Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-13 / 37. szám
HÉTFŐ, 2006. FEBRUÁR 13. • AKTUÁLIS" 3 Abíióság elmarasztalta a makói asszonyt, aki fellebbez ítélet Sebastian anyjának ügyében Egy év próbára bocsátással sújtotta a makói Zombori Krisztinát a szegedi városi bíróság azért, mert fiát nem vitte vissza a tőle válófélben lévő férjének, pedig Sebastiant Bonnban az édesapának ítélték. Az édesanya továbbra is csak ritkán léphet kapcsolatba két gyermekével, nagyon keveset tud róluk. A makói Zombori Krisztinát kiskorú elhelyezésének kétrendbeli jogellenes megváltoztatása miatt találta bűnösnek a bíróság. A büntetőper azért indult, mert - mint annak idején megírtuk - az édesanya nem vitte vissza apjukhoz a tizenkét esztendős Sebastiant és öccsét, miután közös családi látogatásra jöttek hozzá. A kisebbik gyereket az apa ugyan néhány hét múlva hazavitte, bátyja azonban még hosszú hónapokig élt Magyarországon. Végül tavaly nyáron az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből adták ki neki ugyanakkor egy bonni bíróság már korábban az apának ítélte ideiglenesen. Az édesanya azért, mert nem adta át a gyerekeket, most egy év próbára bocsátást kapott. Noha ez a lehető legenyhébb intézkedés, amiről bíróság határozhat, Zombori Krisztina ügyvédje, a hódmezővásárhelyi Erdélyi Miklós tegnap arról tájékoztatta lapunkat, hogy megfellebbezik a döntést. A fellebbezést ma délelőtt adja postára. - Azért kérünk felmentést, mert elvi kérdésről van szó mondta lapunknak a jogi képviselő. - Úgy gondoljuk, egy édesanya igenis jogosult ellenállni a kiadási kérelemnek, ha erre a gyermek kéri azzal a hivatkozással, hogy az apa bántalmazta. Zombori Krisztinának egyébként nem csak emiatt az ügy miatt kell bíróságra járnia: továbbra is folyik bontópere férjével és a gyermekek végleges elhelyezéséről sem született még meg a döntés. Az ítéletről és a fejleményekről az édesanyát is szerettük volna megkérdezni, ő azonban nem nyilatkozott. SZ. I. M. BEVALTATLAN ÍGÉRETEK UH Mint az ügyvédtől megtudtuk, az édesanya - a Németországban élő apa korábbi ígéretei ellenére - továbbra is csak nehézkesen tud kapcsolatot tartani a fiúkkal, nagyon keveset tud róluk. Legutóbb egy hónapja beszélhetett Sebastiannal telefonon nyolc percet, ám ő továbbra sem hívhatja fel, nem kapott telefonszámot. Az ígért magyarországi téli üdülésre sem hozta el a férfi a gyerekeket. Megfagyott férfi Megfagyott egy 35 éves férfi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akinek hóval betakart holttestét szombaton találták meg a Vaja és Nyírparasznya közötti út mentén. A kihűlt férfi halálesetével kapcsolatban az elsődleges orvosi vizsgálat bűncselekményi gyanút nem tárt fel - mondta Fülöp Gergely, a szabolcsi rendőr-főkapitányság. Hozzátette: az elhunyt őri lakos megtalálása előtt három nappal ment el otthonából, ismeretlen helyre. Az idei télen eddig nyolc személy szenvedett fagyhalált Szabolcsban, míg tavaly kilenc ember halt meg kihűlés következtében. Pénzt von el a kormány a fogorvosképzéstől Öt tömés elég a diplomához? Kovász BAKOS ANDRÁS Hódmezővásárhelyen minden a legnagyobb rendben megy a KDNP háza táján. Csönd van, béke. Legalábbis ez derül ki abból az egy szem rövid hírből, ami a párt naponta frissített honlapján (www.kdnp.hu) szerepel. A szöveg tudatja, hogy a párt Vásárhelyen Lázár Jánost támogatja. Nincs szó a helyi szervezet korábbi, egyébként demokratikus körülmények között megszületett döntéséről, hogy nem Lázárt, hanem Balogh fánosnét akarják. Nincs szó arról, hogy a helyi elnök. Hamvas Ödön azt mondta, Lázár fános megosztó személyiség. Az sem derül ki a honlapról, hogy ezek után szombaton az országos elnökség felfüggesztette a vásárhelyi szervezet vezetőségének működését, ami az akasztásnál egy fokkal enyhébb retorzió. Egy szó sincs a botrányról. A honlapon - amelynek fejlécét kék égen szárnyaló ragadozó madár díszíti - csak szép hírek olvashatók. Kiderül, hogy a Fidesszel kötött szövetség a nemrégen elhunyt Varga László végakarata volt. Megtudjuk, hogy Semjén Zsolt elnök azt mondta: a KDNP kifejezetten világnézeti párt, és a polgári szövetség kovásza kíván lenni. Elolvasható a teljes alapszabály, amelyben ez a világnézeti jelleg szépen ki is domborodik: „A párt működésében érvényesülnie kell a szubszidiaritás elvének: a kisebb közösség feladatait, jogkörét nem vonhatja el a nagyobb közösség; a felsőbb szint beavatkozása csak akkor engedhető meg, ha az alsóbb szint a segítséget igényli, vagy egyébként feladatának megoldására saját erőből nem képes." Ugyanakkor persze az is benne van, hogy a helyi szervezet testületeinek és tisztségviselőinek működését az országos elnökség „indokolt határozattal felfüggesztheti". Ez történt most is. Az elnökség nem nagyon volt kíváncsi arra, miért renitenskedik a helyi szervezet, és hogy igaza lehet-e a vásárhelyi elnöknek, vagy a döntésében mennyire játszott szerepet a Lázárral való személyes konfliktusa. Az országos elnökség tagjai úgy döntöttek, mint egy nagyvállalat igazgatótanácsa, ám erre a jelek szerint nem nagyon büszkék. Pedig ilyen döntést jó néhányszor hozott mára párt Csongrád megyei szervezeteinek ügyében, és a hódmezővásárhelyiek sem lepődnek meg rajta. Itt a rendszerváltás óta egyébként is azt tamdják az emberek, hogy hasznos dolog a demokrácia, de csak kemény kézzel lehet eredményesen működtetni. A KDNP Csongrád megyei története arról szól, hogy nem hálás feladat egy kis párt helyi szervezetében politizálni. A kis pártok a politika kínálati piacán folyó erős konkurenciaharc közepette állnak ide vagy oda, a világnézeti elveknek sokszor csak annyi szerepük marad, mint-a mosóporreklámnak. És ez azért szül gyakran belső konfliktusokat, mert kis párt helyi szervezetébe többnyire nem a karrierépítés szándékával lépnek be az emberek, hanem elvből. A kisült kenyérben pedig már nem látszik a kovász. Harminckét százalékos betegellátási finanszírozási forrás megvonásával sújtja a fogorvosképzést a kormány. Ez ellen tiltakozik a négy érintett magyarországi egyetem. A Szegedi Tudományegyetem fogorvos-tudományi szakvezetője. Fazekas András szerint veszélybe kerül a gyakorlati képzés minősége. Növelni kell az államilag finanszírozott képzésre járó hallgatók számát - jelentette ki az egészségügyi miniszter a múlt év második felében. Ugyanakkor decemberben olyan rendeletet fogadott el a kormány, mi szerint 32 százalékkal csökkenteni kell az egészségbiztosítási alapból az egyes egészségügyi szolgáltatásokra kifizetett öszszeget. Ez azt jelenti, hogy megszüntettek olyan, kevésbé hatékonynak minősített praxisokat, amelyek egyébként a fogorvostan szakos hallgatók gyakorlati képzését és az úgynevezett egyetemi, vagyis az alap- és a szakellátás „feletti" szintű betegellátást szolgálták. E jelentős forrásmegvonás ellen tiltakozását fejezte ki a fogorvosok négy magyarországi egyetemi képzőhelye, így a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Fogorvostudományi Szak Fogászati és Szájsebészeti Klinikája is. - Óriási az érdeklődés a fogorvosképzés iránt, idegen nyelven is oktatunk, így aztán a kapacitásunkat időnként 30-40 százalékkal is túlteljesítve dolgozunk - vázolta a helyzetet az SZTE fogorvos-tudományi szakának vezetője, Fazekas András professzor. Szakmai körökben IndiáA szegedi fogklinikán is romlik majd a képzés színvonala tói az Amerikai Egyesült Államokon át Iránig elismert, hogy Szegeden az európai színvonalú képzés sarokköveit az uniós normák jelentik. Az egyik sarokkő a gyakorlatorientáltság és annak jó színvonala, amit most romokba dönthet a betegellátási finanszírozási forrásokból történt 32 százalékos forrásmegvonás. A betegbiztosítónak jól képzett orvosokra van szüksége. E kiindulópont alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Szegeden 19, az oktatást is szolgáló fogorvosi praxist támogatott. Ezek között olyanok is helyet kaptak, mint például a vérzékeny betegek fogászati ellátását biztosító praxis, mely jellegénél fogva nem tartozhat a leghatékonyabb „nagy forgalmú" szolgáltatások közé, ugyanakkor életmentő készségek elsajátítását teszi lehetővé. Azonban a kormányrendelet az ilyen „tartósan kihasználatlan" kapacitásokért nem fizet, azaz