Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-28 / 24. szám

Szombat, 2006. január 28. SZIESZTA 11 Szeged kisbolygó az égen A Szegedi Tudományegyetem tudósai jelentős részt vállalnak a magyar csillagászati kutatómunkából. Két legfontosabb területük a változó csillagok és a kisbolygók vizsgálata. Az ő érdemük, hogy már Szeged nevű kisbolygója is van a világegyetemnek. - A szegedi csillagászati kutatások 1985-ben lendültek fel, amikor az odesszai testvéregyetemtől kaptunk egy 40 centiméter tükörátmérőjű távcsövet - tekintett vissza a múltba Szatmáry Károly csillagász, a kísérleti fizikai tanszék docense. Csillagvizsgálónk, ahol elhelyezték az eszközt, a füvészkert sarkában 1992-re épült fel. A kisbolygóövezet vizsgálata a Szegedi Tudományegyetem csillagászainak egyik érdeklődési területe. Egy hallgatókból, fiatal kutatókból álló lelkes csoport képeket készít az égbolt kis területeiről. Ezeken olyan apró pontokat keresnek, amelyek elmozdulnak a csillagokhoz képest, azaz nagy valószínűséggel Naprendszerünkön belüli kisbolygók. Ilyeneket szép számmal találtak a JATE Asteroid Survey-program keretében. - A több tucat itt felfedezett kisbolygó közül azoknak, amelyeknek hosszú időn keresztül sikerült nyomon követni a pályáját, az elnevezési jogát megkapták a felfedező kollégák újságolta Szatmáry Károly. így létezik például Szeged, Horgos, Piszkéstető, József (Attila), Öveges, Lovas és Koromházi nevű kisbolygó - mutatta a listát a csillagász. - A legtöbb kisbolygó felfedezése egyetemünkön Sárneczky Krisztián nevéhez köthető, aki itt doktori ösztöndíjas. A változó csillagok megfigyelése a szegedi csillagászok másik fontos kutatási területe. - Több oka is lehet annak, hogy a csillagok nagy része Technika Napjainkig több mint százhúszezer kisbolygót fedeztek föl. E szám növekedése a kifinomult technikai eszközöknek köszönhető. A "CCD-kamerák működési elve megegyezik a hétköznapi digitális fényképezőgépekével. Az automata távcsöveket több száz vagy ezer kilométerről internetes kapcsolaton keresztül vezérelhetik. A távcső közvetlen emberi segítség nélkül is elkészíti a felvételeket, amelyeket számítógéppel elemeznek. valamilyen okból változtatja fényességét - magyarázta Szatmáry Károly. - Lehet, hogy kettős csillagról van szó, esetleg foltok találhatók rajta, mint a Napon, az is megeshet, hogy robbanások történnek a felszínén - sorolta a tudós. Ha változó csillagot fedeznek fel a kutatók, a fényváltozás okát is meg kell keresniük. Egy csillagász lehetőségeit behatárolja, hogy milyen műVeszélyes szupernóvák Speciális változó csillagok a szupernóvák. Ezek olyan csillagok, amelyek életük végén járnak és óriási robbanással éppen elpusztulnak. Robbanáskor a csillag a korábbi fényességének több milliárdszorosát mutatja. Ilyet is többet sikerült már felfedezni a magyaroknak, Szegeden Vinkó József jeleskedik a szupernóva-kutatásterén. Fontos lennemegtudni, hogy mi előzi meg a szupernóva állapotot. Már csak azért is, mert ha 50 fényév távolságon belül robbanna fel egy szupernóva, az már veszélyes lenne a Földre. Szerencsére jelenleg nincs a Naprendszer közelében ilyen jelölt. szereket használhat, és milyen a földrajzi környezet. Magyarországon a legmagasabb hegy alig több, mint ezerméteres, a legnagyobb távcső egy méter átmérőjű, így nem lehet kozmológiai és galaxisvizsgálatokat végezni. A mérési pontosság javítása a légkör alsó, sűrű rétegén fölüli megfigyelést kíván, ezért a legjobb csillagvizsgálók 2-4 ezer méteres magasságban találhatók. Ugyanakkor Szeged nemcsak a napfény, hanem a fényszennyezés városa is. A díszkivilágítást adó reflektorok fénye akadályozza az égboltot kémlelő tudósok munkáját. Ezért a csillagászok jobban örülnének annak, ha a díszkivilágítást jóval éjfél előtt lekapcsolnák, így ők is, és a hétköznapi emberek is viszszakapnának valamennyit a csillagos ég látványából. FAZEKAS GÁBOR pgj i * rp" i "'•• Üt sfSpEI A kisbolygóövezetet és a változó csillagokat vizsgálják a szegedi kutatók - összegez Szatmáry Károly FOTÓ: KARNOK CSABA HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ROBBANT FEL A CHALLENGER URREPÜLOGEP Folytatódik VI /^t*! l/fl IItil lKd Az amerikai űrkutatási programok több mint négy évtizedes történetében bekövetkezett három tragédiára emlékeznek ezekben a napokban az Egyesült Államokban és az egész világon. Ezek közül a Challenger űrrepülőgép húsz évvel ezelőtti felrobbanása ma is megrázó emlékként él. A tragédia, amelynek okait többféle módon magyarázzák, hosszú időre visszavetette az űrprogramot. De a világűr meghódításának nagyszabású terve mégsem állt le végleg, a fellövések folytatódtak, ugyanúgy, ahogy a Columbia két évvel ezelőtti katasztrófája után. „Néha, amikor megpróbáljuk elérni a csillagokat, kezünk és életünk rövidnek bizonyul. De bármi történik, újra össze kell szednünk magunkat, s kinyújtott kezekkel kell elindulnunk a csillagok felé" - ezek a gondolatok, amelyeket Ronald Reagan akkori amerikai elnök mondott a Challenger hétfős legénységének gyászszertartásán, választ adnak arra a kérdésre: ha ilyen veszélyes az űrhajózás, miért nem hagyjuk abba. Az űrkutatás veszélyeire már a Challenger felrobbanása előtt több baleset figyelmeztette az amerikaiakat - most nem beszélve a rivális Szovjetunióban történt tragédiákról. Tizenkilenc évvel és egy nappal az űrsikló katasztrófája előtt, 1967. január 27-én az Apollo-1 legénységi kabinjában próbakilövés közben elektromos rövidzárlat miatt tűz ütött ki. Mivel a kabint tiszta oxigénnel árasztották el, a lángok másodpercek alatt elterjedtek, s három űrhajós, Gus Grissom, Roger Chaffee és Ed White bennégett. A fedélzeti ajtót kilencven másodperc alatt lehetett kinyitni, de nekik ennyi idejük sem volt. A baleset okainak kivizsgálása után körülbelül ezer módosítást hajtottak végre a legénységi kabin tervein, hogy az űrhajók megbízhatóbbak legyenek. Civil a fedélzeten Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA még ennél is nagyobb kudarcot szenvedett, amikor éppen hús2 évvel ezelőtt, 1986. január 28-án a Challenger űrrepülőgép 73 másodperccel a fellövés után felrobbant a levegőben. A fedélzetén utazó hat űrhajós Francis R. Scobee parancsnok, Michael J. Smith pilóta, Ronald E. McNair, Ellison S. Onizuka és Judith A. Resnik küldetésspecialista, valamint Gregory B. Jarvis teherspecialista -, illetve egy civil, Sharon Christa McAuliffe középiskolai tanárnő meghalt. A traA Challenger legénysége: (a hátsó sorban balról) Ellison S. Onizuka, Sharon Christa McAulijfe, Gregory B. Jarvis és Judith A. Resnik; (az első sorban balról) Michael J. Smith, Francis R. Scobee és Ronald E. McNair gédia által az emberekben kiváltott sokkot csak fokozta, hogy a helyszínen, a floridai űrközpontnál lévőkön kívül az élő tévéközvetítés révén milliók láthatták a képernyőn, így Magyarországon is, amint a méltóságteljesen fölemelkedő, időnként meg-megrázkódó űrrepülő lángba borul, és néhány pillanat múlva csak a tiszta kék ég marad utána. A NASA az 1970-es években indította el űrsiklóprogramját. Akkoriban olyan űrjárművek kifejlesztésével kísérleteztek, amelyek újra felhasználhatók. A korábbi űrhajókat ugyanis csak egyszer lehetett feljuttatni az űrbe, aztán többé soha. Az első ilyen űrsikló, a Columbia 1981-ben indult útjára. Egy évvel később követte a Challenger, majd 1983-ban a is legtöbben ezt a szervezetet teszik felelőssé a történtekért. Hivatkoznak a túlfeszített programra, az űrhivatalon belüli szervezetlenségekre, a rutinossá vált és emiatt nem elég alapos munkára. A televíziós felvételeken látható volt az egyik szilárd hordozórakéta rendellenes működése: lángcsóva csapott ki belőle, és szemmel láthatóan rángatott. A hivatalos jelentés szerint az űrsikló felemelkedését segítő egyik szilárd hajtóanyagú rakéta hibás tömítőgyűrűje mellett láng csapott ki, ráadásul olyan helyen, ahol a rakéta a folyékony üzemanyagot szállító tartályhoz volt erősítve. A tűz átégette a tartály falát, és a több ezer tonnányi folyékony hajtóanyag felrobbant, a segédrakéták elszabadultak, a