiát köt le az, hogy Kovács Péter másodedzőjel - Tulajdonképpen most az alapozás és felkészülés időszakában nekem nem volt semmilyen feladatom, hiszen olyan kevesen voltunk, hogy azt a mester egyedül is el tudta végezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gyakorlás közben ne adtam volna különböző tanácsokat, főleg a fiataloknak. - Kovács Péter nem valami jó bizonyítványt osztott ki a szélsőknek a bajnokság első részében mutatott játékukról. Egyetért a mesterrel? - Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét. Kovács Péter edzőnek joga van bárkiről is véleményt kialakítani. Egy részével nincs vitatkoznivalóm. De a teljesség kedvéért azért megemlíteném: a szélsők nagyon kevés labdát kapnak, s ha a 2-3 lövésből kettő nem megy be, akkor már gyengén játszanak. Ugyanez az átlövőknél nem így jelentkezik. Ha 12 kísérletből csak öt gólt szereznek, akkor is jól játszanak. Matics szeret Szegeden játszani Fotó: Schmidt Andrea Egy biztos, javítani kell a szélsők és átlövők kapcsolatán. Véleményem szerint a bajnokság 12 csapata közül a Pick Szeged rendelkezik a négy legjobb szélsővel. - Egy férfinál nem titok, hogy hány éves. Már a 36. évében van. Mikorra tervezi a visszavonulását? - Júniusban lejár a szerződésem. Hogy meghosszabbítják-e, az a klubvezetésen múlik. Szeretnék még egy bajnoki évet játszani, s aztán edzőként képzelem el a jövőmet, mivel meg van hozzá a megfelelő végzettségem is. - Egy aktuális kérdés: hányadik helyre várja hazája válogatottját? - Szerbia-Montenegró válogatottjának nincs esélye az elődöntőbe kerülésre. Csak az 5-8. helyért játszik majd. Egyébként ugyanolyan szívvel drukkoltam a magyar válogatottnak is, de sajnos, mindkét együttes eléggé gyenge teljesítményt nyújtott - csak a szerbek jobban akarták a sikert. SÜLI JÓZSEF KÉZILABDA EB I csoport: Spanyolország-Lengyelország 34-25, Franciaország-Szlovénia 34-30 (keddi meccsek). Tegnap: Németország-Szlovénia 36-33, Franciaország-Lengyelország 31-21. II. csoport: Szerbia és Montenegró-Norvégia 26-25, Horvátország-Dánia 31-30 (keddi mecscsek). Tegnap: Oroszország-Szerbia és Montenegró 29-21, Horvátország-lzland 29-28. .•mÊXÊÈÎÊmlmm ..én már ingyen telefonálok!* Es On? Váltson kábeltelefonra! • Akár 1190 Ft havidíj • 0 Ft kapcsolási díj • Ingyenes beszélgetés ^hálózaton belül www.t-kabel.hu telefonos ügyfélszolgálat: 1298 Halló Szeged, itt Mezei Ricsi beszél...