Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-26 / 22. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. JANUÁR 26. • MEGYEI TÜKÖR­7 Valamennyi párt támogatja a Délmagyarország és a Délvilág etikai kódexét Parlamenti választások lapjainkban Szetey András főszerkesztő (az asztal végén, szemben) etikus és objektív nyilvánossághoz hívta partnerül a pártok képviselőit Fotó: Karnok Csaba Elfogadták a pártok megyei és városi elnökei, vezető politi­kusai a lapunk által kidolgo­zott. 2006-os parlamenti vá­lasztások etikai kódexét. A Délmagyarország és a Délvi­lág kilenc párt, illetve jelölő­szervezet megyei vezetőjét, il­letve képviselőjét látta vendé­gül tegnap Szegeden a szer­kesztőségben. Szetey András főszerkesztő bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy a Dél­magyarország és a Délvilág nem politikai tényezőként, hanem objektív hírközlőként kíván részt venni a választási kampányban. Elhangzott: az elkövetkező három hónapban többet foglalkozik majd az új­ság a megyei pártpolitikával, mert úgy gondoljuk, hogy ez most érdekli az embereket. V. Fekete Sándor főszerkesz­tő-helyettes elmondta: a pár­tatlan tájékoztatás és tárgy­szerűség jegyében minden je­lölőszervezetnek egyenlő esélyt biztosít lapunk. Ennek szellemében alkottuk meg eti­kai kódexünket, amit a jelen­lévők támogattak és elfogad­tak. A Délmagyarország és a Délvilág vállalásai szempont­jából három időszakra osztot­ta a választási kampányt. El­hangzott: pártpolitikai tölte­tű olvasói leveleket a jelöltál­lításig, március 17-éig köz,­lünk. íme a Délmagyarország és a Délvilág választási etikai kódexe: A Délmagyarország (DM) és a Délvilág (DV) törekvése az, hogy megismertesse olvasóit a 2006-os parlamenti választások politikai jelentőségével, a vokso­lás technikai lebonyolításának módjával. Feladatának tekinti, hogy bemutassa a jelölteket és a jelölteket állító szervezeteket - a hatályos jogszabályok és saját vállalásainak betartásával. A lap abban érdekelt, hogy az állam­polgárok éljenek alkotmányos jogukkal. Általános alapelvek A DM és a DV a pártatlan tá­jékoztatás és a törvénytisztelő nyilvánosság híve. Fellép min­den olyan jelenség ellen, amely sérti az alkotmányos rendet és az általános etikai normákat. A lap minden pártnak, politi­kai szervezetnek és személynek egyenlő esélyt kínál. A politikai jellegű eseményekről annak hírértéke alapján közöl cikke­ket. Az azonos jellegű és súlyú eseményeket azonos módon igyekszik megjeleníteni a lap­ban. írásaiban a lap megjelenési te­rületére, elsősorban Csongrád megyére koncentrál. Az országos eseményekről döntően a Magyar Távirati Iroda tudósításait alapul véve tájékoztat. A két lap tudósításaiban, cik­keiben a tárgyszerűségre törek­szik, s ezt várja a megnyilatkozó politikusoktól is. A pártok, jelö­lőszervezetek és a jelöltek prog­ramját kívánja bemutatni - az olvasó, azaz a választópolgár éle­tét közvetlenül érintő, konkrét ügyek, kérdések felvetésével. A DM és a DV nem közli az ellen­érdekelt felet minősíti, s nem an­nak álláspontját kritizáló meg­jegyzéseket. Cikkeiben a meg­szólaló elgondolásaira, építő ja­vaslataira, tárgyszerű vélemé­nyére fókuszál. A lap nem engedi, hogy hasáb­jain a politikai szereplők vitája a mondanivalójuk, programjuk is­mertetése helyett a magánélet­ről, személyeskedésről szóljon. A jelölt személyére vonatkozó in­formációknak akkor ad teret, ha az jelentésen befolyásolja az ille­tő közéleti szerepvállalásra való alkalmasságának megítélését. Az ilyen közlés nem sértheti a közízlést és a személyiségi jogo­kat. Újságíró és politika Munkatársaink újságíróként tartózkodnak minden olyan megnyilvánulástól, amely a vá­lasztás eredményét befolyásol­hatja, vagy a kampány eldurvulá­sát válthatja ki. Tudósításaiknak mindig pártatlannak kell lenni­ük. Munkatársaink nem vállal­hatnak aktív kampányszerepet a pártoknál. Ezzel együtt minden újságíró tagja, illetve tisztségvi­selője lehet bármely, érvényesen bejegyzett pártnak, és munka­idején túl politizálhat. A lap újságírói véleménynek úgy ad helyet, hogy az megfogal­mazásával és formájával is jól megkülönböztethető legyen a hírtől, tudósítástól. Megkülönböztetett időszakok A DM és a DV vállalásai szem­pontjából megkülönbözteti a kanSpány egyes időszakait, ame­lyek a törvényekből következ­nek. Ezek az időszakok: - a kampány kezdetétől a je­lölt-, illetve listaállításig (2006 I. 19-étől III. 17-éig) - a jelöltállítástól a választás első fordulójáig (III. 17-étől IV. 9-éig) - a két forduló között (IV. 9-étől IV. 23-áig). A jelöltállításig Az általános alapelvek a mérv­adóak. Mindazokon túl a követ­kező korlátozásokat, gyakorlati szabályokat követi a DM és a DV: - Közöl pártpolitikai töltetű ol­vasói levelet és SMS-t a naponta jelentkező rovataiban. Ha egy té­máról jelentős mennyiségű olva­sói vélemény érkezik, akkor al­kalmanként összeállítást közöl úgy, hogy megjelenítse-az összes, egymástól markánsan eltérő ál­láspontot. - Olyan, gyakorlati kérdést fel­vető olvasói észrevételt, melynek politikai hatása, következménye lehet, a megszólított politikus reagálásával együtt közli (amennyiben az megoldható). - Ha egy politikus nyilatkoza­ta, tájékoztatója, közleménye egy másik pártra, illetve politi­kusra nézve kritikát fogalmaz meg, ez esetben is (amennyiben az megoldható| megkérdezi a másik felet, és a két véleményt együtt közli. - Az országos jelentőségű híre­ket, tudósításokat a lap 2. olda­lán közli, a Magyar Távirati Iro­da hírei alapján. - A megyei jelentőségű híreket, tudósításokat az 1., a 3., a 4. és az 5. oldalon közli. - A helyi jelentőségű híreket, tudósításokat a megfelelő regio­nális oldalon (vásárhelyi, makói, szentesi, csongrádi) közli. - Ha megyénkbe országos párt­elnök látogat, arról fotós tudósí­tást, és lehetőség szerint rövid interjút közöl. A DM és a DV a pártokkal a megyei vezetőjük által írásban felhatalmazott személyen ke­resztül tartja a napi kapcsolatot. A lap előzetes hírt ad a megyei jelentőségű rendezvényekről az azt megelőző napon, amennyi­ben az erről szóló hivatalos köz­lést az esemény előtt legalább há­rom nappal megkapja. Az előze­tes hír a szervező csoport nevét, a rendezvény helyét és időpontját, az előadó(k) nevét, valamint a rendezvény jellegét tartalmazza. Az ilyen eseményekről a lap tu­dósítást is közöl, lehetőségei sze­rint másnapi számában. Megyei jelentőségű esemény egy párt megyei kampánynyitója, illetve minden olyan rendezvény, ame­lyen a párt első számú országos vezetője, illetve országos listave­zetője vesz részt. Lapjaink szá­mára egy szervezetnek minősül­nek a közös listát állító pártok. Vállaljuk továbbá, hogy min­den pártnak hetente egy-egy me­gyei rendezvényéről tudósít. Az eseményt a szervező párt vá­lasztja ki, s azt meghatalmazott­ja révén közli a szerkesztőséggel. A listaállítás határideje előtt külön összeállításban számo­lunk be megyénk választáson in­duló pártjainak programjairól ­előre meghatározott, azonos ter­jedelemben, betűrend szerinti sorrendben. A közlés feltétele, hogy a kért információk, írások, lógók és fényképek az előre