A Columbia A NASA elsőként megépített, 1981. április 12-én debütált űrsiklója, a Columbia is tragikus véget ért. Amikor 2003. január 16-án felemelkedett a kilövőállásból, a külső üzemanyagtartályt szigetelő hab egy apró darabja letört, és olyan szerencsétlenül zuhant, hogy megsértette az űrrepülő bal szárnyát. A becsapódás lyukat ütött a szárny belépőélén, s emiatt a hajó darabokra esett, amikor február l-jén a Földre visszatérve beért a légkörbe. A hét asztronauta - Rick Husband, William McCool, Michael Anderson, Dávid Brown, Kalpana Chawla, Laurel Clark és az izraeli llan Ramon - meghalt. A sikló üzemanyagtartályát átalakították, s azóta a Discovery már újabb sikeres küldetést teljesített. George Bush elnök viszont a Columbia tragédiája után elhangzott beszédében már arról szólt, hogy a siklóprogramot 2010-re nyugdíjazni kell. A NASA azt követően új űrrepülőrendszert építhetne ki, amellyel a Holdra és a többi bolygóra juthatunk el. Discovery és 1985-ben az Atlantis. A Challenger a végzetes nap előtt kilencszer repült sikeresen. A tizedik küldetése is olyan volt, mint a legtöbb korábbi feladat. Az űrsikló némi rakományt szállított, egyebek mellett egy műholdat, valamint egy olyan szabadon repülő modult, amelynek feladata a Halley-üstökös csóvájának vizsgálata volt. Ez az űrutazás annyiban mégis egyedülállónak számított volna, hogy elsőként ült a fedélzeten civil, egy 37 éves tanárnő, akit több mint 11 ezer jelentkezőből választottak ki A legénység túlélte? A tragédiáért mindenki a NASA-t okolta, s talán még ma Challenger darabjai az óceánba zuhantak. A NASA felelősei már régóta tudtak a szilárd hajtóanyagú rakéták gyenge pontjairól. A rakétát gyártó cég mérnökei - biztonsági meggondolásokból, s mert a többször is elhalasztott start előtti éjszakán erősen lehűlt a levegő - követelték az indítás leállítását, a NASA azonban figyelmen kívül hagyta az aggályokat, és Reagan elnök is engedélyezte a fellövést. Napokig tartott, mire a sok tonna roncsot kihalászták az óceánból, de a fedélzeti kabint nem találták, majd csak hetekkel később hozták a felszínre. Pedig voltak olyan vélemények, hogy a legénység túlélte a robbanást, s a NASA súlyosan hibázott, amikor nem a kabint kereste azonnal. A kiemeléséről bemutatott felvételeken is látható, hogy a kabin szinte teljesen ép volt. A zuhanás percei alatt az űrhajósok végig beszélgettek, s a tengerbe csapódáskor valószínűleg elvesztették az eszméletüket. A Challenger fekete dobozának adatait és a tanárnőnél lévő kismagnó által rögzített hangfelvételt nem hozták nyilvánosságra. A titokzatos merénylők Ez persze lehetőséget kínált különböző összeesküvés-elméletek kiagyalására. Egyesek úgy spekuláltak, hogy az amerikai vezérkar mindig is szerette volna bebizonyítani Reagan elnöknek, hogy az űrrepülőgép alkalmatlan katonai célokra. A Challenger pusztulásával legalább 70 milliárd dolláros megrendelést kaptak, tíz évre elosztva. Mások az oroszokat sejtették a tragédia hátterében: a Challenger utolsó repülése előtt a Columbia űrrepülőgép ugyanis Moszkva űrből történő bombázását szimulálta, amit az oroszok nyilván meglehetősen zokon vettek. A katasztrófa után mindenesetre látványos enyhülés következett be a két ország viszonyában. Talán a legmerészebb elképzelés szerint valaki egy magánrepülővel követte az űrsiklót, s mielőtt az túl magasra jutott volna, rádió segítségével aktivizálta a Challenger önmegsemmisítő rendszerét, aztán ejtőernyővel kiugrott a gépből az óceánba, ahol már egy tengeralattjáró várt rá. Feltűnés nélkül megtehette, hiszen a mentőhajók a kikötőkben várakoztak. A Challenger felrobbanása után 1987 közepéig megtiltották az űrrepülőgépek indítását. Bár néhányan a program végét jósolták, mégis feltámadt, és a repülések folytatódtak. A tragédia azonban sokakban maradandó nyomot hagyott, s voltak, akik ezt nyilvánosan is kifejezték. így szerzett például Ébert Tibor oratóriumot, az Omega együttes pedig Fekete doboz címmel dalt a Challenger emlékére. HEGEDŰS SZABOLCS