Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-31 / 306. szám
•BELFOLD - KÜLFÖLD* SZOMBAT, 2005. DECEMBER 31. Evértékelés - 2005 A gazdaság jól teljesített idén, amire büszkék lehetnek az emberek, a munkáltatók. Igaz, az államháztartás helyzetén van javítanivaló - mondta Batiz András pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint kampánycélú számbűvészkedés helyett érdemben kellene foglalkozni a költségvetés csőd közeli helyzetével. BUDAPEST (MTI) A kormányszóvivő az idei év értékelésekor azt mondta: „az adatok azt igazolják, hogy Magyarország sikeres, az ország gyarapodott idén". Hozzátette: a gyarapodás 2006-ban is folytatódni fog, sőt „a teljesítmény (...) 2006-ban jobb is lesz egy hajszállal, mint volt az idei évben". Kiemelte: a vállalkozók úgy látták, érdemes a pénzüket itt befektetni, hiszen a beruházások egy év alatt 6-8 százalékkal bővültek, és hasonló ütemű fejlődés várható jövőre is. A magyar cégek állták a sarat külföldön is mondta Batiz András -, hozzátéve: az export 9-11 százalékkal nőtt, és jövőre ennél is gyorsabb bővülés várható. Az idei év összegzéseként elmondta: pozitív irányban változtak a nyugdíjak, a fizetések vásárlóereje, és ez várható jövőre is. „A keresetek a boltokban 3,5-4 százalékkal érnek majd többet, mint 2005-ben. A nyugdíjaknál a vásárlóérték-növekedés legalább négy százalék lesz" mondta. A jövő évvel kapcsolatban Batiz András kiemelte: egyre kevesebb adót vesz el az állam, hiszen míg a kormányváltáskor minden 100 forintból 26 forint folyt be az államkasszába személyi jövedelemadóként, addig 2006-ban ez az összeg kevesebb lesz 2 í forintnál. A jövő évi pozitív változásokról szólva a kormányszóvivő közölte: a minimálbér, a nyugdíj emelkedik, igazságosabb lesz a családtámogatás, elindul a babakötvény, valamint a Start-program és az otthonteremtési támogatás új rendszere is. „Úgy tűnik, minél több lesújtó vélemény, leminősítés és bírálat éri a meghatározó külföldi elemzők és az Európai Unió részéről a magyar kormány gazdaságpolitikáját, annál hangosabb Gyurcsány Ferenc és kabinetje itthoni sikerpropagandája" - írta a Fidesz szóvivője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Törvény az állami ingatlan használatáról Sólyom visszaküldte Sólyom László megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek a pártok államiingatlan-használatáról szóló törvényt, miután a jogszabály nem biztosítja a pártok esélyegyenlőségét. BUDAPEST (MTI) Sólyom László pénteken az alkotmányban biztosított jogkörével élve megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek az állam tulajdonában álló ingatlanokon pártok számára biztosított ingyenes ingatlanhasználat megszüntetéséről szóló törvényt. A köztársasági elnök levélben tudatta döntését Szili Katalinnal, az országgyűlés elnökével tartalmazza a közlemény. Emlékeztet arra is, hogy a törvény a bizonyos politikai pártok rendelkezésére álló ingyenes ingatlanhasználatot szünteti meg, ugyanakkor a használt ingatlanokra bérleti szerződés megkötését teszi lehetővé. Egyúttal az így kibérelt ingatlanra vételi jogot enged a pártoknak, 15 éves részletfizetési kedvezménnyel, illetve bizonyos esetekben árengedménnyel. Jelenleg az 1998-ban országos listát állított és 2000-ben képviselőcsoporttal bíró pártok használnak ingyenesen ingatlant, és válnak a jelen törvénnyel jogosulttá a kedvezményes - lakott állapotban történő - vásárlásra. A kihirdetésre megküldött törvény egyszeri alkalomra szól, nem rendelkezik a később az országgyűlésbe jutó pártokról. A köztársasági elnök álláspontja szerint a pártok egyenlő versenyhelyzete alapvető feltétele a demokráciának, és egyúttal a demokratikus többpártrendszer megújulási képességének. Ez különösen igaz a pártok állami anyagi támogatására vonatkozó jogi szabályozásra. Az országgyűlés december 13-án 168 igen, egy nem szavazattal és 147 tartózkodással fogadta el Molnár Gyula (MSZP) és Böhm András (SZDSZ) törvényjavaslatának egyszerű többséget igénylő részét, míg a kétharmados többséget igénylő részt elutasította. A szavazásnál a Fidesz, az SZDSZ és az MDF tartózkodott. Településeket zárt el a hó, számtalan mellékút járhatatlan az országban Tömegkarambol az Ml-esen Mintegy félszáz gépkocsi, köztük autóbuszok és kamionok futottak egymásba az Ml-esen - egy gyermek meghalt MTI fotó Már halálos áldozatot is követelt a péntek éjjel óta tartó országos havazás,- sok települést elzárt a hó és számtalan mellékút járhatatlan; több tömegkarambol is történt az Ml-es autópályán, ezért Győrnél mindkét irányban lezárták a forgalom elől; késnek a vonatok és az autóbuszok, Ferihegyen akadozik a légi forgalom. Az ország keleti részén a folyamatos esőzés okoz gondot. BUDAPEST (MTI) Délelőtt az M1 -es autópálya Győr felé tartó szakaszán a 112-es kilométerkőnél tömegkarambol történt, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sorozatos ütközések egyik sérültje, egy nyolcéves szerb kisgyermek a kórházban életét vesztette. Mintegy félszáz gépkocsi, köztük autóbuszok és kamionok futottak egymásba a köd és a hóátfúvások miatt. A mentők 12 sérültről, köztük négy súlyos sebesültről tudnak. Az Ml-es másik oldalán a karambolt követő órákban több nagyobb baleset is történt. A látótávolság a térségben sok helyen csak öt méter, eközben sok helyen méteres hóátfúvások akadályozzák a közlekedést. A karambolok miatt többször lezárták, majd megnyitották a sztrádát Győr és Komárom között. Az autópálya-rendőrség azt kéri, lehetőleg senki ne induljon útnak gépkocsival, amíg a havazás tart és az utakat nem sikerül teljesen megtisztítani. Kora délután még nyolc település volt elzárva Veszprém megyében; a Bakonyban Tés, Jásd, Szápár, Csetény, Bakonynána megközelíthetetlen, a Balaton-felvidéken nem lehet bejutni Hidegkútra, s a Vas megyével határos faluba, Nagypiritre sem. Zirc és Pápa térségében szinte valamennyi mellékút járhatatlan. Győr-Moson-Sopron megyében is több íji járhatatlan és két települést, Vág és Vének községet elzárta a hó a világtól. A Déli pályaudvarról induló és oda érkező vonatok jelentős várakozásra kényszerülnek a váltók eljegesedése miatt; egyes vonalakon akár többórás késéssel is számolni kell. A fővárosban napközben több villamos is kisiklott a váltók eljegesedése miatt, de személyi sérülés nem történt. A posta negyvenegy kistelepülésre csak jövőre kézbesíti a leveleket a havazás miatt. Rajkánál és Vámosszabadinál a szlovákok nem engedik be a kamionokat - közölte a határőrség. Éjfélkor megszűnt a kamionstop Rédicsnél, de Szlovéniában kötelező a hólánc és a téli gumi. Ezeket megkövetelik egyes osztrák és horvát átkelőknél is. A magyar hatóságok az Ausztriából és Szlovákiából érkezőktől kérik a hóláncot. Budapesten is lelassult a tömegközlekedés, időszakonként a buszok nem jutottak el a végállomásig, több villamos pedig kisiklott. Vidéken sok Volán-járat nem indult el, illetve elakadt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az esőzések okoznak komoly gondokat. A megáradt Tardona patak kilépett a medréből és 30-40 centiméteres magasságban átcsapott egy bekötőúton. NINCS KATASZTRÓFA Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára szerint nem olyan a hóhelyzet, hogy össze kellene hívni a Kormányközi Koordinációs Bizottságot (KKB). Az államtitkár az MTI érdeklődésére elmondta: a katasztrófavédelemtől kapott tájékoztatás áttanulmányozása után úgy döntött, hogy mivel nem kezdeményezte senki és a helyzet sem indokolta, nem hívta össze a KKB-t. Brit túszok A palesztin rendőrség arra figyelmeztetett pénteken, hogy erővel fogja kikényszeríteni a héten fegyveresek által elrabolt brit állampolgárok szabadulását. „Ezek az emberek a palesztin nép ellenségei - mondta a főrendőr. Fidesz: Téves helyzetértékelés BUDAPEST (MTI) A Fidesz szerint téves helyzetértékelésen alapul a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók szövetsége, a H1PA közleménye, mert „az elmúlt hetekben kirobbant botrány nem az ő munkavégzésükkel, hanem a kormány magatartásával van összefüggésben". „A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nagyra értékeli és fontosnak tartja a Magyarországra akkreditált külföldi újságírók tevékenységét" - áll az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben. Az ellenzéki párt szerint „a Gyurcsány-kormány az adófizetők forintjaiból százmilliós nagyságrendű összeget költött megtévesztő, *itömjénező kormányzati hirdetésekre. A Fidesz ezt elfogadhatatlannak tartja, és a botrányos úgy kivizsgálására parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi". A HIPA, a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók 65 újságírót és tudósítót képviselő szövetsége csütörtökön közleményben ítélte el „a Fidesz által közzétett hirdetéseket, a Fidesz parlamenti képviselőinek nyilatkozatait". Tombol a tél Európában %RPLUS Repülőjegyek a legkedvezőbb áron! repülőjegy-iroda Akciós charter repülőjegyek: Dubai 49 900 Ft Bangkok 109 900 Ft Új évkezdésre: Melegen ajánljuk! Maldív-szigelck, Paradi.c Island jan. 6.. H nap/6 éj, A'* hotel félpanzióval 199 900 Ft Dubai jan. 13.. 19., 20., 9 nap/8 é». 4* hotel reggelivel 239 900 Ft Mauritius ián. 17 . 