Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-14 / 292. szám

SZERDA, 2005. DECEMBER 14. •AKTUÁLIS« 3 A hozzátartozók néha csak évek múlva jelentkeznek az urnáért Temetetlen hamvak A temetkezési cég munkatársai értetlenül forgatják az „elfekvő" urnákat Fotó: Schmidt Andrea A végtisztesség megadása általában min­denkinek természetes - vannak azonban kivételek. Erről tanúskodnak legalábbis azok az urnák, amelyek a szegedi temet­kezési cégek raktáraiban állnak - évek óta. A Szögi és Társa Temetkezési Kft. Fonógyári úti raktárában jelenleg nyolc olyan urna sorakozik, amelyeket évek óta nem keres senki. Gönczi ludit, a cég ügyvezetője elmondta, ezekben az esetekben is a szokásos ügymenet zajlott: a csa­lád megrendelte a hamvasztást - ennek a költ­ségét általában ki is fizették-, majd elfelejtettek a hamvakért jönni. A temetés költségét egyéb­ként nem is kell föltétlenül kifizetni, törvényi lehetőség van ugyanis arra, hogy valaki a kre­denc tetején tartsa a nagypapa hamvait, vagy a Tiszába szórja - ha ez volt az elhunyt kívánsá­ga. A hamvasztással egybekötött temetés mini­mális költsége bruttó 39 ezer forint - amihez akár 27 ezres önkormányzati segélyt is kaphat a rászoruló család, sőt részletfizetésre is van lehe­tőség. Ezekért a porhüvelyekért ennek ellenére sem jelentkeztek a családtagok. Az ügyvezető szerint a fölháborító esetek oka többnyire az volt, hogy a család egy része elkezdte intézni a temetést, közben azonban a hozzátartozók összevesztek az örökségen. Mialatt az élők az örökségen marakodtak, az elhunytról mindenki elfeledkezett. A cég raktárában van olyan urna is, ami 1997 óta várja, hogy a hozzátartozók jelent­kezzenek - akik a sokadik felszólításra sem reagáltak. Az ügyvezető hozzátette: minden esetben szegedi családok szegedi hozzátarto­zóiról van szó - így még az sem ad felmentést a rokonoknak, hogy az ország más részén, esetleg külföldön élnek. Gönczi Judit azt is hangsúlyozta, hogy jellemzően nem a kiske­resetűek feledkeznek el az elhunyt hamvai­ról. - Lehetne ugyan polgári pert indítani el­lenük, fizetési meghagyást, jelzálogot kérni, de a hamvakat akkor is őriznünk kell: meg­hatalmazás nélkül ugyanis nem szórhatjuk szét - mondta a cégvezető a lehetetlen hely­zetről. Gönczi Judit szerint még mindig jobb, ha náluk állnak a raktárban az elfeledett urnák, mintha egy kukában találnák meg a hamva­kat tartalmazó edényt. Néhány éve erre is volt példa. TOMBÁCZ RÓBERT SZEGYEN HELYETT FENYEGETES Nem csupán a Szögi és Társa Kft.-nél, de más szegedi temetkezési cégeknél - Testamentum, Pietas, Rekviem - is akadnak urnák, amelyeket évek óta nem vittek el a hozzátartozók. Kiss Fe­rencné, a Rekviem Kft. ügyvezetője elmesélte: tíz éve tároltak már egy urnát, amikor jelentkezett érte egy családtag. A hozzátartozó nem szégyen­kezett, nem kért bocsánatot, hanem a temetke­zési cég munkatársaira támadt. Közölte: bepere­li a céget, amennyiben nem kapja meg az urnát. Végül megkapta. Amikor a MÁV felültet BIRO DANIEL Ember nem hinné el, mégis úgy tűnik: a MÁV Rt. valamiért nem kedveli a csongrádiakat. Ezt nemcsak járatritkítással adja tudtuk­ra, hanem megspékeh azzal, hogy megtéveszti azokat, akik erre