Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-17 / 295. szám
t Deákné Csótó Edit (balról), Sikaláné Sánta Ildikó és Kulcsár Mariann sorsolta a nyereményeket a könyvtárban Fotó: Schmidt Andrea Megszületett az eredmény: az ország Nagy Könyve a Gárdonyi-regény lett. A Somogyi-könyvtár ajándékokat sorsolt a legaktívabb játékosoknak. Lapunk sorozata még év végéig folytatódik - most a nyertes könyvek ajánlóit kérdeztük. Véget ért az ország játéka, a döntőbe jutott három magyar regényből a legtöbb szavazatot végül az Egri csillagok kapta. A Somogyi-könyvtár és lapunk közös játékában ezt a regényt Simicz József, Deszk polgármestere ajánlotta olvasóink figyelmébe: „Valamikor az ötvenes évek közepén, tízéves koromban olvastam először. Alföldi, falusi gyerekként az első oldalak már megfogtak: elsősorban a két gyerekszereplő, de különösen Gergely talpraesett, eszes, furfangos, kitartó magatartása, amely végül is a török fogságából való szabadulást is eredményezte." A győzelem hallatán a polgármester nagyon boldog volt, és bár egy fogadáson vett részt a tévéműsor idején, követte a könyv útját a sikerig. Az ezüstérmest, A Pál utcai fiúkat egy másik polgármester, Algyő első embere ajánlotta a Délmagyarország hasábjain. Piri fózsef magyar és világirodalmi ifjúsági regényeken nőtt föl - az indiánregényeken, aztán A Pál utcai fiúkon, az Egri csillagokon. Olvasás terén mindig is mindenevőnek számított. A végső eredményt a képviselő-testületi ülés miatt nem kommentálhatta. Harmadik helyezést ért el Szabó Magda Abigél című regénye. Nálunk Dudás fózsefné, a Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Pénztár igazgatója beszélt Vitay Gina történetéről, akinek gyökeresen megváltozik az élete, amikor 1943-ban egy lánynevelő intézetbe kerül. - Végigizgultam a könyv sorsát a játék fordulóiban, sőt SMS-sel segítettem bejuttatni az elődöntőbe - kommentálta a sikert az igazgatónő. - A döntő idején is a képernyő előtt ültem, nagyon szorítottam, hogy elegendő számú szavazatot kapjon. Örülök nagyon, a harmadik hely is gyönyörű. Azt jelenti, sokunk ízlése megegyezik. A győzelemnek azért örültem volna még inkább, hátha az idős írónő gyógyulását is segítette volna. A Délmagyarország könyvismertető sorozata még szilveszterig folytatódik. DOMBAI TÜNDE A SOMOGYI JÁTÉKA Ujj A Somogyi-könyvtár a Nagy Könyv-döntő napján játéksorozatra hívta olvasóit. Egész napos filmvetítést, irodalmi vetélkedőket rendeztek, és megszavaztatták olvasóikat. A könyvtárlátogatók megtippelhették, mi lesz a végső eredmény. Tegnap könyvjutalmakat sorsoltak: Horváth Ferencnek, Inhoff Györgynének, Lengyel Annának, Simonka Zsoltnak és Tóth Tamásnak kedvezett a szerencse. 206 •MOZAIK* HÉTFŐ, 2005. DECEMBER 19. Kolozsi Kilián Gyergyószentmiklóson volt színész Egy igazi amorózó Amióta Sarádi Zsolt elszerződött a Vígszínházba, rífem volt igazi amorózó a Szegedi Nemzeti Színház társulatában. Székhelyi József szerint a Dulszka asszony erkölcsében főszerepet játszó Kolozsi Kilián megdobogtatja majd a hölgyek szívét. A kolozsvári egyetem színész szakán végzett 2001-ben a 26 éves Kolozsi Kilián, aki Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön kezdte színészi pályáját. - Közbejött a szerelem, a család és a gyerek, ezért áttelepültem Erdélyből. Feleségem sportújságíróként Budapesten dolgozik, hozzá költöztem, mert nem hiszek a távkapcsolatokban. Korábban csak a színházból állt az életem, ezért még élveztem is, hogy az elmúlt egy évben otthon maradhattam a gyermekünkkel. Jólesett a pihenő, de már nagyon vágytam színpadra. Egyik barátom hívta fel a figyelmemet, hogy a szegedi