21., 28., 9 nap/7 éj, 4' hotel félpanzióval 248 900 Ft Kenya jan. ?., 16., 23., 30., 9 nap/7 éj, 4* hotel all ¡nciustve 289 900 Ft Rio de Janeiro jan. 20., 11 nap/8 éj. 4' hotel reggelivel 294 400 Ft U| elmünk: Szeged, Tisza Lajos krt. «5. Tel.: 424-718 www.alrplue.hu UBI» Vételi Eladási euró 246,29 258,92 USAdollár 207,44 218,08 angol font 358,10 376,46 cseh korona 8,26 9.12 horvát kuna 32,45 35,87 svájci frank 157,42 167,16 szlovák korona 6,34 7,00 Forras: OTP | Halálos áldozatokat követelt pénteken Európa számos országában a hidegre fordult időjárás, a havazás miatt a kontinens számos pontján megbénult a közlekedés. MTI-ÖSSZEÁLLÍTÁS Szlovákiában a csütörtök este óta szűnni nem akaró hóvihar számos települést elzárt a külvilágtól, és rendkívüli fennakadásokat okozott a közlekedésben. A rendőrség illetékese bejelentette, nem engedik belépni az országba azokat a járműveket, amelyeken nincs téli gumi. A hóvihar miatt péntek délután lezárták a Pozsonyból Bécsbe vezető m egyik pozsonyi határátkelőjét. Dunacsúnnál szintén járhatatlan a közúti átkelő Magyarország irányában. Péntek délben a rossz látási viszonyok és a tömeges koccanások miatt mindkét irányban le kellett zárni az autópálya Pozsony és Nagyszombat közti szakaszát is. Alaposan mérlegelniük kell az elindulást azoknak, akik arra készülnek, hogy a szlovákiai hegyekben töltik a szilvesztert és az újesztqidő napját. Elindulni terepjáróval sem ajánlatos. A vasúti közlekedésben is egyre komolyabb fennakadások voltak, a vonatok két-három órát késtek. Az ítéletidő miatt a pozsonyi repülőteret is lezárták. Komoly fennakadásokat okozott a közúti és vasúti forgalomban a sűrű hóesés pénteken Kelet-Ausztriában is. A Bécset körülölelő Alsó-Ausztria tartományban és a Magyarországgal határos Burgenlandban lehullott hó akadályozta a közlekedést. Késtek a vonatok Ausztria keleti részén Horvátországban halálos áldozatot követelt a fagy: Zárában (Zadar) egy 91 éves asszonyra a háza előtt találtak rá holtan. A vasúti és a közúti közlekedés Horvátország-szerte akadozott. Az olaszországi Firenzében megdőlt a hórekord: a toscanai múemlékvárosra az elmúlt napokban több hó hullott - 25 centiméternyi -, mint az elmúlt húsz évben bármikor. A polgármester felszólította a város lakóit, hogy csak végszükség esetén induljanak útnak autóval. A firenzei repülőtéren hét induló járatot töröltek. Rómában az érkező vonatok zöme jelentősen késett. Délen, Calabriában a tartomány egyes részein az autósoknak fel kellett szerelniük a hóláncot. Nagy-Britanniában a jelentések szerint tíz éve nem volt olyan hideg december, mint amilyen az idei. A közép-angliai West Bromwichban a városháza közelében holtan találtak egy negyvenes éveiben járó ittas férfit. Németország északi és északkeleti vidékén péntekre virradóra közlekedési akadályt jelentett a hó, de a főútvonalakat hírek szerint sikerült megtisztítani. Franciaország északi részén több autópályát lezártak a hó és a jég miatt, nyugaton több főútvonalra nem engedik rá a teherautókat, Párizs környékén pedig a hatóságok arra kérték az autósokat, ha lehet, ne induljanak útnak. Lengyelországban huszonhárom ember halálát okozta a hideghullám az elmúlt tíz napban. A rendőrség szerint összesen több mint nyolcvanan vesztették életüket Lengyelországban kihűlés miatt azóta, hogy októberben beköszöntött a hideg, az áldozatok közel fele hajléktalan. Svájcban a helyi meteorológiai szolgálat jelentése szerint -35 fokkal az idei tél eddigi legkeményebb hidegét mérték a Neuchatel (Neuenburg) kantonban lévő La Brévine-ben, de -30 fok alá süllyedt a hőmérséklet Graubünden (Grisons) kantonban is. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS» Fószcrkesztó-hclycucs ŐRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS |mcllékletek|, KARNOK CSABA |fotó|, SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SULI RÓBERT (sportl • Délvilág szerkcsztóségvczető; BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely! • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl. I 53. Tilcfon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www delinagyar.hu • E-mail szcikesztosegKi.delmagyar.hu • 6800Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419 6900 Makó, Szegcdi u. 9-13. Tel : 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel.'lax: 62/213-198. 6600 Szemes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024 Tel./íax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Ttt/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel : 62/567-870. • Hirdetési igazgató KONKOLY BÉLA. tel .67-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847, • Marketingvezető NÉMETH ILDIKÓ. TW 62/567-872, fax 62/567-884.Téncsztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Tcrlesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesiti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarorezág Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagia. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.