szeretnének utazni, vesztükre, vasúton. Eddig úgy hittem, a magát utasbarátnak valló társaság csak té­pett külsejű, szagos meg hangos, személyszállításra épphogy al­kalmas kocsikkal, alulteljesíthetetlen lassússággal és sűrűn elő­forduló késésekkel operál a cél érdekében, hogy minél kevesebb csongrádi utazóval legyen gondja a kalauzoknak. De most úgy lá­tom, stratégái ennél jóval agyafúrtabbak. Az elmúlt években já­ratritkítás fedőnevű akciójukkal próbálták elérni a Csongrádra vagy Csongrádról induló utasaik számának csökkenését, idén azonban új taktikát dolgoztak ki a Tisza-parti település környé­kén élők utazási kedvének mérséklésére: felültetik őket. Először a vonatra. Aztán amikor a negyed kilenckor Budapestről hazain­duló csongrádi vagy szentesi Kiskunfélegyházán szeretne átszáll­ni. hoppon marad. Csatlakozás ugyanis csak az internetes és tele­fonos tudakozó szerint van még aznap, a valóságban csupán más­nap hajnalban indul járat. A fővárostól 191 kilométerre fekvő Szegedre két és fél óra alatt leér a gyorsvonat Budapestről, a Csongrádig tartó, harmincöt kilo­méterrel rövidebb út menetideje ugyanennyi - mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a szegedieket kedvelné a MAV. A ma­gyar állam idén 80 milliárdos veszteséget termelő vasúttársasága ugyanis őszintén senkit sem kedvel, aki fel szeretne ülni valame­lyik induló és mégis érkező járatára. A vállalat eme személyszál­lításhoz fűződő viszonya tükröződik is a számokban, hiszen a ne­gatív mutató felét ez az ágazat hozta össze. Állítólag önhibáján kí­vül. Mindezek ismeretében csupán arra lennék kíváncsi, a peronon fagyoskodó balga utast mikor értesítik arról, hogy hiába vár csat­lakozásra, csak vicc volt az egész. Egy poén, amire felültették. Elhunyt Annus József Életének 65. évében - súlyos betegség után - elhunyt Annus József író, a Tiszatáj egykori fő­szerkesztője, Szeged volt or­szággyűlési képviselője. 1968-tól két évig a Csongrád Megyei Hírlap újságírójaként dolgozott, utána a Tiszatáj szer­kesztője, 1972-től tizennégy éven át főszerkesztő-helyettese volt. Az irodalmi folyóirat szer­kesztősége ellen indított politi­kai eljárás után - amelyre egy Nagy Gáspár-vers közzététele miatt került sor - 1986-ban el­bocsátották. A Móra Ferenc Múzeumba került gyűjtemény­kezelőnek, majd 1988-tól a Mó­ra Könyvkiadó szegedi szerkesz­tője volt. Miután 1989-ben re­habilitálták, a Tiszatáj főszer­kesztője lett. A Szabad Föld fő­szerkesztőjévé 1996-ban nevez­ték ki. 1990-től két cikluson át az MSZP országgyűlési képvise­lője volt. Makónak török testvérvárosa lehet A törökországi Atca önkor­mányzata szeretné, ha Makó testvérvárosa lehetne a telepü­lés. Török befektetők ennek fe­jében logisztikai központot épí­tenének az ipari parkban. Hamarosan török testvérvárosa lehet Makónak. Gilicze Jánostól, a külkapcsolatokért felelős alpol­gármestertől megtudtuk: az Iz­mirtől 200 kilométerre fekvő At­ca képviselői komolyan érdek­lődnek hazánk gazdasági lehető­ségei iránt. Elmondták: testvér­városi kapcsolat esetén logiszti­kai központot építenének és mű­ködtetnének a niakói ipari park­ban, és gondoskodnának a két te­lepülés közötti kereskedelem ki­építéséről, bővítéséről. Kiderült: a kapcsolatfelvétel a maroslelei általános iskola révén valósulhatott meg, hiszen atcai török testvériskolájukból taná­rok érkeztek Leiére, és a külföldi delegáció így juthatott először Makóra. A török szándék komolyságát jelzi, hogy országuk belügymi­nisztériumától engedélyt kértek a testvérvárosi kapcsolat létesíté­sére. Makó nyitott a tárgyalások­ra, így januárban egy négyfős küldöttség utazik Atcába. I.SZ. Kiskunfélegyházán éjszakázhat, aki hisz a tudakozóknak Szellemvonat jár Csongrádra Az új Zafira 1.9CDTI vásárlása esetén 10% kedvezményt + 4 db téli gumit adunk ajándékba* Nyitott hétvége: december 16-18. Opel Alfa Autóház Hódmezővásárhely, Szántó Kovács J. u. 149/A • Tel.: (62) 241-885,246-568 info@alfaautohaz.hu 'Lízing esetén Fogyasztás (kombinált) 7,7-13,31/100 km ' CC>2-kibocsátás 165-228 g/km Kiskunfélegyházán éjszakázhatnak azok, akik hisznek a MÁV információinak, és Budapestről Csongrádra vagy Szentesre szeretnének utazni a Nyugati pályaudvarról negyed 9-kor induló járattal - a vonathoz ugyanis nincs csatalakozás. A va­sárnap óta nem közlekedő járat megszüntetése ellen az utasok levélben tiltakoztak, hiába. A vasúttársaság a járatritkítás mellett döntött, de ezt a tudakozók nem jelzik. Kellemetlen meglepetés éri azokat, akik friss menet­rendkönyv hiányában az interneten vagy a MÁV központi információs telefonszámán tudakolóznak afelől, mikor indul az utolsó vonat Budapestről Csongrádra vagy Szentesre Kiskunfélegyházán át, és még hisznek is a vasúttársaságnak. A MÁV menet­rendkeresőjén, az elvira.hu-n és a központi hívószá­mon is a Nyugati pályaudvarról 20.15-kor indulót említik utolsóként, holott vasárnap óta nincs félegy­házi csatlakozása ennek a járatnak. Akik erről nem tudnak, és felülnek a vonatra, Kiskunfélegyházán ra­gadhatnak, mert a következő Csongrád felé közleke­dő szerelvény csak másnap hajnalban indul. - Megszüntették a 22.15-ös kiskunfélegyházi jára­tot, pedig mi több civil panaszos levelét is eljuttattuk az illetékeseknek, de semmilyen visszajelzést nem kaptunk - nyilatkozta Rácz Sándor csongrádi állo­másfőnök. A döntés miatt több tucat Gátéren vagy Kiskunfélegyházán délutános műszakban dolgozó helybeli nem tud hazajutni munkahelyéről. Az állo­másfőnök hozzátette, a térség országgyűlési képvise­lője és a polgármester is próbált közbenjárni az érin­tett utasok ügyében, de a járatritkítás nem kímélte a csongrádiakat. E héttől Budapestről 17.05-kor indul az utolsó vonat, amivel még Csongrádra el lehet jut­ni. A vasárnap életbe lépett új vasúti menetrend nemcsak a főváros és a két alföldi település között közlekedőket érinti, hanem a Pécs-Dombóvár, vagy Miskolc felől jövőket is. Rácz Sándor megerősítette: ők már jelezték a tudakozók hibás információit a MAV-nak, a korrigálás azonban eddig elmaradt. A járatmegszüntetés okairól, az utasok panaszos leveleinek sorsáról, illetve a tudakozóknál tapasztalt anomáliákról érdeklődtünk a vasúttársaságnál, a kommunikációs igazgatóság munkatársa azonban csak mára ígért választ kérdéseinkre. B. D. Még ha a tudakozóknál azt is állítják, az utolsó vonat Csongrádra már nem tíz után indul Fotó: Bíró Dániel

Next

/
Thumbnails
Contents