Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-17 / 14. szám

4 •AKTUÁLIS* KEDD, 2006. JANUÁR 17. Porcelán Lenin már van, svájcisapka még nincs a vásárhelyi gyűjteményben Februárban elkészül az Emlékpont Várhatóan február vegén fejeződik be Vásárhelyen az Emlékpontnak szánt épület felújítása, átépítése. A leendő mú­zeum számára szépen gyúlnék a szo­cializmus korszakának tárgyi emlékei is; porcelán Lenin már van, svájcisapka azonban még nincs a relikviák között. Jól látható, hogy befejezés előtt áll a vásár­helyi Andrássy utca 32. számú volt iskola­épület átépítése, felújítása. Itt kap helyet ugyanis a város 1945-1989 közötti törté­netét, s a helybeliek mindennapjait felidé­ző Emlékpont - Fél Évszázad Vásárhely Humán Oktatási Központ nevű intéz­mény. Az Építészmester Rt. az elmúlt egy év során előbb statikailag megerősítette az épületet, majd belül szinte teljesen szét­bontotta. A Kaszap és az Andrássy utca szélén álló ház emeletén már beépítették az új, az eredetiekhez hasonló nyílászáró­kat, haladnak a benti, illetve az udvari munkákkal. Az építkezés leglátványosabb része, az Emlékpont leendő konferen­cia-központjának is helyet adó épület vas­szerkezetének építése pedig most is folyik. Az F. Kovács Attila Kossuth-díjas tervező elképzelései szerint átalakított épület feb­ruár végére készül el - tudtuk meg Gilicze Ferenctől, az Építészmester Rt. műszaki igazgatójától. Az Emlékpont - melynek létrehozása többször is nagy vitát váltott ki a közgyű­lésben - arra vállalkozik majd, hogy szemé­lyes sorsokon keresztül mutassa be a város szocializmuskori mindennapjait, vagyis azokat az évtizedeket, melyekben a tanya­rendszer felszámolása, a „B"-listázások, a kuláklisták ellenére a helybeliek megőriz­ték parasztpolgári hagyományaikat. A Schmidt Mária történész vezette, zö­Készúl a leendő konferencia-központ vasszerkezete Fotó: Tésik Attila méhen vásárhelyi szakemberekből álló kutatócsoport már számtalan szempont­ból feldolgozta a korszak történelmét, ösz­szegyújtöttek visszaemlékezéseket. Az Emlékpont-irodában számtalan, a kor­szakhoz kötődő tárgy gyúlt már össze ­mondta lapunknak ifj. Elek András iroda­vezető, a jelvényektől és a kitűzőktől, pla­kettektől kezdve a porcelángyárban ké­szült Lenin-mellszobrokon át a helyben készült számtalan ipari terméktől a rádió­kig. - Arra törekszünk, hogy a vásárhelyi gyárakra jellemző tárgyakat gyűjtsük ösz­sze, így az egykori mérleggyár, vagy a Hó­diköt termékeit. Ez utóbbi újabb gyártmá­nyaiból már található a gyűjteményben, most a régebbieket, így például az egyko­ron népszerű svájcisapkákat várjuk ­mondta. KOROM ANDRÁS Deák Ferenc-díjasok Deák Ferenc-díjjal tüntették ki Zombori István történészt, muzeológust, a szegedi Móra Ferenc Múzeum történeti osztályának vezetőjét. A Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány 1993-ban alapított díjait a hét végén Glatz Fe­renc akadémikus Budapesten adta át. Deák Fe­renc kutatási díjat kapott Keserű Bálint szegedi művelődéstörténész, nyugalmazott egyetemi ta­nár. Glatz Ferenc az alapítvány kuratóriumának elnökeként köszöntő beszédében úgy fogalma­zott: újra kell gondolni a magyar nemzet kultúr­politikai orientációját, és az egyoldalú, nyu­gat-európai irányzatot fel kell, hogy váltsa a világ­ra nyitottság. Légzésfigyelőt kaptak Az NKA pályázatán a szabadtéri is kapott támogatást Hetvenmillió szegedi rendezvényekre Három szegedi programsorozat összesen 70 millió forintot nyert a Nemzeti kulturális alap 2006-os kiemelt rendezvények támo­gatására kiírt pályázatán. Budapest után így Szegedre került a legtöbb pénz. KÖRKÉP ALGYŐ. A faluházban 2 órakor kezdődik az ezüstkalászos gazdatanfolyam. Este 6 órától rendezik meg a PART Humanista Olvasókör összejövetelét. ÁSOTTHALOM. A gondozási központ dolgozói és ellátottai ezúton köszönik az ásotthalmi támogatóknak