Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-02 / 1. szám

HÉTFŐ, 2006. JANUÁR 2. «HIRDETÉS* 15 Korábbi és mai játékosok hétezer nézőt szórakoztattak Szegedi sztárok a gálán A debreceni kézilabdagálán minden trükköt bevetettek a résztvevők B.ú.é.k., másként Új év, új remények ás fogadalmak. De egy ideig még visszaréve­dünk az elmúlt esztendőre, nosztalgiázunk. Egy kicsit leltáro­zunk is, mit éltünk át (sikerek és kudarcok), miben hibáztunk, mit csinálnánk másképpen. Kinek ez, kinek az a lista a terjedel­mesebb. Az ember önző, mindent saját magához viszonyítva vizsgál. Megél. A sporteseményekről, a kedvenceinkről is az jut először az eszünkbe, hogy örömöt szereztek, vagy bosszúságot okoztak. Arany-, ezüst- és bronzpillanatok villannak fel, egymást lökdös­ve, tolakodva és tudjuk, egy picit elmosolyodtunk. Szeretjük őket, persze azokat is, akik miatt tavaly inkább mérgelődtünk. Mert, ahogy a költő is megfogalmazta: értük haragszunk, nem ellenük. Nem akarom - hely sem lenne rá - felsorolni a 2005-ös esztendő összes sportsikerét és -kudarcát, azokat nevekhez, arcokhoz, ese­ményekhez kapcsolva. Úgy is mindenki azokat a momentumo­katidézi fel (kérem tegye is meg), melyek számára a legkedveseb­bek. Olykor mi is versenyzőnk, vetélkedünk, cukkolva, ugratva egy­mást, például azzal, kinek a csapata (általában labdarúgó) nyert, veszített, melyik áll előkelőbb helyen a bajnokságban. A gárda diadalait nőt is győzelemként éljük meg. A saját sikerünkként. Ugyanez a negatív dimenzióban is igaz. Nem is tehetnénk más­ként, hiszen az élet egy nagy verseny. Mindennap egy újabb me­net, „negyed". És amikor reggelente felkelünk, minden kezdődik elölről, harc a hétköznapi sikerekért, előnyökért, mosolyért, elis­merésért, jó szóért. Mint egy monumentális és véget érni nem akaró maratoni. Mégis minden évben célba érünk, ekkor egy pil­lanatra megállunk, körbe tekintünk, keressük az ismerős arco­kat. Van aki(ke)t már nem találunk. Útközben elveszítettük ­örökre. Talán ijesztően hangzik, pedig ez csupán a valóság. Vetél­kedünk, mert születésünk pillanatától erre ítéltettünk. Szilveszter, ilyenkor állunk meg, átszakítva a képzeletbeli és sokadik célszalagot. És rögtön indulunk tovább - a petárdák, a tű­zijátékok és a pezsgős palackok durranása szinte startpisztoly­ként szolgál. Azért boldog új évet kívánunk, kívántunk szomba­ton is - olykor automatikusan, meggyőződés nélkül, szinte csak magunknak mormolva. A rajttól a célig többféleképpen megte­hetjük az utat és csakis rajtunk múlik, hogy valóban boldog új esztendő köszöntsön ránk, ilyet élhessünk át. Nem hiszik ? Kérdezzék meg a kedvenceiket. IMRE PÉTER Szilveszteri fordulót rendeztek Angliában Gólok még az óévből A 2004-es nagy sikerű szegedi bemutatkozást követően debre­ceni'gálával búcsúzott az elmúlt évtől a hazai kézilabdasport. A telt házas - hétezer néző - Fő­nix-csarnokban többek között nosztalgiamérkőzésekre, illetve ügyességi játékokra került sor, melyek a Királyok és Aszok programzáró Ali Stars-találko­zóját vezették fel. Egy kis túlzással azt is mondhat­nánk, hogy fél Szeged ott volt az eseményen. Az első műsorszám­ban a DVSC 1995-ben EHF Ku­pa-győztes női együttese az ugyanabban az évben világbajno­ki ezüstérmes magyar válogatot­tal találkozott (18-18). A férfi­bajnokság 1975-ös legjobbját, a Debreceni Dózsát és a Budapest Ali Stars öregfiúk csapatát - a há­zigazdák nyertek három góllal (20-17) - három szegedi kézilab­dás erősítette. Lukács időutazása Dr. Lukács fános, megyei rend­őr-főkapitány tagja volt az 1975-ös debreceni bajnokcsapat­nak, s most is a nyertesek közé tartozott. - Szép volt, jó volt, és egy kis időutazásban volt részem. A leg­nagyobb élmény, hogy hosszú idő után ismét együtt volt a baj­nokcsapat. A fantasztikus han­gulat hosszú ideig végigkíséri az életemet. Szerintem a legna­gyobb értéke a rendezvénynek az volt, hogy nem kellett a szilvesz­tert egyikünknek sem a debrece­ni kórházban eltölteni. A budapesti gárdát két szegedi erősítette: Szabó László és Lele Ambrus. Az előbbi a Honvédban játszott, míg a Pick Szeged ügy­vezető elnöke soha nem játszott fővárosi együttesben, de a 127-szeres válogatottság erre is predesztinálta. - Jó lett volna nyerni, de sze­rintem az eredmény ilyen eset­ben teljesen másodlagos. Annak ellenére, hogy most fáj minde­LONDON (MTI/REUTERS) A 2012-es olimpia rendezési jogának elnyeréséért végzett kitűnő munkája elismerésként a Brit Birodalom Lovagja (Knight Commander of the British Empire) címet adomá­nyozza Sebastian Coe-nak, a londoni szervezőbizottság él­ném, mert nem a kétszer 15 perc volt a hosszú, hanem a rákészü­lés és a bemelegítés, de csakis po­zitívak az élményeim. Vadkerti reménykedik A főmérkőzésre, akárcsak ta­valy, a két csapatkapitány - ezút­tal a vásárhelyi Kirsner Erika és a Pjck Szeged csapatkapitánya, Mezei Richárd - egy héten át tar­tó választása alapján álltak össze a gárdák. Ászok: Herr, Mikler, Balogh B., Tombor, Németh H., Nagy L., Borbás, Gál, Görbicz, Császár, Tóth T., Mohácsi, Kirsner, Törő. Szakvezető: Skaliczki László. Királyok: Pálinger, Puljezevics, Kovacsicz, Bendó, Radulovics, Kotormán, Madai, Mezei, Siti B., Éles, Szűcs G., Romero, Kenye­res, Vadkerti. Szakvezető: Né­meth András. nőkének II. Erzsébet brit ki­rálynő. Az 1500 méteres síkfutásban kétszeres ötkarikás aranyérmes sportember korábban már meg­kapta a Lord címet, így a jövőben a Lord Coe KBE megszólítás jár neki. - A pályázati csapat minden egyes tagja nagy szerepet ját­A névsorból kiderül, hogy az egyik csapatot nyugodtan össze lehetett volna állítani a Csong­rád megyeiekből. - Fantasztikusan jó kikapcso­lódást biztosított az esemény ­értékelte a gálát Vadkerti Attila, aki egyébként mától már Tatán készül a január 26-án Svájcban kezdődő férfi Európa-bajnokság­ra. - Egy hét múlva eldől, amikor Skaliczki László szűkíti a kere­tet, hogy benne leszek-e a részt­vevő együttesben. A Veszprém ellen lábujj sérülést szenvedtem, az orvosok sem tudták megálla­pítani, hogy eltört vagy nem, de még mindig enyhe fájdalmat ér­zek - mondta a címeres mezre pályázó Pick-balszélső. Mezei, a Jolly Joker Mezei Richárd, a Királyok együttesének vezetője bebizonyí­ii í i n ­szőtt abban, hogy elértük a cé­lunkat. Boldog vagyok, hogy a munkánkat ezúton is elisme­rik - nyilatkozott az egykori at­léta. Az uralkodó újévi listáján to­vábbi sportolók is találhatók: az angol krikettválogatott játéko­sai a Brit Birodalom Tagja (MBE) kitüntető címet kapják, MTI-fotó totta, hogy mennyire alkalmas erre a posztra, hiszen, amikor Pálinger megsérült, ő állt a kapu­ba, s annyira elbűvölte a zsűrit, hogy neki szavazták meg a leg­jobb teljesítményt nyújtónak a pezsgőt. Ami pedig az eredmény illeti: a 37-37-es döntetlennel zárult Ali Stars-mérkőzést, a Királyok és az Ászok összecsapását azonban „hivatalosan" az előbbiek nyer­ték, mert Zsiga Gyula, Németh András segitője belőtte a ráadás­büntetőjét, míg az Ászokat irá­nyító Skaliczki László kihagyta a magáét. Az eseményhez kapcsolódó még egy szegedi hír: a Mr. Kézi­labda címet a Pick Szeged volt já­tékosa, a Bajnokok Ligája címvé­dő Barcelona átlövője, Nagy László érdemelte ki. SÜLI JÓZSEF kivételt ez alól csak a csapatka­pitány, Michael Vaughan és az edző, Duncan Fletcher képez, ők - hasonlóan a West Ham United volt futballistájához, a rasszizmus ellen sokat harcolt Clyde Besthez - a Brit Biroda­lom Rendjének tiszti fokazata (OBE) elismerésben részesül­nek. LABDARÚGÁS MUNKATÁRSUNKTÓL Az óév utolsó napján is fociztak Angliában. A Premier League 20. fordulójában nem született meg­lepetés: a Chelsea, a Liverpool, a Manchester United is hozta a kötelezőt. A londoni kékek egy félidő alatt elintézték a Bir­mingham-et, a manchesteriek a Boltont múltájk felül meglepő különbséggel, míg a Liverpool Gera Zoltán gárdája, a West Bromwich ellen győzött egyetlen találattal. Az Arsenal viszont csak egy pontot szerzett Birmin-' ghamben, az Aston Villa ottho­nában. Ez az eredmény is jelzi: krízis van az Agyúsoknál. Ha Henrynak nem' megy, akkor a csapat is betlizik. Hosszú idő után újra győzött a Charlton, míg a Tottenham meggyőző pro­dukcióval őrzi Bajnokok Ligá­ja-indulást érő negyedik helyét. Ebben segített neki az újonc Wi­gan, amely otthon kapott ki. Eredmények, Anglia, 20. for­duló: Liverpool-West Bromwich Albion 1-0, gólszerző: Crouch (52.). Man. United-Bolton 4-1, g.: NGotty (8., öngól), Saha (44.), C. Ronaldo (68., 90.), illet­ve Speed (33.). Middlesbrough­Man. City 0-0, Portsmouth-Ful­ham 1-0, g.: O'Neil (44.). Sun­derland-Everton 0-1, g.: Cahill (93.). Wigan-Blackburn 0-3, g.: Pedersen (15.), Reid (53.), Bel­lamy (85.). Aston Villa-Arsenal 0-0, Charlton-West Ham 2-0, g.: Bartlett (21.), Bent (63.). Chelsea-Birmingham 2-0, g.: Crespo (25.), Robben (43.). Tot­tenham-Newcastle 2-0, g.: Tai­nio (43.), Mido (66.). Az élcsoport: 1. Chelsea 55, 2. Man. United 44, 3. Liverpool 40, 4. Tottenham 37, 5. Wigan 34 ponttal. A brit uralkodó elismeréseket adományozott Sebastian Coe királynői kitüntetése 2006 jelentősebb sporteseményei a világban, I. A hazai és a jelentősebb, illetve magyar vonatkozású nemzetkö­zi sportesemények 2006-ban. Az alábbiakban az első negyedév történéseit közöljük. BUDAPEST (MTD Január December 30-ától január 6-áig: Tenisz Hopman Kupa, Perth; de­cember 31-étöl január 15-éig: 28. Dakar rali; 1.: síugró négy­sáncverseny, 2. állomás, Gar­misch-Partenkirchen, 4.: síugró négysáncverseny, 3. állomás, Innsbruck; 5-étől 8-áig: jégko­rong Bajnokok Kupája, Szentpé­tervár, Oroszország; 6. síugró négysáncverseny, 4. (utolsó) állo­más, Bischofschofen,- 10. asztali­tenisz női Eb-selejtező: Szlová­kia-Magyarország, 12-étől 15­éig: sírepülő-világbajnokság, Ste­iermark; 13-ától 15-éig: jégko­rong Kontinentális-kupa, Szé­kesfehérvár; 13-ától 29-éig: sakk szupertorna, Wijk aan Zee; 14-étől 15-éig: gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Hamar; 16­ától 22-éig: műkorcsolya és jég­tánc Európa-bajnokság, Lyon,­16-ától 29-éig: tenisz Australian Open, Melbourne; 20-ától 21-éig: Westend női párbajtőr Vi­lágkupa-verseny, Budapest; 20­ától 22-éig: rövidpályás gyorskor­csolya Európa-bajnokság, Kryni­ca Zdrój; 20-ától február 10-éig: labdarúgó Afrika Kupa, Egyip­tom,- 21-étól 22-éig: gyorskorcso­lya sprintvilágbajnokság, Hee­renveen és Bob Európa-bajnok­ság, St. Moritz; 26-ától február 5-éig: férfi kézilabda Európa-baj­nokság, Svájc; 27: nemzetközi fedett pályás atlétikai verseny, Budapest és a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolása, Montreux. Február Február 3-ától 4-éig: Gere­vich-Kovács-Kárpáti férfi kard Világkupa-verseny, Budapest; 3-ától 5-éig: Svéd rali, világbajno­ki futam; 4-étől 5-éig: atlétikai összetett országos bajnokság, Bu­dapest és cselgáncs Világku­pa-verseny, Tbiliszi (férfiak), Szó­fia (nők), valamint asztalitenisz Európa Top 12, Koppenhága; 5. 