Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-04 / 3. szám

14 •KAPCSOLATOK« SZERDA, 2006. JANUÁR 4. Két éve a „kis" Sopron, tavaly a Szolnok csődölt be az'NB IA cso­portos női kosárlabdázóknál. Fi­zetésképtelenné váltak a klubok. Elfogyott a pénz. Főként azért, mert fűt-fát ígérgettek a kosara­soknak. Túlvállalták magukat. Idén a Diósgyőr kerülhet ebbe a helyzetbe. A miskolci gárdától távozott Jokovics és Vilipics. Mindketten Izraelbe. A szerb Pa­vicsevics pedig eltűnt. Összepa­kolt. Már ő sincs a csapatnál. Két hónapi fizetéssel tartozik az egyesület. A külföldiek éppen a járandóság elmaradása miatt döntöttek úgy, hogy kiszállnak a süllyedő hajóról. A magyarok és az egykori szegedi, Djelmis még vár. Állítólag január 6-áig adtak haladékot: ha akkor sem érkezik pénz a számlájukra, akkor más csapathoz igazolnak. Mi újság a Szeviép-Szegednél? Vannak-e fizetési gondok a klub­nál? - többek között ezeket a kér­déseket is feltettük az ügyvezető­nek, Domokos Mihálynak. - Ránk sohasem volt jellemző, hogy túlvállaltuk volna magun­kat. Nem ígértünk fűt-fát. A fize­tések mindig időben megérkez-' tek, ilyen téren soha sem volt Tegnap Horváth Cs. Attila és Nemes Ferenc is lemondott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségi tagságáról, a testület így működésképtelenné vált. Ezzel egy időben a szövet­ség elnöke, azaz Bozóky Imre is elvesztette elnöki mandátumát. BUDAPEST (MTI) Az MLSZ elnökségének létszá­ma a december 21-i rendkívüli közgyűlésen fogyatkozott meg drasztikusan, egyedül Kutasi Ró­bert maradt a posztján. Hel­meczy László, a Szabolcs-Szat­már-Bereg megyei szövetség el­nöke szerint Bozóky Imre min­den jogosultságát elvesztette, ma már be sem mehetett (volna) a munkahelyére. Az alapszabály alapján rendkívüli közgyűlést kell összehívni (várhatóan janu­Citibank lekötött betét kiugróan magas kamattal! f % kamat 100% lekötött betét Tisztán Szeged, Nagy Jenő u. 1. (Nagy J. és a Feketesas u. sarok) Tel.: (62) 554-770 H,Sz 8-1730; K,Cs,P 8-16 Szeged, Nádor u. 2. (A John Bull pubbal szemben) Tel.: (62) 541-193, -194 H-P 8-18 EBKM: 7,00% • www.citibank.hu L citibank A 3 • toos futamidejű, automatikusan megújuló, teoai • ,u 000 forintot elerfl össregú Betétlekötés esetén, a kusröbós kamatozás szerint a teljes betét­összegre érvényes kamatláb 7,00% (EBKM: 7,00%). feltéve, bogy az rgy lekötni szándékozott összég a Bankon kfyíiit lorrásból származik. A belet kamata csak az automatikusan megújuló lekötés első - 3 (bárom) hónapos - periódusára érvényes. A betéti szerződés részletes iéirasát a Citibank Rt. Lakossági Banki Szolgáltatásainak Altalános Üzleti Teltételei, továbbá a mindenkor érvényes Kamat- és Díjfeltételek tartalmazzák. Jelen hirdetés nem minősül különleges ajánlatnak, hanem olyan sztenderd ajánlat, amellyel kapcsolatban a bank - a bel- és kUitóldi pénzpiaci feltételektől lüggően - a kondíciók egyoldalú módosítási jogát fenntartja. A Citibank Rt.-a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. tartozásunk. Természetesen azért akadnak problémák. Ez a tavalyi sikeres szereplésből adó­dik. A prémium egy részével még tartozunk a játékosoknak. De­cemberben nagy részét már át­utaltuk, de még nem a teljes ösz­szeget. Éppen most az a fő felada­tunk, hogy ezt a hiányosságun­kat megoldjuk, ne tartozzunk senkinek. A hét fő feladata azon­ban az OSC elleni holnap esti Magyar Kupa-találkozó lesz. Si­mán nyernünk kell. A fővárosiak elleni összecsapás remek ráhan­golódással szolgál a bajnoki talál­kozók előtt. S. R. RATGEBER S2ERBIABAN? Ä Rátgéber Lászlót, a Pécs jelenlegi, a magyar válogatott egykori szövetsé­gi kapitányát csábítják. Hazájába, Szerbia és Montenegróba. Méghoz­zá női válogatott első emberének. A plávik mindent megmozgatnak an­nak érdekében, hogy a híres kosa­ras szakmeber elvállalja a munkát. Készek minden anyagi áldozatra. Rátgéberrel