Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-31 / 306. szám
Szombat, 2005. december 31. SZILVESZTER 11 A 2005-ÖS ESZTENDŐ KIMARADT MONDÁSA Addig röhögtünk a főnök viccén, amíg megértettük, hogy az a mai feladat... Még időben elcsíptük II. Döngető igény „a városi igény nyitott kapukat dönget mind a helyi, mind a megyei kapitányságon". Ha nem megy, viszik „Emellett vállalták: az idősklub még járni képes tagjait budapesti kirándulásra szállítják." Véradás színesíti „Holnap reggel 8-kor kispályás labdarúgókupával folytatódik a program, melyet 9 órakor az Iskolában rendezendő önkéntes véradás, illetve a délelőtt folyamán főzőverseny színesít." Nagyon lecsukták „Az ügyben őrizetbe vett kiskőrösi férfit a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - tudtuk meg a rendőr őrnagytól." Az a csúnya Démász „...a villamos energiához sem jutnak hozzá maradéktalanul, az efavult hálózatokat ugyan korszerűsíti a DÉMÁSZ, de nem az igényektől elmaradva."" Rehabilitált erőnlét „Nem nyaralni ment, hanem kés alá feküdt a szegedi klinikán." „Most már a strandra is elmegyek, azaz rehabilitálódott a járásom, igaz, az erőnlétem már nem olyan, mint régen." Kedvem támad csinálni „Az író olyan érdekes stílusban mutatja be állatgyűjtő expedícióit és saját állatkertjének lakóit, hogy nekem is kedvem támad megfogni egy hüllőt, hosszasan csinálni egy szőrös békát, amire egyébként nem lennék képes." Hát nem világos? „A mindennapi élet és a misztikum szembeállítása olyan kontrasztot eredményez, ami még izgalmasabbá teszi a valós és képzeletbeli tények szövedékévé váló alkotást, amit - annak ellenére, hogy munkámhoz kötődően számos szakirodalom és cikk várt volna rám - nem tehettem le addig, míg egyhúztomban végig nem olvastam." Hívatlan nedvesség „András szerint a közepén másfél méteres állóvíz immár örökre megmarad." „Azonban, míg más százmilliót is költhet az átlóvíz kialakítására, kertjébe és földjére „hívatlanul" áramlott a nedvesség..." Halmozódó célfeladatok „Ide tartozik még a gyermek átmeneti otthon, s a művészeti alapfokú iskola és nevelési tanácsadó céljait szolgáló célfeladat." Mondom, hogy forgalmas! „Mivel ez egy igen forgalmas útszakasz - itt válik ketté a 45-ös és 47-es főút - rengeteg jármű halad erre." Nem csak a húszéveseké a világ „A nyugdíjasklub ma délben a Juhász kocsmában tartja az erre a negyedévre eső névnapok megünneplését." Az igazán koros gazda „A vásárhelyi férfi több mint tíz évtizede tart sertéseket." Halmazállapotok „...meséli a 20 éves fiatalember, akitől nem áll távol a víz, hiszen 13 éve Szegeden jégkorongozik" Borzok vasárnapja „A borzvasámap ellenére Is akadtak olyan üzletek tegnap, melyek zárva voltak." A FELNŐTTEK KARÁCSONY UTÁNI KÉRDÉSE Miért van az, hogy minél drágább egy játék, annál valószínűbb, hogy a gyerek a dobozával akar inkább játszani? A tuti fogyókúra 2006-ra Focireform, labdagáncs Alig húsz évvel az utolsó nagy vébésiker (Magyarország-Szovjetunió: 0-6) után a honi foci illetékesei megalkották azt a kilábalási programot, amely labdarúgásunkat ismét a legjobbak közé vezeti. Az ebben foglaltak szerint - tekintettel a mérkőzések rendkívül gyér látogatottságára - tavasztól a magyar labdarúgócsapatok nem játszanak mérkőzéseket. Ezzel megtakarítható a pályák fenntartására, az edzők és játékosok fizetésére, a bírók díjazására, az utazások finanszírozására szánt összeg. A meccsek helyett jóval nagyobb érdeklődésre számot tartó produkciókkal szórakoztatják a labdarúgás barátait. Márciusban, például, az első fordulóban a liga elnöke fogait csattogtatja, s tételesen felsorolja, kiket tart csalónak, szemét alaknak (stb.), majd három fordulón át az érintettek vitatkoznak, nyilatkoznak és feljelentenek. Áprilisban egy hónap szünet következik a