meg­adott módon, használható minő­ségben, határidőre a szerkesztő­ségbe érkezzenek. Mindezeken túl a DM és a DV a történések hírértéke alapján közöl a választással kapcsolatos információkat, tudósításokat, a pártatlanság elvének betartásá­val. Ezek a feltételek vonatkoz­nak az olyan közéleti esemé­nyekre is, amelyek nem részei a kampánynak, de szereplői indul­nak a választáson. Lapjaink általános gyakorlatát követve ebben az időszakban is közöljük a képviselői fogadóórák időpontjait. Jelöltállítástól az első fordulóig Ebben az időszakban a DM és a DV értelemszerűen a listákra fel­került jelöltekkel és szervezetek­kel kíván foglalkozni. A lap vál­lalja mindazt, amit a jelöltállí­tást megelőzően (függetlenként induló jelölteknek összesen egy-egy eseményéről tudósít). Külön összeállításban bemutatja az egyéni jelölteket, azonos felté­telekkel, azonos terjedelemben. Összeállítást jelentet meg továb­bá a pártok egy-egy konkrét téma kapcsán megfogalmazott állás­pontjairól. A két forduló között A DM és a DV a versenyben maradt jelöltekkel és pártjaikkal foglalkozik, ugyanazt vállalva, mint az első forduló előtt. Külön összeállításban az állva maradt egyéni jelöltek szerepelnek, konkrét témákban kifejtett állás­pontjaikkal. Fizetett politikai hirdetés A Délmagyarország és a Délvi­lág a vállalt kötelezettségein túl­menő igények kielégítésére, köz­lemények és nyilatkozatok meg­jelentetésére csak fizetett hirde­tések formájában vállalkozik. Idetartozik például a pártok, képviselőjelöltek kampányren­dezvényeiről szóló előzetes hír­adás (amelyen nem vesz részt a párt országos vezetője, listaveze­tője). A politikai programok, vá­lasztási felhívások szövegét szin­tén csak fizetett választási hirde­tések formájában teszi közzé. Fi­zetett politikai hirdetést a lap mindenki számára egyenlő felté­telekkel közöl. Ezeken a felülete­ken a két lap minden esetben el­helyezi a „Politikai hirdetés" fel­iratot, és megkülönbözteti azo­kat a lap saját írásaitól. A politi­kai hirdetés tartalmáért a nem vállalunk felelősséget. Nem kö­zöl a lap ugyanakkor olyan hirde­téseket, amelyek térvénybe üt­köznek, sértik a személyiségi jo­gokat vagy a kiadó üzleti érdeke­it. Nem közöl továbbá olyan tar­talmú hirdetést, amely a válasz­tásoktól való távolmaradásra szólít fel. Politikai hirdetésben felvetett kérdésre csak politikai hirdetés­ben lehet válaszolni. A lap a kampánycsend előtti utolsó számban nem közöl olyan hirde­tést, amely kifejezetten támad egy pártot vagy jelöltet, mert már nincs lehetőség a válaszadásra. (A hirdetési lehetőségekről a DM és a DV hirdetési tanácsadói ad­nak felvilágosítást.) Záradék A DM és a DV a választási eti­kai kódexét nyilvánosságra hoz­za a lap hasábjain, és írásban el­juttatja minden pártnak, jelöltet állító szervezetnek, amely azt igényli. 1ELENLETI ÍV jH Akik jelen voltak a tegnapi szer­kesztőségi megbeszélésen: Asbéth Ákos, az MDF megyei kampányfőnö­ke. Bakai Csaba, az Együtt Szege­dért Egyesület szegedi elnöke, Be­regszászi Sándor, az SZDSZ megyei elnöke, Bodó Imre, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, Grezsa István, az MDF megyei elnöke. Kalmár Ferenc, a KDNP megyei elnöke, Kiss Tibor, a Centrum Párt megyei kampányfőnö­ke, Oláh János, a Fidesz szegedi el­nöke, Pászti Ágnes, a Centrum Párt megyei gesztora, Solymos László, az MSZP megyei elnökének megbí­zottja, Tóth Sándorné, a MIÉP me­gyei kampányfőnöke, Zsiga Tamás, a Munkáspárt városi vezetőségi tagja. Átszervezések, na­pi harc a mind ta­lálékonyabb csem­pészekkel, egyre