Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-17 / 14. szám
Kedd, 2006. január 17. GYÓGY-ÍR 9 0LVAS0SAR0K A betegség mint szimbólum A gyógyulás egyik legfontosabb föltétele, hogy a beteg is akarja azt. A gyógyulni akarást elősegítheti, ha arra gondol, hogy a betegség szimbólum, amely megoldandó lelki problémára hívja föl a figyelmet a test nyelvén; hogy betegségének „célja van", amely éppen az ő tökéletesítése. Akik ebben hisznek, azoknak kitűnő olvasmány A betegség mint szimbólum című, a közelmúltban megjelent kötet. „A betegség fejlődési lehetőség. Minden tünetnek lelki háttere van, és ezek feltárásával, megértésével az ember lehetőséget kap arra, hogy a gyógyulás útjára lépjen" - olvasható a fülszövegben. A szerzőnek, Ruediger Dahlkének már több, hasonló jellegű kötete megjelent magyarul, ugyanebben a szellemben. Lássunk példát egy szimbólumként is fölfogható bajra! A közismerten sokakat érintő magas koleszterinszint - amely többek között a stressz következményeként jön létre, vérnyomás-ingadozáson keresztül az erek belső falának károsodásához vezet jelképes értelme a kötet szerint: a lélek, a test eszközeivel, igyekszik minden hasadékot, repedést elbarikádozni, elszigetelni és betömni; az energiaáramlás útvonalaiban, azaz az artériákban, egymást érik az építkezések, az útjavítást szolgáló akadályok, így fönnáll a „közlekedési dugók" kialakulásának veszélye. Érelzáródás jön létre, torlódások, „közlekedési blokkok" jönnek létre, s ez infarktushoz - az ellátás megállásához - vezethet. Ezt üzeni tehát a magas koleszterinszint, írja a könyv, a probléma feldolgozása pedig: megkeresni azokat a helyeket lelki szerkezetünkben, ahol elszivárog az életerő, lezárni és eltömíteni a szivárgási pontokat, elérni, hogy az energia eljusson oda, ahová el keli jutnia, s eközben ne keletkezzenek „dugók". Ez csupán egyetlen példa volt, a lexikonszerűen fölépített könyv több száz, a test nyelvén kifejezett, lelki eredetű betegség jelentését fordítja le, és javasol megoldási módozatokat Is. Tulajdonképpen nagyon érdekes olvasmány; főleg egészségeseknek ajánlott. (Ruediger Dahlke: A betegség mint szimbólum. Édesvíz Kiadó, 2005). F. CS. GONDOK VANNAK A HALLÁSÁVAL? ÚJ HALLÁS. ÚJ ÉLET! Ingyenes hallcisvizsgálat díjmentes beteg szállítással! Vidékiek útiköltségét megtérítjük! Tb-támogatással. közgyógyosoknak. Tempó és MÁV Egészségpénztáí tagjainak a legkorszerűbb hallásjavitó készülékek, fül mögöttitől mély hallójáratig. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz induktiv hurok, egyéni uszodai fülilleszték, zajvédó. DR. MADANI S HAH RAM Mópoat-egyexteté*: 20/255-3893 Park Medical Center, Mega Kft., Szeged, Stefánia 9. Keressen bennünket bizalommal! Divat a kóros soványság A tetszetős megjelenés egyik feltétele a karcsúság, ezért a lányok képesek diétázni. A hosszúra nyúK fogyókúra idegrendszeri problémává alakul át, és létrejön a kóros lesoványodás mint a fejlődést veszélyeztető jelenség. A divatban és a közízlésben diktált trendi megjelenés szerint a korszerű nő sovány. Ennek az elvárásnak akarnak megfelelni a serdülők, akiket elsősorban a kívülről jövő elvárás késztet a fogyókúrára. - A tizennégy-tizenhét éves kamaszok mintegy 2-5 százaléka érintett a kóros lesoványodásban - mondja dr. Vajdovich Éva gyermekorvos. A gasztroenteorológus úgy látja, hogy az anorexiaként ismert betegség kiváltó okai között előkelő helyen szerepel a divat. Szerinte a szülőknek, tanároknak