Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-31 / 306. szám

SZOMBAT, 2005. DECEMBER 31. • MEGYEI TÜKÖR" A lapunkban két hónapja közölt Top 10 segített egy rabló kézre kerítésében Lovas Mihályné, Simonyi László, Makai József, Szili Zoltán, Hantos József, Tasnádi József Miklós, Samu Ioanos, Peczolt Péter, Suri Zoltán, Mesterné Vígh Hajnalka, Paprika István, Csurár Mihály, Kaku­szi Ferenc, Búza János, Udvardi-Cserna János, Tóth József, Kis László, Asztalos Ferenc, Tőkés József és Martonosi Attila SOKAN TELEFONÁLTAK A RENDŐRSÉGNEK •I Legutóbb két hónapja, október végén tettük közzé a Csongrád megyében legkeresettebb bűnözők toplistáját. A megjelenés után számos bejelentést kapott a rendőrség, rengetegen telefonáltak, hogy itt vagy ott látták a Top 10 szereplőit. Egyikükhöz, egy fiatal rablóhoz a bejelentések vezették el a nyomozókat. Ezúttal már nők is felkerültek a Csongrád megyében legjobban ketesett bűnözők toplistájára. A rendőrség kábítószer-terjesz­tőt, zsarolót, csalót, tolvajt és rablógyilkost is keres. Vannak, akiknek már évek óta nem akad­nak a nyomára. MUNKATÁRSUNKTÓL Tőkés József 35 éves román ál­lampolgárt nyereségvágyból, kü­lönös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság adatai szerint a férfi 1999 áprilisában brutálisan vég­zett egy 69 esztendős makói nő­vel. Áldozatát kirabolta, elvitte arany ékszereit és készpénzét. Hantos József 53 éves szegedi lakost életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják. Hantos 2004 októberében Szegeden, a Kálvária sugárúton életveszélye­sen megsebesített egy férfit. Samu Ioanos 41 éves román állampolgárt Zákányszék külte­rületén elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják. A férfi 2005. június 18-án a tele­pülés egyik tanyájának udvarán brutálisan összevert egy helybeli nőt, akit életveszélyes sérülések­kel szállítottak kórházba. Az ál­dozat segítségére sietett egy nő, Samu Ioanos őt is többször meg­ütötte. A rendőrség feltételezése szerint a férfi valószínűleg Zá­kányszék környékén bujkál. Asztalos Ferencet hét rendőr­kapitányság is körözi. A 33 éves férfit a Csongrádi Rendőrkapi­tányság autólopással gyanúsítja. Kakuszi Ferenc még rajta is túltett, őt hét rendőrkapitányság keresi. A kisteleki rendőrök au­tólopás, a szegediek lopás miatt. A 39 esztendős férfi ez év tava­szán kisteleki ismerőse járművét ellopta, azóta nem látták. Kaku­szi Szegeden egy újszegedi lakás­ból 3 mobiltelefont, valamint 20 ezer forintot lopott. Dr. Kis Lászlót két ügyben is körözi a Szegedi Rendőrkapi­tányság. Az 52 éves szegedi férfi 1999-ben egy pénzintézettől 5 millió 500 ezer forint kölcsönt vett fel, amit nem fizetett vissza, egyúttal a végrehajtási eljárás so­rán lefoglalt értéktárgyakat isme­retlen helyre szállította. Dr. Kis László 2004-ben egy szegedi kft. nevében közreműködött abban, hogy egy korábban bérbe vett jár­műszerelvénnyel a cég a bérleti szerződés felmondását követően sajátjaként rendelkezzen, illető­leg jogtalanul eltulajdonítsa. A bűncselekménnyel okozott kár 4 millió 500 ezer forint. Ugyaneb­ben az ügyben a rendőrség sik­kasztás alapos gyanúja miatt kö­rözi a kft. ügyvezetőjét is, Mes­terné Vígh Hajnalka 46 éves sze­gedi lakost. A szegedi Simonyi László ellen orgazdaság és bűnpártolás miatt folyik büntetőeljárás. A 49 éves férfi tanyáján 200 ezer forint ér­tékben tolókapukat találtak a rendőrök, ami alkalmas orgazda­ság bűntettének megállapításá­ra. Martonosi Attilát három rend­őrkapitányság körözi. A 36 esz­tendős férfi többek