több vámbevételt váró államkincstár. Nagyon leegyszerű­sítve így is össze­foglalhatnák a dél-alföldi vámosok munkáját. Ma tart­ják a nemzetközi vámnapot, értéke­lésre kértük a re­gionális vámpa­rancsnokot. - Várható volt, hogy Márkus András a schengeni csatla­kozás feltételeinek teljesítése érdekében 2005-ben a déli határszakaszon új határátkelőhelyi fejlesztések in­dulnak meg. Tavaly az ingatlanokra fordított jelentő­sebb beruházások összege megközelítette a 45 millió forintot - mondta el Márkus András ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságá­nakvezetője. - 2005-ben több mint 15,7 millió ki- és belépő utast regisztráltunk, ami az előző évhez képest kismértékű emelkedést jelent. A határt átlépő tehergépjárművek száma meghaladta a 990 ezret, ez átlagosan nyolc szá­zalékkal több a 2004-es forgalomnál. A statisztikai adatokat összesítve elmondhatjuk, 2005-ben a nagyla­ki vámhivatal regisztrálta a legnagyobb forgalmat, ahol 3,5 millió utas, 790 ezer személygépkocsi és 303 ezer tehergépjármű vámellenőrzése hárult az ott dolgozók­ra. A régiós bevételi számlákra 15,2 milliárd forint folyt be az elmúlt évben. A csempészek, ha lehet, még szor­galmasabb munkát végeztek hazánk uniós csatlakozá­sát követően, ám a lebukások számából arra lehet kö­vetkeztetni, hogy ebben a „háborúskodásban" a pénz­ügyőrök mind nagyobb sikereket érnek el. - Regionális vámparancsnokságunk vámhivatalai 2005-ben összesen 24 ezer 129 jogsértést derítettek fel, ami 149 százalékkal több, mint 2004-ben volt. A felderítések elkövetési értéke 3 milliárd 221 millió fo­rintra rúgott - az emelkedés 402 százalék. Továbbra is rengeteg cigarettát koboznak el vámosaink, kábító­szert 16 esetben fedtek fel a határokon. A pénzügyőrök 12 esetben akadályozták meg védett természeti érté­kek csempészetét. Többször sikertelenül próbálkoztak az ember- és fegyvercsempészek is - folytatta Márkus András. - Románia Európai Unióhoz történő csatlakozását követően a parancsnoksághoz tartozó kiilső határsza­kasz jelentősen lerövidül. Ez magával vonja az itt mű­ködő vámhivatalok megszüntetését, de legjobb esetben is szervezeti átalakításukat. Az itt dolgozók elhelyezé­se, átcsoportosítása jelentős feladat, amely meghatá­rozza a parancsnokság ez évi munkáját. Terveink kö­zött szerepel még a jövedéki szakterület hatékonyabb ellenőrzése, s még jobban odafigyelünk a román határ­szakaszon a free-shopok olcsó áraira épülő cigaretta­csempészetre - sorolta a parancsnok, 2006 vámos fel­adatairól szólva. BÁTYI ZOLTÁN KET HATAR FINANCAI A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regio­nális Parancsnoksága Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyében 18 ezer 349 négy­zetkilométeres területen látja el feladatait, a külső határszakasz hossza 351 kilomé­ter. Napjainkban 836 hivatásos állományú és 156 közalkalmazott dolgozik a parancs­nokság területén. 2004. augusztus 1-je óta a megyeszékhelyeken működé fővámhiva­talok (Szeged, Békéscsaba, Kecskemét) az egész megyére kiterjedő illetékességgel végzik feladataikat. A parancsnoksághoz tartozó 246 kilométer román határszaka­szon működik a gyulai, battonyai és nagy­laki kézúti vámhivatal, valamint a lokosha­zi vasúti határátkelőhely, a 174 kilométeres szerbiai határszakaszon a roszkei, tompái és hercegszántéi vámhivatal, továbbá vas­úton a tompái vámhivatal kelebiai kiren­deltsége fogadja az utas- és áruforgalmat. Kamionok százezrei régiónk határállomásain Harmincnégymillió szál cigarettát koboztak el

Next

/
Thumbnails
Contents