Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-21 / 18. szám

Általában bizakodva tekinte­nek az idei év elé a nagy autó­gyárak, mindamellett a veze­tő amerikai autóipari cégek kilátásaira árnyékot vetnek az ázsiai gyártók, amelyek to­vábbra is rohamosan terjesz­kednek az amerikai piacon is, mondják piaci elemzők annak kapcsán, hogy január elején Detroitban megnyílt a világ legjelentősebb nemzetközi autószalonja. A vezető autógyárak többsége igyekszik erősiteni pozícióit az amerikai piacon.AToyota bejelen­tette, hogy az idén további tiz szá­zalékkal akarja növelni eladásait az Egyesült Államokban. A japán vál­lalat tavaly tizedik rekordévét köny­velhette el az amerikai piacon, tíz százalékkal 2,26 millió járműre növelte értékesítését, és ezzel 13,3 százalékos piaci részesedést ért el. A vállalat jelentős kapacitásnö­velő beruházásokra készül, és szak­mai vélemények szerint 2007-ben a világ első számú autógyára lesz, megelőzve az amerikai General Motorst. Az Audi is rekordévre számít az idén, immár az egymást követő tizenegyedik évben: a tavalyival nagy­jából azonos, 6,4 százalékos növe­kedést vár a vállalat vezérigazgató­ja, Martin Winkerkor.AzAudinak is A Toyota lesz a világ legnagyobb autógyára AUTÓKERESKEDELEM-AUTÓÁPOLÁS - SZERVIZ SZEZONNYITO DETROITBAN RENAX És RENAULT, MAGNUM ES PREMIUM az Egyesült Államok a legnagyobb piaca, itt 83 ezer 066 autót adtak el tavaly, hét százalékkal többet a 2004. évinél, s az idén Is hasonló növeke­désre számítanak. Ezzel szemben továbbra is gyengél­kedik a két nagy amerikai autó­gyár, a General Motors és a Ford. A General Motorsnál az elemzők további veszteséget várnak a ne­gyedik negyedévről Is, miután a társaság 4 milliárdos veszteséget halmozott fel 2005 első kilenc hónapjában. A cég tavaly 30 ezer fős leépítést és 12 észak-amerikai gyár bezárását jelentette be a hazai Személygépkocsiban szinte minden típusnak van márkakereskedése Csongrád megyében, a haszonjárművek területén már nem ilyen tiszta a kép. Épp ezért érdemes figyelemre a Renault kamionokat forgalmazó, komplex szolgáltatást nyújtó Renax-Camion Kft. A pécsi központú cég 2001 -ben jelent meg Szegeden, s két év múlva köl­tözött jelenlegi helyére, az algyői Mol ipartelepre. Két fővel kezdtek, ma már tizenegyen vannak.Tágas, jól felszerelt szervizük garanciális és azon túli javításokat vállal, továbbá alkatrész-értékesítést folytatnak. Három­megyés dealerként - Bácsban és Békésben is a Renaxé a Renault - 2006­ra egy európai színvonalú szerviz fogadja majd az ügyfeleket. A Renault-ban verhetetlen szakembergárda rendszeresen részt vesz a gyári továbbképzéseken, így a diagnosztikában, a szerelési gyakorlatban tudják követni a mai fejlesztési tempót. Használt Renault kamion, illetve kisebb tehergépkocsi vásárlásakor is érde­mes a céghez fordulni, hiszen nemcsak afiazai, hanem az európai piacon is jók a pozícióik. Persze nézzük meg közelebbről is az autókat. 