között azzal gyanúsítható, hogy 2005 áprili­sában Szegeden társával jogos vagy jogosnak vélt tartozása mi­att megvertek egy férfit, akit be­zártak a lakásába és nem enged­ték ki. Tasnádi József Miklóst három rendőrkapitányság, köztük a sze­gedi keresi. A 48 esztendős férfi üzletszerűen elkövetett lopás vétségével gyanúsítható. Dr. Suri Zoltán ellen a Szegedi és a Kecskeméti Rendőrkapi­tányság is kiadott elfogató paran­csot. A 44 esztendős férfi többek között azzal gyanúsítható, hogy 2001 -ben egy Isuzu típusú mik­robuszra lízingszerződést kötött, azonban a lízingdíjat nem fizet­te. A pénzintézet a szerződést felmondta, dr. Suri a járművel együtt eltűnt. Szili Zoltán ellen három kapi­tányság bocsátott ki körözést. A 27 éves férfit a Kisteleki Rendőr­kapitányság cserbenhagyás mi­att keresi. A fiatalember a ren­delkezésre álló adatok alapján 2005 júliusában közlekedési bal­esetet okozott, azonban a hely­színről megállás nélkül távozott. Adatok szerint Szili a baleset előtt kábítószert fogyasztott. Lovas Mihálynét a Makói, a Szegedi, valamint a Balatonal­mádi Rendőrkapitányság körözi. A 38 esztendős asszonyt magán­okirat-hamisítással és csalással gyanúsítják. Lovasné kölcsön­szerződést hamisított, nem fizet­te egy Opel személygépkocsi bér­leti díját, valamint társával egy balatonakarattyai panzióból fize­tés nélkül távoztak. Peczolt Pétert a Kisteleki Rend­őrkapitányság körözi, a fiatalem­bert kábítószer-terjesztéssel gya­núsítják. A 30 éves férfi több sze­mélynek, köztük egy fiatalkorú lánynak rendszeresen értékesí­tett heroint. Udvardi-Cserna Jánost rablás miatt keresi a Szegedi Rendőrka­pitányság. A 44 éves hajléktalan férfi a rendelkezésre álló adatok alapján 2005 januárjában Szege­den, a Máramarosi utcában ököl­lel megütött egy férfit, és elrabol­ta 80 ezer forintját. Csurár Mihályt rablással gya­núsítják. A 20 esztendős fiatal­ember 2005 júliusában egy sze­gedi lakásba besurrant és az ott talált laptopot felkapta. Vakmerő akciójában a ház tulajdonosa megzavarta, sőt megpróbálta visszavenni számítógépét, Csu­rár azonban fellökte, és a laptop­pal elmenekült. Makai /ózsef 45 éves hódmező­vásárhelyi lakost a Csongrád Megyei Bíróság BV. Csoportja kö­rözi. Makait orgazdaság miatt el­ítélték, de nem vonult be a bör­tönbe. Búza fános társaival, még 2000-ben, napokig fogva tartott egy férfit, akit veréssel és fenye­getéssel arra kényszerítettek, hogy írja alá bérlakásának átadá­sáról szóló „megállapodást". A rendőrség adatai szerint a 39 éves Búza „nyeresége" mintegy kétmillió forint volt. Paprika Istvánt kábítószer-ter­jesztés miatt körözik. A 27 éves férfi még 2004 októberében 100 darab ecstasy tablettát adott el egy kiskunhalasi férfi részére. A tablettákat a rendőrség a vevőtől lefoglalta. Tóth József tótkomlósi lakost csalás miatt körözi a Szegedi Rendőrkapitányság. A 42 eszten­dős férfi 2004 májusában társá­val egy Honda személygépkocsit kölcsönkért, azt mondta, megvá­sárolja, a vételárat azonban a ha­táridőig nem fizette ki, ráadásul az autót eladta. Tóth József azzal is gyanúsítható, hogy 2004 no­vemberében hitelátvállalási szer­ződést kötött egy Skoda Fabia tí­pusú személygépkocsira, a köl­csönt nem fizette, az autóval is­meretlen helyre távozott. A férfi még több, gépjárművekkel kap­csolatos vagyon elleni bűncse­lekménnyel is gyanúsítható. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS A CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ADATAI ALAPJÁN KÉSZÜLT SZABÓ ÜGYEI H A balástyai rémként emlegetett Szabó Zoltánt 2004. szeptember 10-én ítélte jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesz­tésre a Szegedi ítélőtábla. A férfi hat nő megölését ismerte be, egy . holttestet azonban a hetekig tartó kutatás ellenére sem találtak meg a rendőrök. Mivel a hatodik holt­test nem került elő, az ügyészség öt nő megölésével vádolta meg a férfit. A bíróság végül „csak" négy nő meggyilkolását látta bizonyí­tottnak, Szabó Zoltánt négy balás­tyai lány és asszony megölése mi­att ítélték el. A sorozatgyilkos je­lenleg a szegedi Csillag börtön leg­szigorúbban őrzött, a közelmúlt­ban átadott speciális részében, másoktól elzárva tölti büntetését. Különlegesen védett tanú lehet Szabó Zoltán Mit tudhat a balástyai sorozatgyilkos? Az elmúlt hetekben többször ki­hallgatták az életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélt balástyai so­rozatgyilkost. A szegedi Csillag börtönben raboskodó Szabó Zol­tánnak súlyos bűncselekmények elkövetőiről lehetnek informáci­ói. A megyei főügyészség január elejére ígért tájékoztatást. MUNKATÁRSUNKTÓL - Egyelőre semmit nem tudok mon­dani. Talán január elején-válaszolta a Csongrád Megyei Főügyészség fő­ügyész-helyettese arra a kérdésre: igazak lehetnek-e azok az informáci­ók, amelyek szerint Szabó Zoltánt, a balástyai sorozatgyilkosság tettesét az elmúlt hetekben többször kihall­gatták tanúként. Törő Sándor türel­met kért. Még attól a kérdéstől is el­zárkózott, hogy valóban szó van-e ar­ról, hogy Szabó különlegesen védett tanú (lesz). A főügyészhelyettes né­hány napja is csak annyit volt haj­landó ismét megerősíteni, hogy a ba­lástyai sorozatgyilkosság tettese, Szabó Zoltán „valami miatt" ismét szóba került. Úgy tudjuk, a balástyai sorozat­gyilkos súlyos bűncselekmények nyomozásában segít hasznos infor­mációkkal a rendőrségnek. Cserébe annyit kért, nyilvánítsák védett, sőt különlegesen védett tanúnak. Egyelőre senki nem erősítette meg azokat az információinkat, de nem is cáfolta, amelyek szerint a balástyai rém egy régóta megoldat­lan gyilkosság tetteseinek felkuta­tásában működne együtt a rendőr­séggel. Szabó Zoltánnal kapcsolat­ban két ilyen, rendkívül súlyos bűncselelcményt is emlegetnek. Az egyik az egy éve történt horgosi gyilkosság, amikor is a tettesek ki­irtottak egy hattagú családot, a má­sik pedig egy 5 vagy 6 fős román család eltűnése Balástya környéké­ről. Szabónak a két gyilkosság kö­zül az egyikben lehetnek olyan in­formációi, amelyek elmozdítanák a holtpontra jutott nyomozást. Ter­mészetesen nem lehet kizárni, hogy más, de ugyancsak nagyon sú­lyos ügyről van szó. A különlegesen védett tanúkra rendkívül szigorú szabályok vonat­koznak. Valószínűleg ez lehet a ma­gyarázata annak, hogy információ­inkat még nem hivatalosan sem akarta senki sem kommentálni. Egyébként ha Szabó Zoltánt külön­legesen védett tanúnak nyilváníta­nák, soha nem derülhetne ki, hogy milyen ügy nyomozásában segítet­te a rendőrséget. Még a majdani tárgyaláson sem kellene megjelen­nie, a bíróság külön teremben, mindenkitől elzárva hallgatná meg. - Még a tényleges életfogytiglani szabadságvesztését töltő rab is kap­hat olyan kedvezményeket a bör­tönben, ami miatt megérné neki segíteni egy súlyos bűnügy felderí­tését - mondta a konkrét esettől függetlenül egy, a büntetés-végre­hajtás területén évtizedekig dolgo­zó informátorunk, de hogy mik ezek, arról ő sem volt hajlandó semmit sem mondani. A tényleges életfogytiglanra ítélt Szabó Zoltán más bűncselekményeidről vallhat Fotó: Frank Yvette

Next

/
Thumbnails
Contents