Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-02 / 28. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. FEBRUAR 2. •KAPCSOLATOK* 15 MEGKERDEZTUK AZ OLVASOT Járt-e már élményfürdőben í 7 SZABÓ ANDREA cukrász: - Igazi élményfürdőben még nem. Voltam már Szentesen és Vásárhelyen is a strandon, ahol vannak különféle extrák, de meg sem közelítik az ország nagynevű fürdőhelyeit, fő lenne, ha a közelben építenének ilyesmit, egyszer biztos kipróbálnám. H0R0SZK0P KOS: Álljon ki barátai mellett! Ha vaI lóban tűzbe tenné még a kezét is éftük, nem szabad semminek se megingatnia. A törvény ereje előtt viszont fejet kell hajtania. BIKA: Aki mer, az nyer, ezt ne fe• ilejtse el! Semmi nem szegheti vállalkozó kedvét. Kockáztasson bátran, de ne tegyen fel mindent egy lapra! IKREK: Ha nincs sok kedve hozzá, I akkor is vegyen részt a rendezvényeken! Képviselje azt, amit önre bíztak! Az emberekkel legyen udvarias, előítéleteit tegye félre! ^tP RÁK: Munka után válogassa meg társaságát! Azt, hogy kivel dolgozik együtt nemcsak ön diktálja. Szabadidejében viszont a Rák szelektál, ezt tartsa fejben! AJ J OROSZLÁN: Családjának, szülei**inek szüksége van önre. Ha hosszú órákat is kell utaznia, legyen mellettük! Biztatásra, az ön jelenlétére bizonyára számítanak. | SZŰZ: Kedvese véleményét min^ > denben kérje ki! Ezzel is tudtára adhatja, hogy számít önnek mit gondol. Lepje meg őt estére valami különleges dologgal! MÉRLEG: A vitás kérdésekből Igyewwikezzen kimaradni! Diplomatikus viselkedéssel nem szerez haragosokat, megőrzi semleges álláspontját. Korán térjen haza! SKORPIÓ: Ne hanyagolja el a ! mozgást, még ha testileg-lelkileg a mélyponton érzi is magát. Szakítson magára időt, ne keresse a kifogásokat! , : NYILAS: Az elválás, a búcsú miniéi Idigfájó. Bizonyára szomorú, rosszkedvű egy közelgő válás miatt. Nézze a dolgok pozitív oldalát! BAK: A nehéz, izzasztó helyzetekZMk I ben is ügyesen boldogul. Ha gondja van, gondoljon arra, hogy nagyszerű barátai vannak. Fogadja el segítségüket! ^Tft ! VÍZÖNTŐ: Úgy érezheti, hogy kiVk I használják. Ráadásul éppen azok, akiket a legjobban szeret. Ez bizonyára nem igaz, csak rosszul lát egyet, s mást. 5: HALAK: Ügyeljen jobban társkap^^¡csolatára, ha az inogni látszik! Töltsön minél több időt kedvesével! Lepje meg őt egy romantikus vacsorával vagy utazással! TISZTELT OLVASOINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A jövőben leveleiket csak teljes névvel, lakcímmel/telefonszámmal fogadjuk. A lapban ezentúl azon levelek, e-mail üzenetek jelennek meg, amelyeknek írói nem kérik anonimitásukat. Kéziratot továbbra sem őrzünk meg és nem adunk vissza. BERECZ LAJOS nyugdíjas hegesztő: - Nem. És akkor sem mennék ilyen létesítménybe, ha a környező települések egyikén építenének egyet. Nyáron otthon teleengedem a fürdőkádat, kiáztatom magam amennyire lehet, és az is óriási élmény. Ennél többre nekem nincs szükségem. DEAKNE PALLAGI EDIT gazdasági előadó: - Igen. Kiskunmajsára vittük el egyszer a kislányunkat, aki nagyon élvezte a fürdőzést. A szentesi strandon is bővíthetnék a szolgáltatásokat, például kellene egy új gyermekmedence, ahol csak a picik pancsolhatnának. KISS ILONA háztartásbeli: - Igen. Kiskunmajsán és Gyopárosfürdőn is jártunk már, színvonalas volt mindkét fürdőhely, nagyon jól éreztük magunkat. Elkelne a közelben is egy hasonló, mert Szentesen van ugyan egy csúszda, de attól még nem lehet élményfürdőnek nevezni a strandot. SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS E-maíl címünk: a(anlo(a)delmagyar.hu SZÍNHÁZ , , SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 10 óra: Szindbád. Zenés mesejáték. Füles-bérlet; 14 óra: Szindbád. Zenés mesejáték. Tudor-bérlet. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 15.30, 17.45 és 20 óra: Tibor vagyok, de hódítani akarok. Színes magyar vígjáték. BALÁZS BÉLA TEREM 15.30 és 20 óra: Ponyvaregény. Színes amerikai krimi; 18.15 óra: Tótumfaktum. Színes amerikai-norvég film. CSÖKE JÓZSEF TEREM 16 és 20.30 óra: Mennyország, most! Színes holland-izraeli film; 18.15 óra: A bomba átmérője. Színes angol-kanadai dokumentumfilm. GRAND CAFÉ 16.30 óra: 7Vvis Olivér. Angol-cseh-francia-olasz film; 19 óra: Kívül tágasabb. Német-amerikai film; 21 óra: King Kong. Újzélandi-amerikai film. PLAZA CINEMA CITY Büszkeség és balítélet: 14.45, 17.15 és 19.45 óra. Tibor vagyok, de hódítani akarok: 16, 18, 20 óra. A köd: 16.15, 18.15, 20.15 óra. München: 13.45, 16.45, 19.45 óra. Üvegtigris 2: 13.15, 15.30, 17.45, 20 óra. Félhomály: 13, 17.30 óra. Dick és ¡ane trükkjei: 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 óra. Kisiklottak: 15.15, 19.30 óra. Narnia krónikái - az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény: 14.30, 17.15, 20 óra. Csak szex és más semmi: 13.45, 15.45, 17.45, 19.45 óra. Harry Potter és a tűz serlege: 13 óra. Csodacsibe: 14.15 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 óra: Ha igaz volna. Színes amerikai film; 20 óra: Üvegtigris 2. Színes magyar film. SZENTES 15.30 óra: Anyátlanok. Színes japán film; 17.30 óra: Ha igaz volna. Színes, amerikai romantikus vígjáték; 20 óra: Kőkemény család. Színes m. b. amerikai vígjáték. KÖZÉLET SZEGED Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) 12 órától: ingyenes számítógép-használat internetezési lehetőséggel; 14 órakor: babamasszázs Ráczné Gyémánt Andrea védőnő vezetésével; 16 órakor: Szegedi Manga- és Animeklub Kálmos Borbála vezetésével; 18 órakor: Akropolisz Táncstúdió Fiatalok táncpróbája. Színpadi táncok alapjai. Vezeti: Kerek Attiláné. A Százszorszép Gyermekházban (Kálvin tér 6.) 9 órától 12 óráig: játéksziget - Babajátszó, Vackor Kuckó, meseharang, varázsceruza, tombolószoba, Logico-sarok, hangszersarok és nagyon sok készségfejlesztő játék várja a 0,5-12 éves korú gyerekeket. Az Alsóvárosi Kultúrházban (Rákóczi u. 1.) 17 órától: gobelinklub Bauer Krisztina vezetésével. A közéleti kávéház rendezvénye a Korona Hotelben 18 órakor: A város és az egyetem hetilapja, a Szegedi Egyetem szerkesztőségének estje. Vendégek: Dlusztus Imre főszerkesztő és a szerkesztőség tagjai. Beszélgetőtárs: ifj. Szilágyi Árpád. Házigazda: v. Szilágyi Árpád városvédő polgár. WALDORF-HETEK az iskolában (Napos út 16.) 17 órakor: Iskola bukás és tankönyv nélkül, alsó tagozat a Waldorf-iskolában. Előadó Szecsődi János osztálytanító. ALGYÓ A faluházban (Búvár u. 5.) 