mindazt a kitüntető figyelmet és együttérzést, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy ellátottaink számára a karácsony még emlékezetesebb és szebb lehetett. A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete ruhákkal, játékokkal, és gyermekággyal tette szebbé a karácsonyt. A hódmezővásárhelyi Johannita segítőszolgálat ruhákkal, játékkal, és kórházi ággyal segítette a rászorulókat. Az ásotthalmi Borostyán nyugdíjasklub többgyermekes családoknak kedveskedett gazdag élelmiszercsomagokkal. A Királyhalmi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 50 ezer forintos segítséget nyújtott, a pénzből 25 idős ember részére élelmiszercsomagot vettek. A község polgármesteri hivatala 25 hátrányos helyzetű család részére élelmiszerutalványt biztosított több mint 106 ezer forint értékben segítve az ünnepi bevásárlást. Sergio Puntin ásotthalmi lakos pezsgővel és kuglóffal vendégelte meg a gondozási központ lakóit. Pőcze Levente alpolgármester és Galgóczi Antal fenyőfával járult hozzá, hogy az intézmény közös helyiségei ünnepélyes hangulatúak legyenek. A Tatár Pékség kft. pedig süteményt küldött. DOMASZÉK. Megjelent a 2006-os Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató. A nélkülözhetetlen kék könyv megújult formában, részletesen ismerteti a hivatalos felsőoktatási felvételi lehetőségeket, tudnivalókat és szabályokat. A könyvet a teleházban és a könyvtárban vehetik kézbe az érdeklődők, a várható nagy érdeklődésre tekintettel csak helyben olvasást tudnak biztosítani. A telcház faliújságján, illetve az internetet használva további hasznos információkat találhatnak a diákok a továbbtanulással kapcsolatban. A felvételi tájékoztató a www.felvi.hu honlapon is megtekinthető. FORRÁSKÚT. Holnap délután 5 órától úvegfestó szakkörbe várják az érdeklődőket a művelődési házban. MÓRAHALOM. Decemberben két, a belvízhelyzet javítását segítő beruházást is átadtak Mórahalmon: a Bajcsy-Zsilinszky utcai csapadékvíz elvezető főgyűjtő csatornát és a Táncsics Mihály utcai csapadék csatornát. Az önkormányzat elvégezte a belvíz és csapadékvíz elvezető csatornák medrének és partjának megtisztítását is. A két beruházás a környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzatból biztosított támogatás (elhasználásával valósult meg, összértékük 22,2 millió forint. PUSZTAMÉRGES. Ma ismét jön a méhecske a művelődési házba, a szokott időben, 9 órától délig, szerdán pedig új ruhák és cipők széles választékát kínálják az érdeklődőknek szintén a művelődési házban. MAROSLELE. Szerdán délután fél 5-től Pintér István tanár, történész bemutatja Görgey szerepe a téli hadjáratban és a kápolnai csatában című könyvét a községi könyvtárban. - A magyar kultúra napja alkalmából vers- és meseíró versenyt hirdetnek az általános iskolai tanulók részére. Az elkészült müveket január 20-áig lehet leadni a könyvtárban. Egymillió forint értékű légzés­ellenőrző monitort kapott a K&H gyógyvarázs gyer­mek-egészségügyi program ke­retén belül a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapít­vány. Az értékes műszert a bank képviselője tegnap adta át. Idén második alkalommal hir­dették meg a K&H gyógyvarázs pályázati programot, amelyben összesen 25 millió forintra pá­lyázhattak az ország gyer­mek-egészségügyi intézményei. A nyolcvan beérkezett kérelem­ből hetet választott ki a zsűri, ezek között volt a Szegedi Újszü­lött Életmentő Szolgálat Alapít­vány is, mely tegnap egy egymil­lió forint értékű légzésellenőrző monitort kapott. A műszer az új­szülöttek és a koraszülöttek szer­vezetében lévő szén-dioxid-tar­talmat figyeli. Az egy kézben is elférő berendezés könnyen moz­gatható, bárhol működtethető, használatával pedig megelőzhe­tő, hogy a picik egy esetlegesen fellépő, hosszabb ideig tartó oxi­génhiány miatt maradandó agy­károsodást szenvedjenek. - Saj­nos régebben előfordult ilyen eset, miközben a babát egyik helyről a másikra vitték, hiszen az alapítványnak nem volt ilyen készüléke - mondta el Katona Márta, a Szegedi Tidományegye­tem Gyermekklinika és Gyer­mek-egészségügyi Központ új­szülött intenzív osztályának ve­zetője. - Pedig nagyon fontos, hogy jó állapotban tudják szállí­tani a piciket, hiszen így nagyobb az esélyük az egészséges életre. Pintér Sándor, a Szegedi Újszü­lött Életmentő Szolgálat Alapít­vány kuratóriumának elnöke fel­idézte: több mint 20 évvel ezelőtt még babakocsiban tolták át egyik intézményből a másikba az új­szülötteket, miközben valaki az infúziót tartotta, más pedig eset­leg lélegeztette a kis beteget. Ma már szerencsére egyfajta mozgó intenzív osztály az az autó, mely Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, sőt Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén is menti az újszülötte­ket, és amelyet a K&H gyógyva­rázs segítségével újabb modern műszerrel tudtak bővíteni. . A Nemzeti kulturális alap (NKA) kollégiuma nemrégiben 1,1 milliárd forintot osztott szét a 2006-os kiemelt rendez­vények támogatására. A meg­hívásos pályázaton, amelynek összesen 89 résztvevője volt, eredményesen szerepeltek a szegedi szervezetek, hiszen összesen 70 millió forintot si­került elnyerniük. A három szegedi támogatott közül a legtöbb pénzt, 58 mil­lió forintot a Szegedi Szabad­téri Játékok kapta, amely idén ünnepli alapításának 75. év­fordulóját. A jó pályázat mel­lett bizonyára a jubileumnak is köszönhető, hogy a szegedi fesztivál országosan is máso­dik helyezett a támogatottak listáján. Bátyai Edina, a játékok ügy­vezető igazgatója elmondta: mivel produkciókra használha­tó fel az elnyert összeg, ezért a Rudolf és a Bánk bán Dóm téri színpadra állítására fordítják, valamint a Megyeri Károly Vándorszínházzal közösen be­mutatnak egy népszerű prózai darabot az újszegedi szabadtéri színpadon. A külföldi turistákra tekin­tettel a magyar nyelvű előadá­A LEGNAGYOBB NYERTESEK _ 1. Budapesti Őszi Fesztivál ­• 62 millió forint 2. Szegedi Szabadtéri Játé­kok - 58 millió forint 3. Nemzeti Galéria Matisse­kiállrtás- 50 millió forint 4. Művészetek Völgye (Ka­polcs) - 47 millió forint 5. Múzeumok Éjszakája (Bp.) - 37 millió forint 6. Győri Táncfesztivál - 35 millió forint sokat német vagy angol nyel­ven feliratozzák, lói jött a tá­mogatás azért is, mert így át­csoportosíthatják a produkci­ókra szánt saját források egy részét, és megkezdhetik a szín­pad és a zenekari árok esőmen­tesítését, a színpad alatt az öl­tözők és a mellékhelyiségek felújítását. 15 millió forintot nyert a MASZK Egyesület a Thealter International - Szabad Színhá­zak Nemzetközi Találkozójá­nak megrendezésére. Balog Jó­zsef, az egyesület vezetője sze­rint nagy segítség számukra, hogy ezzel az időben megka­pott támogatással tervezhetőb­bé válik a nyári fesztivál, ami már a 2010-es Európa kulturá­lis fővárosa projekt egyik felve­zető rendezvénye lesz. A Déli Vonal-koncepció je­gyében az Oroszországtól Tö­rökországon át Horvátországig tartó régióból több olyan új tár­sulatot is meghívnak az idén, amely még sohasem járt Ma­gyarországon. A XI. szegedi táblakép-festé­szeti biennále megrendezésére 2 millió forintot kapott a vá­ros. Pappné Zánthó Rita, az önkormányzat képzőművésze­ti referense, a biennále szerve­zője elmondta: a pénzt elsősor­ban országos promócióra, a ki­állítás megismertetésére for­dítják. Már a március közepén nyíló budapesti utazáskiállításon megjelennek a szabadtérivel közösen magyar-angol nyelvű szórólappal, nyáron pedig or­szágos rádió- és televízió-csa­tornákon népszerűsítik a bien­nálét. A Dugonics téri Olasz Kulturális Központban július­ban nyíló tárlat a szabadtéri előadási napjain meghosszab­bított nyitva tartással várja majd a látogatókat. H. ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents