Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-03 / 283. szám
22 • H I ROETES» SZOMBAT, 2005. DECEMBER 3. Pálinger Katalin Szentpéterváron ünnepli 27. születésnapját Ujabb ígéretes válogatott alakul Női kézilahdásaink hétfőtől Szentpéterváron méretnek meg a világbajnokságon és próbálnak meg minél jobb helyezést elérni. Az átalakulóban lévő együttes egyik lcgrutinosabb tagja és legnagyobb egyénisége a kapus, Pálinger Katalin, aki idén ősztől a dán Kübenhavn légiósa. Vele beszélgettünk az esélyekről. Pálinger Katalin a sportág egyik legnagyobb egyénisége, sztárja. A válogatottban 1997. augusztus 22-én mutatkozott be, azóta 167 alkalommal ölthette magára a címeres mezt. A kitűnő hálóőr Szentpéterváron, december 6-án - többek közt az Angola elleni csoportmeccsel is - ünnepli 27. születésnapját. De az első „ajándékot" már az elutazás előtt megkapta, a szövetség illetékesei őt választották 2005 legjobb kapusának a hölgyek között. - Köszönöm a gratulációt, de öntől hallom először, hogy engem találtak a legjobb kapusnak. Jólesik az elismerés, és igyekszem a jövőben, most az oroszországi világbajnokságon is bizonyítani, hogy nem érdemtelenül kaptam meg. Már csak a múlt alapján is nehéz lenne vitatni a képességeit, hiszen klubcsapataival három bajnoki címet, két Magyar Kupát nyert, az EHF-kupában a 2. helyen végzett; míg a válogatottal olimpiai 2. és 5., világbajnoki 2., 5., 6. és 9., Európa-bajnoki címet, két Eb-bronzot és kontinens 5. helyezést szerzett. A nyáron leigazolta az FC Köbenhavn. - Fiatal, teljesen átalakuló együttes a Koppenhága, sok az új játékos. Pillanatnyilag bent vagyunk az első négyben, ami azért fontos, mert ez play off-szereplést jelent. Otthon megvertük a Vihorgot is. Hogy melyik az erősebb bajnokság, a dán vagy a magyar? Az előbbi, és azért, mert több a meglepő, a váratlan eredmény, olykor még a sereghajtók is megtréfálják a legjobbakat. A skandinávoknál ez a legnépszerűbb sportág, a szurkolók fantasztikus hangulatot teremtenek a meccseken. Engem hamar befogadott a csapat és a közönség is, talán azért is, mert a nevem nem volt ismeretlen... A Köbenhavnhoz hasonlóan a válogatott is generációváltáson esett, esik át. Több klasszis (Farkas Ágnes, Radulovics Bojana, Boti us Beáta) visszavonult, Kulcsár CEL A HAT KÖZE JUTÁS A december 5-étől 18-áig tartó szentpétervári női kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott a legjobb hat közé szeretne jutni. A cél elérése nem lesz egyszerű, hiszen a kötelező „házi feladatként" számba vehető Ausztrálián (héttő, 15 óra), Angolán (kedd, 17) és Szlovénián (szerda, 15) kívül a Világkupa-győztes Norvégia (szombat, 19), a Vk-ezüstérmes Dél-Korea (péntek, 17), valamint már a középdöntőben - a csoportból az első három jut tovább, és az egymás elleni eredményeket magukkal viszik a gárdák - a Vk-harmadik Oroszország vár Németh András csapatára. A szövetségi kapitány a házigazdáktól tart leginkább. A magyar válogatott vasárnap," Frankfurt érintésével, utazik Szentpétervárra és először másnap délelőtt edz a helyszínen. A VB-CSAPAT A keret, kapusok: Pálinger (Köbenhavn), Sugár (Comexi); jobbszélsők: Kovacsicz (Győr), Balogh B. (Comexi); jobbátlövők: Mehlmann (Dunaferr), Hornyák (Vác); irányítók: Feriing (Dunaferr), Görbicz (Győr), Sib E. (Köbenhavn); beállósok: Borbás (Dunaferr), Őri C. (Vác); balátlövők: Kindl (Dunaferr), Tóth (FTC), Szűcs (DVSC); balszélsők: Vérten (Győr), Kenyeres (Cornexi). Szegedi emlék: Nagy László esküvőjére kedvesével, Iker Romeróval együtt érkezett Pálinger Katalin Frank Yvette Anita halálos autóbalesetet szenvedett, van, aki anyai örömök miatt állt le ideiglenesen |Pigrúczki Krisztina) és olyan is, akire Németh András szövetségi kapitány nem számít (Kirsner Erika). - Jó hazajönni és találkozni a lányolckal, jó kis csapat lesz ez. Erős csoportba kerültünk, a norvégok és a koreaiak a legnehezebb ellenfelek közé sorolhatók, ráadásul a keretből többen nem játszottak még világversenyen. De ezen nem szabad gondolkozni, aki világbajnok akar lenni, annak minden mérkőzését meg kell nyernie. Mindig a soron következő meccsre összpontosítunk és ígérhetem, mindent megteszünk a sikerért. Amikor arról faggatom, hogy az eddig lejátszott 168 találkozóból melyik a legemlékezetesebb, azonnal a 2003-as zágrábi világbajnoki finálét említi, pedig nyert Európa-bajnokságot is. A hangulat, a magyar zászlóba öltözött lelátó fantasztikus volt bár, a legnagyobb csalódás is ehhez kapcsolódik. Azt most babonából se idézzük fel, hogy milyen körülmények között veszítettük el a vb-aranyat... És hogy ki(k)re gondol az összecsapások után először, kinek küld SMS-t? - Természetesen a kedvesemnek Iker Romerónak, de rögtön beszélek a családommal is. A szeretteim nagyon várják a híreket. IMRE PÉTER Tizenhat között KOSÁRLABDA A Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli nemcsak a bajnokságban, a Magyar Kupában is ott folytatja, ahol a 2004/2005-ös szezonban abbahagyta. Már a legjobb tizenhat között vannak Nyilasék. MUNKATÁRSUNKTÓL FILTERMAT-NAGYKŐRÖS-B0DR0GI BAU-VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI 68-107 (16-19,17-29,13-29,22-30) Magyar Kupa, férfi kosárlabda-mérkőzés. Nagykőrös, 150 néző. Vezette: Farkas, Módos. Kosársuli: DRAH0S 34/21, NYILAS 14/3, Elek 2, Tigyi 9/3, K0VÁTS 16. Csere: Vas 6, Dani Z. 6, KUKLA 12, Csorba 8. Edzők: Czuprák László, dr. Elek András. Tizenöt percig tartotta magát a tavaly még NB I B csoportos Pest megyei csapat (23-21), ettől kezdve azonban Drahos vezérletével beindult a Bodrogi Bau. A Kosársuli feljavult agresszív védekezésével szemben csak szenvedtek Deák Attiláék. Igaz, a volt vásárhelyi bedobó nem felejtett el kosarazni - dobott összesen 21 pontot -, de társai nem remekeltek, 33-48. A második félidőben már igazi örömjátékot láthatott a lelkes hazai közönség - igaz nem kedvencei, hanem Nyilas és Drahos jóvoltából a vendégektől, 42-73. A sokat cserélő Kosársuli centereivel nem tudtak mit kezdeni a nagykőrösiek, de • a kék-sárga „mezőnyjátékosok" is kitettek magukért: bevágtak kilenc triplát. A Bodrogi Bau ezzel a győzelemmel a legjobb tizenhat közé jutott a Magyar Kupában, ahol már minden valószínűséggel A csoportos élcsapat lesz a következő ellenfél. LCD televíziót akar? LDL Cégünk Európo egyik vezető diszkóm élelmiszer-üzletlánca. Koncepciónk sikeréből adódó fejlődésünk következtében vezető munkatársak iránti igényünk folyamatosan nő, ami kiváló katiieilehelösegel jelent az Ön számára. Egész Magyarország területére keresünk munkatársakat a következő pozíciókra: Budapesti, debreceni, pécsi, szegedi, veszprémi irodánkaba keresünk munkatársakat az alábbi munkakörbe: Akvizitőr Hivatkozási szóm: lAPOéi. Feladatai: • cégünk megismerése betanulás keretében, a pozícióhoz szükséges felkutatása ngatlanjai egv jól körülhatárolt expanziós területen, mely lehet Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged illetve Veszprém körzetében • továbbá kapcsolattartás a hatóságokkal, építészekkel és telektulajdonosokkal. Elvárások: • felsőfokú végzettségű (település-/ városfejlesztő mérnök, közlekedésmérnök, építő-/utépítö mérnök), jártasság az ingatlanfejlesztés területen, • kiváló kommunikációs készség, határozott, magabiztos fellépéssel, • átlagon felüli elhivatottság a munkával járó esetleges lakóhelyvaítoztatás eselén is nagyfokú rugalmasság, amelyet a változatos és érdekes munka mindenképpen megkíván, • a tárgyalóképes németnyelv-tudás előny. Yaris modellek már 2 185 OOO Ft-tól Ha most vásárol Yarist, a teligumi-garnitúrát ajándékba adjuk! uuww.lcdtvshop.hu WOVW I IVVJI Autószerviz 96 Kft! 6800 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178 l/f. Tel.. 62/535-700 • Fax; 62/535-701 L| TT 6728 Szeged, Ooruzsmai üt 0. I\l Ii rel./táx: 62/551-700 Á.2D Amit kínálunk: • kezdettől fogva részvétel egy nemzetközi vállalat piacformáló tevékenységének megvalósításában, • dinamikus, fiatal csapatban való változatos, színes munkakör, 'ors terjeszkedésünk következtében egyedülálló fejlődési és karrierlehetőség, továbbá cégautó, vonzó fizetés. VYY TOYOTA Az év SDortolóia Építőmérnök Hivaliaús, szóin: IAM& Feladatai: • partnerkapcsolat tartása az összes kivitelezővel, tervezőkkel és engedélyező hatóságokkal, • új ingatlanok felügyelete, valamin! az expanziós irodák támogatása, ahonnan a további növekedés koordinálása történik, • felelősségvállalás az épületek tervezésééri és kivitelezeséért, azok ellenőrzéséért, későbbi átalakításáért, tervek felülvizsgálatáért, valamint a kivitelezési és tervezési haláridők és a minőség állandó figyeléséért és betartásáért. Elvárások: • felsőfokú műszaki végzettség építő- és építészmérnök, • kiváló kommunikációs képesség, határozott fellépés, • a változatos és érdekes tevékenység miatt átlagon felüli elhivatottság, • a tóigyalóképes németnyelv-tudás, építőipari, v. tervezési tapasztalat előny. Amit kínálunk: • kezdettől fogva részvétel egy nemzetközi vállalat piacformáló tevékenységének megvalósításában, • dinamikus, Fiatal csapatban való változatos, színes munkakör, ars terjeszkedésünk következtében egyedülálló ejlődési és karrierlehetőség, cégautó, vonzó fizetés, valamint fiatalos csapatban való betanulás. Felkeltettük érdeklődését? Ha igen, küldje el postai úton fényképes pályázatát a hivatkozási szám/munkakör és a munkavégzés helyének megjelölésével magyar nyelvű önéletrajzával együtt a következő címre: Lidi Magyarország, 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1 -3.