érdemes figyelemmel lenni arra, hogy a serdülő rendelkezik-e olyan attitűddel, mely hosszú távú fogyókúrába vezeti őt. A kamaszok gondolkodásmódjában tetten érhető a soványság iránti szimpátia, a beteg rendszerint a tükörbe nézve saját alakját nem valósághűen méri fel, zavarral észleli magát. Az akarattal vállalt diéta első időszakában a serdülő energiaszintje megnő,' rendkívül mozgékonnyá válik, többletfeladatokat vállal, rengeteget sportol és a tanulásban végeérhetetíenül terhelhetőnek tűnik - az anorexiában szenvedő lányok szinte mindegyike jó tanuló. A gyermek aktivitását a Kifutón egy sovány modell: sokaknak példakép ILLUSZTRÁCIÓ: MTI környezet előbb elégedettséggel summázza, a szülők örülnek az előmenetelének, ám a következő jelek már problémát sejtetnek. A kalóriaszegény táplálkozás következtében az eredeti súlyjffe MÊ SZEMÉSZETI SZAKREA felnőtteknek, gyermekekne Kontaktlencse-kipróbálási i Márkás szemüveglencsék kedvezményes áron! Megújult szemüvegkeretválaszték. Kedvező árak, váaárlói kedvezmények, folyamatot akciók! ESZIK OPTIKA Szeged,Tisza L. krt. 75. «Tel.: 62/420-642 hoz képest tizenöt százaléknyi veszteség már jelentős. A doktornő arra hívja fel a figyelmet, hogy a kóros lesoványodásban szenvedő gyermekek soha nem kérnek maguk segítséget, sőt igyekeznek elutasítani azt. Hat hónapi fogyókúra következtében egyértelműen károsodik az agy és kimarad a menstruáció. A lányok többsége eredetileg azért kezd diétába, hogy csinos nő legyen, a hosszúra nyúlt kúra következtében viszont éppen cseperedő nőiességének lényegét veszítheti el. Az anorexiás lányok egyik csoportja rengeteg ruhát ölt magára, hogy a testét eltakarja, míg mások kifejezetten kevés fekete színű holmit viselnek. A beteg gyermek keze hideg, a vérnyomása alacsony, a szívverése lassú és távolba meredő szomorú tekintettel néz. Kialakul benne az intenzív félelem az elhízástól, fáradékony, hangulata ingadozó. A serdülő befelé fordul és alig beszél az érzelmeiről. Gyér a haja, csontjai kiállnak - a test valamennyi szervrendszerében hiányállapot alakul ki, súlyos esetben ötévi fogyókúra után összeroppannak a csigolyák. Az idejében felismert anorexia gyógyítható, pszichiátriai kezelést igényel, a beteg mesterséges táplálást kap, s hamarosan visszatér az életkedve. A kórosan sovány fiatal nő az evés megvetésével együtt a testiséget is elutasítja, végső ideálja egyféle átszellemülés, melyben nincs helye a domborodó hasnak, hiszen a terhességre emlékezteti őt. Mindentől fél, ami kerek, termékeny, gömbölyű, ösztönös és közeli. A hideg kezű lány menekülési útja éppen az, amitől tart: felszabaduló farkasétvágy az evésre, a szeretetre és a szexualitásra. BLAHÓ GABRIELLA COSMÉCANIQUE SZÉPSÉGHÁZ DERMALIFE" élményterápia Az infravörös hő és gőz alkalmazásával Hatásai: mércgtelcmtcs * anyagcsere-gyorsitás * testsúlycsökkenés * stresszoldás, relaxáció Szeged, Zoltán u. I 0. • Tel.: 62/45 1-921 • 30/577-S I 10 TELJES KÖRŰ FOGÁSZATI SZAKELLÁTÁS Dr. Bakacsi Viktória Szeged, József A. sgt. 37. Rendelés: hétfőn, csütörtökön: 14.00-18.00 kedden, szerdán: 8.00-12.00 Telefon: 30/266-0850 Dr. HARTAI TAMAS főorvos FUL-ORR-GÉGÉSZ ÉS AUDIOLÓGUS GYERMEK ÉS FELNŐTT BETEGEK GYÓGYÍTÁSA GYÓGV-MLOTA SZEGI LV, KINIZSI U. 2. MAGÁNRENDELÉSE: D, SZENT F U. 8. - RENDELÉS: HÉTFŐ 18-20 ÓRÁIG • 62/550-797 • RENDELÉS: KEDD 17-19 ÓRÁIG • BEJELENTKEZÉS: 20/247-3668 DR. OCSKÓ MARICA Reamatológus és fizioterápiás szakorvos, akupunktőr