3,5 tonnától 40 tonnáig terjed a nagy választékot kínáló paletta.A Renault-klubba a Master, illet­ve a Mascott a belépőmodell.majd a mindennapok áruszállítója, a Midlum következik a sorban. Nemrégiben jelent meg a Premium Distribution és a Route.s ugyancsak fiatal a Renault új zászlóshajója, a Magnum.A Prémiummal és a Magnummal most sikerült feladnia a leckét a versenytársaknak: tetszetős, előremu­tató design, személyautókat megszégyenítő kényelem és luxus a veze­tőnek, tökéletes ergonómia és körpanoráma. így persze könnyen ural­ható a 12 literes, 400-480 lóerős, nyomatékgazdag motor, azaz élmény­nyé válik a vezetés. eladásainak gyengesége miatt. Rivá­lisa, a Ford várhatóan kisebb nye­reséget tud majd felmutatni a negyedik negyedévről, és további jelentős gyárbezárásokat jelente­nek majd be január 23-án. A DaimlerChrysler viszont stabil for­galmat vár az idén, miután tavaly rekordot döntött az értékesítése: több mint négymillió autót adtak el, ez négy százalékkal több az egy évvel korábbinál. A német BMW autógyár az idén tovább reméli növelni értékesí­tését, miután tavaly tíz százalékkal rekordszintre, 1,3 millióra emel­te eladásait - közölte Helmut Panke, a konszern elnöke Detroit­ban. Panke szerint még vannak növekedési lehetőségek a prémi­um kategóriában, ennélfogva a tár­saság újabb értékesítési rekordot vár az idén. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra OLDTIMEREK 2006-BAN IS A Mercedes-Benz magyarországi vezérképviselete a Zalai-dombságot választotta a IV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra idei helyszínéül. A csil­lagos márka „Classic" minősítésű veterán autók tulajdonosai a túrán 2006. május 26-28. között tesztelhetik majd ügyességüket, s kocsijaikat. A 2005-ös túra célállomása Szeged volt, a Széchenyi téren nagy érdeklődés kísérte az autófelvonulást és a sebességi tesztet. Ezen a 95. születésnapját ünneplő Délmagyarország is részt vett: a 88-as rajtszámú autóval.A jelentkezési lap letölthető a www.mercedes-benz.hu/csillagtura honlapról. Jelentkezési Összeállította: K.A. határidő: 2006. március 17. www.ikeszauto.hu vi-r • n™«. Használt autók széles választéka. j Akár 0°/o előleggel és roncsbeszámítással elvihető! Az ön Skoda-márkakereskedője: IKESZ Autó A megbízható megoldás uLuoimum 20 000 Ft-tól! Egyedi ajánlat 2003-as évjárattól: - akár 0% előleg és roncsbeszámítás -120 hónapos futamidő - CASCO-mentesen - garanciával 6728 Szeged, Dorozsmai út 48. Tel.: 62/554-897, Mobil: 30/628-8490 www. i kesza uto. h u a Készítse fel autóját f a rosszabb időkre! ALAPÍTVA 1991-BEN FAGYÁLLÓ, TÉLI SZÉLVÉDŐMOSÓ, .JÉGOLDÓ, AKKUMULÁTOR, IZZÍTÓGYERTYA STB. KEDVEZŐ ÁRON A KOVÁCS AUTÓNÁL! Kovács Autóalkatrész Ker. Kft. 6724 Szeged. Kossuth Lajos sgt. 87. • Tel.: 62/468-444 • Fax: 62/554-012 6900 Makó. Úri u. .VB • Tel.: 62/219-921 On-Uné alkiitrészáruház; www.kovacsautu.hu 6z a hirdetési -szelvény az üz.letlrcn való leadáskor e^szerl, f/J% kvdn-xménu Igénybevételére jogosít. (Mán kedvezménnyel együtt nent érvényen!) TEHERGÉPJÁRMŰ-ALKATRÉSZEK lengéscsillapítók AKCIÓS \C(mimL-Szeged, Kossmtí, L sqL 109. ^ Telefonszámunk: nyugati gépjármű: 553-101, -102 keleti gépjármű: 553-103, -104 16 ÓTKERÉK A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG HAVONTA MEGJELENŐ KERESKEDELMI MELLÉKLETE • 2006. január 21., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents