Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-12 / 10. szám

• KAPCSOLATOK" CSÜTÖRTÖK, 2006. JANUÁR 12. Dr. Juhász György A kötelesrész és az öröklési Díszkivilágítást érdemelne a szegedi evangélikus templom szerződés kérdései Tisztelt Ügyvéd Úr! A múlt héten egy olyan esetről írt, amikor az örökhagyó törvényes örökösei közül az egyiket teljes mértékben ki akarta rekeszteni az örökségből. Ennek kapcsán érintette a kötelesrész jogintézményét is. Én az egyik fiammal és a menyemmel évekkel ezelőtt öröklési szerződést kötöttem a házamra. A fiamék ápolnak, főznek rám, minden téren ellátnak. A másik fiammal is jó a kapcsolatom, de ő vidéken lakik, ezért természetes, hogy a testvére gondoskodik rólam. A másik gyerek is tud az öröklési szerződésről, egyet is értett vele, hogy az öcscséék maradnak a szülői házban. Halálom után a másik gyerek követelheti a kötelesrészt ? Hiszen ha úgy nézzük, akkor 6 semmit nem örököl utánam. Kitagadni nem akarom, de az igazságérzetem azt diktálja, hogy azé a gyereké legyen a ház, aki életem utolsó éveiben mellettem áll. Tisztelt Olvasó! A múlt heti cikkem óta több olvasó fordult hozzám levélben hasonló kérdéssel. Mivel leggyakrabban szüló-gyerck viszonylatban merülnek fel öröklésjogi problémák, ezért először is szeretném ismertetni a leszármazókat megillető kötelesrészre vonatkozó legfontosabb szabályokat. A törvény szerint kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, ha az örökhagyó törvényes örököse, vagy végintézkedés hiányában az lenne. Kötelesrész címén a leszármazót annak fele illeti, ami neki - a kötclesrész alapja szerint számítva - mint törvényes örökösnek jutna. Két gyerek fele-fele arányban örökölne, így a kötelesrész mértéke a hagyaték egynegyede. A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori tiszta értéke. A kötelesrész jogintézménye tehát arra az esetre nyújt védelmet a gyermeknek, ha szülője más javára tett végrendeletet, vagy ha még életében eladományozta azt, amit a leszármazó örökölhetett volna. Az adomány alatt az ingyenes juttatásokat értjük. Lehet ez tipikusan ajándék, de például egy tartozás elengedése is. Az öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi. Az öröklési szerződés tehát sok szempontból hasonlít a tartási, életjáradéki szerződésekhez. Az egyik fél tartást nyújt, a másik pedig ennek ellenszolgáltatásaként az őt eltartó személyt a teljes vagyonának vagy annak egy részének örökösévé teszi. A öröklési szerződés tehát nem ingyenes, hanem visszterhes szerződés. Szolgáltatás és ellenszolgáltatás áll szemben egymással. Az ilyen módon lekötött vagyon nem esik öröklés alá, a kötelesrész alapjához sem kell hozzászámítani. Természetesen az öröklési szerződésnek valósnak kell lennie, annak nemcsak papíron kell léteznie, hanem a felek tényleges akaratából kell fakadnia. Ha például a szülő az egyik gyerek kijátszása céljából köt csak öröklési szerződést a másikkal, de ténylegesen tartásra nem szorul, és azt nem is nyújtják, akkor az egy színlelt ajándékozási szerződés, a juttatás igazából ingyenes. Ebben az esetben a másik testvér igényt tarthat - bizonyos feltételektől függően - a kötelesrészre vagy akár a teljes, az egész hagya' tékhoz viszonyított fele örökrészre is. Összefoglalva és leegyszerűsítve, röviden megválaszolva kérdését: ha végrendelettel hagyja vagyonát kizárólag az egyik gyerekre, akkor a másik igényt tarthat a kötelesrészre. Ha viszont öröklési szerződést kötnek, akkor nem. A Tisza Lajos körúton található kis templom szépségét is kiemelhetné egy jó megvilágítás A közelmúltban arról számolt be a lap, hogy a szegedi móravárosi katolikus templom is díszkivilágítást kapott. Szeged polgárait és a városunkba látogatókat egyaránt örömmel tölti el, hogy mind több középület és templom építészeti szépségeit emeli ki a pompás esti kivilágítás. A belvárosi és azon kívüli (Dorozsma, Tápé] katolikus templomok, a Honvéd téri és a Kálvin téri református templomok mellett immár az új zsinagóga is ünnepi fényárban úszik. Városunk egyetlen történelmi egyháza, amelynek temploma még nem kapott díszkivilágítást: az evangélikus templom. Az 1847-ben alapított egyházközség minden ingatlanja és ingósága elpusztult az 1879-es nagy árvíz során. A gyülekezet tagjai évekig nem voltak képesek még egyházfenntartói járulékot sem fizetni. „Szeberényi Gusztáv superintendens irgalmat keltő felhívására megnyíltak a magyarhoni, sőt külországi testvéregyházak szánalmat érző szívei... a könyöradományokban előfordult a király (megjegyzés: aki Habsburg uralkodóként római katolikus volt!) 300 forintja, Németország, Hollandia, Norvégia és Amerika is küldött 8798 forintot." Még Kossuth Lajos - aki szintén evangélikus volt - és fia, Ferenc is latba vetették nemzetközi kapcsolataikat, hogy e kis gyülekezet mielőbb templomot emelhessen. 1882. május 21-én szentelték fel a „Schuiek Frigyes műépítész által tervezett széphatású román-stílű templomot és paplakot 18 ezer 031 forint építési költséggel." Az ünnepségen részt vett többek között Görgey Artúr tábornok, Pálfy polgármester és a helyi felekezetek képviselői, Lőw Immánuel rabbi is. Fotó: Schmidt Andrea Talán kevesen tudják, hogy az evangélikus gyülekezet presbitere volt az a Reök Iván vízügyi mérnök is (Munkácsy Mihály unokaöccse), akinek szecessziós lakóháza a Reök-palota, Magyar Ede csodálatra méltó tervezése. S az evangélikus templom oltárképét az a Kacziány Ödön (1852-1933) festette, aki Barabás Miklóstól, majd Münchenben és Párizsban tanult. Ő festette a szegedi pályaudvar pannóit is, amelyek részben elpusztultak, de a megmaradt és restaurált részei a megújuló pályaudvar díszei lesznek ismét. Talán e kis történelmi visszatekintést olvassák majd olyanok is, akik tehetnek annak érdekében, hogy az evangélikus templom, amelynek felépítéséért olyan sokat tett Kossuth Lajos is egykor, végre díszkivilágítást kapjon. DR. SZERDAHELYI PÉTER, SZEGED A magyar álom, a valóság és a politikamentesség kérdése Többször olvastam az újságban, legutóbb olvasói levélben (K. K.) a pártok munkahelyekről történt kivonulásáról. Külső szemlélőnek, ha lenne ilyen, meglepő is lehetne a téma makacssága, hiszen a névadó „esemény" 1989-ben zajlott. Ekkor számolta fel az MSZMP munkahelyi szervezeteit, az akkori zsargon szerint „kivonult a munkahelyekről". A „kivonulást" az akkori ellenzék, a mai parlamenti pártok követelték. Az elképzeléssel a társadalom többsége és lényegében maga az MSZMP is egyetértett, így kivonulása minden különösebb esemény nélkül az egész országba ténylegesen lezajlott. Feltehetjük a kérdést, akkor miért él még ez a téma több mint 16 év után is? Nos, lehetne erre egy mondatban is válaszolni, de akkor nehezebb volna megérteni. A megértést, a