BEMER 3000 (bio-elektro-raágneses energia reguláció) terápia Rendel: Szeged, Bocskai u. 4. Hétfőn és csütörtökön 17-19 óráig Tel. bejelentkezés: 62/324-398, 06-20/344-4567. MIERÏ HALIiKK MEG SOKKAI HAMARABB, MIK i KES.UKE? Dr. Leni CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG c. i.... jr.. cl , • Honyveoen jenarja Orvos Myen OLVASSA EL ÉS TUDJA MEG. HOGY: • Miért csak a cMSzihtlan népek éftetne* 100 évig? «Kik és hogyan •íadUyorrék meg azt, hegy A. egészséges tehessen? * Kik is hogyan gyártják a betegségeket? •Kik és miért süllyesztették d a rák hatékony gyógymódját 7 • LJ. I.,... f-t « --I- .( 1,1 * • _ ». _ 1. . - ., ._. t •.-! rfc I 4 ,„L-„|, n nogyan fenex penzx netestii a gyervmeuen * yy *iiafa/i oerrqveqyt'i. * Mik a hízás leggyakoribb okai? Hogyan növelhető nagyon egyszerűen a fizikai és TUDJA MEG. MILYEN EGYSZERŰ LENNE EGÉSZSÉGESNEK MARADNI! A könyvet Szegeden a Jó Közönéi Központ forgalmazza Szövetkezeti út 26. szám alatt (a Nagyátíomas mögött). A könyv ára: 2500 Ft * postaköltség utánvété/ esetén. Nyitva tártát: h.-p,: 9.30-/7.30«. jó Közérzet Központ 6725 Szeged. Szövetkezed út 26 Telefon +3662 44+679 e-mnt jokazerzeikozpontéknvaeLhu VEGYE MEG A .CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG" c. könyvet ÉS OLVASSA ELI . ; H'W«.62/444-679: ; 30/338-1514«; »«'«foruzámet most : ZSÍRBONTÓ PLASZTIKAI ELJÁRÁS a legújabb trend szerint, NÉLKÜL U ÉVI FOG/ ÍAC0M annak, kondulja. Ágnes . Gaj 30/903-6886 Dr. Búly/tászló 30/218-5701 www.medlfat.hu s \mam m: DR. KRIZSA JUDIT bőrgyógyász és kozmetológus szak/mos SZFNT ISTVÁN TÉRI LÉZERCENTRUM ifMÉt lilcezelések • WMTelenítés j fiiíípIÁnk, szemölcsök, j j anya|egyi'k eltávolítása j Bejelentkezés. időpont egyeztetése: 62/425-054 (9-12,14-18 h) Rendelő; Szeged. Szent István tér 12-13. £ Kozmetológiai, Lézersebészeti és Fényterápiás Intézet Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Szakorvosai LÉZERTERÁPIA - TARTÓS SZÖRTELENiTÉS - Ránctalanítás és I arcbőr-fiatalítás - Acnes, traumás hegek kezelése - Értágulatok, tűzfoltok, seprűvénák, felületi visszértágulatok kezelése Bejelentkezés: 62/54-52-52 Cím: Szeged. Korányi fasor 6. Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Ambulancia www.kozmetologia.net Megbízhatóság, szaktudás A- U% * GYÓGYIMÖVÉIMY^»D ÉS REFORMHÁZ ^^ 300 m -en Heti akciós ajánlatunkból: Teák 40%-os akcióban: 4 Kamilla fiit. tea 2x25 db 379 Ft * Bodza + borsmenta 2x25 db 549 Ft 4 Fitness lábápoló balzsam + Sport krém + habkő (a fáradt láb kényeztetésére, regenerálására) 899 Ft * Vitacell csepp (daganatos betegségek megelőzésére, kezelésére) 2669 Ft helyett 1999 Ft 4 Corega Tabs 60 db-os protézistisztító tabl. 4 Blend-a-dent protézisrögzítő krémek 4 C-vitamin rágótabl. 100 mg 289 Ft 4 Echinacea csepp (alkoholmentes, csecsemőkortól adható immunerősítő csepp) 829 Ft 4 Aloé vera tea fiit. 20 db (zöld tea, fahéj és szegfűszeg ízével kényezteti érzékszerveinket, gyulladáscsökkentő, immunerősítő hatása kiváló) 659 Ft 4 Tamarinlax lekvár 150 g (akut és krónikus székrekedés, aranyeres problémák esetén) 4 Orbáncfűolaj caps. 63 db (nyugtató, feszültségoldó, idegerősítő) * Körömvirág krém 100 g (gyulladt bőr, visszeres panaszok, aranyér kezelésére) 4 Scholl papucsok akciós áron kaphatók (méretpótlással) 4990 Ft tói S GYÓGYNÖVÉNY ÉS REFORMHÁZ üzleteink Szegeden, a SAS Patika mellett (62/424-993), a CORA Áruházban és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók! S,5MS„