bajnokságban, ugyanis akkor Lothar mester, 157 évre kinevezett szövetségi kapitány vázolja fel, miért hasznos, ha válogatottunk csak olyan nemzetek tizenegyével küzd meg a jövőben, amelyek hat négyzetkilométernél kisebb szigeten élnek, s országukban a labdarúgást görkorcsolyával játsszák. A bajnokság ötödik, hatodik és hetedik fordulója aztán az amatőrök és a profik közötti vitával telik el. A veszekedés garantáltan reggeli stúdióműsorokban kezdődik, s a résztvevők szempontjából illetékes bíróságokon fejeződik be. Ekkor már a becsületsértés trágársági fokának megfelelően lehet pontokat szerezni, míg a kuruc korból ránk maradt fokosokkal vívott küzdelemből kikerülő győztes bűnözési statisztikát ronthat, ám gólarányt javíthat. A bajnokság véghajrája előtt szellemi vetélkedőt Iktatnak a programba Ki látott még olyan focistát, aki nem térdével rúgta a labdát? - címmel, majd pacal és sör, a fanatikus szurkolók pedig interneten anyázhatják egymást. Mivel időközben az összes létező, ám még véletlenül sem játszó csapat edzőjét kirúgták, jöhet a rájátszás síppal, dobbal, baseballlütővel és kártérítési perekkel. Majd válogatottunk bevonul az „Úgyis kijutunk a 2089-es vébére!" jelszóval meghirdetett edzőtáborba, a nagyközönség, pedig megtekinti a németországi világbajnokság mérkőzéseit, amelyek szünetében az MLSZ és az MLL tagjainak szájkarate-mérkőzéseit közvetítik. Mindehhez kívánunk jó szórakozást, úgy a magunk, mint a sztrájkra készülő tökmagárusok nevében. BÁTYI ZOLTÁN HÉTFŐ Reggeli: alma. Ebéd: tejfölös paprikás csirke illatának mély beszippantása, az asztalon hagyott morzsák savanyúsággal. Vacsora: 2 dl aludttej savója, néhány cukrászsütemény receptjének lemásolása. KEDD Reggeli: sárgarépa saját zsírjában, rágógumi. Ebéd: hatalmas tál töltött káposzta és a hozzá való friss kenyér megtekintése, az edények elmosogatása. Vacsora: a szabad szemmel is jól látható darabka sovány sajt reszelt káposztatorzsával megszórva. « SZERDA Reggeli: 5-6 teljes jógalégzés, félbevágott főtt tojás sárgájának a fele, de abból amennyi belefér. Ebéd: bécsi szelet és sült krumpli készítésekor lejátszódó fizikai és kémiai folyamatok elemzése céklával. Nagy tál túrós lepény lefényképezése. Vacsora: a képek előhívása, savanyó uborka, hashajtó. CSÜTÖRTÖK Reggeli: 1 db fürjtojásból készült rántotta, utána kifli, gyulai kolbász és vaj segítségével tízórai készítése a gyerekeknek. Ebéd: húsleves és rakott krumpli alkatrészeinek beszerzése a közeli ABC-ből. Madártej elhelyezése a hűtőszekrényben. Vágott vegyes savanyúság. A recept szerkesztője kitartó fogyókúra esetén garantálja a végeredményt. Képünkön a bentlakásos testsúlycsökkentő tanfolyam végzettjeinek egy csoportja FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT Vacsora: ecetes hagyma citrommal. PÉNTEK Reggeli: főtt kolbász, mustár, tea, citrom, zsemle ízléses, már-már esztétikai élményt nyújtó elhelyezése az asztalon, mire a többiek felébrednek, frissen mosott káposztalével, kekszreszelék. Ebéd: gőzölgő bableves, csülökpörkölt, uborkasaláta lerajzolása, kiszínezése. 1 szelet kétszersült harmadszor is átsütve, nagy pohár Igmándi. Vacsora: hasított karalábé dúsan díszített sárgarépaszeletekkel. Lefekvés előtt füldugó a korgó gyomor neszeinek kiküszöbölésére. SZOMBAT Reggeli: joghurtba mártott almaszeletek, limonádé szacharinnal, nyomelemekkel ízesítve. Ebéd: „Halászlé, túrós csusza, sütemény" címmel frappáns epigramma megalkotása, egy teljes kockasajt Parádi vízzel. Vacsora: paradicsombelsőség, kamillatea, egy teljes rúd ropi. VASÁRNAP Reggeli: fagylalttölcsér, nagy adag friss levegő, sűrű szitán áttört kefir. Ebéd: ricinusleves, csontlében abált torma citromhéjszeletekkel, süteménymaradványok levakarása a tepsiről. Vacsora: amit a kanári meghagyott.