téma mai aktualitását az összehasonlítás tudja legjobban szemléltetni. Válasszunk olyan példát, amely lényegében azonos formában létezett 1990 előtt, és létezik 1990 után is. Legkézenfekvőbb példa lehet a városi tanács, illetve jogutója, a városi önkormányzat. A tanácsi időkben az utolsó évet leszámítva a munkahelyen pártalapszervezet működött, melyet egy, a párttagok által választott, esetünkben nem függetlenített titkár irányított. Bérezését a mindenkori vezető béréhez igazítva állapították meg. Törvény tiltotta, hogy bére magasabb legyen az elsőszámú gazdasági vezető bérénél. A párt munkájában részt vettek a tanácsnál dolgozó párttagok is. Gazdasági kérdésekbe - törvényi alapon - beleszólásuk nem volt. Nyilvánvalóan a párttagokon, elsősorban a vezető beosztásban lévőkön keresztül rendelkeztek nehezen meghatározható, de létező befolyással. A hatáskörbe tartozó vezetők leváltásánál, kinevezésénél a pártnak vétójoga volt. Ez tehát a múlt, de nézzük, mi a jelen! Jelenleg nem működik pártszervezet az önkormányzatnál, hirdetik nagy hangon az illetékesek. Ez jogilag nyilvánvalóan így igaz is. De, és sajnos van de. Pártszervezet ugyan hivatalosan nincs, de vannak politikai tanácsadók, független állásban, némelyikük a polgármesternél is nagyobb, félmilliót jóval meghaladó havi fizetéssel. Milyen hatáskörrel? Ez jó kérdés, de sejteni azért lehet, a hatáskör több, mint nagyhatalmú, és kevesebb, mint mindenható. Az önkormányzatnál számos párttag dolgozik. Nem számos párt tagja, egy párt számos tagja, csak a jobb megértés végett. Rajtuk keresztül talán a pártnak van némi beleszólása a hivatali munkába, a személyi kérdésekbe és minden történésbe. Velem együtt többen gondoljuk úgy, hogy a jelenlegi pártbefolyás lényegesen nagyobb, mint az volt az általam ismert 70-es és 80-as években. Nem bírom megállni, hogy le ne írjam. Milyen az a demokrácia, ahol a helyi „pártoktól független", demokratikusan működő hivatalban köztudottan több párttag dolgozik, nincs egyetlen ember, aki a mai kormánypárt tagjának vallaná magát, mert ilyen nincs. Nemcsak az önkormányzatnál, de annak egyetlen intézményénél sincs, vezető beosztásban végképp nincs, aki egy MSZP-tagságot be merne vallani. Véleményem szerint ez az, ami ezt a kérdést örökzölddé tette. Az egymondatos válasz: a kivonulást egyedül az akkori MSZMP hitte el és tartotta be. A többi párt alig várta, hogy betölthesse a helyét, és egyre gátlástalanabbul be is tölti. Erre jó oka van, előtte az MSZMP példája: aki hisz a munkahelyen kívüli politizálásban, a munkahely politikamentességében, az bukásra van ítélve, mert mint a példa mutatja, egyedül marad a hitével. HAVRÁNEK FERENC ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Falfirkák és tudatos uszítások A Délmagyarország 1993. szeptember 2-i számában olvashattuk: „A Dankó Pista u. 28. számú ház homlokzatán a cigányprímás, nótaszerző bronzmetszetével szemben a József Attila sugárút saroképületének falára írták: Cigányok, meghaltok." József Attila: Dunánál c. verséből akkor nyolc sort idéztem, most csak kettőt: „S rendezni végre közös dolgainkat. Ez a mi munkánk: és nem is kevés". Napjainkban az Erdő-Molnár utcai sarok' épületének homlokzatán olvasható: Pusztuljatok, cigányok. Albert Schweitzer, Nobel-békedíjas orvos Az élet tisztelete című könyvéből csak egy mondat: „... nemcsak az a