9.30 órakor: baba-mama klub; 14 órakor: Ezüstkalászos gazdatanfolyam; 17 órakor: nyugdíjasklub (Maszlag Józsefnél; 18.30 órakor: asszonytorna (Kovács Krisztinái. KONCERT SZEGED Régi Zongoristák klubja 19 órakor tartja összejövetelét a Forrás Szállóban. Házigazda: Arany lános. A lATE-klubban 22 órakor: vizsgazáró buli. Hubertus akció! Házigazda: DJ Varga B. KIÁLLÍTÁS SZEGED Az Olasz Kulturális Központban (Dugonics tér 2.) a magyar kultúra napja alkalmából A magyar művészek illusztrációi Dante Alighieri Isteni színjátékához című kiállítás tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-17 óráig. A JGYTFK Tamási Áron Klubjában (Boldogasszony sgt. 6.) megnyílt: Karancsi Zoltán Az elmúlás szépsége című fotókiállítása. Megtekinthető: 2006. február 3-áig. Az SZTE JGYTEK Rajz Tanszék Galériájában (Brüsszeli krt. 37.) megnyílt: Válogatás az elmúlt félév munkáiból (I—IV. évfolyam). A tárlat megtekinthető: február 12éig, naponta 8 órától 18 óráig. A Volksbank szegedi fiókjának galériájában (Klauzál tér 3.) megnyílt: Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész adventi kiállítása. A tárlat megtekinthető: február 20-áig. A Somogyi-könyvtárban (Dóm tér 1-3.) az alábbi kiállítások nyíltak: Alagsor: Utazás az életem - Eltér Károly fotókiállítása; Földszint: „AZ ÚR: Az Isten sem tudja ezt már fiam. Kérdezd meg a Péter Lászlót..." - Péter László 80 éves. Mindkét tárlat megtekinthető: február 10-éig. megnyílt a hónap könyve: 1001 természeti csoda amit látnod kell mielőtt meghalsz című kiállítás február 28-áig tekinthető meg. Makótól Detroitig - 125 éve született Galamb Józseí gépészmérnök. Munkásságát összefoglaló művek, hazai és amerikai kiadású lapokban életéről és tevékenységéről megjelent cikkek, híradások mutatják be. I. emeleten Mednyánszky László életműve a Somogyi-könyvtár dokumentumai tükrében. 95 éve hunyt el Gustav Hahler. A 19-20. századforduló egyik legnagyobb zeneszerzőjének, karmesterének és operaházi szervezőjének életét mutatja be a kiállítás február 28-áig. A Somogyi-könyvtár északvárosi fiókkönyvtárában (Gáspár Zoltán u. 6.) megnyílt: Klebelsberg élete és munkássága című kiállítás. A tárlat megtekinthető: íebruár 10-éig; A Somogyi-könyvtár tarjáni fiókkönyvtárában (Csorba u. 3.) megnyílt: Csokonai Vitéz Mihály élete és munkássága című kiállítás. A tárlat megtekinthető: február 17éig. A Somogyi-könyvtár Csillag téri fiókkönyvtárában (Kereszttöltés u. 29.) Bartók Béla élete képekben című kiállítás február 28-áig. A Bartók Béla Művelődési Központ B galériájában (Vörösmarty u. 3.) megnyílt: Maderspach Katalin festményeiből rendezett kiállítás. A tárlat megtekinthető: február 10-éig, munkanapokon 10 órától 18 óráig. A Móra Ferenc Múzeumban (Roosevelt tér 1-3.) látható: Mednyánszky a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből című kiállítás. A tárlat március 26-áig tekinthető meg. Hétfó szünnap. A Kass Galériában (Vár u. 7.) megnyílt: Feltámadt barokk szobrok - az Alsóvárosi Mária-oszlop összes restaurált szobrának bemutatása. Megtekinthető: március 12-éig. Hétfőn szünnap. A pedagógiai intézet és rendezvényház aulájában (Közép fasor 1-3.) megnyílt: egy új galéria, egy állandó kiállítás és vásár Farkas Gyula festőművész olajfestményeiből. A kiállítás anyaga havonta átrendezésre kerül. A tárlat mindennap 8 órától 20 óráig tekinthető meg. A Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum. (Felső Tisza part 10.) keddtől szombatig 15 órától 18 óráig várja látogatóit. Vasárnap és hétfő szünnap. G