Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-19 / 296. szám
PÉNTEK, 2005. DECEMBER 16. • MEGYEI TÜKÖR* 7 A síró baba és az ugató kutya a sláger Játékok karácsonyra A karácsonynak megvannak a maga slágerjátékai. Míg néhány éve a Barbie és a matchbox volt a menő, ma már inkább síró babára vagy ugató kiskutyára vágynak a gyermekek. Az elmúlt hetekben ugrásszerűen megnőtt a játékboltok forgalma. Náluk ilyenkor van a nagyüzem: éves forgalmuk egyharmadát a karácsonyi időszakban tefmelik. - Évről évre egyre kevesebb a slágerjáték - osztotta meg velünk tapasztalatait Patkós Aladár, a Gulliver Játék Nagykereskedés szegedi kirendeltségének vezetője. - A kereskedők szinte minden játékból visznek, hiszen nem tudhatják, kinek mi tetszik meg. Persze azért vannak kiemelt termékek, amelyekből az átlagosnál több fogy. A távirányítós autó vagy a síró baba idén klasszikus karácsonyi ajándéknak számít. És jobban keresik a szülők azokat a játékokat is, amelyeket a gyártó reklámkampánnyal támogatott meg. Ezek között kell említeni a gazdinak szót fogadó, interaktív játékkutyát, ami sípszóra ugat, ül, vagy csóválja a farkát. Macskabarátoknak pedig van simogatásra doromboló cica. Mindkettő ára tízezer forint fölött van. Utóbbit választotta karácsonyi ajándéknak Czöndör Mónika is, akinek a kislánya egy magazinban látta meg a macskát. Az édesanya csak azon gondolkozott, milyen színű legyen a cica, szürke vagy fehér. - A lányom allergiás a szőrre - magyarázta -, így igazit nem kaphat. Paczukné Búza Zsuzsanna autópályát választott a három és fél éves fiának. A matchbox már nem divat. Azokat felváltották a több darabból álló, felüljárós úthálózaton guruló kiskocsik. Ma már a Barbie-nak sincs olyan nagy presztízse, mint korábban. Hogy mégis viszonylag jól fogy, annak egyetlen oka van: olcsóbb lett. A manökenbabához kötődik az a játék, amit már novemberben elkapkodtak: a Barbie-pegazus. A Heted 7 Játékország üzletvezetője szerint idén a babák közül a mászó, síró Karolinka és a pislogó, síró, ringatásra elalvó Baby Arnore a kedvenc. Viszik még a "Bella Balerinát, a Scooby Doo-figurákat és a legót. A felsoroltak ára 9-12 ezer forint között van. Népszerűek a társasjátékok, főként a Gazdálkodj okosan. A tapasztalat szerint a szülők ilyenkor nem sajnálják drága játékokra kiadni a pénzt. Akadnak, akik 50-70 ezer forintot hagynak a boltban. Az összerakható játékokat kedvelő kicsiknél garantált siker a sárkánytojás - ami csak kétezer forintba kerül. Ennek megfelelően már csak néhány boltban lehet kapni. TÍMÁR KRISZTA Elkészült és hamarosan a televízióban is látható az a videoklip, melynek több köze is van Szenteshez. A városban és Nagymágocson forgatott mozgóképsor rendezője Vass Sándor Gergely, aki Gábor Kornél muzsikájára alkotta meg a zenés filmet. Hiányzol. Ez a címe annak a dalnak, melyből videoklipet készített a tehetséges fiatalokból alakult csapat. Az orosházi Gábor Kornél zeneszerző már korábban is hallott Vass Sándor Gergelyről, a szentesi koreográfust most azért kereste meg, mert arra gondolt, éppen az ő fantáziájára van szükség a forgatáshoz. Az első jeleneteket a nagymágocsi kastély kertjében vették fel, napsütéses őszben. De forgattak a szentesi vasútállomáson, egy 1927-es évjáratú vonaton is, a harmadik helyszín pedig egy söröző. A klip stílusa eltér a trendtől, mégis számíthat a népszerűségre, hiszen olyan elemekkel dolgozik, melyek mindenki számára könnyen érthetőek, ugyanakkor a mű maga érdekes. Olyan érzésekről szól a dal, melyet talán mindannyian átéltünk már egyszer - mondta a zenéről Vass Sándor Gergely. A képsort Király Attila operatőr rögzítette, és Halupa Zsolt vágta. Egy igazi profi csapat állt össze a dal miatt és töltött együtt néhány hetet. A zeneszerző elkészítette első önálló albumát, melynek címe: Szívem visszavár. Rajta négy saját dal, köztük a Hiányzol hallható, emellett külföldi slágerek is szerepelnek, magyar szövegekkel. A lemezt Hevesi Imre stúdiójában vették fel, aki Hevesi Tamás fivéreként és a La Bomba zenekar muzsikusaként nem ismeretlen a szentesi közönség előtt. Kornél a lemezfelvétel közben szinte minden hangszeren maga játszott - külön rögzítették a zongorát, a dobot, a gitárt és az éneket, vagyis a zeneszerző tulajdonképpen egy egyszemélyes együttes. Tizenöt éve zenél, két zenekarban játszott, és televíziós döntős volt a Ki mit tud?-on. Zenészkörökben már híre ment a klipnek, melyet a közönség kíváncsian vár, hiszen ebben a minőségben ez az első anyag, amit környékbeli helyszíneken szentesi művész közreműködésével forgattak. A fiúk lázas izgalommal várják a fogadtatást, és ígérik: lesz folytatás. BLAHÓ GABRIELLA Gábor Kornél zeneszerző a nagymágocsi kastély kertjében Fotó: DV Akadnak, akik 50-70 ezer forintot költenek ajándékra Fotó: Karnok Csaba Visszavonhatják az igazolványt Az egyéni vállalkozás kevés kivétellel csak érvényes vállalkozói igazolvány birtokában gyakorolható. Vállalkozói igazolványt pedig csak az a természetes személy kaphat, akinek nincs adótartozása. Akinek van ugyan adótartozása, de azt az adóhatósága kérelmére jogerős határozattal átütemezte, úgynevezett fizetéskönnyítést biztosított részére. Aki azonban korábban már volt egyéni vállalkozó, ám a vállalkozói igazolványát azért vonták vissza, mert adófizetési kötelezettségét az adóhatóság felhívását megelőzően legalább 12 hónapig nem teljesítette, addig, amíg a korábbi vállalkozói tevékenységéből eredő tartozásait nem egyenlíti ki, új vállalkozói igazolványt még fizetési könnyítés engedélyezése mellett sem kaphat. Annak, aki már rendelkezik vállalkozói igazolvánnyal, szintén veszélybe kerülhet a gazdasági tevékenysége, ha adófizetési kötelezettségét az adóhatóság felhívását megelőzően legalább 12 hónapig nem teljesítette, mivel ez esetben az adóhatóságnak mérlegelés nélkül kötelessége haladéktalanul kérni az illetékes jegyzőtől a vállalkozói igazolvány határozattal történő visszavonását. Az üzletek többségében nem volt tömeg Kényelmesen vásároltak aranyvasárnap Szegeden A szegedi belvárosban sem volt tumultus Fotó: Karnok Csaba Nem döntöttek rosszul, akik a karácsonyi bevásárlást aranyvasárnap délelőttjére hagyták. Tegnap a szegedi üzletek többségében nem kellett sorban állni. A legtöbb ember már megvette szeretteinek a karácsonyra szánt ajándékot. Aki ezt mégsem tette meg, aranyvasárnap kényelmesen pótolhatta mulasztását. Mindössze a könyvesboltokban és a parfümériákban alakult ki kisebbfajta tumultus. A Tesco Áruházban a vevők többsége nem ajándékot, hanem az ünnepi menühöz való élelmiszereket vásárolt. A bevásárlókocsikban a fickándozó halak és hentesáru mellett alig-alig lehetett látni karácsonyfa alá valót. Persze akadtak kivételek. A derekegyházi Bottyán György feleségével és két gyermekével érkezett Szegedre - rokonlátogatásra és vásárlásra. A férfi tanácstalanul állt a zöldséges részleg előtt, felesége az illatszerek között tűnt el, gyerekei a műszaki osztályon nézelődtek. - Tanyán élünk, élelmiszerre nem nagyon kell költenünk - árulja el, miközben szorgalmasan tekint jobbra-balra, hátha feltűnnek szerettei. A karácsonyi ajándékok nagy részét már megvették, az utolsót - a gyerekeknek szánt nyomtatót most vásárolták meg. A férfi a nagy tömeg miatt nem szereti az ünnepi bevásárlást. Aranyvasárnap délelőttjén is erre számított, de kellemesen csalódott: az emberek nem léptek egymás sarkára. Az áruházban egyedül a műszaki osztályon volt nagy a nyüzsgés. A vevők azonban itt is türelmesen vártak a sorukra, bár mindössze egy eladó szolgálta ki őket. Aki elmondta: egész nap egyedül van. Tapasztalata szerint a fiatalok türelmesebbek, ha nem válaszolnak azonnal a kérdésükre. A Szeged Plaza üzleteiben több volt az eladó, mint a vevő. Az Alexandra könyváruházban is annyian nézelődtek, mint egy átlagos napon - tudtuk meg Győri Márta Krisztinától. Az eladó elárulta: a szombati nap nagyon erős volt. Egy eladóra legalább öt vevő jutott. Szerinte az emberek mostanság toleránsabbnak, mint a korábbi években. Az igazi roham azonban e hétre várható: azok fognak vásárolni, akik mindig mindent az utolsó pillanatra hagynak - ebből kifolyólag türelmetlenebbek is lesznek. Tegnap délelőtt az emberek többsége a belvárost választotta vásárlásra. A Kárász utcán találkoztunk a legtöbb, karácsonyi csomagot szorongató emberrel - tömeg azonban itt sem volt. Lasancz Andrea Gyöngyösről érkezett Szegedre. Bár a karácsonyi ajándékok többségét már ő is megvette - cipót és ruhaneműt mindig Szegeden vásárol. - Ismerem a város boltjainak kínálatát, tudom, mit hol érdemes venni - mondta. A hölgy azt is elárulta: egy üzletben sem kellett sorban állnia és a sétálóutca boltjainak áraival is meg van elégedve. A többség azonban ezt másképpen látta: az elegáns és drága árukat kínáló boltokba betérve ugyanis csak az eladók néztek vissza ránk. K.G.G. Gábor Kornél zeneszerző dalát „filmesítették meg" Szentesi videoklip készült