hamarosan Pécsett egyeztetnek, még ebben a hónap­ban kiderül: vállalja-e a munkát. ár 20-ára), ezen háromtagú ad hoc bizottságot választanak, amely kitűzi a tisztújító közgyű­lés időpontját. Február végére áll­hat fel az új elnökség. A magyar labdarúgó-válogatottnak február végéig így egészen biztosan nem lesz szakvezetője. Kisteleki István, az MLL elnöke szerint az ad hoc bizottság oldja meg az MLSZ képviseletét az Eb-selejtezők január 27-i sorsolá­sán, illetve a hónap végén sorra kerülő egyeztetésen a 2012-es Eb-pályázattal kapcsolatban. A január 20-diki közgyűlésig Berzi Sándor MLSZ-főtitkár irányítja a szövetség munkáját. Kisteleki a kialakult helyzetet úgy értékelte: a tegnapi napot megtisztulásnak, újrakezdésnek lehet tekinteni. - Ami ma történt, az bűntett a magyar futball ellen - mondta Bozóky Imre. Tegnap véget ért a Pick Szeged játékosainak a téli vakáció, s Kovács Péter edző, ha csökken­tett létszámmal is, de már meg­izzasztotta a társaságot. A szak­ember többek között elmondta, hogy egyénre szabott foglako­zásokat tart. Kezdjük egy újabb örömhírrel, ugyanis decemberben Berta Ró­bert neje, tegnap reggel pedig Mi­lorad Krivokapics felesége aján­dékozta meg egy újszülöttel a családot. A magyar állampolgár­ságra váró szerb idegenlégiósnak Helena már a második leánya. - Mivel Milorad a szerb váloga­tottal készül a svájci Európa-baj­nokságra, ezért én vállaltam, hogy gondoskodom a kismamá­ról - kezdte a tegnap reggel tör­téntek felidézését Nenad Pulje­NEM KERESTÉK Elterjedt a hír, hogy a Veszp­™ rémből Solát és Lazarovot leigazolná az RK Zagreb. Ugyanakkor a horvát kapus helyére Puljezevlcset sze­melte ki a magyar bajnok. A Pick kapuvédője kacsának nevezte a hírt, s elmondta, senkivel nem tárgyalt. Rohan az idő: az 1998-as vb és a 2002-es Eb után újra olyan esz­tendőbe léptünk, amikor fel­nőtt kajakos és kenus világese­ményt rendez Szeged. Augusz­tus 17. és 20. között a Maty-ér ad otthont a 35. síkvízi vb-nek. Gyors számolás után kiderült: kétszázhuszonöt nap, és eldör­dül az első startpisztolylövés a Maty-éri olimpiai centrumban. Várhatóan augusztus 17-én reg­gel kilenckor - esetleg tízkor, de ez majd csak a vb szervezésének hajrájában derül ki - veri fel a ta­von tanyázó élővilág csendes hétköznapját ez az éles hang. A madarak ijedten más, alkalmi fészket keresnek, eközben a ha­jók iszonyatos erővel megindul­nak a célvonal felé. Népes szegedi csapat Ahogy megszoktuk, minden bizonnyal most is népes magyar csapat várja az eseményt - az összes számban döntős eséllyel. És természetesen reményeink zevics. - Fél hatkor riasztott Kar­men, hogy be kellene szállítani a kórházba. Meg is tettem, s há­rom órával később már meg is született a kislány. A Pick Szeged kapusa egyébként a debreceni kézilabdagála egyik sztárja volt, aki lőtt három nagy­szerű gólt is, amellett, hogy kivá­lóan védett. Az edzés után pedig elmondta, hógy a szilvesztert a családjával, teljesen nyugodt kör­nyezetben, Belgrádban töltötte. Kovács Péter az elmúlt év vé­gén Moszkvában cselekvő része­se volt az Oroszország-Világvá­logatott mérkőzésnek. Milyen érzés volt a kispadon ülni ? - Természetesen élmény és megtiszteltetés számomra, hogy tevőlegesen ismét részt vehet­tem a világ legjobb kézilabdázói­nak találkozóján. Ami pedig a vendéglátást illeti: az oroszok mindig nagyszerű házigazdák voltak, s ezt a véleményemet most sem cáfolták meg. A Pick Szeged válogatottaktól ­Andjelkovics, Djurkovics, Krivo­kapics (szerb), Ilyés, Lendvay, Vadkerti, Szente (magyar) - le­csupaszított csapata tegnap dél­előtt 10 órakor a Clty-fitneszben találkozott. Mindössze nyolc já­tékosnak vezényelt erősítőgya­korlatokat Kovács Péter edző. szerint bőven lesznek hazaiak is a startvonalon. A Démász-Sze­gedi VE versenyzői közül sokan már most odaítélnék például Ja­nics Natasának a három vb-ara­nyat. De