Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-18 / 42. szám
SZOMBAT, 2006. FEBRUÁR 18. • SPORT» 23 Előtérben a fiatalok KÉZILABDA Plézer János a Szeged után a Szentest választotta Többre képes az eddigieknél Plézer jól érzi magát a Legrand csapatában Fotó: Vidovics Ferenc REFLEKTOR Ma 17 órakor a férfi kézilabda NB I alapszakaszának 15. fordulója keretében a Csömört fogadja a Pick Szeged. Kétség sem férhet a hazai győzelemhez. Nem hinnénk, hogy ma 17 órától a Pick-szurkolóknak tövig le kell rágniuk a körmüket izgalmukban a Csömör elleni hazai mérkőzésen. A vendégek ugyanis az eddig begyűjtött három pontjukkal fej fej mellett versengenek a Hargitával az utolsó hely elkerüléséért. A szeptemberi csömöri mérkőzés helyett is jobb lett volna egy kiadós edzés - állapította akkor meg Vladan Matics, miután a szegedi csapat 37-2l-re bizonyult jobbnak. - Ez az a mérkőzés, amelyről csak közhelyeket mondhatok: csak a különbség lehet kérdéses a győzelmünk nem, nem szabad ellazsálni a mérkőzést - mondta Kovács Péter, a Pick Szeged edzője. A szakember elárulta még, a solymári mérkőzés után, olvasták ugyanis Vancsics nevét az összeállításban, s ezért többen is azzal állították meg: újabb szerb játékost igazolt le a Pick? A tréner mindenkinek egyértelmű választ adott: Vancsics János az ifjúsági csapat egyik erőssége, s tehetsége révén került a felnőtt keretbe is. UEFA-gólok MUNKATÁRSUNKTÓL A labdarúgó UEFA Kupa 3. fordulójában, a tizenhat közé jutásért rendezett első felvonásában három találkozót vívtak csütörtök késő este. A Stuttgarton nem segített az edzőcsere, a németek hazai pályán kaptak ki a Middlesbrough-tól. Meglepetésre a jó képességű Palermo veszített a Slavia Praha stadionjában. Eredmények: VfB Stuttgart (német|-Middlesbrough (angol] 1-2 (0-1), gólszerzők: Ljuboja (85.), ill. Hasselbaink (20.), Parnaby (46.); Slavia Praha (cseh)-Palermo (olasz) 2-1 (0-1), g.: Jarolim (28.), Barzagli (48. - öngól), ill. Conteh (40.); FC Thun (svájci)Hamburger SV (német) 1-0 (1-0), g.: Adriano(30.). - Egy ilyen mérkőzésen csak olyan célokat lehet kitűzni, mint hogy ne kapjunk sok gólt; igyekezzünk a helyzeteinket maximálisan értékesíteni. Változatlanul szeretnék néhány fiatalnak játéklehetőséget adni. Leiét és Vancsicsot egészen biztosan számításba veszem. Az edző egyébként elégedetlen volt a szerdai Tatabánya elleni Magyar Kupa-mérkőzés első félidejében nyújtott teljesítménynyel. Megszámolta: tizenegyszer adták el Andjelkovicsék a labdát harminc perc alatt. Ugyanakkor csak három lövésük nem eredményezett gólt. Egyébként Berta Róbert jó jósnak bizonyult, mert már teljes értékű munkát végez, a sérült ujja ugyanis nem akadályozza. Ugyanakkor Lendvay Péter még mindig nem tud pályára lépni. Dobozi Iván technikai vezető tájékoztatta lapunkat, hogy a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának március negyedikére kiírt mérkőzése elől kitérnek, ezért a Pick Szeged-Nyíregyháza bajnoki összecsapást egy nappal korábban, március 3-án 18 órakor játsszák. S.J. PERSER; 8ATTA |( Perger Zsolt szerződést bontott a svéd Djurgarden első osztályú csapatával, s már Magyar Kupa-mérkőzésen be is mutatkozott az NB l/B-s Százhalombattában. VÍZILABDA Annak ellenére, hogy Plézer János