elszívja a pénzt az ilyen képzési helyekről. E lépés a Szegedi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján azzal a következménnyel jár, hogy idén 18 millió 600 ezer forinttal ismét kevesebb pénz fog rendelkezésre állni a képzéshez. - Arra kényszerülünk, hogy csökkentsük költségeinket - jelentette ki Fazekas professzor. Ez Fotó: Karnok Csaba azt jelenti, hogy vagy elbocsátanak néhány embert, vagy visszafogják a dologi kiadásokat. Ez utóbbi azzal jár, hogy egy-egy hallgató egy-egy fogtömés típusból például nem tizenötöt, hanem csak ötöt készíthet el a gyakorlati képzése során, mégis diplomát kap. Mintha nem is fogorvosokat, hanem felcsereket képzenének Magyarországon. Egy olyan országban, amely a szájüregi daganatos halálozás alapján első a világon, ahol a fogszuvasodás gyakorisága többszöröse az európai átlagnak és ahol a legtöbb 65 évesnél idősebb ember fogatlan. ÚJSZÁSZI ILONA A KDNP elnökségi döntése Hamvasék ügyében Felfüggesztett vásárhelyi pártvezetőség Tűzzel emlékeztek a ciánkatasztrófára Felfüggesztette a Kereszténydemokrata Néppárt vásárhelyi vezetőségének működését a párt szombaton tartott országos elnökségi ülése, miután a vásárhelyiek nem Lázár János, hanem Balogh Jánosné képviselőjelöltségét támogatták. Hamvas Ödön (képünkön), a helyi szervezet elnöke nem tartja kizártnak, hogy fellebbez a határozat ellen, amelyet ma postáznak. Felfüggesztették a KDNP vásárhelyi vezetőségének működését az új vezetőség megválasztásáig - így döntött szombati budapesti ülésén a Kereszténydemokrata Néppárt országos elnöksége. Mint lapunknak Kalmár Ferenc, a párt országos alelnöke és a Csongrád megyei szervezet elnöke elmondta: az országos elnökség felhívja a jelenlegi vásárhelyi vezetőség valamennyi tagját, hogy a hétfőn kipostázandó felfüggesztő határozat kézhezvételét követő három napon belül mondjon le. Az országos elnökség ugyanakkor a párt Csongrád megyei elnökségét kérte fel arra, hogy működőképes vezetőség hiányában nyújtson segítséget a vásárhelyi szervezetnek, megbízott útján intéztesse a vezetői feladatokat, majd szervezze meg és bonyolítsa le a tisztújítást. Kötelezte egyben Rubovszky György pártügyészt, hogy amennyiben a felfüggesztett vezetőségi tagok nem mondanak le, haladéktalanul kezdeményezzen ellenük fegyelmi eljárást azzal, hogy indítványozza kizárásukat a KDNP-ből. - A legfőbb indok az - mondta Kalmár Ferenc hogy az országos elnökség tavaly december 10-i ülésén elfogadta a Fidesszel kötött megállapodást, amelynek részét képezte az egyéni országgyűlési jelöltek névsora. Benne az, hogy a KDNP a vásárhelyi választókörzetben Lázár Jánost, a Fidesz jelöltjét támogatja. Ezen az ülésen Hamvas Ödön is részt vett, s nem szavazott a megállapodás ellen. Ezzel szemben január 13-ra jelöltállító gyűlést hívott össze Vásárhelyen, amely azonban határozatképtelennek bizonyult. A január 23-i megismételt ülésen pedig a helyi szervezet az országos megállapodás ellenére Balogh fánosné támogatásáról döntött. - Valóban részt vettem az országos választmány decemberi ülésén, de azon egyáltalán nem szavaztam, se igennel, se nemmel a Fidesszel kötött megállapodásra. Azért, mert a lelkiismeretem nem engedte, hogy ezzel alkalmatlan embert támogassak a térség parlamenti képviseletére - mondta Hamvas Ödön. Hozzátette: megvárja, míg kézhez kapja a felfüggesztésről szóló határozatot, majd utána eldönti, fellebbez-e ellene vagy sem. B. K.A. Máglyatűzzel emlékeztek szombaton a szegedi Roosevelt téren a tiszai ciánkatasztrófa hatodik évfordulójára. Schilsong János, a Tisza főutca tervet kidolgozó Oskolás Intézet Kft. innovációs vezetője arról szólt, hogy a folyónak végre meg kellene kapnia azt a kiemelt szerepet, amely megilleti a város életében. Paulovics Péter, a Csemete társelnöke a tiszai élővilág rehabilitációjáról beszélt, Szabó László önkormányzati képviselő a tiszai hagyományokat, Fekete Endre, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese pedig a ciánszennyezés elleni védelmi munkát idézte fel. Az idén is tűzgyújtással emlékeztek a tiszai ciánkatasztrófára Fotó: Frank Yvette i