kötelességünk, hogy ne öljünk, hanem az is, hogy tartsuk meg az életet, ahol az lehetséges". Költőnk és az orvos gondolatai iránymutatók. Ennek alapján a tudatokból ki lehet/kell törölni az ellentétet és az uszítást. Ugyanis a falakra rótt szövegek lemeszelése viszonylag egyszerű munka. KÁTAI FERENC, SZEGED Az igazság mindig kiderül Voltaképpen nem nagy ügy: ám a2 embernek az apróbb igazságtalanság is fájhat. Főleg akkor, ha a „vétkesek" nem ismerik be tévedésüket. Közös képviselő voltam tizenöt évig abban a társasházban, ahol lakom. Hittem, hogy szolgálnom kell a bizalomért, hiszen elődeim nem voltak becsületesek: néhány évi képviselőség után elszeleltek a ház pénzével együtt. így aztán, ami a közös pénzt illeti: nullával kezdtem. Még folyószámlát se nyitottak a felelősök. Mindig éreztem valami gyanakvást. Ezért határoztam el, hogy próbálom helyreállítani a közös képviselői tiszteletet, mint ezermesterkedő minden szabad időmet a házra áldoztam. Ma is láthatók ennek bizonyítékai. A lomtárajtók zömére biztonsági zárat szereltem, acélrácsot az ablakokra. (Egyiket így is kifeszítette valami biciklitolvaj. Kilétét sejtem, ám bizonyíték nincs.) Egy alagsori vasajtó átépítésével kerékpártárolót építettem. Házunkban szerelték fel a környék első hőfogyasztás-mérőit. A korszerű szabályozó szelepek jó részét sk. szereltem a radiátorokra. (Elvégre valaha vízszerelést is tanultam.) Nálunk jelent meg először az utcában a számítógépes, digitális kaputelefon. Néhány segítővel fásítottonk is, ma kiserdőben lakunk. Nem dicsérem tovább önmagamat, hiszen az a másfél évtized csúfosan zárult: ármánykodással váltottak le. Sanda gyanúsítgatás indult: a közös képviselő nem tudja, mennyi pénze van a háznak. Ha valaki érdeklődött, azt válaszoltam, hogy fejből nem tudom, de a bank pontosan nyilvántartja minden fillérünket. így is volt, ám a megbuktatásomon fáradozók a gyanakvásra építettek. Azt erősítették. És gyors lépésre határozták el magukat: gyűlést hívtak össze, ahol tizenhét lakótárs jelent meg csak, és szavazáskor 9-8 arányban megbuktam. Volt még mellettem három szavazat írásban, de azt nem vették figyelembe. Bántott az igazságtalanság, hiszen a jól szervezett ellenfelek csak ez ellenem eljáró közgyűlés után siettek a bankba. Ott hivatalosan megtudták, hogy egymilliónál is több pénzünk van. Semmi hiány. De erről nem volt nyílt közgyűlési tájékoztató. Abban a hitben élhetett a többség, hogy vétkesen ügyködtem, és joggal buktattak le. Ezzel a tudattal élt a ház újabb másfél évtizedet. Fáim, bokraim a parkban nagyra nőttek. Máig tisztel az utca. De valami történt mégis. Miután vádlóim zöme elköltözött, mintha néhányan gondolkodtak volna a történteken. Egyikük megkeresett: „Pista bácsi! Nekünk semmi kifogásunk nem volt ellened". Jó irányú változás. Nemrégiben közös képviselőnk szólított meg, aki pedig semmit se vétett ellenem: „Ne beszéljen már az utcán arról, ami történt. Szégyen lenne a házra". Elgondolkoztató, bár nem a tettesek jutottak el az igazságig. A fő vádlóm már nincs jelen. Békés a légkör. Ez jó. Hogy lebuktattak, holott becsületes voltam és maradtam, hát... spongya rá. Közel három évtizede lakunk itt az Agyagos utcában. Házunkat, mint sok százat, ezret még a kommunizmus építtette. Egy az érdekünk: éljünk békében! A lebuktatott Pista bácsi gondolatait lejegyezte: KACZÚR ISTVÁN, SZEGED