még csak huszonkét éves, már a negyedik OB l-es vízilabdacsapatában szerepel. A Vasas gárdájában mutatkozott be az élvonalban, onnan Kecskemétre vezetett az útja, ezt követően a Szeged Beton VE-ben játszott, az elmúlt nyár óta pedig a Legrand-Szentesi VK alkalmazásában áll. - Az élet hozta így, különböző okok miatt kellett mindig továbbállnom - adott magyarázatot a klubváltásokra Plézer János, a Legrand-Szentesi VK pólósa. - Minden esetben oda igazoltam, ahol úgy éreztem, több lehetőségem kínálkozik a rendszeres szereplésre. A Vasasban nevelkedett vízilabdás Szegeden két évadot húzott le, de tavaly nyáron a Szentes együtteséhez írt alá. Az okokról a következőket mondta: - Remekül éreztem magam a Beton VE-ben, szívesen maradtam volna, de mert nagyon megerősödött a gárda, és mivel annyira nem is marasztaltak, a távozás mellett kellett döntenem. A Szentes gyengébb képességű alakulat, de számomra jobb ebben a garnitúrában játszani, mint a Szegedben a kispadot koptatni. A wmo- v ' ' v^" we ' ' « " KOSÁRLABDA A Szeviép-Szeged A csoportos női kosárlabdacsapata ma 17 órai kezdettel Szekszárdon lép pályára, győzelmi eséllyel, tervvel. Mielőtt a bajnoki esélyeket latolgatnánk, feltétlenül meg kell említeni, hogy a Győrben rendezett Magyarország-Idegenlégiósok gálameccsen két szegedi kosaras is pályára lépett. Kajdacsi Judit (8 pontot szerzett) az előbbi, Violeta Vukovics (7) pedig az utóbbi együttest erősítette. A partit 94-88-ra a magyar team nyerte meg. És akkor következzen az Atomerőmű KSC Szekszárd. A megyeszékhelyhez nem lettem teljesen hűtlen: egyrészt az élelmiszer-ipari főiskolára (SZÉF) járok az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Janics Natasával egy osztályba, másrészt a barátaimnak a zöme is Szegeden él, ahogy időm engedi, találkozom velük. Az elmúlt nyáron az a hír is szárnyra kapott, hogy Plézer külföld felé is kacsingat. Kíváncsiak voltunk, hogy ez miért hiúsult meg? - Firenzébe mehettem volna, az ottani másodosztályú gárda szívesen látott volna, de úgy éreztem, jobb, ha előtte egy évet rendszeresen játszom. Ez nem feltétkét gárda a 2005/2006 szezonban először tavaly november 5-én Szegeden mérte össze az erejét és 82-65-re hazaiak nyertek. Erre készülnek most is Mészáros Kornéliáék, ezúttal idegenben. Érdekes összecsapás lesz, mely nem nélkülözi a presztízsjelleget sem, hiszen a hazaiak mestere Újhelyi Gábor 2004/2005-ben még a Szeviép szakmai munkáját irányította, a játékosok közül pedig Lódi Eszter és Danijela Varda fordult meg korábban Szegeden. - Török Szilvia jobban van, de az orvosok döntenek arról, hogy már Szekszárdon számíthat-e rá Zseljko Dokics edző - mondta a Domokos Mihály, a Szeviép-Szeged ügyvezetője. - Mi abban reménykedünk, hogy minél hamarabb teljesen felépül és a LABDARÚGÁS Az isztambuli időpont-egyeztetésen eldőlt, hogy a C csoportba sorsolt magyar válogatott Norvégia ellen és hazai pályán kezdi majd a küzdelmeket a 2008-as, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében. BUDAPEST (MTI) Minden fordulóban kétnapos terminuson belül játszhatók le a mérkőzések, a pontos időpontokról és a helyszínekről a közeljövőben egyeztetnek a szövetségek. Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára, aki Mészöly Kálmánnak, a lenül jelenti azt, hogy a nyáron mindenképpen továbbállok a Szentesből, sok múlik azon is, hogy miként szerepelünk a Legranddal a bajnokságban. Szeretnénk az első nyolc között végezni, úgy gondolom, ez reális cél, de nem lesz egyszerű kivitelezni. Jól érzem magam a Kurca partján, a srácok hamar befogadtak, számomra minden feltétel adott a fejlődéshez. Kicsit ugródeszkának is tekintem az itteni szereplésemet, meg akarom mutatni, mit tudok, hogy többre vagyok képes annál, amit az előző évadban produkáltam. Nincs hátráltató tényező, kizárólag csak rajtam múlik, hogy mire viszem. Eddigi szentesi teljesítményével nem teljesen elégedett, azon munkálkodik, hogy minél többet sikerüljön magából kihozni. - Ebben az évben egymás után játszottuk az olyan meccseket, amelyeken nem volt, nem lehetett esélyünk a pontszerzésre. A jövő hét végén azonban fordulhat a kocka, a dupla fordulóban előbb az OSC-vel, majd másnap a BVSC-vel csapunk össze. Minimum három pontot szeretnénk begyűjteni. SZÉLPÁL LÁSZLÓ csapat rendelkezésére állhat. Nyerni akarunk Szekszárdon, de nem lesz könnyű dolgunk, hiszen legutóbb a Diósgyőr Miskolcon is megizzadt ellenük. A sikerért olyan lelkesen és jól kell kosarazni a lányoknak, mint legutóbb otthon a Szolnok ellen. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. MiZo-Pécs 16 1 1440- 767 0.971 2. MKB-Sopron 15 1 1467- 988 0.969 3. Diósgyőr 14 2 1211- 939 0.938 4. BSE-ESMA 12 4 1242-1047 0.875 5. Zala Volán 8 8 1128-1099 0.750 6. Szolnoki NKK 1 9 1092-1238 0.735 7. Szeviép-Szeged 7 9 1160-1161 0.719 8. Szekszárd 5 12 1055-1175 0.647 9. Rába Gyér 4 12 962-1207 0.625 10. BEAC-Ujbuda 1 15 867-1295 0.531 11. Kanizsa DKK -17 900-1608 0.500 1.P. Magyar Labdarúgó Liga elnöki tanácsadójának társaságában vett részt az egyeztetésen, a következőket mondta a sorsolás után: - Miután a felek nem tudtak megegyezni a meccsek sorrendjéről, az UEFA irányelvei szerint maguk sorsolták ki a programot. Az Eb-selejtezők ily módon kialakult versenynaptára nem mindenben tükrözi a törekvéseinket, ugyanakkor úgy hiszem, nem rossz a menetrendünk. AZ IDEI PROGRAM A magyarok idei programja; szeptember 2-3.; Magyarország-Norvégia, szept. 5-6.: Bosznia-Hercegovina-Magyarország. október 7-8.: Magyarország-Törökország, okt. 10-11.: Málta-Magyarország SZEGED-KUPA A szegedi műjégpályán rendezték meg a Szeged-kupa jégtáncviadalt. Az eseményen a hazai klub, az Ice-Team Egyesület fiataljai a következő eredményeket érték el, junior B: 1. Rengei Noémi, Pupp Olivér, 2. Szemes Gabriella, Markovics Attila, ifik: 1. Rengei Georgina, Szénási Martin, 2. Szenes Ágnes, Dóczi Gábor, 3. Irsai Nóra, újoncok: 1. Szemes Adrienn, Szénási Dániel, 2. Irsai Éva, Benedek Kristóf, újonc B: 1. Gasztány Vivien, Varjasi Ferenc, 2. Rumpf Carmen, Berente Miklós, 3. Kovács Patrícia, Kovács Miklós. Solo serdülő: 1. Bartos Blanka, 2. Rengei Tímea, 3. Gerébi Fruzsina, solo újonc B: 1. Vilbergs Sandra, 2. Török Viktória, 3. Börcsök Zsófia, solo újonc A: 3. Makai Cintia. A viadalon 45 versenyző indult. A szegedi csapatot - amely február 25-én és 26-án a budapesti országos bajnokságon is elindul - Világos Beáta és Markovics Endréné készítette fel. VERESÉG A MISKOLCTÓL NB Il-es női kosárlabdamérkőzésen: Hódmezővásárhelyi LKKMiskolci EAFC 54-73 (21-29, 13-14, 13-10, 7-20), vásárhelyi pontszerzők: Benyhe 28/6, Harmati 11, Szűcs 6, Bozsér 5/3, Tímár 2. Leány serdülőtorna eredményei: HLKK-Zákányszék 30-25, HLKK-Békés Karacs 68-8, HLKK-Mezőberény 20-37. DÍJUGRATÓ-EREDMÉNYEK A Hód-Mezőgazda Rt. Aranyági Ménese által rendezett országos fedett pályás minősítő díjugrató lovasverseny eredményei (18 klub, 140 sportoló), megyei helyezettek, C0 kategória, 80-90 cm (17 induló): 1. Nagy Noémi Aranyági Betti nevű lován, 2. Szabó Petra Aranyági Tűzopál n. 1., 3. Horváth Petra Aranyági Menta n. 1. (mindhárom Aranyági Ménes, Vásárhely), 4. Berente Krisztina Roberta n. 1. (Szegedi Szabadidő LK), 5. Szász Attila B és H Cardinal n. 1. (Equirria), 6. Herczeg Csaba Femina n. 1. (Aranyági Ménes); 5 éves lovak kategóriája, 100 cm (20 induló): 1. Kovács Henri Agropoint Carvados n. 1., 2. Kovács H. Agropoint Cassius n. 1., 6. Kovács H. Hajdú Kapitány n. 1. (Morris LK, Balástya); nyitott kategória, 100 cm (18 induló): 1. Török Sándor Aranyági Fárosz n. 1., 2. Herczeg Andor n. 1., 3. Balogh Szilvia Aranyági Tűzopál n. 1., 4. Herczeg Gidrán-Markáns n. 1. (mind Aranyági Ménes); 6 éves lovak kategóriája, 110 cm (10 induló): 2. Nagy József Fortuna n. 1. (Szegedi Szabadidő LK), 3. Herczeg Aranyági Kisaranyos n. 1.; nyitott lcategória, 110 cm (25 induló): 1. Busi Sándor Equest Linda n. 1. (Equest SLC, Szeged), 2. Herczeg Aranyági Aranyalma n. 1., 3. Czuczi István Aranyági Fáklya n. 1., 4. Herczeg Hárfa n. 1. (utóbbi három Aranyági Ménes), 5. Szekeres Ágota Pelle n. 1. (Equest SLC), 6. Makai Zsolt Rémusz n. 1. (M és Társa Kft., Bordány); nyitott kategória, 120 cm (27 induló): 1. Czurkó Szilárd Rokolya n. 1. (Aranyági Ménes), 2. Busi Equest Linda n. 1., 5. Törökné Kezes Gabriella Dariah G n. 1. (Aranyági Ménes), 6. Czékus Zoltán Fakos Móric n. 1. (Morris LK);.felnőtt kategória, 125 cm (20 induló): 2. Czékus Rigoletto n. 1., 3. Szász B és H Cameron, 4. Törökné Dariah G n. 1., 5. Szász Pauline n. 1. ÚJABB EDZŐVÁLTÁS Dario Bonetti az FC Sopron NB l-es labdarúgócsapatának az új szakvezetője, a szerződése egyelőre fél évre szól. László Csaba kinevezésével a klub kisebbségi tulajdonosai nem értettek egyet, ezért a korábbi ferencvárosi edzőnek távoznia kellett az együttestől. Két hét, két edzőmeccs A HNKC SE NB l-es női kézilabdacsapata február 8-án játszott utoljára tétmérkőzést - Magyar Kupa-nyolcaddöntőt, a Vasas ellen -, azóta két edzőmeccsen vannak túl a Buday lányok. Az idén eddig négy tétmeccsen (három bajnoki és egy MK) van túl a HNKC SE, s ezek közül egyet nyert meg, a Kőbánya-Spartacus elleni idegenbelit. Legutóbb múlt héten szerdán Magyar Kupa-nyolcaddöntőn léptek pályára Wolfék, azóta két edzőmeccset játszottak a Szeged-Kiskundorozsma KSE-vel, az idegenbelit megnyerték, a hazait elveszítették. - A tervek szerint - mondta Buday Ferenc, a HNKC vezetőedzője napi két edzéssel készülünk a még ránk váró feladatokra. Igaz, a délelőtti mindössze harminc-negyven perces, melyet az iskola tanárainak jóvoltából tarthatunk meg. Az influenzás időszak zavarta egy kicsit a munkánkat, már túl vagyunk rajta, és szépen javul Sipos Kriszta bokasérülése is. Fel kell szívnunk magunkat, három nagyon fontos meccs vár ránk, zsinórban játszunk a Békéscsabával idegenben, a Vasassal és a Váccal pedig itthon. Ezeken hat pontot kellene szereznünk, és akkor „megcsíphetnénk" a 8. helyet. De elsősorban saját magunkkal kell megküzdeni, saját magunkat kell legyőzni - amenynyiben ez sikerül, jöhetnek az ellenfelek. A hét végét sem pihenhetik át a keret tagjai, negyvenöt-ötven perces futóprogram teljesítése vár Nyikolajenkóékra. Csak azt választhatják meg, hogy melyik napon és mikor trappolnak, s ez már a lábadozófélben lévő Sipos Krisztinára is igaz, persze neki csak annyi kötelező, amennyit a lába bír: - Köszönöm a kérdést, jól vagyok, edzegetek, de még nem vagyok százszázalékos - mondta Kriszta. - Kicsit lassabban megy minden, mert közben nagyon figyelek a még mindig fájó bal bokámra - ez ugyanis az ugrólábam. Remélem, a Békéscsaba ellen már teljes értékű és bevethető leszek, az a találkozó rendkívül fontos számunkra. IMRE PÉTER SZURKOLÖS BUSZOK Február 24-én szurkolói különbusz indul a Szeged étterem (15 óra) és a Hódtói Sportcsarnok (15.30) elöl a Békéscsaba-HNKC SE NB l-es nöi kézilabda-mérkőzésre. A drukkerek nem sokat pihennek, mert másnap, szombaton a Békés— Pick Szeged NB l-es férfi kézilabdameccsre is ellátogatnak, indulás 14.30-kor a Szeged étterem elől. Érdeklődni és jelentkezni a 06-30/912-2957-es telefonszámon lehet Érdi Zsoltnál. PESTEN KÉSZÜLTÉK A Fradi legyőzésével, valamint az Újpest otthonában elért döntetlennel majdnem biztossá vált a Szeged Beton VE négy közé jutása a férfi vízilabda OB l-ben. Mészáros Istvánék azonban a negyedik helynél jobb pozícióból szeretnék elkezdeni a rájátszást. Ehhez mindenféleképpen le kell győzni február 26-án az újszegedi sportuszodában az Eger gárdáját. A minél jobb felkészülést szolgálandó, a szegediek a héten kétszer is a fővárosba utaztak. Kedden az FTC-vel, csütörtökön pedig az Újpesttel kétkapuztak délelőtt és délután. - Jól sikerült mindkét kirándulásunk, egyre inkább látszik, hogy nagyon együtt vagyunk, végképp összeálltunk. Mind a négy meccsből pozitívan jöttünk ki, egyedül az idegesít, hogy nem akar rendbe jönni Tóth Laci sérülése - nyilatkozta Gyöngyösi András edző. Két meccsen négyszer talált be a Makó Vereség után győzelem A héten eddig két felkészülési mérkőzésen (Orosháza, Csongrád) lépett pályára az NB Il-es Makó FC labdarúgócsapata, amely vasárnap 14 órakor - ha az időjárás is engedi - Sándorfalván lép pályára. OROSHÁZA-MAKÓ FC 2-1 (1-0) Orosháza, salakos edzőpálya, 100 néző. Vezette: Szabó. Makó: Czirbus - Podonyi, Magyar, Kis K., Árva - Fülöp, Turján, Szűcs D„ Bány, Bakos T. - Hadár. Játszott még: Kovács K. (kapus), Varga R„ Faragó. Edző: Takács Zoltán. A Makó gólját Hadár szerezte. CSONGRÁDI TISZAPART SE-MAKÓ FC 2-3 (l-l) Csongrád, 150 néző. Vezette: Gyuga. Csongrád: Palatínus - Forgó, Szabados, Pálfi, Lovas - Korom, Dell, Szabó II A., Bagi - Ruzsinszki, Bertók. Játszott még: Tóth, Busa, Keller, Somodi, Kozma, Bánfi, Szepesi, Szarvas. Edző: Kurucz István. Makó: Kovács K. - Podonyi, Kis K., Árva, Bakos Á. - Fülöp, Szűcs D., Varga R., Bakos T. - Hadár, Faragó. Játszott még: Czirbus (kapus), Turján, Magyar, Schreiber, Mórocz, Bány. Edző: Takács Zoltán. Gólszerzők: Deli, Szarvas, ill. Kis K., Bány (2).