40. Super Bowl, Detroit; 10-étől 12-éig: tenisz Davis Kupa Világ­csoport, nyolcaddöntők; 11-étől 12-éig: cselgáncs Világkupa-ver­seny, Párizs (férfiak, nők); 10-étől 26-áig: téli olimpia, Torino,- 15.: labdarúgó UEFA Kupa, második kieséses rendszerű forduló, első mérkőzések; 17-étöl március 12-éig: sakk szupertorna, Lina­res; 21-étől 22-éig: labdarúgó Baj­nokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés: Chelsea (angol)-FC Barcelona (spanyol), Real Madrid (spanyol)-Arsenal (angol), Wer­der Bremen (németHuventus (olasz), Bayern München (né­met)-AC Milán (olasz), PSV Eindhoven (holland (-Olympique Lyon (francia), Ajax Amsterdam (holland)-Internazionale (olasz), Benfica (portugál)-FC Liverpool (angol), Glasgow Rangers (skót)-Villarreal (spanyol); 23.: Labdarúgó UEFA Kupa, második kieséses rendszerű forduló, visz­szavágók és öttusa váltó országos bajnokság, Budapest; 24-étől 26-áig: női kard egyéni és csapat Világkupa-verseny, Budapest; 25.: evezős ergométeres országos bajnokság; 25-étől 26-áig: fedett pályás atlétikai országos bajnok­ság, Budapest és cselgáncs Világ­kupa-verseny, Hamburg (férfiak, nők). Március Március l-jétől 9-éig: sakk or­szágos bajnokság, Székesfehér­vár; 4-étől 5-éig: cselgáncs Világ­kupa-verseny, Prága (férfiak), Var­só (nők); 7-étől 8-áig: labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók: FC Barcelona-Chel­sea, Arserial-Real Madrid, Juven­tus-Werder Bremen, AC Mi­lan-Bayern München, Olympi­que Lyon-PSV Eindhoven, FC Li­verpool-Benfica, Villarreal-Glas­gow Rangers; 8.: női kosárlabda Euroliga All Star-mérkőzés, Pécs; 9.: labdarúgó UEFA Kupa, nyol­caddöntő, első mérkőzések; 10-étől 12-éig: fedett pályás adéti­kai világbajnokság, Moszkva és asztalitenisz Bajnokok Ligája, elődöntő (férfi-női), valamint asz­talitenisz E rl U Kupa, döntő (fér­fi-női); 10-étől 19-éig: téli para­limpia, Torino; 10-étől 27-éig: női sakkvilágbajnokság, Jekatyerin­burg, 12: Forma-l-es Bahreini Nagydíj; 14.: labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó: Internazionale-Ajax Amsterdam; 15.: labdarúgó UEFA Kupa, nyol­caddöntő, visszavágók; jégkorong Borsodi Liga, döntősorozat; 18-ától 19-éig: cselgáncs Világku­pa-verseny, Rotterdam (férfiak), Tallinn (nők) és gyorskorcsolya összetett világbajnokság, Calgary; 19.: Forma-l-es Malajziai Nagy­díj; 22-étől 24-éig: UEFA-kong­resszus és végrehajtó bizottsági ülés, Budapest; 24-étől 25-éig: kö­töttfogású birkózó Magyar Nagy­díj, Székesfehérvár,- 24-étől 26-áig: Katalán rali, világbajnoki futam; 20-ától 26-áig: műkorcso­lya- és jégtánc-világbajnokság, Calgary; 25-étől 26-áig: rövidpá­lyás gyorskorcsolya csapat-világ­bajnokság, Montreal; 26.: Mezei futó országos bajnokság és gyor­saságimotoros-világbajnokság, Spanyol- Nagydíj (Jerez); 26-ától április 1-éig: sportlövő Világkupa, puska és pisztoly (olimpiai kvali­fikációs, Kanton; 28-ától 29-éig: labdarúgó Bajnokok Ligája, ne­gyeddöntő, első mérkőzések; 30. : labdarúgó UEFA Kupa, negyed­döntő, első mérkőzések; 31-étől április 2-áig: női kosárlabda Euro­liga, négyes döntő és rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság, Minneapolis.

Next

/
Thumbnails
Contents