Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-18 / 42. szám
4 •AKTUÁLIS«» SZOMBAT, 2006. FEBRUÁR 18. AZ ÁRKÁD TITKOLÓZIK Korábban beszámoltunk arról, hogy az Árkád üzletközpont Is helyet keres magának Szegeden. Az üzletközpontok építője és üzemeltetője, az ECE Projektmenedzsment Kft. ügyvezetője, Gyalay-Korpos Gyula tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: nincs semmi közük a Heavytex egykori telephelyének megvásárlásához. „Hallottam arról, hogy mozgolódik a Spar Szegeden, és azt is el tudom mondani, hogy a Spar-üzletek 'mágnesbérlők1 az Árkádokban, de ehhez az adásvételhez semmi közünk." Gyalay nem árulta el, kivel tárgyal és hol épül majd Árkád Szegeden. Annyit közölt csupán: várhatóan márciusban kötik meg a szerződést. Óriás-bevásárlóközpont épülhet a Heavytex egykori újszegedi telephelyén. Lapunk információja szerint egy Sparhoz kötődő osztrák ingatlancég vásárolta meg a húszhektáros területet. A városi szabályozási terv szerint a tulajdonos csak akkor létesíthet itt kereskedelmi központot, ha meghosszabbítja a Temesvári körűit az újszegedi vasútállomástól az Alsó kikötő sorig. A budapesti székhelyű Hermesz Ingatlanbefektetési Alap azért vásárolta meg másfél éve a Heavytex Újszegedi Szövő Rt. egykori telephelyét, hogy a területet hosszú távon bérbe adja. Ez nem úgy jött össze, ahogy terveztük. Közben kaptunk egy jó ajánlatot az ingatlanra, s a napokban aláírtuk az adásvételi szerződést - erősítette meg a terület eladásáról szóló információnkat Antal Ernő. Az alap igazgatóságának elnöke nem mondta meg, hogy ki és menynyiért vásárolta meg a húszhektáros telket, mondván: „nem vagyok felhatalmazva arra, hogy eláruljam a vevő nevét." Lapunk más, megbízható forrásból úgy értesült, hogy egy, a Spar üzletlánchoz kötődő osztrák ingatlancég - amely áruházakat, óriás-bevásárlóközpontokat épít világszerte - vette meg az ingatlant. A bevásárlóközpontról és a déli Tisza hídról a legutóbbi városi közgyűlésen is szó esett Dél-Újszeged beépítése, fejlesztése kapcsán. Botka László polgármester azt mondta, hogy az üzletközpontra „lakossági igény van Újszegeden." - A városvezetés értesült a tulajdonosváltásról - mondta megkeresésünkre Nagy Sándor. A városfejlesztési alpolgármestertől megtudtuk, hogy a városi szabályozási terv szerint a kereskedelmi zónához tartozó területen csak akkor építhet bevásárlóközpontot a tulajdonos, ha meghosszabbítja a Temesvári körutat az újszegedi vasútállomástól az Alsó kikötő sorig. Nagy Sándor szerint ez a tulajdonosnak is jól felfogott érdeke. Úgy tudjuk, hogy a feltáró út építése önmagában másfél-kétmilliárd forintba kerül. A városfejlesztési tervek szerint itt épülne meg a déli Tisza híd, amely összekötné a Bécsi körutat a Temesvári körúttal. Az alpolgármester szerint „akkor lehet érdemben hozzányúlni Dél-Újszeged szabályozásához, ha meglesz a déli közúti és vasúti híd a Tiszán." A nagyberuházás 2010 után valósulhat meg. Tegnap a Spar Magyarország Kft. központjában arról érdeklődtünk, hogy mikor kezdődik a beruházás, összefognak-e más multinacionális céggel, de Laber Zsuzsanna kommunikációs vezető nem tudott válaszolni a kérdéseinkre. Úgy fogalmazott, hogy még tájékozódnia kell az ügyben. sz. c. sz. MEGOLDÁS Van, aki politikai kampánytémát csinál a terelőszigetproblémából, mi viszont igyekszünk megoldást találni - mondta Újhelyi István képviselő, a körzet szocialista jelöltje, aki tegnap tárgyalt a közútkezelőnél arról, hogy kerüljön távolabb a veszélyeztetett buszmegálló, az ominózus terelőszigetet alakítsák át és figyelmeztesse sárgán villogó lámpa az autósokat a szabályok betartására. KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. A Petőfi Sándor Művelődési Házban folytatódott a Kéz a kézben 2. program. A sajátos nevelési igényű gyerekek és ép társaik tegnap a farsangra készültek: fánkot sütöttek, álarcot készítettek, felelevenítették a farsangi szokásokat. A programot a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány támogatta. BALÁSTYA. Ma délután 4 órától a művelődési házban