álljunk meg, és legyünk egy kicsit óvatosabbak! Mert így tesz a kétszeres olimpiai bajnok kajakos is. Az ellenfelek például a zágrábi vb-n videóra rögzítették Janics és az MTK-s Kovács Kata­lin eddig verhetetlen kettősét, azok futamait. Nem szégyellik bevallani: tanulni szeretnének tőlük. Hozzátesszük: van is mit. Ám ha a 2005-ös, vagy az azt megelőző sikerek szóba kerül­nek, Janics józan ítélőképessége mindig előkerül: rengeteg a kivá­ló ellenfél, akiket először is itt­hon kell legyőzni, majd utána a világeseményen. Mindenesetre az edző, Fábiánná Rozsnyói Ka­talin egy perc levegővételt sem enged a duónak. A fentieket ösz­szegezve azért az minimum el­várható, hogy Natasa az érme­kért küzd majd a szegedi vb-n. És ahogy ő mondta: nem biztos, hogy csak a páros számokban, hanem lehet még további két egyéni futam is. Vajda sztárpárja Ezt várjuk, várhatjuk Vajda At­tilától is. Olimpiai bronzérme­sünk tavaly debütált a felnőtt vb-n és Eb-n, ahogy ő mondta: ki­váló tapasztalatokat szerzett. Ezt idén aztán bőven igazolhatja, rá­adásul a hírek egy igazi szenzáci­óról szólnak. Arról, hogy Vajda összetérdel a kétszeres olimpiai bajnokkal, Kolonics Györggyel. A végleges döntésre még várni kell, hiszen az majd csak tavasszal, a közös edzőtáborozás alkalmával kristályosodik ki. Legszívesebben hasonló sorsot, azaz valamilyen érmet szánnánk a Démász má­sik, olimpiát járt kenusának, loób Mártonnak. Óriási előnye Joóbnak és Vajdának, hogy az el­múlt évhez képest három hóna­pos „fórral" vágtak neki a felké­szülésnek. Vécsi Viktor vezetésé­vel most nem kellett szponzorok, vagy edzéslehetőségek után ro­hangálniuk. Csak a tréning - ám ez egy élsportolónál a legtöbb. Nézzük azokat a szegedieket, akik még szóba jöhetnek! Csapat­hajókban érdemes odafigyelni a ka­jakos Sík, Csamangó és a kenus Fürdők, Hiittner kettősre. Az újabb válogatási elvek nekik kedveznek: megint lesz selejtező a négyesek­nek is. Az egyik fiatal, a másik ruti­nos egység, igazi Jolly Jokerek. Meglepetésindulók? További fiatalok is sorban áll(hat)nak a vb-részvételért: így Keresztesi Alexandra, aztán a ke­nus Makai Sándor, vagy a kaja­kos Börcsök Balázs. De a klub gazdag utánpótlásából bárki meglepetést szerezhet. Mert az a hangulat, az az at­moszféra, amely a felújított és át­alakított, addigra tényleg a világ legjobbjává varázsolt Maty-éri ví­zicentrumban várja a versenyző­ket, mindenkire ösztönzőleg hat. Legalább húszezer ember tombo­lása egy fél érem. És ez garantált. MÁDI JÓZSEF - Délután már többen le­szünk, hiszen az ifisták a taní­tás után bekapcsolódnak a munkába - magyarázta a tréner, miután megkérdeztük, hogy ilyen kevés játékosnak hogyan lehet érdemi munkát végezni? ­Vegyes lesz a felkészülésünk most. Úgy terveztem, hogy az egyéni képzésre és a taktikai tár­ház bővítésére tesszük a hang­súlyt. Akinek úgy látom, hogy az intenzív erősítés lenne a leg­hasznosabb, annak az szerepel elvégzendő feladatként. Sőt úgy gondoltam, hogy nem minden­kire rakok egyforma terhet sem. A tréner azt is elmondta, hogy az egyhangúságot oldva igyekszenek minél több edző­mérkőzést lekötni. -Felveszik a kapcsolatot a szerb első osztá­lyú Szabadkával, a Békéssel, valamint a Kiskundorozsmá­val. S.J. PERUNICSICS GYÓGYUL Nenad Perunicsics a téli szünetet kihasználva Belgrádban is meg­vizsgáltatta bicepszsérülését. A szerb orvos azt javasolta, hogy négy hétig ne használja a dobóke­zét. így a játékos csak lábmunkát végez. Válogatottjai nélkül edz a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata Hangsúly az egyéni és taktikai képzésen Berta (az előtérben) is átskálázta az alapokat Fotó: Gyenes Kálmán Magyar focikáosz Kétszázhuszonöt nap múlva startol a Maty-éren a 35. kajak-kenu vb A visszaszámlálás elindult Az augusztusi vb-n ismét tízezrek látogatnak ki a Maty-érre Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents