Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-06 / 5. szám
PÉNTEK, 2006. JANUÁR 6. "AKTUÁLIS" 5 Jó, ha van az autóban gyalogsági ásó Megszelídített katonai eszközök Álcasapkából sísapka, gyalogsági ásóból hólapát. Álcaháló szórakozásból és barettsapka divatból. Az eredetileg katonai célokat szolgáló eszközök békés célokra is bevethetők, „megszelídíthető" a tankos overall és a rohamsisak is. Ha égy sötét sarkon szembe jön egy alak, arcába húzott kötött sapkáján két lyukat vágtak a szemének, egyet a szájának, az átlagos szegedi megijed, de legalábbis meglepődik. Ha ugyanezt az embert ebben az úgynevezett álcasapkában biciklizni látjuk, csak mosolygunk, vagy azt gondoljuk: arcüreggyulladása van. Ha pedig egy hegyoldalon] síléc cel a lábán találkozunk vele, szinte természetesnek vesszük, hogy a hideg ellen így védekezik. Nem az álcasapka az egyetlen, amely bizonyos környezetben rémisztő, más körülmények között teljesen ártalmatlan, sőt mindennapos eszközzé vált. Szabó fózsefné, egy szegedi military bolt vezetője elmondta: üzletébe rendszeresen térnek be vadászok, horgászok, farsangra készülők. Ki gondolná, hogy az eredetileg német tankos overall munkaruhának is beválik, a víztartállyal rendelkező hátizsák vagy a hálózsák alátét pedig túrázók számára segítség. Van, aki léSiós sapkában vészeli át a nyári meleget, és olyan is, aki egy divatos szórakozáshoz álcahálót ölt. Talán nehéz elképzelni azt a hétköznapi élethelyzetet, amikor valakinek terepszínű rajtokkal borított hálóval kell álcáznia magát, de Szabó Józsefné szerint a paintball játékhoz rendszeresen vásárolják az első látásra Addams family-jelmezt. A teljesebb hatás érdekében az arc is lehet terepszínű: a zöld, sárga, fekete és bézs álcafestékből mindenki kiválaszthatja a hozzá illőt. A gyalogsági ásó békés felhasználására is van példa: az előrelátó szegediek az összecsukható szerszámot az autójukban tartják, hogy szükség esetén kéznél legyen egy mini-hólapát. A magnéziumrúd, a mindenen gyulladó gyufa már nem számít különlegességnek, de a rangerkalapot, a brit rohamsisakot azért még többnyire csak a gyűjtők vásárolják. Kanálgépet és barettsapkát keresett a boltban tegnap a törzsvevő, Zsolt. Előbbit - evőeszközök, konzervnyitó, dugóhúzó egyben - csak praktikussági okokból, utóbbit talán megszállottságból. De mivel a neki tetszőkből csak jobbra álló sapkát talált, a vásárlás elmaradt. G. ZS. Van, akinek síruha Fotó: Schmidt Andrea A kicsiket kíméli az új védőoltási rendszer Kevesebb szűri és sírás Fájdalmas védelem Fotó: Schmidt Andrea Kevesebb injekció korszerűbb oltóanyagokkal - ez a lényege a január elsején megváltozott, új védőoltási rendszernek. A magas láz, a görcs, vagy éppen az enyhe bénulási tünetek is kiküszöbölhetők a modern vakcinákkal. A vásárhelyi csecsemőgondozóban megkérdezett kismamák szerint is kíméletesebb a babák számára az új gyakorlat. MUNKATÁRSAINKTÓL Mostantól húsz védőoltás helyett csupán tizenegyet kapnak tizenöt éves korukig a gyerekek. Január elsején új rendszer lépett életbe, mellyel nemcsak csökkentették a szűrik számát, hanem újabb, korszerűbb oltóanyagokat vezettek be. Megváltozott a szamárköhögés elleni védőoltás, magyarázta Tombácz Zsuzsanna, a megyei tisztiorvosi szolgálat járványügyi osztályának vezetője. A korszerűbb összetétel jóvoltából az oltás után nem alakul ki magas láz vagy esetleg görcsös tünet a csöppségeknél. Az előző gyakorlat szerint három, négy, öt hónaposan, valamint három- és hatévesen oltották be a kicsiket, az új rendszer bevezetésével egy hónappal hamarabb, már két hónapos korban megkapják az első szurit. Ugyanakkor változott az összetétele a baktérium által okozott agyhártyagyulladás elleni, illetve a gyermekbénulás elleni vakcinának is, tudtuk meg a tiszti főorvostól. Ez utóbbit január elseje előtt még szájon keresztül, cseppek formájában kapták meg a csecsemők, most viszont már injekcióval adják be. A régi oltóanyag használatánál a gyerekeknél enyhe bénulási tünetek jelentkezhettek, a korszerűbb összetétellel viszont ez kiküszöbölhető. A régi oltóanyagok is hatékonyak voltak, hangsúlyozta a doktornő, viszont az újaknál már nem kell számolni súlyos oltási reakciókkal, tünetekkel. Oszlács Edit szegedi háziorvos úgy tapasztalja: amellett, hogy kevesebbszer kell megszúrni a kicsiket, jobban is viselik az új oltóanyagokat. - Nem tapasztaljuk azokat a mellékhatásokat, amiket eddig. Ráadásul a modernebb kiszerelésnek köszönhetően az újfajta fecskendővel és kisebb tűvel kevésbé fájdalmas az injekció beadása is. luhász Szilvia kisebbik lánya, az öt hónapos Míra szilveszter előtt kapta meg a csecsemőkori oltássorozat utolsó adagját. Mint mondta, észre sem vették, hogy a picit beoltották. Nem volt láza, alig látszik a helye, és még nyűgös sem volt. Ráadásul van viszonyítási alapunk, nagyobbik lányunk, Nóra ugyanis a régi oltássorozatot kapta. Ő még a második injekció után is belázasodott, borogatni kellett a tűszúrás helyét, arról nem is beszélve, hogy mindkét lábába kapott, ami két szúrást, két sírást jelentett. Mírának már csak az egyik lábát szúrták, és nem vettük észre rajta, hogy fájlalta volna. Úgyhogy én azt hiszem, jobban jártunk ezzel a változtatással. Százmilliós beruházás kezdődik a városközpontban Nagyvárosiasodig gyarapodik Szentes Több mint százmillió forintból sétálóutcát és parkolókat alakítanak ki Szentesen, továbbá újabb zöldfelületekkel is gyarapodik a város. Folytatódik tehát a központ rehabilitációig amelyet a megyei területfejlesztési tanács is támogat. Az átadás előtt álló Chicago Bowling ub emeleti helyiségében tartottak tegnap tájékoztatót a szentesi önkormányzat illetékesei a város központi részeinek korszerűsítéséről. A Nagy Ferenc utca és a Szent Miklós tér találkozásánál lévő sport- és szórakoztatócentrum máris egyik ékessége ennek a frekventált területnek. Az elegáns létesítmény előreláthatólag márciusban nyílik, a tulajdonosa, Kertész Péter megköszönte Szirbik Imre polgármesternek és Juhász Márta főépítésznek, hogy támogatta elképzelése megvalósítását. Elhangzott: Magyarországon még nincs a szentesihez hasonló automata bowlingpálya, az építők szerint Berlinben tavaly adtak át ehhez oghatót. A biliárdszobát és éttermet is oragában foglaló létesítményben eleinte sz szentesi és város környéki településen lakó személyt foglalkoztat majd Kertész Péter. Az elegáns épület közelében folytatódik hamarosan a városközpont rehabilitációja. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a főteret már korábban korszerűsítették, még ebben a hónapban megnyílik a felújított volt vármegyeháza, lezárult a református nagytemplom és a Kiss Bá1 utca rendbehozatalára kiírt közbeszerzésipályázat is. Ebbe a sorba illik a mostani, száztrullió forintot meghaladó beruházás, amelyet a megyei területfejlesztési ta•jacs is támogat. Szirbik Imre elmonasa szerint a projekt egyik eleme a A Nagy Ferenc utca hamarosan díszburkolatot kap Fotó: Tésik Attila Nagy Ferenc utca sétálóutcává történő kialakítása, amelyre régóta várnak már a szentesiek. Juhász Márta és Baloghné Berezvai Csilla főkertész arról tájékoztatott, hogy a Nagy Ferenc utca díszburkolatot kap, és ott virágtartókban helyeznek majd el növényeket. Ha elkészülnek a munkával, oda csak az áruszállító járművek hajthatnak be olyan időszakban, amikor nem zavarják a gyalogosok közlekedését. A környezetbe illően átépítik a Szent Miklós teret, valamint felújítják a Horváth Mihály és a Jövendőt utcát, ahol parkolókat alakítanak ki. Az útburkolatot egészen a Rákóczi utcáig építik át, így a Kossuth utcával párhuzamosan valójában egy új főutcája lesz Szentesnek. Ezen elképzelések többsége az év első felében valósul meg. B. I. HÍREK RÉGIÓRA Ma délután az m 1 -en 14 óra 11 perckor ismét jelentkezik a szegedi stúdió magazinműsora a népszerű telefonos játékkal és kívánságműsorral. Vendégek a stúdióban: dr. Kikli Tivadar. nótaszerző (és újabban drámaírói, valamint Varga György, a latin gitármuzsika avatott előadója. A selyemfestés titkairól is tájékozódhatnak a nézők, és a magazinban szó lesz egy Szegedről jelentkező ismeretterjesztő műsorról. Szerkesztő: Sári Zsuzsa. BEMUTATKOZIK A SZÉCHENYI A szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola az intézmény iránt érdeklődő tanulók, szülők, hozzátartozók számára az iskola főépületében (Szeged, Felső Tisza part 25.) hétfőn 15 órától tart képzési irányait bemutató tájékoztatót. Az érdeklődők információt kaphatnak az intézmény 2006/2007-es tanévre tervezett szakirányairól, így az általános és testnevelés tantervű gimnáziumi osztályokról, valamint a környezetés vízgazdálkodási, valamint pedagógiai (humán) szakközépiskolai osztályról. ÚJRA AVOP-FORRÁSOK A Nemzeti fejlesztési terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramjában meghirdetett egyes intézkedések megváltoztak, azért, hogy az AVOP forrásait a jövőben teljes mértékben fel tudják használni a gazdák. A részletekért és tájékoztatásért az érdeklődók a Csemete egyesület munkatársát, Marton Attilát kereshetik hétfőn, szerdán és pénteken az egyesület irodájában, vagy hívhatják őt a 30/414-1040-es telefonszámon.