rendezik meg a nyugdíjasok farsangi mulatságát. A szervezők kérik, aki kedvet érez hozzá, öltözzön maskarába. A mulatságon étellel és itallal várják a vendégeket, zene és tánc is lesz. BORDÁNY. A bordányi amatőr színjátszó kör tagjai ma este 8 órától a Pusztamérgesi Ifjúsági Szervezet farsangi bálján, a pusztamérgesi művelődési házban Marth P. Ildikó Kukás Guru című darabját mutatják be. DESZK. Ülésezett a település- és vidékfejlesztési bizottság. Megtárgyalták a 2006. évi költségvetés-tervezetet, és szó volt a pályázati önerők biztosításáról is. - Kriston intim női tornát tanfolyamra várják az érdeklődőket a faluházba ma és február 25-én Molnár Edit Virág okleveles természetgyógyász, szakokleveles tréner vezetésével. Jelentkezni és érdeklődni a faluházban lehet, telefon: 62/271-510. FORRÁSKÚT. Ma délután 2 órától a művelődési házban termékbemutatóval egybekötött előadást hallgathatnak meg az érdeklődők a cellulitisz hatékony kezelése otthon, valamint egészség- és környezetvédelem, energiatakarékosság témákban. - A művelődési ház számítógépes-internetes szobája hét végén is várja látogatóit, szombaton fél 4-tól fél 6-ig áll nyitva az érdeklődők előtt. MÓRAHALOM. Ma délután 3 órától a Parasztkórus kistérségi baráti kórustalálkozót szervez az Aranyszöm Rendezvényházban. A belépés ingyenes. - A mórahalmi autóbusz-állomás átépítése és lezárása miatt február 22-étől a Mórahalom „aut. vt." (autóbusz váróterem) elnevezésű megállóhely átmenetileg szünetel. Az építkezés idejére két ideiglenes buszmegállót jelöl ki a Tisza Volán Rt.: a Röszke, Zákányszék, Ásotthalom, Baja, Pécs irányába közlekedő buszok számára az „aut. vt." mellett, az 55. számú úton az István király út és a Szabadság utca kereszteződésénél létesítenek megállót. A Szeged felé közlekedő járatok az István király út és a Szövetkezeti út csomópontjától ötven méterre, a Szövetkezeti úton létesített megállóban állnak meg. Az új autóbusz-állomás várhatóan idén májusban készül el. PUSZTAMÉRGES. Ma farsangi mulatságot rendeznek a Pusztamérgesi Ifjúsági Szervezet tagjai este a művelődési házban. A helyi ifjúsági szervezet tagjai meglepetésműsorral készülnek. Aki teheti, jelmezben jelenjen meg! SZEGED. A Csodaréti és Homokháti Mangalica Szervezetek február 25-én 19 órától szervezik meg Szegeden a Kck Csillag étteremben az I. szögedi mangalicabált az őshonos mangalicához fűződő nosztalgikus emlékek felelevenítésére, a gasztronómiai örömök élvezetére, a mangalicatenyésztő és -hizlaló gazdák, hentes mesterek, kereskedők, vendéglátók, gasztronómusok, dietetikusok és a báb vendégek fehér asztal mellett és táncparketten történő találkozására. AMakai úti terelőszigetekről Közlekedési ismereteket oktatott, és mindennap a Makai úton közlekedik, ezért is találja felháborítónak Bodó Imre, a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőjelöltje, hogy a forgalomlassító szigeteknél nem múlik el hét baleset nélkül. A fideszes politikus, Tiszasziget polgármestere az útszakasz legnagyobb terelőszigeténél tartott tegnap sajtótájékoztatót. Az útbajokért a szegedi városvezetést és a Magyar Közút Kht.-t hibáztatja. Bodó szerint túlzottan nagy ívet kanyarítottak az építők a terelőszigetnél, ez hirtelen irányváltásra kényszeríti a sofőröket. A sebességkorlátozó táblát a legtöbb autós figyelmen kívül hagyja - megoldás az ív csökkentése lehet. A másik terelőszigetnél virágágyásokat alakítottak ki, ezen rendszeresen átgázolnak az autók, ami ugyancsak életveszélyes, ezen aszfaltozással lehetne segíteni. A fémből készült kikerülésjelző táblákat - Békés megyei mintára - műanyag világítótáblákra cseréltetné, és villogó sárga jelzőlámpát szereltetne fel a zebránál. A környékbeliek véleményére hivatkozva megemlítette, lehet, hogy nincs is szakhatósági engedélye ennek az értelmetlen közlekedési rendnek. FÓRUM AZ EGYHÁZI OKTATÁSRÓL Keresztény felelőséggel a nemzetért címmel tart fórumot ma délután a Keresztény Közéleti Akadémia és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban. Délután hatkor az oktatás aktuális kérdéseiről kezdődik közéleti fórum, résztvevői: Kránitz Mihály, a Keresztény Közéleti Akadémia Alapítvány elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese, Kalmár Ferenc, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, és Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke. VÁLASZTOTTAK A CIVILEK A Nemzeti civil alapprogram (NCA) elektori gyűlése megválasztotta a következő három évre a Dél-alföldi Regionális Kollégium 9 és két országos szakmai kollégium 1 -1 tagját. A regionális kollégium 9 választott tagjából ötöt ismételten megválasztottak, köztük a bárom eddigi csongrádi tagot (Bakai Csaba, Török Gábor, Zsoldos Sándor), valamint bővült a megyeiek száma egy új, makói taggal (Baloghné Vas Katalin). A Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés (Hódi Gyula) és a Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció (dr. Bene Tamás) Kollégiumaiba szintén Csongrád megyei jelölt jutott. A Spar vásárolta meg a szövőgyár egykori újszegedi telephelyét Bevásárlóközpont épülhet A bevásárlóközpont építésével megváltozik Dél-Újszeged arculata Fotó: Gyenes Kálmán A kijárt robbantás elmaradt, de a csongrádi komp közlekedik a két part között A katonák jégorrot törtek a révnél Robbantás helyett jégtöréssel szabadították ki a kompkötelet a csongrádi révnél, a Tiszán átkelni azonban továbbra is csak dereglyével lehetne. A szentesi műszaki dandár katonái Vincze László országgyűlési képviselő közbenjárására vonultak ki az átkelőhöz, de végül csupán vízi járműveikkel törték föl a kompátkelést akadályozó jégorrot. Az átkelőhely üzemeltetője saját felelősségére beindította a kompjáratot, de jégzajláskor ismét leáll a két part közötti közlekedés. Tegnap reggel még úgy volt, robbantással szabadítják ki a komp kötelét a jég alól a csongrádi révnél, a detonáció azonban elmaradt. A drasztikus beavatkozás igénye akkor fogalmazódott meg, amikor a héten több, a csongrádi Nagyrétben élő lakos azzal kereste meg a térség országgyűlési képviselőjét, hogy tarthatatlan a helyzet, amit a tiszai átkelés immár három hete tartó - szüneteltetése okoz. Vincze László felvette a kapcsolatot az illetékes szervekkel: Havril András vezérkari főnök a honatya egyéni kérését nem tudta teljesíteni, de mivel időközben a megyei katasztrófavédelem jóváhagyása is befutott, és a fahíd vonalában keletkezett jégorr feltöréséhez a vízügy megadta a hozzájárulását, minden feltétel biztosítottnak tűnt a robbantáshoz. A szentesi műszaki dandártól érkezett előőrs terepszemléje soA szentesi katonák robbantani jöttek, de az előírások miatt csak vízi járműveikkel törhettek utat a kompnak Fotó: Bálint Gyula György rán kétségek merültek fel a robbantás lebonyolításával, illetve szükségével kapcsolatban. A felrobbantandó jégréteg ugyanis túl vékony, továbbá az is kiderült, hogy előbb a fahíd alatti szakaszon kellene - robbantással - utat törni az átkelőhelynél feltorlódott jégnek, s csak utána lehetne az átkelőhely fölött robbantani. Előbbihez viszont - a jégmegindulás megelőzése érdekében - a helyi vízügyi szakember árvízvédelmi okokból nem járult hozzá. Az illetékes hatóságok képviselői végül amellett döntöttek, hogy a dandár vízi járműveit vetve be törik le a jégorrot. Ez a művelet sem volt veszélytelen, az egyik csónakból egy katona beleesett a vízbe. Miután társai kihúzták, azonnal visszavitték a laktanyába. Bár délutánra kitisztították az átjárót, az előírásoknak megfelelő száz méteres védőtávolságban a fahíd feletti szakaszt nem sikerült a jégtől mentesíteni, az üzemeltető mégis - vállalva a kockázatot - saját felelősségére elindította a kompot. A Deviskomp Kft. ügyvezetője, Varga Dénes úgy nyilatkozott lapunknak, mindenekelőtt a személyi és anyagi biztonságot tartják fontosnak, ezért amint megindul a jég, leállítják az átkelést. Vincze László annyit fűzött hozzá a történtekhez, hogy ő mindent elkövetett a kompjárat beindítása érdekében, de szerinte - az üzemeltető eddigi hozzáállásán is múlt, hogy ilyen elkeseredett helyzetben találták magukat a nagyrétiek. B. D.