Ő ft T Göry Pince & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN! Asztalfoglalás: (62) 422-157 CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok(adelmagyar.hu címre küldhetnek. SZEMETES FOLYOPART A szegedi oldalon a Bertalan hídtól a vízi telepig a Felső Tisza-part melletti járdaszakasz nagyon szemetes - jelezte Gulyás Jenő. Szerinte talán a szemétdíj mérséklésével elérhető lenne, hogy az emberek ne az utcára öntsék a szemetet. Ráadásul most újra lelökték a gát tetejéről a betonlapokat - sorolta tovább észrevételeit olvasónk. Az új híd lábánál évek óta ott van a feltorlódott uszadék, a munkába álló jégtörő hajók ezt is kiszabadíthatnák. A motorcsónakverseny tavaly az uszadék miatt hiúsult meg, jó lenne, ha idén nem járnánk ugyanígy. KÖRTÖLTÉS UTCAI TROLI Bali Zsuzsa szegedi olvasónk felháborítónak tartja, hogy csak néhány száz ember tiltakozása a döntő a Körtöltés utcai trolibuszvonal ügyében. A Franciahögy lakói igenis szeretnének trolijáratot, miért nem a többség véleménye a döntő az ügyben? SÖTÉTSÉG A SPORTPÁLYÁN Nagy Tibor Kiskundorozsmáról hívta rovatunkat. Az önkormányzat kiadványában szerepel, hogy a sportpályán nincs akadálya az esti edzéseknek. Ő viszont dorozsmai szurkolóként úgy véli, a szegedi polgármestert félreinformálhatták, ugyanis a pályára kihelyeztek ugyan két kandelábert, de a közvilágítás nem működik, emiatt sajnos egyik pálya sem használható sötétedés után. BEZÁRJÁK AZ ABC-T Hanzó Ágnes telefonált Makóról, hogy a Vásárhelyi utcán bezárják az ABC-t, mert az üzlethelyiséget egy bútorbolt veszi bérbe. Az ott lakók nagyon szeretnék, hogy ne maradjon a környék élelmiszerüzlet nélkül. nn Mára kérdeztük: Járt-e már élményfürdőben? Következő kérdésünk: Elégedett-e külsejével? 25 \ 75 Küldje el válaszát WU _ a kérdés napján 17 óráig, IGEN • NEM SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS számlázása normál tarifa szerint lőrfén*. 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: ww.delmagyar.hu MEGJÖTTÜNK SZEGED MATHE PANKA Január 31., 18 óra 15 perc, 3260 g. Sz.: Pintér Zsuzsanna és Máthé László (Szeged). BENCZE DOMINIK Február 1., 2 óra 10 perc, 3350 g. Sz.: Milicz Gabriella és Bencze Tamás (Kecel). BUCHHOLCZ LUCA ZSUZSANNA Február 1., 8 óra 49 perc, 3003 g. Sz.: Kovács Katalin és dr. Buchholcz Gábor (Szeged). MOLNÁR DOMINIKA Január 31., 12 óra 23 perc, 3710 g. Sz.: Daru Krisztina és Molnár Rudolf (Sándorfalva). HUSE DORINA NIKOLETT Január 27., 8 óra 38 perc, 3530 g. Sz.: Szélpál Emília és Hűse János (Szeged). NAGYGÉCZI ÁDÁM Január 31., 22 óra 10 perc, 4260 g. Sz.: Gazdagé Tímea és Nagygéczi József (Szeged). FEHÉR GYÖRGY Február 1„ 6 óra 15 perc, 2480 g. Sz.: Ménesi Szilvia és Fehér Gábor (Szeged). SZENTES BÍRÓ CSENGE Január 31., 9 óra 5 perc, 2770 g. Sz.: Opavszki Andrea Tünde és Bíró Ferenc Attila (Szarvas). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart, valamint a sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sürgős ellátást igénylő, felnőtt betegeket. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinikán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. S.O.S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órától 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órától 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174.