társulatban lenne a helyem. Évad elején jelentkeztem, amikor már minden szerep ki volt osztva, de Székhelyi igazgató úr mégis adott egy pici feladatot a Reviczkyben. A kétmondatos villanásom alapján pedig megelőlegezte a bizalmat, és megkaptam a Dulszka asszony erkölcsében Zbyskó szerepét. Szerencsém is volt, mert a korábban kiszemelt vendégművész egyeztetési problémák miatt visszalépett. Nem lettem tagja a társulatnak, hanem szerepekre szerződtem, de abban bízom, az itt nyújtott teljesítményem alapján a jövőben is igényt tartanak a munkámra mondja Kolozsi Kilián, akinek a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagjai voltak a mesterei. Sokat tanult olyan nemzetközi hírű rendezőktől is, mint Tompa Gábor és Vlad Mogur. A kolozsvári színészet másféle iskola, mint a tradicionális, realista magyarországi, vagy a furcsa, pörgő román színjátszás. Tulajdonképpen a kettő sajátos elegye. Ezt a különlegességét számos hazai, magyarországi és európai színházi díjjal elismerték már. H.ZS. Kolozsi Kilián: A kolozsvári színészet másféle iskola Fotó: DM/DV Az Egri csillagok lett az ország Nagy Könyve Akik az elsőket ajánlották A MÚLT HÉTEN FELTETT KÉRDÉSRE A HELYES VALASZ: A Bereczki Optika Szegeden, a Retek u. 2. aíatt található. Nyitva tartás: h.-p.: 9.00-12.30,14-18, szo.: 8-12 NYERTES: Vőnekiné Bakos Éva Szeged, Sárosi u. 7/B A nyereményt igazoló kupon a szegedi ügyfélszolgálatunkon december 15-tó'l átvehető. Cím: Délmagyarország Kiadó Szeged, Stefánia 10. CmongrAd megyttn bttlül hány htlyuliwn ««]llk u oktat*» a ar Iskolában? Milyen l«i*»»akokban Indulnak a kurzusok? Név: Cím: Telefonszám: BEKULDESI HATÁRIDŐ: 2005. december 15. Cím: Délmagyarország Kiadó 6720 Szeged, Stefánia 10. A borítékra írja rá: Cégregiszter-játék Leonardo-díjas a szegedi Hansági szakközépiskola Európában tanulnak Leonardo-nívődíjat kapott a szegedi Hansági Ferenc Szakiskola és Szakközépiskola: diákjai rendszeresen tanulnak és dolgoznak külföldön. Negyedik alkalommal adták át a Leonardo mobilitási nívódíjakat Magyarországon. A hat díjazott közül az egyetlen Csongrád megyei iskola a szegedi Hansági Ferenc Szakiskola és Szakközépiskola. Az intézmény azért kapta ezt a rangos elismerést, mert diákjainak megteremtette a külföldi tanulást és tapasztalatszerzést. Az idén tizenkét tanuló három hónapot töltött a németországi Chemnitzben. A diákok elméleti és gyakorlati képzésben részesültek: a tanműhelyben konyhai ismereteiket mélyítették el, valamint Chemnitz és Drezda éttermeiben, szállodáiban dolgoztak. Különleges, a helyi hagyományoknak megfelelő konyhai, cukrászati technológiákat sajátítottak el. A német munkahelyeken önállóan, kreativitásukat használva kellett helytállniuk. A Hanságiból január végén újabb csoportok indulnak külföldi tanulmányútra: Angliában, Olaszországban, Németországban és Finnországban ismerkednek a helyi specialitásokkal. A NYEREMÉNYT a 2F iskola ajánlotta fel. Hangverseny a Csillagban Először tartottak karácsonyi ünnepi hangversenyt a Szegedi Fegyház és Börtönben. Fekete Márta zongoraművész egy hónapja kereste meg Csapó József intézetparancsnokot azzal a felajánlással, hogy szívesen tartanának ajándékhangversenyt. Az elítéltek közül sokan jelentkeztek a komolyzenei koncertre, amit a Király-König Péter Zeneiskola művésztanárai és a Szegedi Tüdományegyetem Zeneművészeti Főiskolai karának hallgatói adtak Fotó: Karnok Csaba KERESSE MEG a Cégregiszterben az alábbi kérdésre a választ, töltse ki a szelvényt, és küldje be címünkre! A helyes választ beküldök között kisorsolunk egy 25 000 Ft értékű vásárlási utalványt és egy ajándékcsomagot.